Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-09 / 159. szám

'HŰT 1980. július 9., szerda 2SZAK-MAGYARORSZÁG 7 \ Lendületben A nemzetközi szövetkezeti nap országos ünnepségén, melyre Mis­kolcon, a csanyiki Majális-parkban került sor, szórakoztató spoit- játékok megrendezéséről is gondoskodtak. A csapatok kispályás labdarúgásban és kézilabdában, a gyerekek pedig zsákbanfutásban, kötélhúzásban és kólaivásban mérték össze tudásukat. Képünkön a szép számú szurkalósereg érdeklődéssel figyeli a női focimér­kőzést. Szabados György felvétele Olimpiai hírcsokor Belgiumot ti- sportoló képvi­selj majd a XXII. nyári olim­piai játékokon. Azért csak eny- nyi, mert a versenyzők nagy része nem árult el megfeleld formát. A legnépesebb csoport az atlétáké lesz, ok 21-en utaz­nak Moszkvába. Jósé Lopez Portillo, Mexikó köztársasági elnöke adta át az ország zászlaját « legismertebb versenyzőnek, Carlos Hironnak, hogy azzal vegyenek részt a felvonuláson és a játékokon. A baráti hangulatú ünnepséget a nemzeti olimpiai bizottság szék­hazában tartották. ★ A • krilatszkojei kerékparos- stadionban a szovjet pályabaj- nokság küzdelmei során az olimpiai válogatott 4:19.29 perces idővel a fennálló világrekordnál jobb időt ért el a 4000 méteres üldözd csapatversenyben. ★ Megérkezett az olimpiai falu­ba , Jordánia sportküldöttsége, amely 13 sportlövőből áll. Érde­kesség: a csapat vezetője Klcif Ajjat Muharocd egyben a lövé­szek edzője és kisöbű sportpus­kában is versenyezni fog. ★ A szovjet újságíró-szövetség, az Olimpia 80 szervező bizottsá­ga es a TÄSZSZ fotókrónika jú­lius 19—augusztus 3. között nem­zetközi fotópályázatot írt ki a? olimpiai játékokon akkreditált riporterek részére. ★ — Hatalma«, munkát végzett a? olimpia ( szemező bizottsága: Moszkvában a jó szándék lég­körét teremtették meg és örü­lök, hogy már itt lehetek — jelentette ki Richard Palmer, a brit olimpiai csapat vezetője. El­mondta. hogy a 324 rós egj’üt- lesból az első csoport július 18- án érkezik a Szovjetunió fővá­rosába. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kedden nyilvános­ságra hozta 30 tagú első hi­vatalos válogatott keretét. — A keret kijelölésénél mindenekelőtt azokat vettem számításba, akije a Skócia és az Ausztria elleni mérkőzése­ket is. szerepéitek a jelöltek között ■— mondotta Mészöly Káimán. — A 18 labdarúgó­hoz további 12 jött, elsősor­ban az úgynevezett kipróbált harcosok, akiknek lehetőséget akarok, adni. Hangsúlyozni szeretném„ hogy a mostani 30 kiválasztott játékos csak in­duló keretet alkot. A 30-ból a Tatára utazó 23 labdarúgó kijelölésénél már az addigi felkészülési munkát veszem figyelembe. A táborba indu­lás előtt minden válogatott kerettagot adó klubot meg­látogatok, beszélek a szak­emberekkel és magukkal a játékosokkal is. A válogatott keret 25 játé­kosa július 20-án találkozik az MLSZ-ben, megbeszélés és közös ebéd után indulnak Ta­tára. Az edzőtábor két hete alatt Mészölynek Mezey György és Száger György se­gít, továbbá Tamás Gyula, aki a kapusokkal speciális felkészülést végez. A válogatott, keretbe a leg­több játékost a Bp. Hon ved adja. szám szerint hetet. Di­ósgyőrből egyedül Szántó Gá­bor érdemelte ki a válogató hmm Kupa Mezőkövesden befejeződött, a Pannónia Kupa nemzetközi ifiú- sági labdarúgótorna, melyen négy csapat vett részt Az utolsó for­dulóiban Temesvár 3:l-re nyert Kassj 1 ilen \ skolc pedig 1:1 -es döntetlent ért cl Szabadkával szemben. A*- miskolciak gólját Szlil'ka lölte. A torna végeredménye: ) Mis­kolc f). 