Észak-Magyarország, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-03 / 128. szám

A Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskola sütőipari tan­műhelyeiben évente százötven tanuló igyekszik elsajátítani a ke­nyér és péksütemény készítésének tudományát. Két új szálloda A fővárosban újabb két, osztrák kivitelezésben épülő szálloda alapkőletételére ke­rült sor vasárnap délelőtt: a BAH-csomópont és a Déli pá­lyaudvar melletti hotel ala­pító okiratait helyezték el. A BAH-csomópontnál levő szálloda 324, a Déli pályaud­var melletti pedig 400 szo­bás, a kettőben együtt ösz- szesen 1500 személyt tudunk elhelyezni. Az előbbi átadási határideje 1982. április 15., a Déli pályaudvar melletti ho­tel pedig 1982. július 15-től fogadhatja a vendégeket. Ittasan ment át az úton — meghalt Hét végi balesetek Szombat délután Tiszake- sziben Joó György, helyi la­kos motorkerékpárral elütöt­te az út szélén haladó Han- gácz Györgyné gyalogost, aki a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak szombaton, Mis­kolc és Mályi között Tóth József, léhi lakos tehergép­kocsival a vizes úton, féke­zés közben megcsúszott, és az út másik oldalára került, ahol összeütközött egy arra haladó személygépkocsival. A személygépkocsi utasai közül Fülöp Imréné, szegedi lakos nyolc napon belül gyógyuló, kél gyermeke, Fülöp Ildikó és Fülöp Ferenc pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A gyermekeket a Szentpéteri kapui gyermek- kórházba, az édesanyát a baleseti sebészetre szállítot­ták. Miskolcon, az Erdész utcá­ban Juhász László, helyi la­kos személygépkocsival az árokba hajtott — az autórá­dió gombjának elcsavarása közben. — Szerencsére csu­pán könnyű, hámhorzsolásos sérülést szenvedett. Miskolcon, a Lorántffy ut­ca és a Könyves Kálmán ut­ca kereszteződésében Simon László, helyi lakos motorke­rékpárral, féktávolságon be­lül egy személygépkocsinak ütközött. Simon László nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Miskolcon szombaton haj­nalban a Marx téren Széles Ferenc, helyi lakos ittasan ment át az úton és egy ar­ra haladó’ városi autóbusz elütötte. Széles a kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálatot szakértők bevoná­sa vaf-folytat jtjk.' Kis híján a miskolci, Búza téri aluljáróban folytatta útját az IP 06-55-ös rendszámú Zsiguli, amelyik vasárnap az arrajárók meglepetésére az esős útról az aluljáró korlátjára hajtott. Sze­mélyi sérülés nem történt. (Fehér Péter felvétele) • -a* Módosultak a valutavásárlási keretek > 1980. június 1-től módosult a konvertibilis elszámolású valuták nem kereskedelmi árfolyama. Annak érdekében, hogy a külföldre utazó ma­gyar állampolgárok valutá­ban az eddiginek megfelelő ellátásban részesüljenek, a forintban meghatározott vá- lutavásárlási keretek az alábbiak szerint változnak: egyéni turisták személyen­kénti valutavásárlási kerete 4500 forintról 5000 forintra, a többlet-valutavásárlási ke­ret 1500 forintról 1700 forint­ra emelkedik. A látogatóként kiutazók az eddigi 500 forint helyett 800 forintért, valamint többletvulutát 300 forint he­lyett 400 forintért vásárol­hatnak. Az utazási irodák csoportos utazásain részt ve­vők költőpénzt félpanziós el­látás mellett napi 175 forint helyett 200 forint, teljes el­látás mellett 105 forint he­lyett 120 forint összegben vé-( hetnek igénybe. A költőpénz­zel egyidejűleg személyen­ként 300 forint helyett 400 forintért vásárolható több­letvaluta. Az intézkedésekkel kapcsolatban részletes tájé­koztatást a bankok, a valu­takiszolgáltató helyek és az utazási irodák adnak. Hordozható út Ha egy „vadregényes” tá­jon üzemcsarnokot építenek, vagy egy mezőn gépállomást emelnek, a kivitelezőnek nem kell hónapokig