Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-23 / 197. szám
V1LÄG PROLETÁRJAI, EGYESOUETEKl Fonal vizsgálat AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 197. szám Ára: 1.20 forint Szombat. 1980. augusztus 23. K ezdjük a közvélemény ellenkezésével is számolva — a nap mint nap tapasztalható konkrét esetekkel. Ami a leggyakoribb: a vállalati középvezetők közül legtöbben úgy próbálnak eleget tenni a teljesítmény szerinti bérezés kívánalmának, hogy különbözőképpen emelik a béreket, de hogy az efféle megkülönböztetés ösztönző-e, azt már nem mindig mérlegelik. Az egész csak a bérdifferenciálással kapcsolatos jelszó értelmében történik és viszonylag rövid időre szóló alku tárgya, mondván: „ma ti kaptok valamivel többet, de tudnotok kell, hogy a következő alkalommal a többiek kapnak kicsivel többet.” Vagy: gyakran nem nyúlnak hozzá a laza normákhoz, s ennek alapján nem csökkentik az indokolatlanul magas kereseteket, mondván: egyenlősíteni nem szabad! Aztán: a termelőműhelyek világában jól ismert — különösen a gépiparban — az úgynevezett pótidö utalványozása. S az is közismert, hogy emögött gyakorta semmi más szándék nem rejtőzik, mint a normateljesítmények alapján különböző keresetek lehetséges kiegyenlítése. Ehhez hasonló az építőiparban az a bizonyos „homok” — a szakmabeliek jól ismerik e kifejezést —, ami voltaképpen nem más, mint az el nem végzett munkák elszámolása, annak érdekében, hogy a dolgozó annyit keressen, amennyit a művezetője szükségesnek lát ahhoz, hogy az illető a vállalatnál maradjon. Unalomig csépelt példa: a szakképzett és szakképzetlen munkáért járó fizetés közötti egyre csökkenő különbség. Ami persze megint csak unalomig koptatott érvekkel magyarázható, hogy tudniillik a segédmunka gépesítéssel történő helyettesítése ma még nem mindig rendelkezésre álló anyagi eszközök függvénye. Következésképpen manapság is legkeresettebbek a segédmunkások. S hogy vállalják is a segédmunkát, azért bizony fizetni kell. Esetenként majdnem any- nyit, vagy még többet, mint a szakmunkásoknak. A nehéz körülmények között végzett munka nagyobb arányú gépesítése gyakran ugyancsak anyagi akadályokba ütközik. Logikus lenne tehát, hogy, aki ilyen körülmények között dolgozik, az többet is keressen, mint akinek kedvezőbbek a munkakörülményei. A valóság pedig az. hogy a normál erőkifejtést kívánó munkakörökben dolgozók átlagbére jóval közelebb esik a hivatalosan megállapított bérkategória felső határához, mint a lényegesen nehezebb körülmények között dolgozók alapbére a saját kategóriájuk felső határához. Nem folytatom a példálódzást —, pedig még nem esett szó a vezetők és a beosztottak közötti egyre szűkülő keresetkülönbségről, az időbéresek körében uralkodó tökéletes béregyenlőségről — szóval nem folytatom, mert ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a teljesítmény szerinti bérezés meglehetősen logikátlan, sőt: zavaros, kiismerhetetlen ké-, pet mutat. Felfedezhető ugyan némi — esetenként nem is jelentéktelen — pozitív megkülönböztetés. Csakhogy ennek vajmi kevés köze van az anyagi ösztönzéshez. Napjaink bérkülönbségei — a jelek szerint — inkább igazodnak a pillanatnyi munkaerőhelyzethez, az aktuális termelésszervezési gondokhoz, a tervteljesítés rövid távra szóló feladataihoz, mint a valóságos munkateljesítményekhez. S aki oknyomozásra vállalkozik, annak nagyon messzire kell kanyarodnia. Többek között a politika területére is, ugyanis a keresetkülönbségek megítélése egyes területeken, munkakörökben — éppen az objektív mérőszámok hiányában — inkább politikai, mint szakmai kérdés. így aztán az okok aprólékos boncolgatása helyett inkább csak két — egyébként ugyancsak közismert — tényt kell említenem. Ugyanis: ha egyszer a teljesítmények mérésének adott helyeken és adott munkakörökben nincs objektív mérőszáma, akkor a keresetkülönbségek döntően a szubjektív értékítélettől függenek. Ettől pedig a vezetők többsége mereven elzárkózik. Érthető, ám elfogadhatatlan magatartás. Elfogadhatatlan, mert személyes ítéletek alapján