2. Szabadka 5. 3. Te­mesvár 2. 4. Kassa 0. A miskol­ciak a győzelem ellenere sze­zonvégi játékkal rukkoltak ki. l'aradt együttes benyomását kel­tették * de lelkesedésből jelesre vizsgáztak. A mezőkövesdi talál­kozón búcsúzott az ifjúságiaktól Gál Béla. a DVTK ^edzője, aki Hatvanba szerződött A diósgyő­riek utánpótlás vezető edzője éveken keresztül sikeresen tevé­kenykedett Borsod és Miskolc ifjúsági válogatottja mellett. A Pannónia Kupán különdíiak át­adásain is sor került. Gólkirály: Koltiiyi Drazsén (Szabadka) 3 góllal. A legjobb kapus: Gor.ia- nac Jut is a (Szabadka). A leg­jobb mezőnyjátékos: Misku Mi­roslav (Kassa). ★ A Borsod megyei bajnokságba jutásért, kiírt osztályozó mérkő­zések 2. fordulójának eredmé­nyei: Ernőd—Szentistván 3:2; Szirmabesenyő—Mákvölgyi Bá_ nyász 0:0. lt-es rúgásokkal 4:3. Putnok—Miskolci EAFC 2:2. bizalmát. A keret összetéte­le: Mészáros, Katzirz, Gás­pár, Kovács A. (kapusok), Paróczai, Szántó, Bálint, Tur­ner, Garaba, Kereki, Nagy A„ Tóth J., Varga (védők),. Pásztor, Nyilasi, JDajka. Csongrádi, Soós, Burcsa, ■ Zombori, Bofsó (középpályá­stik), Bodonyi, Kiss, Toröcsik. Kuti, Esterházy. Pölöskei. Váradi, Fekete, Máyer (csa­tárok). A szövetségi kapitány el­mondta, hogy több játékos teljesítményét figyeli folya­matosan. Közéjük tartozik Gujdár. Zsi borús. Disztl, Rali, Komjáti, Péter, Talár. Rixer, Pogány, Szabó, Izsó és Nagy (PMSC). Kőszegi? Varga? Montrealban ez V« oszkvában... Kőszegi György, az Olefin. SC' légsúlyú versenyzője egy­ezer már dobogóra lépett az ötkarikás versenyeken. Akko­riban 197(i-oL írtunk, s a já­tékokat Montrealban rendez­ték. Kőszegi kitett magáért, ezüstérme szépen csillogott. 1-Iog.y Moszkva szerencsét hoz-e. még nem tudjuk. Az „M” betű mindenesetre jó előjel. Tulajdonképpen tagja az utazó csapatnak, kiérdemelte a repülőjegyet, mégsem biz­tos. hogy szerepelhet. Az 56 kg-os súlycsoportban Stefa- novics Imre az első számú jelölt. Az események számá­ra szerencsés alakulása foly­tán a Bp. Honvéd súlyemelő­je mellett ő is megküzdhet a vastárcsákkal. • A szövetségi kapitány még nem döntött. Egy' biztos: a meghatározott csapatlétszám miatt Kösz.pei és a debreceni Varga László (1 no kgl közül csak egyikük lehet aktív részese a viada­loknak. A sors iróniája, hogy a két fiú jól ismeri egymást, hiszen évekkel ezelőtt azo­nos klubban, az LMTK-ban versenyzett. Gyuri felkészülése jól si­került. bizakodó hangulat­ban várja az utazást. Ha in­dítják. a tőle megszokott lel­kesedéssel és ami enné! is fontosabb, akaraterővel p(*ó bálja megkísérelni a pont­szerzést. Azt mondta, bog1 montreali teljesítményéne megismétlésére kevés remé­nye van. a vetélvtársak eb ben a sóivcsooortban erőseb bek. többet tudnak. A lenin városi, fiú ugyanis évekig az 52 kg-o.sok között, próbák szerencsét, nem is eredmény­Köszegi Gyöigy télén ül Három világbajnok­ságon (H174, 1076. 