építenie az utat: kész útpálya-elemeket helyezhet el, amiket a mun­ka befejezése után gyorsan den műszaki igényt kielégí­tenek: egyik típusuk akár 18 tonnás tengelynyomást is el­visel; a nehéz terhelést 18 centiméternyi vastagságuk állja. De gyártható 12 cm vastagságú is, ezeken ötton­A Herendi Porcelángyár Városlödi Majolikagyárában meg­kezdték az áj üzemcsarnok modern gépein a világszerte népszerűvé vált római edények hazai gyártását. A Varma agyagedényekböl, amelyben ősi módon sülhető a pecsenye, az idén harmincezer darabot gyártanak. áttelepíthet. Mindez hatévi fejlesztő munka eredménye, amelyet ma már az ipar is fölhasznál. A Beton- és Vas­betonipari Művek például tavaly már sorozatban gyár­totta a hordozható úleleme- ket, s az idén több mint 100 ezer négyzetméternyi felüle­tet ad át az érdeklődőknek. A hordozható út gyakorla­tilag vasbeton-elemek hosszú sorából áll. Az elemek min­A mezőkövesdi kisiparosok munkáját nagymértékben hátráltatja az anyag- és al­katrészellátás. A hiánycikkek akadályozzák a kisiparosok folyamatos tevékenységét és termeléskiesést is okoznak. Minderről a városi tanács végrehajtó bizottsága tár­gyalt és megállapította, hogy nás teherautók haladhatnak. Méretük, formájuk is válto­zatos: van három, illetve két méter széles, s a fejlesz­tők a kanyarokra is gondol­tak: az egyenes szakaszok közé íves elemek is beköt- hetők. A vasbeton-pálya el­helyezéséhez különleges ala­pozásra sincs szükség. Ele­gendő egy sima, ötcentis ho­mokréteggel alapozni, s az út máris fektethető. a szolgáltatások a fenti hiá­nyosságok miatt csak hosz- szabb vállalási idővel elégít­hetők ki. A KIOSZ lehető­ségeihez mérten igyekszik az iparosokat anyaghoz juttatni, így a kőfaragóknak arany- füstöt, az órásoknak elemet, a szobafestőknek pedig se- lyemíényport vásárolt. Tíz ipari szövetkézét exportkí­nálatát mutatja be a Szabadidő *80 kiállítás, amelyet hétfőn nyi­tottak meg a ‘KGM Technika Házában. A kempingcikkek, kö­ti bútorok, tera-?zg.m'nilurak gaz­dag választéka elsősorban piac­kutató céllal került közönség elé. A kiállítás megnyitóján el­mondták, hogy a Mungaroeoop magyar szövetkezeti kereske­delmi vállalat mintegy negyven külföldi kereskedelmi partneré­nek érdeklődésére számítanak. A kemping- és kerti bútorok kereslete az utóbbi időben vi­lágszerte megnövekedett. Az igények kielégítéséből jelentős részt vállalnak hazánkban az ipari szövetkezetek. Fémből, műanyagból, fából készült ter­mékeik elsősorban célszerűsé­gükkel. praktikus megoldásaik­kal. tetszetős kivitelükkel a kül­földi vásárlók tetszését i.s meg­nyerték. A már hagyományos­nak mondható csóvázas kemping- bútorok és fából készült kerti garnitúrák mellett a szövetkeze­tek jó néhány újdonságot is be­mutattak. Ezek közé tartoznak a Laurel és Páva elnevezésű ker^, illetve teraszgarnitúrák, amelyek öntött alumíniumból készülnek. firanyfüst a kőfaragóknak Régészeti kincsek lopása és világkereskedelme A régészeti lelőlek, mű­kincsek lopása az ókorig vezethető vissza. Minden ókori civilizációnak szembe kellett néznie u sírrablók­kal. Ez a fogalom az ókori Egyiptomban is igen ismert volt, de az antik Görögor­szág „tombarochai” is — és az ókori Róma „lombardi” —, valamint a latin-ameri­kai' kontinens „huaqueros” társasága egyaránt kimű- f velte magát a régészeti kin­csek felkutatásában, lopásá­ban és értékesítésében. Ősi mesterség ez, amely sajnos! napjainkban is virágzik. Egyébként Cicero írja, hogy i. e. 70 táján Verres szicí­liai prokonzul saját maga szervezett meg egy sírrabló századot, amelynek „kato­nái” gyarapították magán- gyüj teményét. Franciaországban 1973- ban 3500 érté ires képet lop­tak el templomokból és mú­zeumokból. Olaszországban 