Észak-Magyarország, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-06 / 209. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 2 1980. szeptember 6,, szombat Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken az Országházban fogadta a hivatalos látogatáson ha­zánkban tartózkodó indiai parlamenti küldöttséget, amelyet Bal Ram Jakhar, az alsóház elnöke vezet Fegyverbarátság ’80 Zárószakaszába lépett a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői közeljövőben sorra kerülő Fegyverbarátság ’80 gyakorlatának előkészíté­se. A kiképzési terveknek megfelelően a Varsói Szerző, dés tagállamai honvédelmi minisztereinek bizottsága ál­tal megszabott gyakorlaton részt vevő hét szocialista testvérhadsereg kijelölt tör­zsei és csapatai — köztük a magyar katonai alakulatok — a kijelölt körzetekben terv­szerűen. fegyelmezetten és eredményesen készülnek vár­ható közös feladataik lehető legjobb megoldására, a szö­vetséges erők állományába tartozó törzsek, magasabb egységek és egységek továb­bi összekovácsolására, együtt­működésük fejlesztésére. A katonai kiképzés, gyakorlás és a tábori élet feltételei kedvezőek. A magyar alakulat kato­náit péntek délután táboruk­ban felkereste Heinz Hoff-1 mann hadseregtábornok, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK nemzetvédel­mi minisztere, a közös gya­korlat vezetője. Társaságában volt Viktor Kulikov marsall, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és az NDK számos magas rangú katonai vezetője. A vendégeket Mó- rocz Lajos vezérőrnagy, a . Fegyverbarátság '80 gyakor­lat vezetőjének magyar he. lyettese köszöntötte, és tájé­koztatta őket a magyar tör­zsek és csapatok tevékenysé­géről. felkészüléséről. Heinz Hoffmann hadsereg- tábornok a látogatás során elismerését fejezte ki a test­vérországok fegyveres erői­nek felkészültsége és szoros együttműködése felett. Vik­tor Kulikov marsall sok si­kert kívánt a Magyar Nép­hadsereg katonáinak a közös gyakorlat feladatainak telje­sítéséhez. A magyar alakulatok ka­tonái a szolgálati feladatok megoldása mellett az elmúlt napokban számos politikai, kulturális rendezvényen és baráti találkozón is részt vet­tek. Varsói jelentés Varsóban tegnap délelőtt megkezdődött a lengyel par­lament őszi ülésszakának el­ső ülése. A szejm elfogadta , a napirendet, amelynek két pontja: beszámoló a kormány időszerű tevékenységi prog­ramjáról, továbbá a Minisz­tertanács összetételében nem­rég végrehajtott személyi változások jóváhagyása. A kormány tevékenységé­ről szóló tájékoztatói előter­jesztve Jozef Pinkowski mi­niszterelnök elmondta: az üzemközi bizottságokkal el­ért megállapodásokat a tár­sadalom megkönnyebbüléssel és abban a reményben fo­gadta, hogy megtalálható a kiút a jelenlegi társadalmi­gazdasági helyzetből, és a keletkezett nehézségek le­küzdhetők. Jozef Pinkowski kijelentet­te: a megváltoztatott összeté­telű Minisztertanács hozzá­kezdett tevékenységi prog­ramjának gyökeres átszerve­zéséhez. Beszédének külpolitikai ré­szében a lengyel miniszter- elnök hangsúlyozta: sérthe­tetlen a Lengyel Népköztár­saság szövetsége a Szovjet­unióval és""a többi szocialis­ta országgal, az ország alap­vető nemzeti érdeke a Var­sói Szerződésben és a KGST- ben való aktív részvétele. Vé­gezetül a kormányfő megis­mételte a LEMP februári, nyolcadik kongresszusán el­hangzott lengyel javaslatot arról,, hogy Varsóban üljön össze a katonai enyhüléssel és a leszereléssel foglalkozó nemzetközi konferencia. Edward Giereket.'a Len­gyel Egyesüli Munkáspárt KB első titkárát pénteken reggel súlyos .szívműkötíési zavarokkal kórházba szállí­tották — jelentette a PAP lengyel