1977) és négy Európa-bajnokságon (1073. 1976. 1077, 1078) lett második, néhányszor csak "gy-két deka plusz testsúly miatt szorult az első helye­zett mögé. Sokáig kétséges . volt az utazása, fogyasztási gondok­kal küzdött, nem akart súly­csoportot változtatni. Aztán mégis elszánta magát, s be­bizonyosodott: megérte. Je­lenleg 60 kiló a testsúlya, te­hát ismét fogyasztásra kény­szerül. Ez azonban nem okoz számára nehézséget, sőt „megkönnyebbülve” ered mé- nyesebbé válhat. Az olimpiai „ráhangolás” utolsó szakaszá­ban kisebb sérülést szenve­deti, lovaglóizma húzódott meg. Mozgásproblémája, erő- hiánya azonban nincs. Természetesen, mint min-_ den olimpikon. Gyuri is szá­molgatott. osztott, szorzott már Az eredmény: 260 kg- mal pontot szerezhet, két és fél kilóval többet emelve vi­szont a dobogóra is felka­paszkodhat. Kubai, szovjet és bolgár ellenfelei ígérkez­nek a legnehezebbnek. Sza­kításban 115-öt szeretne el­érni — az általa tartott or­szágos csúcs 113 kiló. Lökés­ben 145-öt. tervezett — egyé­ni csúcsa 147. Sok múlhat tehát egy-két kilón! Kőszegi a rutinos, taktikus versenyzők táborába tarto­zik. A világversenyeken szer­zett tapasztalataira Moszkvá­ban is nagy szüksége lesz Javára szól, hogy nem izgu­ló«, s a „külső” tényezők sem befolyásolják. Reméljük a szövetség ve­zetői a leninvárosi fiú mel­lett teszik le voksukat, s eb­ben az esetben az olimpiai küzdelmek második napján — július 21.-én — már do­bogóra is lep. Esetleges jó szereplése az egész magyar küldöttség hangulatát is be­folyásolná ... K. T. sorokban ATLÉTIKA. A fővárosban ren­deztek meg a tj/próbázók vidé­kiekkel kibővített Budapest-baj- nokságát. A győzelmet Piczil Sándor, a DVTK sportolója sze­rezte meg 7149 ponttal. Diósgyőrött, a DYTK-stödion környéken rendeztek meg az if­júságiak cs serdülök részere ki­irt kismutatóm bajnokságot, melyen 17-en vettek részt. Ered­mények, serdülő fiúk. lő ktn: 1. Szekelv (OV IK) 53,00, 2. Gant- ner (DVTK) 1 :ih>.oo; 3. Túróczi (DVTK) 1:00.34. Ifjúsági i in, 20 km: 1. Vasztl (DVTK.) 1:13.Hí, 2. Nemeth (DVTK) 1:14.54. 3. Ve­réb (DVTK) 1:15.54. Nők. lő km: 1. Ny Urai (DVTK) 1:01.50 2. Iván (DVTK) 1:02,12, 3. Fazekas (DV­TK) 1:07.03. SALAKMOTOll. Nyíregyházán került sor a Nyíregyházi. Szol­noki Volán vegyes-—Borsodi Vo­lán OB 1-cs csapatbajnoki ta­lálkozóra. Az összecsapást mint­egy 1500 néző tekintette meg. A borsodi motorosok remekeltek, valamennyi futamban megsze­rezték a győzelmet, s egy pil­lanatig sem forgott veszélyben győzelmük, 'főbb bukás is tör­tént. de súlyosabb sérülés sze­rencsére nem történt. Az ered­mény: Borsodi Volán—Nyíregy­háza. Szolnok vegyes 02:15. A legjobb pontszerzők: Sziraezki 1. 12, Mészáros 11 Szőke 10. ÜTTÖHO-OKIMPIA. Szolnokon befejeződött ^ XVI. nyári úttörő­olimpia országos döntője., Ered­mények. tájfutás. leányok; 3. Kalo (Miskolc, 25-ös számú Alt. isk.). Kosárlabda, leányok: 2. Miskolc. 