1975-ben 12 000 műkincs és régészeti lelet után nyomo­zott a rendőrség, UNESCO- adatok szerint 1945-től nap- íainkig a rendőri szervek a világon összesen 81 929 db műkincset találtak meg nyo­mozásuk során. Ezek közül 41 592 régészeti tárgy is volt. A műkincsrablók, a sír- tolvajok és régészeti fekete- kereskedők talán Olaszor­szágban dolgoznak a legfej­lettebb technikával. Repü­lőgépes leiden'léseket is vé­geznek és az etruszk sírok rablói rendszerint megfúr­ják felülről a sírt, majd a furaton periszkópot dugnak le. így pillantanak le a sír­ba, éfdemes-e behatolni, nem előzlék-e meg őkel a kollégák ? • Olaszországban becslések szerint a régészeti ásatások 30 százaléka ..fe­kete munka”, tehát saját zsebre és haszonra történik. A latin-amerikai konti­nensen a spanyol hódítók garázdálkodása óta szinte egyfolytában zajlik a régé­szeti leletek lopása. Sajnos, a szobrok, építészeti emlékek ielentö.s része a szabadiján, dzsungelek mélyén, magas hegységekben, tehát olyan helyeken van szétszórva, amelyeket központilag na­gyon nehéz ellenőrizni. A párizsi, genii, New York-i feketepiacokon időnként fel­tűnnek a Mexikóból, Chilé­ből kicsempészett lopott ré­gészeti tárgyak. Peruban a sírrablók újabban ugyan­olyan fejlett technildval es , kutató eszközükkel dolgoz­nak, mint olasz kollégáik. Igen élénk a fekete ása­tás és feketekereskedelem Costa Rica területén. Itt kb. 5000 ember részesedik köz-_ vétlenül vagy közvetve a lopott és értékesített lele­tekből. Közép-Ameri kában egyébként a maja kultúr­termét most az egyik tő „gyűjtési” front. Szobrokat, komplett sztélékéi lopnak a dzsun gél övezetekből. Az egyik felvevőpiac Párizs­ban van. Az Egyesült Államok sem marad ki, természetesen nemcsak az üzletből, de a lopásokból sem. Ennek az országnak nincs olyan nagy történelmi múltja, mint Olaszországnak, vagy Gö­rögországnak. a régi indián civilizációk emlékei (pueblo és navujo különösen) azért jó áron kelnek el a fekete­piacokon. TELEX VILÁGHÍRŰ VENDÉG Világhírű vendéget ho­zott vasárnap délután a Ferihegyi repülőtérre a MALÉV London—Bu­dapest útvonalon közlekedő gépe. Világszerte ismert labdarúgó, Pelé érke­zett Budapestre, hogy a 11. világháború idején ját­szódó történetben az ame­rikai filmszakma csillagai­val együtt filmet készítsen. A II. világháború idején játszódik a történet. A VULKÁNI HAMU A Szent Ilona vulkán ki­törése nyomán szétszóródott hamu több mint 100 millió -dolláros kárt okozott a kör­nyék mezőgazdaságának. Kilenc megyében 7 ezernyi hektáron a vulkáni hamu elpusztította a búza, árpa, borsó, lencse-, burgonya és kukorica termését. A TENGERBE ZUHANT Vasárnap a nigériai lé­gierőnek az . ország kor­mányküldöttségét szállító' repülőgépe, 17 személlyel a fedélzetén, közvetlenül a fel­szállás ufán a tengerbe zu- j hant. A szerencsétlenség ál- ; dozatává vált a nigéria kül- . ügyi államminiszter vezeté- í sével a küldöttség minden, j tagja. ELÜTÖTTE A VONAT Székesfehérvár külterüle- k lén egy közút—vasút keresz­teződésében a személyvonat elütötte Morgental Petemé 82 éves jugoszláv állampol­gár székesfehérvári lakost. A vizsgálat szerint Morgen- tálné a leeresztett félso­rompó között ment át a ke­reszteződésben, s a vonatot nem vette észre. A helyszí­nen meghalt. ÉSZAK-MAGYAROUSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lápja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovai: 16-049 levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15 — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178 Felelős kiadó1 VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi űt 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesftőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom