Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-15 / 191. szám
IÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1980. augusztus 15., péntek Magyar vezelők mázli távirata Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Korea felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Kim ír Szent, a Koreai Munkapárt KB főtitkárát, a KNDK elnökét és Li Dzong Ok-ot, a KNDK Közigazgatási Tanácsának elnökét. Korea nemzeti ünnepén i Ma 35 éve, hogy a szov- 1 jet Vörös Hadsereg szét-. , verte a japán fasiszták i távol-keleti Kvantung-had- [ seregét, ennek eredmé• nyeként megnyílt az út | Korea felszabadulása, fiig- i getienné válása előtt. így J lett augusztus 15. a ha.jda- i ni japán gyarmat nemzeti J ünnepe, független állami i létének történelmi évfordu! lója[ A kommunista párt vezet■ te koreai nép ambiciózus 1 társadalmi-gazdasági terve. J kef tűzött maga elé, öröklött i elmaradottsága felszámolá- j sara. A demokratikus fe.i- i lődés terveiből azonban J csak a 38. szélességi foki ól i északra lett valóság. A dé- 1 li országrészben, .amelyet [ amerikai csapatok szálltak i meg, 1948 tavaszán fegy- J verek árnyékában nemzet- i gyűlési választást rendez- 1 tek. létrehozva Washing- , ton első kelet-ázsiai csati lósrendszerót. i 1 Fél évtizeddel a világhá- J ború befejezte utáni Korea • földje ismét csatatérré vált: [ az akkor már évek óta i tartó, az Egyesült Államok [ által kiprovokált hideghá- i ború itt csúcsosodott me- [ legháborúvá. A hároméves, , rendkívüli áldozatokat kö- i vetelo háborúban a szocia- J lista országok támogatásá- i val sikerült megőriznie a | KNDK-nak függetlenségét, ■ szocialista rendszerét. Azóta i nagy lendületet vett a béi MHSZ~veté!kedőn Ladát kés építőmunka. amelynek eredményei világszerte ismertek. A Szovjetunió, a testvéri szocialista ' országok politikai-gazdasági, katonai és diplomáciai segítsége vörös fonálként húzódik végig a KNDK elmúlt 35 évén. Az együttműködés, nagy szerepet játszott a feudális gyarmati múlt örökségének, a két háború pusztításainak felszámolásában, a népgazdaság szocialista átalakításában. A szocialista országok hatékony erkölcsi-politikai támogatásukról biztosítják a KNDK ama törekvését is, hogy , kettéosztott országát békés, demokratikus úton egyesítse., A dél-koreai rezsim viszont, a Pák Csöng Hj bukása óta eltelt időszakban sem adta tanú jelét, hogy készen állna az érdemi tárgyalásokra. A normalizálás szabotálására ösztökéli Szöult legfőbb gvámolító.ja, az Egyesült Államok is, amely 40 ezer katonát állomásoztál az országban. Az amerikai csapatok mihamarabbi teljes kivonását Dél-Koreából a szocialista világ. így hazánk is fenntartás nélkül követeli. Felszabadulásának 35. évfordulóján szeretettel köszön tjük a baráti Korea né. pét. s azt kívánjuk, érjen el még nagyobb sikereket a szocialista építőmunkában, a hazája békés újraegyesítéséért folytatott történelmi küzdelemben. nyert Ellenzéki politikusok pere A dél-koreai katonai rezsim számos ellenzéki személyiséget bíróság elé állított. A képen a vádlottak, köztük Kim De Dzsung, az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus. „Építős” egyetemisták Befejeződött a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem 23. nemzetközi építőtábora. Hat héten át bolgár, szlovák, német, lengyel és magyar anyanyelvű egyetemisták és főiskolások laktak az E/5-ös kollégiumban, dolgozlak