6-os számú Alt. Isk. Röplabda, leányok: 3. Kazinc­barcika. Kun Béla utcai Alt. Isk. Tollaslabda fiuk: 3. Nagy A. (Miskolc 4-es számú Alt. Isk.) ÜSZAS. A megyei szövetség re nd o.V. c s ében K azi n c ba re lkán került sor a gyermekek viada­lára. melyen négy snort egyesület versenyzői vettek reszt. Távol­maradt a DVTK és az Olefin SC. A legeredményesebben Pász- tt Csaba (MVSC) szerepelt, aki öt, bajnokságot szerzett. A 12 versenyszámból egyébként, ll-et a vasutas úszók nyertek meg. N a pta r _____ 1 980.-július 9., szerda A nap kelte: 4.57; nyugta: 20.42 órakor A hold kelte: 2.42; nyugta: 17.50 órakor Névnap: Lukrécia Évforduló______ S zázharminc évvel ezelőtt, 1850. július 9-én született, és 71 éves korában. 1921-ben halt meg Ivan Vazov bolgár költő, drá­maíró és elbeszélő, a kritikai realizmus legjelentősebb bolgár képviselője. Időjárás________ Várh ató időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet. Eleinte a Dunántúlon, majd máshol is zápor, ziva­tar, néhány helyen jégeső. Többfelé élénk, helyenként erős déli. délnyugati, a zivatar idején viharossá fokozódó és nyu­gatira, északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 25, keleten 30 fok körül. — Dinamikusan fejlődött a Tiszái Vegyikombinál terme­lése az elmúlt, években. Míg 1975-ben 5 milliárd 278 mil­lió forint értékű társadalmi terméket állítottak elő, ad­dig ez a szám 1979-ben már megközelítette a 10 milliárd forintot. A növekedés évi üteme meghaladja a 20 szá­zalékot. — Klubhelyiséget létesítenek a Beton- és Vasbetonipari (Müvek Miskolci Gyára dol­gozóinak. A közművelődési bizottság legutóbbi ülésén fogadták el a javaslatot. Az anyagi feltételek rendelke­zésre állnak, s hamarosan megkezdik a klubhelyiség ki­alakítását. — Műszaki-gazdasági konfe­renciára kerül sor július ló­én, csütörtökön délután 14 órai kezdettel a diósgyőri Vasas Művelődési Központ­ban, A Lenin Kohászati Mü­vek dolgozóinak képviselői az első fel év gazdálkodását vitatják meg. s szó lesz az elkövetkezendő legfontosabb feladatokról is. — Százhetvenféle terméket gyártanak a Borsod megyei Kézműipari Vállalat lenin­városi telephelyének fólia­feldolgozó részlegében. Az üzemben két műszakban 90 nő dolgozik. — a Miskolci Mezőgép Vállalat 4. számú kövesdi gyáregysége erre az évre 22 millió forint eredmény el­érését irányozta elő. Az év első hat hónapjában a 258 fős munkáskóllektíva 12 mil­lió forint gyáregységi ered­ményt produkált. — A helyiipari és városgaz­dálkodási vállalatoknál mű­ködő munkaügyi döntőbi­zottságok az elmúlt ét eliben közel 1200 peres ügyet tár­gyallak meg. A' dolgozók ja­vára 451 esetben döntöttek, míg 731 alkalommal eluta­sító határozat született. — Több mint 600 lakásos te­lepet építenek meg a követ­kező években Özdon, a Bé­ke városrészben. A terület előkészítését az EÁÉV mély­építő részlege rövidesen meg­kezdi, s az év második fe­lében folyamatosan végzi majd. — Nyáron is gazdag prog­ramot biztosit a kohászat munkásszállóján