is kell és lehet a munka díjazásában különbséget tenni, ha a vezető pontosan ismerné beosztottjait, az általuk végzett munkát, és adott esetben cá- folhatatlanul bizonyíthatná a differenciálással kapcsolatos döntéseinek megalapozottságát. H a a jobb munkáért többet akarunk fizetni — és többet kell fizetni! —, akkor ez csakis a gyengébb teljesítményűek rovására történhet, akiknek munkadija ily módon csökken. Márpedig a vezetők — szinte kivétel nélkül — ezt végképp nem vállalják. Jóllehet pontosan tudják, hogy nálunk soha és senki nem garantálta a mindenki számára megvalósuló, állandó, s legfőképpen a teljesítményektől független reálbér-emelkedést. A gyakorlatban azonban — elvi garanciák nélkül is — ekképpen alakult, (ezért is kell például a termelőhelyeknek egyre több szociálpolitikai tennivalót átvállalniuk). Idéznem kell itt az MSZMP első titkárának szavait: „Néha elhangzik, hogy a szocializmus építésének a dolgozók életszínvonala állandó emelésével kell ogyüttjárnia. Az ilyen megfogalmazás ellen — mondotta Kádár János, a hajógyárban tartott választási nagygyűlésen — mindig tiltakoztam, hiszen ez nem lehetséges. Fontos viszont a rendszeres életszínvonal-emelés . . .” Világos beszéd, félreérthetetlen vélemény, s mór csak azért is eszerint kellene cselekedni, mert némi reálbércsökkenési éppúgy nehéz érzékelni, mint a kis méretű emelkedést. Van egy bizonyos — persze: nehezen számszerűsíthető — „küszöb”, aminek környékén az egyén és a család még viszonylag érzéketlen, legfeljebb fogyasztási szokásainak némi korrekciójára szánja el magát. Mondom: korrekciójára és nem lényeges redukálására. S mert az ilyenfajta módosításra amúgy is szükség lenne — tessék csak a meglehetősen eltorzult fogyasztási szerkezetre gondolni —, akkor alig- henem nemcsak szükségszerű, de politikai következményeit bátran vállaló folyamatnak ítélhetjük a bérek most már valóban elkerülhetetlen differenciálását, s ennek velejárójaként eaveseknél a reálbér stagnálását, vagy éppen átmeneti csökkenését. Csakis így képzelhető cl a hatékony anyagi ösztönzést szolgáló teljesítmény szerinti bérezés. V. Cs. Szíriái—iraki elleniét A szíriai hatóságok kiutasították Irak damaszkuszi nagykövetét, s 19 iraki diplomatát, köztük a követség első titkárát és kereskedelmi attaséját — közölte csütörtökön a bagdadi rádió. A kiutasításról szíriai részről nem adtak hírt. Az AP amerikai hírügynökség szerint a lépés valószínűleg válasz volt arra, hogy az Irakban akkreditált szíriai diplomatákat hétfőn Bagdad 48 órán belül történő elhagyására kötelezték. A bagdadi közlemény azonban egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy a kiutasítás „nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását”. A Miskolci Pamutfonó minőségellenőrzési osztályának dolgozói szabad szombatokon fizikai munkát végeznek, hogy kisegítsék a létszámhiánnyal küzdő üzemrészeket. Az osztályon 24- en teljesítenek fontos munkát: gyártás közben, gyártás után sokoldalúan ellenőrzik az elkészült fonalat, hogy miként felel meg a minőségi előírásoknak. Mindezek mellett jut idejük, hogy a fizikai dolgozóknak is segítséget nyújtsanak. Képünkön a meó egy részlete látható, amint a fonalak szakitószilárdságát vizsgálják. A Szovjetunió az OMEK-oi Az OMÉK-on pénteken a Szovjetunió napját rendezték meg. Viktor Borogyin, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterének első helyettese ismertette az újságírókkal a szovjet mezőgazdaság eredményeit és a nemzetközi együttműködés sikereit. A Szovjetunió mezőgazdasága több mint 11 millió villanymotort alkalmaz. A mezőgazdaság 85 millió tonna műtrágyát és több mint 800 ezer tonna növényvédő szert használ fel évente. A miniszter első helyettese aláhúzta: a szovjet agrár- termelők nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemzetközi, mindenekelőtt a szocialista országokkal kialakított együttműködésnek. lilt leírt tását Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár lemondta küszöbönálló NDK-beli látogatását, amelynek során augusztus 28-án és 