hírügynökség. Heves összecsapásokra került sor fiatalok és rendőrök között a svájci Zürichben, miután a hatóságok bezárattak egy ifjúsági köz­pontot. Képünkön: a rendőröknek szögesdrót kerítés mögé kellett húzódniuk Lejárt lemez Nem fogadták osztatlan lelkesedéssel Luns beszédét Régi lemez forog á koron­gon .Madeira szigetén, ahol az.. Atlanti Szerződés társa­sága, az AT A tart ja 26. köz­gyűlését. Háromszáznál több katonai és politikai szakértő előtt Joseph Luns. a NATO főtitkára tartotta az első be­szédet. Ismert vádak Megszoktuk már, hogy Luns ritkán tesz építő jellegű javaslatot a béke és a biz­tonság megőrzésére, az eny­hülés fenntartására. Most azonban jűggal várhatta a világ közvéleménye, hogy a főtitkár legalább halványan és közvetve utal a Varsói Szerződés, a Szovjetunió leg­utóbbi kezdeményezésére, el­sősorban a közép-hatótávol­ságú rakéták ügyének meg­vitatása céljából. Luns azon­ban ezt figyelmen kívül hagy­ta. Ezzel szemben — minden eddiginél harciasabb — be­szédében ismét az ismert vá­dakkal illette a Szovjetuniót. Szerinte a „szovjet fenyege­tés” főképpen a világtenge­reken ölt aggasztó mérete­ket”. Az érvelés célja vilá­gos: a NATO tagállamai te­gyenek az eddiginél is na­gyobb erőfeszítést. ’ hogy az USA-nak, az észak-atlanti térségben lekötött erői fel­szabaduljanak. s eleget te­hessenek e térségen kivüli .^missziójuknak”. Egyértelmű a főtitkár ag­godalma. A nyugat-európai NATO-tagállamok egyike- másika ugyanis vonakodik évről évre növelni hadiki­adásait, s Washington óha­jára még jelentősebb mér­tékben hozzájárulni a szö­vetség költségeihez. Nem fo­gadták osztatlan lelkesedés­sel az úgynevezett euroraké- ták telepítési tervét sem. s általában rosszalják a ^ke­let— nyugati párbeszéd befa­gyasztásának tengerentúlról sugalmazott politikáját. Még a legfőbb szövetséges, az NSZK is fenn kívánja tar­tani gyümölcsöző kapcsola­tait a Szovjetunióval és a többi kelet-európai szocialis­ta országgal. Mélységes csalódás A szovjet expanzióról szó­ló rémmesék általában keve­seket győznek meg, s egyre inkább elvesztik hitelüket. Luns azonban mégis úgy vél­te, kedvező hatást gyakorol­hat hallgatóságára, ha megis­métli a vádakat. Hasonlókép­pen fogalmazott Sá Carneiro portugál miniszterelnök, aki a „szovjet imperializmus” veszélyeit ecsetelte. Ő viszont messzemenően egyetértett a 1 főtitkárra] abban, hogy a NATO-t tovább kell erősíte­ni. Kétség nem férhet ahhoz, hogy Lisszabon mindent el- követ az észak-atlanti érde­kek szolgálatában, minde­nekelőtt „üzleti szempontból”, az Atlanti-óceán fölötti ellen­őrzésnél oly fontos Azóri- szigetek fokozottabb miika- rizálásáérl. Mindent egybevetve, a Ma­deira szigetén négy italig tartó tanácskozás alaphang­ját Luns adta meg. Nem. lé annyira azzal, amit mondott; sokkalta inkább, amiről hall- gátolt, azzal keltett mélysé­ges csalódást. A Varsói Sze)-’ ződés javaslata egy fontos NATO-tanácskozáson végre választ érdemelt volna. Igaz.' némely esetben a hallgatás is állásfoglalás. Eseményekről röviden TÁVIRAT ® Leonyid Brezsnyev üdvöz. lő táviratot küldött Khalifá bin Harnad ... al-Thanj sejk­nek, Katar államfőjének. A ■ táviratban jókívánságait fe­jezte ki a katari népnek az ország nemzeti ünnepe, a függetlenség évfordulója al. kai mából. BT-ÜLÉS © Csütörtökön este — a zárt ajtók mögötti, előzetes kon­zultációk után — New York­ban összeült a Biztonsági Tanács, hogy megtárgyalja a Líbia és Málta között a kon­tinentális talapzat hovatarto­zása ügyében kirobbant vi­tát. MUSKIE LEVELE • Az amerikai külügymi­nisztérium csütörtökön meg­erősítette, hogy Edmund Muskie amerikai külügymi­niszter Radzsai iráni minisz­terelnökhöz intézett vasárna­pi levelében a Teheránban fogva tartott amerikai túszok szabadon engedésétől tette függővé az amerikai—iráni kapcsolatok jövőjéről szóló tárgyalások megkezdését. VÁDELEJTÉS © A dél-koreai hadbíróság tárgyalásán az ügyész csütör­tökön — a tanúk meghallga­tásának befejeztével — elej­tette a kvangzsui lázadás szervezésére vonatkozó vá­dat Kim De Dzsung ellenzé­ki vezető ellen, de fenntar­totta az ..