élő lakók számára a diósgyőri Vasas Művelődési Központ. Az Amerikai barát című NSZK filmet tegnaD vetítették le az érdeklődőknek, míg hol­nap délután könnyűzenei műsort .rendeznek. — A hazai műszálgyártás alapanyagának, a kaprolak- támnak egy részét a Borso­di Vegyikombinátban készí­tik. Az esztendő első felé­ben jelentősen növekedett a termelés, az üzem dolgozói 117 százalékra teljesítették tervüket, a tervezettnél 490 tonnával több, jó minőségű kaprolaktámot gyártottak — Ma délután a harmadik fordulóval befejeződik a Bor­sod megyei labdarúgó-baj­nokságba jutásért rendezett osztályozó mérkőzések soro­zata. A párosítás: Tokaj— Szentistván (Miskolc. MÉM- TE-pálya), Hollóháza—Plá­nok (Miskolc. hejőcsabai sporttelep). Alsóvadász— Szirmabesenyő (Miskolc, If­júsági sporttelep). Mindhá­rom találkozó 17 órakor kez­dődik. — A MÁV Miskolci Igazga­tóság területén a személy- szállító vonatokat ez év el­ső felében a tervezettől 5 százalékkal több ember vet­te igénybe. Jelentősen nőtt a korszerű járművek száma, aránya, így' csökkent a zsú­foltság, növekedett a sze­mélyszállító vonatok utazási sebessége és menetrendsze­rűsége is. — Nemzetközi labdarúgó- mérkőzést rendeznek csütör­tökön Miskolcon. A Honvéd Papp József SE NB 11-es csapatának ellenfele a Ko­reai Néphadsereg válogatott­ja lesz. A sportcsemegének ígérkező összecsapásra a He­jőcsabai Cement SE sport­telepén kerül sor, a kezdési időpont 17 óra. — Jól halad a Sárospatak­hoz tartozó Végardón a kem- pmg építése. A fürdő mel­lett levő kemping faházait már /elszerelték, s most a terület csinosítását végziK. Á kemping előreláthatólag aug, 20-tól nyitja meg kapuit. — 36 lakás építését kezdik el még ebben az évben Sá­rospatakon. A két és fél. a három-, és a három és fél szobás lakások kiviteli ter­veit a megyei AGROBER készítette el. Kivitelezője a Termelőszövetkezetek Közös Építőipari Vállalata. Sáros­patak lesz. gfpkocsiatveteli SORSZÁMOK: 1980. JÚLIUS 5-£N Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 9963 Trabant Lim. (Budapest) 1552 Trabant Lim. (Győr) 884 Trabant Lim. (Debrecen) 358 Trabant Lim. Special (Bp.) 245« Trabant Lim. Special (Győr) 1050 Trabant Lim. Special (Debrecen) 554 Trabant combi (Bp.) 6330 Trabant combi (Győr) i8uo Wartburg Lim. (Bp.) 1289 Wartburg Lim. (Győr) 1390 Wartburg de Luxe (Bp.) 1500 Wartburg de Luxe (Győr) 12)5 Wartburg de Luxé (előtetős (Budapest) 5034 Wartburg Lim. tolótető* (Budapest) 199 Wartburg Tourist (Bp.) 547 Wanbnrg Tourist (Győr) 401 Skoda 103 (Budapest) 039 Skoda 105 (Győr) 393 Skoda 105 (Debrecen) 4544 Skoda 120 (Budapest) 511 Skoda 120 (Győr) «15 Skoda 120 (Debrecen) 30« Lada 1200 (Budapest) 3558 Lada 1200 (Debrecen) 3930 Lada Combi (Budapest 16559 Lada 1300 (Budapest) 3037 Lada 1300 (Debrecen) 3414 Lada 1500 (Budapest) 2982 Lada 1500 (Debrecen) 3023 Lada 1600 (Budapest) 1102 Lada 1600 (Debrecen) 2537 Moszkvics (Budapest) 9832 Zaporoz.see (Budapest: 30550 Polski FIAT 126 (Bp.) 26529 Polski FIAT 1500 (Bp.' «50 DAeia (Budapest) 3121 Dácia (Debrecen) 1288

Next

/
Oldalképek
Tartalom