29-én Berlin közelében találkozott volna Erich Honeckerrel, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökével. A hírt Klaus-Bölling, a nyugatnémet kormány szóvivője pénteken jelentette be Hamburgban. Az általa felolvasott nyilatkozat szerint a legutóbbi európai fejleményekre való lékintettel, a találkozó a jelenlegi időpontban nem tűnik megfelelőnek. Koksznyomó henger A Diósgyőri Gépgyár B-gyáregységében munkálják meg — többek között — az úgynevezett koksznyomó préshengereket. Hart József esztergályos egy ilyen henger méreteit ellenőrzi. Felkészültek az őszi szállításokra Szerződés az üzemekkel — Jobb műszaki feltételek Még a nj’ári napokat pergetjük. A MÁV Miskolci Igazgatósága, s a Volán-vállalatok azonban már az őszi nagy feladatoknak megfelelően szervezik a munkát, fokozott tempóban szállítanak. Az őszi szállítást — mint Gál Sándor, a vasútigazgató- ság helyettes vezetője elmondotta — jó eredményekkel alapozták meg. Ez év hét hónapjában a tervezettől 300 ezer tonnával többet, 16 millió tonna árut továbbítottak a teherszerelvénye- ken. Szemléletbeli és gyakorlati változásról, jobb szervezésről, a megrendelők igényeihez való rugalmasabb alkalmazkodásról tanúskodik, hogy egyhatodara csökkent a — múlt évihez mérten — késetten kiállított kocsik meny- nyisége. Ebben része van annak is. hogy a termelőüzemek, vállalatok — ez vonatkozik többek között a Tiszai Hőerőműre, a TIFO-ra. a BVK-ra és a Volán 3. sz. Vállalatára — meggyorsították a kocsik ki- és berakását, kezelését. Ennek eredményeképpen — a múlt évihez viszonyítva — 18 és fél ezer vasúti kocsi hamarabb indult útnak, jutott el más megrendelőkhöz. Közismert, hogy mérséklődött az építési igény, így többek között kevesebb cement szállítására van szükség. Átépítik a diósgyőri egyik nagyolvasztót. így sok ezer tonnával kevesebb ércet kell bevinni az LKM területére. Az egyik borsodi bányaüzemben új frontfejtést készítettek elő. így átmenetileg némileg csökkent, később azonban erőteljesen növekszik a szénszállítás, amelyet kiemelt feladatnak tekintenek. Számolnak azzal is. hogy az év utolsó negyedében az ipari üzemek nagy ütemben „ontják” kifelé a hazai és a külföldi megrendelőkhöz címzett termékeiket. Üj feladatot jelent az árvíz okozta ltárok megszüntetése. így például a tállyai és az erdőbénvei bányából a vasutasok 6000 tonna követ visznek szerelvényeiken Kel- egyháza környékére, az árvíz sújtotta területekre, s az LKM-bői mindennap egy szerelvény indul kohósalakkal megrakva Berettyóújfalura, Mátészalkára. A szeszélyes időjárás, a mezőgazdasági termékek késői beérése gondot okoz a MÁV-nak is. Az őszi szállítást, a mezőgazdasági termékek gyors szállítását nemcsak gazdasági, hanem politikai feladatnak is tekintik. E hónap első napjaiban pártbizottsági ülésen, majd taggyűléseken, más vonatkozásban műszaki konferenciákon, termelési tanácskozásokon vitatták meg, vitatják meg a legfontosabb tennivalókat. Belső vonatkozásban: növelni akarják a mozdonyok üzemkészségét, gazdaságosabban akarják kihasználni a korszerű gépeket. Gondoskodnak róla, hogy legyen elegendő üres vagon. Ennek érdekében meggyorsítják a vagonok javítását a saját üzemükben, s ilyen célú kéresse] fordultak a járműjavító vállalathoz is. Minden feladatot megelőzően elsőbbséget adnak a mezőgazdasági termékek, a gabona, a gyümölcs, a zöldáru szállításához. Nemcsak gyorsan akarják továbbítani az almát, a szőlőt, hanem elősegítik ezek leszedését, szüretelését is. Már szervezik a szüretelő vonatokat, amelyeken naponta 3—4 ezer diákot szállítanak ki Miskolcról a Hegyaljára, s munka után vissza. Ugyancsak hagyományosan, e vonatok továbbításához a vonatvezetői, jegykezelői munkába bevonják a nyugdíjas vasutasokat is A legnagyobb feladatot a cukorrépa szállítása jelenti majd. E nagy munka jó szervezése, végzése érdekében a napokban a hatvani, majd ezt követően — bevonva a Volán 3. sz. Vállalatának képviselőit is — a Szerencsi Cukorgyárban beszélik meg az együttműködéssel kapcsolatos feladatokat. (Folytatás a. 2. oldalon) ,