az építkezéseken, sportoltak az egyetemi sportpályákon, ismerkedtek a várossal, a megyével. A reggeli ébresztő harsány kacajjal ugrasztottá ki ágyukból a diákokat, majd a nap munkaóráit a BÁÉV és ÉÁÉV beruházásain építőipari segédmunkával, hűtőházi munkával és a íelsőzsoleai Lenin Tsz-ben gyümölcsszedéssel töltötték. Turnusváltáskor már összeszokott társaságok búcsúztak a miskolciaktól, hogy talán majd jövőre is ... — Négyszázhúsz diák töltötte el tartalmasán idejét a táborban — mondta Porpá- czy Lajos táborvezető. — Nyolcvan külföldi diák érkezett tízfős csoportokban Ostravából, Kassáról, Magde- burg'oól, Freibergből, Lublin- ból, Krakkóból, Várnából és Szófiából, a magyarok számos hazai főiskola, egyetem hallgatói voltak. Az együtt töltött idő elérte a célját, kölcsönösen jó munkafeltételeket és munkát biztosítottunk mi is a munkaadó vállalatokkal és a munka után hangulatos, kellemes kulturális programokat szerveztünk. A „hazai szervezők” közül kiemelkedően jó munkát végeztek diákjaink, a kirándulások és egyéb programok szervezésével. Az építőipari munkát biztosító vállalatokkal régi, jó kapcsolataink vannak, a BÁÉV-vel több mint húsz-, az ÉAÉV-vel közel tízéves a szerződéses viszonyunk. A következő két szemeszter után. a 24. nemzetközi építőtábor reméljük tovább ápolja a jó kapcsolatokat, folytatja az építős hagyományokat. —ke— Mii válasz lül Avivnak A holland kormány át akarja helyezni nagykövetségét .Jeruzsálemből Tel Aviv- ba.. Hollandia az egyetlen európai állam, amelynek nagy- követsége Jeruzsálemben van. Egy hónappá! ezelőtt, hat arab ország hágai nagykövete tiltakozott ez ellen, de akkor Christoph Van der lílaauw holland külügyminiszter még úgy nyilatkozott, hogy nem enged az arab nyomásnak. Az izraeli parlamentnek az a két hete hozott határozata, amely szerint Jeruzsálem Izrael „örökös” fővárosa lesz, a holland kormányt álláspontja megváltoztatására kényszeri tette. Hollandia új izraeli nagykövete, Ivan Verkade mindaddig nem foglalja el állomáshelyét. amíg' a holland kormány meghozza végleges határozatát az ügyben. A hágai minisztertanács a jövő héten foglalkozik a kérdéssel. fi szsÉÉpyÉszat helyzetéről A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 1979-ben vizsgálta a Minisztertanács 1974- ben kelt határozatának végrehajtását. amely a szénbá- nvászát helyzetének és távlati munkaerő-ellátásának kérdéseiről intézkedik. A vizsgálatban részt vett a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is, melynek feladata volt. hogy a Bor. sodi Szénbányák Vállalatot utólagos ellenőrzés keretében megkérdezze a határozat végrehajtásáról. Tegnap. csütörtökön, a BSZV rudolftelepi bányász- pihenőjében tartotta ülését a megyei NEB. Az ülésen megjelent Magyar Sándor, a megyei tanács vb munkaügyi osztályának vezetője, dr. Balogh András, az SZMT 'titkára és Váczi László, a BSZV pártbizottságának első titkára is. A testületet Balogh Béla, a * Borsodi Szénbányák Vállalat, műszaki vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a témáról. A BSZV sikeresen zárja az V. ötéves tervet, jelentősen fejlődtek koncentrációs és teljesítménymutatói. A napi termelés aknánként — átlagosan — 25 százalékkal, egy fejtésre vonatkozóan 30 százalékkal emelkedett. Lényegesen javult a gépellálott- ság, csökkent a balesetek száma, évről évre jobb a bányászok szociális ellátása. Az