összeesküvés” vád­ját. E vádpont elejtése azon­ban nem befolyásolja lénye­gesen Kim De-Dzsung vár­ható ítéletét. Megfigyelők va­lószínűnek tarliák. hogy az ellenzéki, vezetőt halálos íté­lettel sújtják. KÍNAI PROVOKÁCIÓ © Egy hanoi közlés szerint, ..az utóbbi napokban is vol-' lak kínai provokációk a két ország határán”. Kínai kato­nák kisebb mélységben be­hatollak vietnami területre, illetve a kínai pldulról ágyúkkal tüzeltek. A kínai határsértések Lang Son és Hoang L-;en Son tartomá­nyokban történtek, több pol­gári lakos életét vesztette. A közlemény szerint „vietnami katonák és polgári lakosok határozottan szembeszálltak a területsértőkkel és vissza­verték őket”. Tanácskozás a Parlamentben Pénteken a Parlamentben tanácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bi­zottságok elnökei, a fővárosi és a megyei képviselőcso­portok vezetői. A megbeszé­lésen Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke ismertette a parlament soron következő, őszi ülésszakának előkészíté­sével kapcsolatos teendőket. A tanácskozáson, ame­lyen jelen volt Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályveze­tője, Hetényi István pénzügy- miniszter, a népgazdaság 1979. évi fejlődéséről és az 1980. évi népgazdasági terv végrehajtásának év eleji, pasztalatairól adott tájékoz­tatást, Az ülésen felszólalt Óvári Mikiós, az országgyűlés kul­turális bizottságának elnöke. A hidasnémeti közös, va­lamint a szlovákiai ’ hernád- csányi állomás dolgozói több évtizede dolgoznak jó együtt­működésben és versenyeznek a? elsőségért. Az ez év első felében végzett munkát csü­törtökön értékelték, amelyen részt vett el; a CSD Kassai és a MÁV Miskolci Igazgatóság politikai, szakszervezeti, gaz­dasági vezetői is. Bodnár István, a hidasné­meti állomás főnöke elmon­dotta: a 'két közösség munka- versenye a felszabadulással, a vasúti forgalom újbóli meg­indulásával egyidóben bon­takozol! ki. A féléves értéke­lések alapján az eredmények­től függően hol Csanya. hol Hidasnémeti állomás dolgo­zóit illeti meg' a győztesnek kijáró vándorzászló. 1980. el­ső leiében a személyszállító vonatok. menet rendszerűségé, nek biztosítósában, a műsza­ki kocsivizsgálatban, annak minőségében, a vonatok, a mozdonyok előírt fordulóide­jének betartásában, és még egy sor tevékenység alapián a magyar határállomás dol­gozói 1026 pontos eredroénv. nyel — a csányaiakat . 47 ponttal megelőzve — ugyan­úgy. mint a múlt év máso­dik felében, ismét az első helyezési értél; el. ígv a ván­dorzászló Hidasnémetiben marad. — Az elért és megközelí­tően azonos pontszám bizo­nyítja. hogy mindkét állomás dolgozói egyforma akarattal igyekeztünk ' munkálkodni. Az adatok nem fejezik ki a kapcsolatok bővítését, a se­Újabb csúcs Egyiptom elfogadta az Egyesült Államok javaslatát, hogy november 20-án tartsa­nak hármas. amerikai— egyiptomi—jzraeli csúcsérte­kezletet — közölté pénteken az A) Ahrarn című félhiva­talos kairói lap, illetékes egyiptomi forrásra hivatkoz­va. A jelentés szerint Carter amerikai elnök Szacíat ál­lamfőnek szóló meghívását So! Linowitz amerikai kül­dött adta át csütörtökön vé­get ért egyiptomi tanácsko­zásai során. Az izraeli rádió jelentése szerint Carter és Begin iz­raeli kormányfő