Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
1960. július 8„ kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Mit mutat a statisztika? Hazánkban csökkent a bűnözés Szigorúbb büntetést a visszaesőkkel 'szemben A Belügyminisztérium a cl a tt'e Idol gozó cső portion ük - sége és a Legtöbb Ügyészség titkársága nemrégiben elkészítette a hazai bűnözés tavalyi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. Eszerint az. ismertté váll közvádas bűncselekmények száma tavaly 1978-hoz képest némileg — 1,3 százalékkal — csökkent. Magyarországon az elmúlt. másfél évtizedben egyébként évi átlagban mintegy 120—130. ezer közvádas bűncselekményt derítettek lel a hatóságok. A tájékoztató adatait, felhasználva vegyük ezúttal közelebbről szemügyre a bűnözés területi megoszlásai: Magyarországon 1979-ben 125'2li7 közvádas bűncselekmény vált ismertté. Ezek mintegy 27 százalékát a fővárosban és több mint 70 százalékát vidéken követték el. A bűnelkövetők lakóhely ' szerinti megoszlása: körülbelül 80 százalékuk vidéki, 20 százalékuk pedig budapesti. A számok azt jelzik, hogy igen sok vidéki lakos a fővárosban követ el különféle bűncselekményeket. De -r kisebb mértékben — igaz ennek a fordítottja is: nyaranta a kiránduló- és üdülő- centrumokban — főleg a Balatonná! — igen sok a fővárosi „illetőségű” bűnelkövető. A SZAMOK JELEZNEK Milyen helyet foglalnak el az, egyes megyék az ország bűnözési „térképén”? Ezt természetesen igen sok tényező határozza meg. Példaként említhetjük a megyék területi adottságait,' ipari' vagv mezőgazdasági jellegét, a lakosság összetételét, értelmi színvonalának fejlettségét, életkörülményeit, a megyébe. Illetve a megyéből ingázók számát — és még hosszan sorolhatnánk, Mesz- ' szemenö következtetéseket tehát a bűnözési „rangsorból” nem szabad levonni. A számok mindenesetre jeleznék valamit... Ami az abszolút rangsort illeti: 1979-ben Pest és Borsod megyében vált ismertté a legtöbb — csaknem tízezer — közvádas bűncselekmény. Ez azonban törvényszerű is, hiszen ebben a két’ megyében laknak, dolgoznak a legtöbben. Ha a 10 ezer lakosra jutó közvádas bűncselekmények számát tekintjük — ez már reálisabb képet ad — a megyék ..rangsorában” Borsod rögtön a harmadik, Pest megye pedig a tizedik helyre esik vissza. Így, a bűnözés „élvonalába” Bács-Kiskun megye kerül, ahol tavaly tízezer lakosra számítva 139 közvádas bűn- cselekmény vált ismertté. A második helyen Fejér megye áll, 123. bűncselekménnyel. Borsodot Győr-Sopron. Tolna es Somogy követi. (A somogyiak tehát, annak ellenére. hogy a Balaton déli partja igencsak érezteti hálását bűnözési statisztikájukban, országosan egyre kedvezőbb helyzetbe kerülnek: 1976 óta minden , évben csökken az itt elkövetett bűncselekmények száma.) A bűnözési statisztika „középmezőnyében” foglal helyet Komárom, Veszprém. Csongrád, Pest. Nógrád és Vas megye. Ezekben a megyékben 10 ezer lakosra ál- V,lábán száz ismertté vált közvádas bűncselekmény jut. Az elmúlt három-négy évet tekintve Komárom és Vas megyében némileg emelkedik, Nógrádban stagnál, Veszprém és Csongrád megyében pedig csökken, lefelé mutat a bűnözés ..lázgörbéje”. Pest megyében az 1977. évi jelentős csökkenést 1978- ban egy újabb emelkedés. majd tavaly ismét némi csökkenés követte. MEGNYUGTATÓAN ALACSONY A megyék bűnözési ..rang-, sorában” a 13. helytől lefelé már a legkedvezőbb helyzetben levő területek következnek. Baranyában 1977 óla egyértelműen örvendetesén csökkenő tendenciái ielez a bűnözés grafikonja. Hasonló tendencia érvényesül a 14. helyen álló Hajdii-Biharban is. Békés megye -következik .ezután, ahol tízezer lakosra 91 közvádas (bűncselekmény jut: ez is jóval kedvezőbb már az országos átlagnál. 1975 óta itt csak az. 1978-as évben szökött fel á bűnözés grafikonja, tavaly már ismét a korábbi években megszokott. megnyugtatóan alacsony bűncselekmény-számot tükrözte. Zalában 1977 óta viszont egyenletesen emelkedő tendencia mutatkozik, bár a megye helyzete még ezzel együtt is kedvező. A három „sereghajtó” megye Szabolcs-Szalmár. Szolnok és Heves: ezek az. ország bünügyileg legkevésbé „fertőzöt-l” területei. Különösen a hevesiek statisztikája imponáló: tízezer- lakosra a megyében mindössze 67 közvádas bűncselekmény jut. (Csak emlékeztetőkéin 1: Bács- Kiskunban több mint a duplája. 139). 1978-hoz, képest tavaly Hevesben tovább javult a helyzet: a megyében 1975 óta a legkevesebb, osz- sz.esen 2358 közvádas bűncselekmény váilt ismertté 1979- ben. Röviden érdemes — és talán tanulságos — áttekinteni azt: is, hogy az egyes fontosabb bűm esteiemén y -típusoknál mit mutat az ország bűnözési térképe. A tízezer lakosra jutó vagyon elleni bűncselekmények gyakorisága a legnagyobb Fejei- (73.1), Bács (73,1). Borsod (66.7), Veszprém (60,1) és Hajdú (60) megyékben, a legalacsonyabb pedig Hevesben (35,7), Nógrádban (45) és Vasban (46,7). A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények gyakorisági mutatója a legmagasabb Fejér (25,4), BácsKiskun (24.6) és Borsod (23.8) megyékben, míg a legalacsonyabb Hevesben (14.7). Szabolcsban (16.8) és Zalában (ugyancsak 16.8). A személyek javai elleni bűnözés a statisztikák sze- rint a legkedvezőtlenebbül Bács-Kiskun. Fejér és Borsod. a legkedvezőbben pedig Heves. -Nógrád Szolnok medvékben alakult ki. Ami az erőszakos és garázda jellegű cselekm énveket illeti. figyelmet érdemel, hogv ezek. a közvéleményt különösen felháborító esetek Borsodban C.vőr-Sooronhoz képest több mint kétszeres gyakorisággal fordulnak »lő. De magas az. aránvuk Komárom é.s Pesl mesvében is. Tízezer lakosra számítva a legtöbb közlekedési bűncselekmény Somogvban (lám. itt..is érezhető a balatoni idegenforgalom hatásai. Tolnában é.s Bácsban. a legkevesebb Hajdú-Bihar. Heves és Vas megyében fordult el<^ TÖBB LETT A BÜNTETETT ELŐÉLETŰ A bűncselekmények után említsünk meg néhány szót azok elkövetőiről. Ugyancsak tízezer lakosra számítva a legtöbb bűnelkövető Borsod és Pest, a legkevesebb pedig Vas. Heves és Gvőr-Sopron megye területén lakik. A vagyon elleni bűncselekményeket elkövető személyek úgynevezett gyakorisági mutatója országosan csokiként, ugyanakkor azonban Hajdú- Bihar. Szolnok, Győr-Sopron és Zala megyékben emelkedett. Elgondolkoztató fény, hogy évről évre növekszik a bűncselekmények elkövetői között a már büntetett előéletű személyek száma. Az, ösz- szes bűnelkövetőkön belüli részarányuk Bács-Kiskum és Baranya megyében a legmagasabb: csaknem eléri a 40 százalékot. Ez azt bizonyítja, hogy velük szemben a korábban kiszabott büntetés nem volt elég hatékony, a hasonló esetek megelőzése érdekében a hatóságok még szigorúbb fellépésére van szükség. n. a. A sólyatéren A sólyatéren késiül a Felsö-tisiavidéki Vízügyi Igazgatóság megrendelésére markoló alá egy nagy úszótest. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Tisza- löki Hajóépítő és Hajójavító Üzemiben elkészült saját kivitelezésben az 1400 négyzetméter alapterületű új üzemcsarnok, ahol jelenleg a paksi atomerőmű hidegvíz-csatornájának uszadékfogó pontonsorát készítik. Két nagy teljesítményű motorcsónakot is szállítanak részben az uszadék laczó József felv. t eltávolítására, részben a pontonsor mozgatására. Az új üzemcsarnok megszabadítja a hajóépítőket, a hajójavítókat az időjárás viszontagságai tó!. ugyanakkor a hajóépités szekciós technológiáját is bevezethetik. A munkakörülmények javulása és az újszerű technológia jótékonyan érezteti hatását a termelésben. Az üzemnek az idén 28 millió forintot kell produkálnia. Ebben benne van a paksi atomerőműhöz készülő pontonsor 8 millió forinttal — jövőre még 4 millió forinítál — egy úszótest markoló aláaFel- ső-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság részére és egy 200 tonnás uszály a Budapesti Vízügyi Igazgatóságnak. Magasabb mércével Megszoktuk az elmúlt évek során, hogy amikor a gazdálkodó és termelő szervezetek tervet készítettek, annak középpontjába a mennyiségi követelmények kerültek. Ez a szempont ma sem másodlagos, de hozzá kell tennünk, hogy sok külső és belső tényező hatására változóban van a mennyiségi teljesítmények szimplifikált megítélése. Egyre inkább tért hódit az a felismerés, hogy a stagnálás, vagy csökkenés önmaSajóhábonyi változások Sajóbábony község rendezési terve közel négy éve készül. A késedelem fő oka, hogy- a gyár melletti védősáv nagyságában ez idáig még nem sikerült megegyezésre jutnia az illetékeseknek: Sőt az eltelt évek során a védősáv' meghatározásának hatásköre is máshoz került. ' A község rohamos fejlődése az ötvenes évek elején indult meg a vegyiművek idetelepítésével. Akkoriban 850 telket számláltak az erősen iparosodásnak induló helységben. A mezőgazdasággal foglalkozók száma ma1 már szinte elenyésző. A tulajdonképpeni iparosodás a negyedik ötéves tervben kezdődött. A többszintes házak építésével szinte kisvárosi hangulat teremtődött meg Sajóbábonybon, éles ellentétben a régi lakóteleppel. Ügy szokták ezt mondani: teljesen megváltozott a kpz- ség arculata. A fejlesztéshez, gyarapodáshoz nagymértékben hozzájárult a gyár • és a tanács vezetői közötti jó kapcsolat. a kölcsönös segítségnyújtás. Szükség volt, és van jelenleg is erre. hiszen az ott élők nagy része a gyárban keresi kenyerét. Sajóbábony 1971. május 1-én vált nagyközséggé. Megvoltak ehhez a feltételek, sőt, az évek során tovább szaporodtak. 1972-től összesen 377 lakás épült, amelynek zöme tanácsi célcsoportos érlékesítésű, jelentős vállalati hozzájárulással. A többi családi ház és „cs’Makás, amelynek átadásával egyúttal felszámolták Babonvban a régi cigányteleoet. Kel év- . el ezelőtt kezdték meg az új ÁBC-áruház építését, amely 480 négyzetméter «tápterületen létesül, mintegy hétmillió forintos beruházással. Áladása a közeljövőben várható. A beruházásokkal párhuzamosan nagy gondot fordítottak az utak korázerűsilésére, a közvilágításra, a vezetékes ivóvízhálózat kiépítésére. Megépült 2300 folyóméter hosszú vezetékes ivó- vízhálózat. A teljes kiépítéshez jelenleg kétszáz folyóméter vezeték lefektetése szükséges. A község háromnegyed részén korszerű a közvilágítás. A közelmúltban hat kilométer hosszú utat újítottak fel. é.s ma már megállapítható: a nagyközség útjainak óllapola kivétel .nélkül jónak mondható, öt- venre bővítették az óvodai és nyolcvanra a napközi-férőhelyek számát. A legközelebbi feladat új bölcsődé építése, amelynek leginkább a közeli gyárban dolgozó családanyák örülnének. Készítik már a tervet az. általános iskola fejlesztésére is, amelyben négytantermes es egy tornatermes bővítés szerepel. A tornaterem építéséhez a gyár kétmillió forintot biztosít, csaknem egymillió forintot pedig a helyi tanács ad a fűtés korszerűsítéséhez. a többi hiányzó összeget felsőbb tanácsi hozzájárulásból biztosítják. A sajóbábonviak részére külön öröm, hogy hosszú idő után végre megoldódott az egészségügyi ellátás. Azelőtt tíz év' alatt tizenkét körzeti orvosuk volt. most már három esztendeje dr. Kerekes Ferenc látja el a körorvosi leendőket. egy minden igényt kielégítő orvosi rendelőben. Nem lenne teljes a kép a fejlődésről, ha nem szólnánk az ott élő több mint háromezer bábonyi lakóról, akik önzetlen támogatással számos segítséget adnak környezetük. lakóhelyük szépítéséhez. Évente mintegy egymillió forint értékben végeznek társadalmi munkát, Segítik a vízvezeték építését, parkosítanak, fásítanak. járdát: építenek, bitumeneznek. Társadalmi munkájukhoz gyakran csatlakoznak a gyár sZocialista brigádjai is, egyúttal a maguk környezetét is védik, csinosítják ezzel. (monos) gában éppoly kevéssé negatívum. mint ahogyan a növekedés. vagy annak mértéke sem feltétlen szükséges és dicséretes. Arról van tehát szó. hogy az elmarasztalás, vagy a dicséret minden esetben attól függ, hogyan szolgálja az adott vállalat a legjobban a népgazdaság érdekeit, ezen belül is az egyensúly helyreállítását. A kongresszusi határozatnak a gazdasági épitömunkaval foglalkozó része úgy fogalmazza ezt meg. hogy következetesebben kell folytatni a termelési és a termékszerkezetnek adottságainkhoz igazodó korszerűsítését, a költségek csökkentését, a minőség és a jövedelmezőség javítását. > Vonatkozik ez a beruházásokra is. ami azt jelenti, hogy a társadalmi, gazdasági célok, valamint a rendelkezésre álló anyagi eszközök és a beruházási kapacitások között jobb összhangot kell teremteni. Elsőbbséget kapnak az olyan gyorsan kivitelezhető és rövid idő alatt megtérülő központi és vállalati beruházások, amelyek a termelési és a termékszerkezet korszerűsítéséi szolgálják, az exporttevékenységet javítják. és a hatékonyságot növelik. A XI. kongresszus óta 20 nagyberuházás üzembe helyezése történt meg. közöttük olyan termelő szervezeteké, mint a Borsodi Vegyikombinát pvc-gyára. a Tiszai Vegyi kombinát polietiléngyára, a Tiszai Hőerőmű is. amelyek ma mór a nemzeti jö- | vedelem növeléséhez járulnak hozzá. Téved tehát az a vállalati vezető, aki arra gondol, hogy csak átmeneti intézkedésekről van szó. és nem látja a folyamatot, amely gazdaságunk egészeben végbemegy. Hogy például az exportkivitel azokban az ágazatokban növekedik dinamikusan, amelyek az átlagosnál kisebb ráfordítással termelik meg a külföldi valuta ellenértékét: hogy megszűnt a könnyű pénzek, a könnyen megszerezhető támogatások, hitelek időszaka, és a vállalatok, ha boldogulni akarnak, tartalékaik feltárására kényszerülnek. Az idei tervszámok, a sorok. az elképzelések mögött mindenütt ott a mérce, az iránymutatás is egyben, hogy meddig lehetséges, kell es szükséges eljutnunk. Es a kifejezéseknek itt fontos tartalmuk van. Nevezetesen, hogy terveinknek a lehetséges határokon belül kell tenniük. de azokat a szükséges mértékben meg kell valósítanunk! Gazdálkodási szabályozórendszerünk tavasszal életbe lépett változásai a gazdálkodás minőségét állítják előtérbe, mondhatnánk úgy is: kényszerítik a vállalatokra. A világpiaci árakhoz jobban igazodó, és a változásokra közvetlenebbül reagáló árrendszer növeli az árak orientáló, a hatékonyságot mérő szerepét, ezzel is segítve a helyes gazdasági döntések meghozatalát. Az új szabályozók tehát: nem kedveznek az átlag alatti munkának, és csak azok a vattaiatok fejlődhetnek gyorsabban. és növelhetik dolgozóik jövedelmét, amelyek nagyobb hatékonysággal és nyereséggel dolgoznak és termelnek. Mondtuk: magasabbra került a mérce. Ha ezt a sport nyelvére fordítjuk. akkor az a válasz: a mércét embereknek állítják, tudásuk, képességeik, elért színvonaluk szerint. S mert. az embereknek alapvető tu- h'jdonsóga a többre, jobbra,' a mind magasabbra való törekvés, ehhez kell igazítanunk a mércét is. A lehetséges és a szükséges mértékig.’ O. ML