energia-felhasználás növekedése és életszínvonalunk növelése között egyenes az arány, tehát az energia- termelép ütemét fokoznunk kell a szinten tartáshoz is. A következő ötéves tervben ismét nagy feladatok hárulnak a szénbányászatra. Az iparág beruházásigényes, az itteni elképzelések csak 7—8 év után realizálódnak, tehát igen fontos a nagy látókörű tervezés. A VI. ötéves terv időszakában például 3 milliárd 300 millió forintos fejlesztési alap kell — a múlt évi árszínvonalon számítva — ahhoz, hogy tervtermelé- süket realizálni tudják. Sikerült megszüntetni a BSZV-nél a fluktuációt, de nem sikerült megvalósítani a „munkásfiatalítást”. Egyre több a középkorú, és áz ennél idősebb bányász. A vállalat nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél több fiatal számára váljék vonzóvá a bánya. A tervidőszakban 2255 bányász- lakást építenek, továbbá 560 magánerős építkezést támogatnak. Nagy gondot fordítanak a biztonságra, növelni igyekeznek a jövedelmeket is. A vezérigazgató-helyettes beszámolója és az azt követő értekezés után a megyei NEB megállapította, hogy a BSZV erejéhez mérten, igyekszik eleget tenni a Minisztertanács határozatának. Csütörtökön a Magyar Honvédelmi Szövetség székhazában Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára átadta á „35 év szabad hazában” vetélkedő díjait. | Az első díjat, egy Lada személygépkocsit. Orbán Fe- rencné nyékládházi lakos nyerte, továbbá 31 nyertes ingyen részt vehet az MHSZ gépjárművezető tanfolyamán. A hazánk felszabadulásának tiszteletére szervezett vetélkedő sikerét jól bizonyítja, hogy mintegy 460 ezren — főleg fiatalok — kapcsolódtak be a versengésbe. Jeíüiiíés a nagykanizsai fertőzésről A közegészségügyi-járványügyi vizsgálatok szerint a nagykanizsai fertőző gyomor- bél megbetegedéseket fertőzött ivóvíz fogyasztása okozta. A betegek zöménél a panaszok kezdetben enyhék voltak, rövid idő alatt meg is szűntek, így nem fordultak valameny- nyien orvoshoz. A megbetegedések észlelése után azonnal megkezdődtek a szükséges járványügyi intézkedések. A városi, körzeti és gyermekorvosok minden jelentkező betegről azonnal jelentést tesznek a közegészségügyi és járványügyi szolgálatnak. A városban működő valameny- ríyi egészségügyi erőt mozgósítottak annak érdekében, hogy az eddig még nem ismert betegeket is mielőbb felderíthessék. Az egészség- ügyi szerveknek eddig 430 megbetegedésről van tudomásuk. Járványügyi okokból, s nem a panaszaik súlyossága miatt, jelenleg 63 személyt kezelnek a nagykanizsai kórház fertőző osztályán és a soron kívül kialakított szükség-fertőző osztályokon. A zalaegerszegi kórház is fel készült esetleges betegek fogadására. Az eddig kórházba kerültek közül csak néhány állapota volt közepesen súlyos, de a megfelelő kezelés eredményeképpen állapotuk gyorsan javult. Jelenleg egy beleg igényel fokozottabb orvosi-ellátást. az ápoltak vizsgalati anyagaiból a KÖJÁL vérhas és salmöoelózis kórokozóit mutatta ki. Tekintettel a különböző fertőző gyo- morbél-betegségek lappan- gási idejére, a szakemberek szerint, ha nem is nagy számban, de még mindig várhatók újabb megbetegedések. Az illetékes egészségügyi szervek arra törekszenek, hogy az új betegek megfelelő izolálásával és kezelésével a vízjárványoknál szokásos másodlagos megbetegedéseket. megelőzhessék. Ennek érdekében a városi strandfürdő működésének felfüggeszt :Se mellett nem engedélyezik Nagykanizsáról az ország különböző üdülőterületeire irányuló csoportos gyfermekszól- lításokat, viszont nem korlátozzák az egyéni, családos üdültetéseket. Az Egészségügyi Minisztérium kéri a nagykanizsai lakosság együttműködését a további megbetegedések megelőzése érdekében. Igen fontos, hogy gyomor- és bélpanaszok esetén értesítsék a területileg illetékes körzeti orvost, s annak , utasítása szerint járjanak el. Az otthon ápolt betegek látogatása — bármilyen enyhék is panaszaik — fertőzésveszéllyel járhat. főbb cél.: megtanítani a tanulókat írni-olvasni, s elsajátíttatni velük a minimális általános ismereteket, Létrehoztak a 15 éven felüliek részére egy úgynevezett általános munkaiskolát is. Itt szintén írást, olvasást, valamint általános és szakmai ismereteket sajátíttatnak el a tanulókkal. A középfokú oktatásban megszüntették az általános középiskola kizárólagosságát. különböző jellegű és típusú középiskolák választékát hozták létre. Mindegyik módot ad bizonyos szakmai ismeretek elsajátítására. s lehetőséget nyújt a továbbtanulásra is. Az értelmiség körében a legnagyobb vihart az egyetemi reform váltotta ki. A ragaszkodás az egyetemi autonómiához az ország történelmében számtalanszor szolgált haladó célokat. Amikor azonban a reform követelte ésszerű,' indokolt intézkedésekkel szemben próbálták érvényesíteni az autonómiát, akkor ezzel nem a haladás, hanem a reakció malmára hajtották a vizet. A cuzcói magasvölgyet hegycsúcsok övezik, az egvik meredek lejtőre hatalmas betűkkel rávésték: Viva El Peru! (Éljen Peru!) Sötétbarna színű a hegyoldal. a felirat a város minden pontjáról. jól látható. A rézsűn gyér növényzet sarjad, amely, a messzeségből összefüggőnek látszik, és a remény halványzöldjét festi a felirat köré. Papp /(»Iliin (Vége) Körutazás Peruban @ Cuzcóban — légvonalban mintegy ezer kilométerre Limától — szép és tanulságos a reggeli séta. Ragyogó napsütés, trópusi éghajlat, néhány délkör-fokkal vagyunk az Egyenlítőtől. Mégis csípős a hideg, hiszen 3200 méterrel a tengerszint felett terül el a város. Így aztán nem csoda, ha sokan lámagyapjúból készült füles sapkában és kesztyűt húzva indulnak munkába, iskolába. Reggel iskolás gyerekek özönlik el Cuzco utcáit. Könnyű őket felismerni, mert egyenruhát hordanak. Egy olyan szegény országban, mint amilyen Peru, az iskolai egyenruha már önmagában jelzi: kiemelt fontosságú az oktatás. Az 1970- ben kezdődött oktatási reform nem kisebb dologra .vállalkozott mint az évszázados kulturális elmaradottság felszámolására. Természetesen. akik' a tervekei kidolgozták. azok is számítottak a rendkívüli nehézségekre. tehát eleve a fokozatosságra jéoítettek. Ám a megvalósulás hatékonysága és gyorsasága jelentős mértékben függ a kormányon levő erők jellegétől is. A legnagyobb problémát az agrárorolet áriát us gyermekeinek iskoláztatása jelenti. Szétszórt településeken, sokszor szinte megközelíthetetlen magasvölgyekben. vagy éppen az őserdők mélyén élnek. Legtöbbjük nem. vagy csak nagyon rosszul beszél spanyolul. Egységesíteni kell tehát a kecsua, illetve aimara nyelv sokféle tájnyelvi változatát, valamint kidolgozni A perui jelen . .. az egységes —.szintén hiányzó — ábécét, s megteremteni az oktatás személyi-tárgyi előfeltételeit. A reform a korábbi halról kilenc évre emelte a kötelező ól (alános és ingyenes oktatás időtartamát. A leg-