csütörtöki telefonbeszélgetése alkalmá­val- „ állapodott mgg., a wa- ifo fog foil U* «folálkozóbarp -A kaiVöi sajtó1 úgy tudja, hogy ugyanezen a napon, szintén telefonon. Szadat egyiptomi elnök és Begin izraeli kor­mányfő is érintkezésbe lé­pett egymással. gitségnyújlást, az évek során kialakult baráti együttműkö­dést. amely egyaránt hasznos mindkét vasút', mindkét or­szág számára is. Az állomásíűnök vázolta a gondokat, tennivalókat. Ezek közül legfoníosabb a teher- vonaiok menetrend szerinti közlekedésének biztosítása, az elegyfeldolgozás meggyor­sítása. Örömmel számolt be róla. hogy befejezték a ha­tárállomás . korszerűsítését, bővítését. Modern felvételi épület, korszerű biztosítóbe­rendezés könnyíti meg, te­szi biztonságosabbá, gyorsab­bá a forgalom lebonyolítását. Elkészült az új szociális épü­let is. amelyei a jövő héten vesznek birtokukba. Mindez jobb feltételeket teremt a közös feladatok végzéséhez. Füzy Imre. a kassai vasút- igazgatóság vezetője a poli­tikai és mozgalmi szerveze­tek nevében is-köszöntötte az ünnepség résztvevőit, a ma­gyar és a szlovák vasutas dolgozókat, vezetőket. Elis­meréssel szólt a két határál­lomás dolgozóinak, vezetői­nek jó együttműködéséről, ennek eredményeiről. Elmon­dotta. hogy ugvanez a baráti kapcsolat, segítő szándék ér­vényesül a két igazgatóság munkáiéban ik. A miskolci igazgatósáé internacionalista segítsége tette számukra le­hetővé. hogv időben leliesít- hett.ék az egyik testvéri or­szággal kaocsolatos export- kötelezettségüket. A vasútigazgató nagy ér­deklődéssé] | fi evei le partunk XII. kongresszusával kap­Hármas összeesküvés Hármas összeesküvésnek minősíti az Egyesült Álla­mok. Kína és Pakisztán In­diával szemben tanúsított magatartását a „Navbharat Times'’ című bombayi na­pilap. Washington, Peking és Is­lamabad gyengíteni akarja Indiát, mivel az erős India már hosszú évek óta zavar­ja az ázsiai népek független­ségét veszélyeztető amerikai —kínai tervek megvalósítá­sát. Az Egyesült Államok minden eszközt felhasznál — többek közt a gazdasági nyo­más fegyverét is — arra, hogy a kontinensnyi orszá­got érdekövezetébe vonja Pakisztán, gátlástalanul be­avatkozik az indiai belügvek- be. Az isiamabadj propagan­dagépezet hazug állításokat közöl az indiai muzulmánok állítólagos „elnyomásáról’’. csolatos tévéközvetítést, meg­szerezte az írásos közlemé­nyeket is. Mindezt azért tet­te, hogy még nagyobb segít­séget nyújthassanak a ma­gyar nép célkitűzéseinek megvalósításához, amely ki­hat az ő népük boldogulásá­ra is. Hernádi István, a MÁV Miskolci Igazgatóság vezetője vázolta, hogy a nemzeti jö­vedelemnek közel a fele ’ a külkereskedelemből szárma­zik. Ez is jellemzi, hogy az igazgatóság életében igen fontos szerepet tölt be a hi­dasnémeti állomás. A feluda_ tok végzése mind itt. mind a csanyai állomáson egyfor­mán nehéz, szorgalmas, oda­adó munkát kíván. Az ered­ményes munkát megköszön­ve elmondotta: büszkék va­gyunk rá. hogy az igazgató­ság húrom határállomása kö­zül a hidasnémeti dolgozik a legeredményesebben. A len. nivalókról szólva hangsú­lyozta. hogy a jövőben itt is még felelősségteljesebb, pontosabb munkára van szük­ség. Ez közös ügy. hiszen a két országot a vasúti háló­zat. a közlekedés köti össze, s a munka eredménye kihat mindkét ország politikai, gazdasági fejlődésére. Bízik benne, hogv a hatodik öt­éves tervidőszakban a villa­mosítással eljutunk a ha­tárig. ez technikailag jobb feltételeket biztosítana á munka végzéséhez, az egyre növekvő forgalom lebonyolí­tásához. Csorba Barnabas h határállomások munkájának értékelése Hidasnémetiben 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom