Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-05 / 156. szám
ISíSö, július 5.» szombat MISIWRWäBeMi E5ZAK-MAGYARQR5ZAG 3 Bíbicek a búzában r Délután, amikor megbeszéltük a másnapi utat, az egesz délelőtt szakadatlanul hulló eső utáni napfényben, kissé már derűs, bizakodó volt a hangulatunk. Kopasz Béla, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezető-helyettese, aki a Bodrogközbe invitált amolyan aratás előtti ha tár járás-félére, megjegyezte, hogy talán mégsem lesz szükség gumicsizmára. Másnap reggel, induláskor ismét zuhog az eső. Az ablaktörlő Sárospatakig szünet nélkül dolgozik, alig győzi. Az út két oldalán egyre több megdőlt, helyenként összekuszált árpatáblát látni. A búzák meg bírják... A sárospataki Kossuth Tsz- ben Karajz Miklós tsz-elnök es Szaniszló Sándor elnökhelyettes. akik évek során hoz- záedzödtek a káros vizek okozta gondokhoz, szomorú helyzetképet adnak: — Területünkön a 30 napos június 21 napján ösz- szesen közel 200 milliméter csapadekot mértünk. Ebből kisebb-nagyobb adagokban 97 milliméter hullott a hónap eLsö 20 napján, a többi tíz nap alatt zúdult a mélyen fekvő határra. És nem csupán az a gorid, hogy túl sok a csapadék, hanem elsősorban az, hogy rendkívül kevés a napfény, szinte minimális a természetes elpárolgás. A lehullott csapadéknak az az egy- harmada, ami „rendes” nyári időjárásnál elpárolgott volna, most ott csillog a földeken. Az előző napi felmérés szerint a gazdaság 1500 hektárnyi szántóterületét borítja belvíz. Sorolják a már súlyosan károsodó nagyobb „teteleket”: — Az 1465 hektárnyi kalászosból Ö0Ü hektár, a kukoricából 300. napraforgóból 400 hektár ..áll” vízben. De azoknak a tábláknak a nagy része is megközelíthetetlen, vagy művelhetetlen, amelyeken nem csillog víztükör, lehetetlen a sörköznuivc- lés, megbénult a növényvédelem. — Ha most kitisztul az ég, sütni kezd a nap, s a kalászosok beéreseig nem hull egy csepp csapadék sem, a táblák egy jó részére a „rendes” kombájnok akkor sem tudnak rámenni — mondják: — Már felkészültünk arra. hogy erőgépek, lánctalpasok vontatják, húzogatják majd a kombájnokat. De lesznek táblák, ahol ez sem segít. Amire még nem volt példa: Bödönhátról. a ,.ri- zsesektől” igyekszünk két rizsarató kombájnt szerezni, a búzák aratásához. A határban, ahol itt is. ott is bíbicek, s különböző vízi- madarak szállnak fel a kalászos táblák közepéről, meggyőződhettünk róla. hogy szükség lesz azokra a „vizen járó” kombájnokra. ★ Tiszakarádon, az Új Élet Tsz határában talán még vigasztalanabb a helyzet. Itt már a tavasszal 353 hektárnyi álló kultúrát pusztítottak Id a belvizek, további több. mint 300 hektárt a „vízállás" miatt lehetetlen volt bevetni. Csomós Janos föágazatve- ®ető: — A júniusi, szinte állandó esőzések es a hűvös időjárás miatt a párolgásnak az elmaradása azt eredményezte, hogy a tavalyi mintegy 800 hektárral szemben most ezer hektáron kell súlyos vízkárokkal számolnunk. Csak az utóbbi hetekben 150 hektár kukoricánk. 30 hektár cukorrépánk. 200 hektár napraforgónk került vízbe, de úszik a takarmányrépa,a silókukorica és a rétek, legelők nagy része is. A takarmányok betakarítása szinte lehetetlenné vált. Legel lelni is csak a „dombokon” 'tudunk. Néhány perces esőszünet, aztán ismét rákezdi. Cigánd felé. az út két oldalán egyre több vízfolt. A talaj igen csekély vízbefogadó, víztároló képessége es tálán, főleg a rendkívül kevés elpárolgás miatt olyan határrészekben is valóságos tavak képződték. ahol eddig még nemigen okozott gondokat a belvíz. És ahol nem csillog a viz, olt is féllábszárig süpped a gumicsizma. Pedig a belvizes főcsatorna még korántsem színei. A szivaty- tyúlelepen mondják, hogy sokszor nincs is mit átszi- .vattyúzni. Ha egy jó műszakot „járnak”, akkor már alig jön az utánpótlás. A cigándi Egyesült Tsz- ben júniusban „csak” 19 napon mértek jelentősebb csapadékot, de milliméterben annál többet. Váradi József :!sz-elnök az Állami Biztosítóhoz már régebben eljuttatott „vízkárjegyzék” adatait sorolja: — Őszi búza 474, köménymag ti, cukorrépa 17, paradicsom 20, kukorica 79, napraforgó 62, magborsó 13 hektár. Ez mind vízben áll. — Az utóbbi napok növekedése: búza 48, kukorica 70, köménymag 13. zöldborsó 5. paradicsom 20. cukorrépa 20. napraforgó 65, magborsó 50 hektár. — Meg nagyobb gondot, még több kárt okoz, hogy szinte egész területünkön lehetetlen elvégezni a növény- ápolást, a növényvédelmet — mondja Hercegkúti Szabolcs föagronómus. — A 300 hektárnyi napraforgó-terület 4 hektárján tudtuk elvégezni a sorközmüvelést. Nemhogy rámenni nem tudunk, de megközelíteni is szinte lehetetlen a táblákat. A rétek', a pillangósok első gyapjút fél tucatszor forgattuk, állandóan újra meg újra megáztak. A széna egy részét úgy kell lehúzni, hogy esetleg a második kaszálásból legyen majd valami. Abból. amit így lehúzunk, már csak trágya lesz. -A közvetett káraink talán nagyob- bak. mint a közvetlen belvízkárok. És az aratásra itt is úgy készülnek, hogy igyekeznek rizs-kombájnokat szerezni, a négy darab Eö—12-esre pedig már szerelik a dupla kereket. Talán így majd megbirkóznak a tocsogókkal. ☆ Csak efgy részén jártunk a Bodrogköznek. Június iriöiá- rá.sa, csapadékviszonyai. Kiesén. Karcsún, s más tsz- ekben sem voltak, kegyesebbek. Belvizes öblözeteinkben az idén kissé biztatóbb, re- ményteljesebb volt a tavasz, de az elmúlt hetek időjárása elsősorban a Bodrogközben. de részben a Tak- taközben. s Dél-Borsodban is. úiabb küzdelemre készteti a mezőgazdaság dolgozóit. (P. s.) Mór a közelgő betakarítás jegyében vizsgálják át a szerelők a heinadnérneti Hernádvölgye Termelőszövetkezetben a két Bábolna típusú terményszárító berendezést. Az óránként 30 tonna kapacitású mesterséges szárítóba, idén először egy Philips gyártmányú automata vezérlőt építenek be, mert ennek a műszernek a segítségével lehetővé válik az energiatakarékos szárítás. Takarékosabban termeinek Nepgazdaságilag elsőrendű energiatakarékossági célkitűzés a széntüzelésű erőművek teljesítőképességének maximális kihasználása. A mozgalom kezdemenyezői a Borsodi Hőerőmű Vállalat dolgozói voltak, s az elmúlt évi eredményeik is bizonyítják, hogy a vállalás teljesítésében is az elsők között végeztek. Az idén 750 ezer megawattéra fejlesztése szelepei a tervekben, ezt a kollektíva mintegy 75 ezer me- ga wattóra val szándékozik túlteljesíteni, ami hozzájárul majd a ' szénhidrogének importjának csökkentéséhez. A villamos energia fejlesztésének növelése mellett fontos leiadat a költségek csökkentése. s ennek egyik lehetséges útja a takarékosság. A tervhez képest javítani szándékozzák a- fajlagos höfel- használást, továbbá redukálni a viUamosenergia-önfo- gyaszlást Ez utóbbi megközelítően egymillió forintos árbevétel-növekedést tesz lehetővé. A tüzelőolaj-felhasználást a felére, éves szinten 400 tonnára kívánják csökkenteni, aminek értéke 1,4 millió forint, A TVK műtrágyagyárában Sikeres fél évet zártak Ebben az évben eddig több kiemelkedő termelési rekord is született a Tiszai Vegyikombinát műtrágyagyárában. amiből sejteni lehetett, hogy 1980 első fel évét túlteljesíti majd a gyár 500 tagú kollektívája. — Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, valamennyi termékből túlteljesítettük a vállalati operatív tervet — mondotta Takács József gyárvezető, majd igv folytatta: — El kell mondani. hogy az 1980. évi terveink minden eddiginél a legmagasabbak. A kongresszusi és felszabadulási munkáver- senv keretében a kollektívák kimagasló eredményeket értek el. Ammóniából 5019. salétromsavból f 5284. műtrágyából pedig 6509 tonnával termeltünk többel a tervezettnél. Figyelemre mél tó ered - menyeket értek el az exporttervek teljesítésében is. Ammóniából 1683. műtrágyából 7027 tonnával teljesítették túl vállalt exportkötelezettsé- geiket. Ez utóbbi pontosan 200 százalékos teljesítésnek felel meg! A „sikerek titkáról” így beszélt a gyárvezető: — A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny újabb lendületei adott a 30 szocialista és munka brigádnak. Nagyszerűen sikerült a nyári nagyjavítás, amelynek során több technológiai berendezés cseréjére, korszerűsítésére is sor került. Karbantartóink. műszaki szakembereink jo munkáját dicséri, hogy valamennyi berendezésünk zavartalanul, egyenletesen* üzemel. Takács József még arról is. szolt, hogy a második fél evben sem csökkennek a feladatok. Ammóniából 130 100, salétromsavból 216 500. műtrágyából pedig 269 100 tonnás tervet kell majd teljesíteniük. A tanácsi építők - Szikszóért A szikszói Szep&i Csombor Márton Gimnázium és a Móricz Zsigmond Általános Iskola pedagógusainak, tanulóinak szinte ..ősi” vagya volt 1000—1200 gyermeket befogadó sportpálya. Ez most, a nagyközség fennállásának 700. évfordulóján valósul Yneg. A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szállítási es nehézgépüzem szocialista brigádjai vállalkoztak rá, hogy társadalmi munkával ’segítik a két intézményt a nagy feladat megvalósításában. A tanácsi építő vállalat 37 dolgozója májusban es júniusban . földgépekkel es szállító eszközökkel 640 ezer forint értékű munkát végzett el. Az eredmény ettől jóval nagyobb értékű, mivel besegített gépeivel a sziliszói Általános Fehérjetakarmány Előállító Vállalat, az asztalos és építőipari szövetkezet, a KPM szikszói khendeltsége, a Szakszói Állami Gazdaság és a Beke Mgtsz. Jöttek a környékbeli; a hernádkeresi, a homrogdi. az ináncsi. a halmaji, az aszalói és a fel- sönyárádi .mgisz-ek tagjai is, gépekkel együtt. A község politikai, államhatalmi vezetői nem fukarkodtak a köszönömmel. Sőt, a gimnázium és az altalános iskola igazgatója az építők napján — a köszönöm mellett — szerény lehetőségeihez méláén, ajándékkal kedveskedett a tanácsi vállalatnak. a sportpálya építésében reszt vett dolgozóinak, vezetőinek. A munka meg nem fejeződött be. A BMTEV szocialista brigádjai a közeli hetekben újabb jelentős értékű társadalmi munkával segítik a szikszó: diákok testnevelését szolgáló sportlétesítmény mielőbbi elkészítései. Az idén már 250 millió forint értékben Szivattyúk Szerencsről Mosolyogva, jóleső érzéssel meséli Kigo Sándor gyáregység vezető : — Az egyik fiatalember, miután leszerelt a katonaságtól, azzal a szándékkal lépett be a kapun, hogy leszámol. Aztán nem kis meglepetésére látta: ahol ő még gumicsizmában taposta az udvar sarát, most betonjárdán és félcipőben járnak. Kereste az egykori munkatársakat az alacsony, sötét, régi épületben, de egy tágas, világos, csupa beton, csupa üveg. korszerű, új csarnokban talált rájuk. Ezek után a munkakönyv maradt a helyén. a fiókban, s tulajdonosa már másnap felvette a munkát. A történet érzékletesen példázza azt a jelentős változást. ami az utóbbi egy évben bekövetkezett a Diósgyőri Gépgyár szerencsi gyáregységében. A hajdani gépállomás megújhodott, szinte újjászületett, s aki régebben járt; errefelé, valószínűleg alig ismerne rá. Köszönhető mindez a 151 millió forintos beruházásnak. amely az elmúlt esztendőben fejeződött be. Nem kevés pénzről van szó. de megérte. Általa megteremtődtek azok a lel tételek, amelyek lehetővé teszik, hogy irt. Szerencsen hozzák létre a gépgyár szivattyú- gyáirtó bázisát. Az érdekeltek jól sáfárkodtak a pénzzel, s futotta belőle a dolgozók jólétét szolgáló kony hára -ebéd 1 őre. fürdőire-öltözőre is. Mert ezek sem mellékesek, hiszen a jelenleg 250 munkást foglalkoztató gyáregységben néhány éven belül kétszeresére-kél és félszeresére szándékozzák növelni a létszámot. — Az idén 250 millió forintos tervet kell teljesítenünk — mondja a gyáregységvezető. — Ez sikerül is. Teljes felfutáskor, 1985-ben viszont már 400—500 millió forint lesz a várható termelésünk. Ehhez természetesen elengedhetetlenek további fejlesztések, ezek megvalósítása a gépgyár anyagi lehetőségeinek a függvénye. Szivattyúgyártó bázis: vagyis itt gyártják majd a DI- GÉP összes szivattyúját, mégpedig 1981 -töl kezdődően. Jelenleg körülbelül 150-fé- le szivattyút állítanak elő a gyáregységben, valamennyi t hosszú lenne felsorolni. A nagyobb részük sorozat- gyártmány. de van közöttük speciális darab is. A jövő év során kitelepítik az anya- gyárból a jelenleg még ott készülő egyedi szivattyúk gépéi 1. s ezzel teljes lesz a termékskála. Végre kedvező hírekről számolhatunk ibe tehát a szerencsi gyáregységgel kapcsolatban. Nem is olyan régen azonban még gondoktól tér. hesek voltak a munkáskollektíva életéről íródott újságcikkek. de a múltat már nem érdemes bolygatni. A lényeg, hogy az illetékesek levonták a tanulságokat, s intézkedtek. A gyáregységet ma már új vezérkar dirigálja. A gyáregységvezető, a két főmérnök, a termelési osztályvezető egyaránt Diósgyőrből került Szerencsre, s mindannyian értői a szivaty- tyúgyártásnak. Manapság is Miskolcon laknak, ingáznak, ami naponta 14—15 órás elfoglaltságot jelent számukra. Ez azonban már személyes ügy, szólhatna közbe az olvasó. a fontos a produktum, a gyáregység egyre zökkenö- mentesebb termelése. — A szervezettség további fokozását tekintjük az egyik leglényegesebb feladatunknak — mondja Rigó Sándor. — Anna) is inkább, mert dolgozóink többsége nemcsak a gyári keresetből él. hanem szőlővel, földdel is foglalkozik. Amikor elérkezik a permetezés. a kapálás ideje, a hozzám jövő munkásnak szabadságot kell adnom, de a gyártás sem állhat le. Ügy kell tehát okoskodnunk, hogy mindkettő menjen. Hasonlóan lényeges számunkra a gyártáselőkészítés javítása, a sorozatok növelése, s az alapanyagellátásban is előbbre akarunk lepni. Ez utóbbi témánál, érdeme* elidőznünk, mivel égető kérdés, s"nélküle megoldhatatlan a mostani termelés megkétszerezése. Annak ellenére. hogy a profiltisztítás eredményeként a kisebb méretű. munkaigényesebb .szivattyúk felé tolódott el a gyártás, a termelés ma is jelentős mennyiségű anyagot, elsősorban öntvényeket követel. A színes-, a szürke-, az acél öntvényeket a gépgyár «>/. ország különböző helyeiről szerzi be. s ezek minősége nem mindig éri el a kívánt szintet, Ha például nagy ráhagyással készültek, csak tetemes forgácsoló munkával lehet a szükséges méretet kialakítani. A termelésben közvetlenül részt vevő 170 ember több mint tele forgácsoló. s még igy is kevesen vannak. A jobb anyagellátás érdekében magasabb szinten tárgyalnak. a megoldásra több lehetőség is ígérkezik. A gyártás gyorsítását célozza a magas fokú tipizálás; ugyanazt a szivattyúházat például , többféle szivattyú előállításához is használhatják majd. A gyáregység jövőjét meghatározó beruházás ugyan befejeződött, de az építkezés folytatódik. A régi műhelyeket átalakítják; itt hozzák létre az ellenőrzéshez szükséges próbaálloiuást. a festőéi hegesztőrészleget, a raktárakat. A minőségi vizsgálatokat napjainkban ugyanott végzik, ahol a .szivattyúkat gyártják, vagyis az < új csarnokban. De hát: a szegény ember vízzel főz ... Beszélgetésünk végén Rigó Sándor gyáregység vezető még elmondja: — A gyártmányainkat is korszerűsítjük, s a jövő évben elkészítjük az IFA névre elkeresztelt új szivattyúcsalád nullsorozatát. Az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron is bemutatott szivaty- tyúk igazodnak a világpiaci igényekhez. Remélhetően új gyártmányaink majd külföldön is vevőre találnak. Kolaj László