Észak-Magyarország, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-25 / 147. szám
ESZAK-MAGYARÖRSZÁG 4 19SQ. június 25,, sz&tdö Nepiiiirt i Kitol kaphatna egy községi honismereti szakkor támogatást tájház berendezésére? Mi lesz a putnoki — járási feladatokat is ellátó — művelődési központ sorsa? Honnan kaphat segítséget egy népművelő, akit a tsz dolgozói szakmai képzésének tervkidolgozásával bízott meg? Hogyan léphet túl a járáshatáron egy jól dolgozó babcsoport? Nem kaphatná- nak-e a ricseiek anyagi támogatást művelődési házuk bővítéséhez? Szerepel-e a megyei tanács tervében a sajószentpéteri művelődési ház bővítésének segítése? Mik a tapasztalatok a tanítóképzőben fakultatív oktatás keretében szakkörvezetői képesítést szerzett tanítók közművelődési munkájáról? Reál isak-e a nyolc osztályt el nem végzettekről meglévő statisztikák? Szükség lenne Pálházán — nyolc tagközség tartozik ide — még egy főhivatású népművelőre; van-e erre lehetőség? Azt hiszem, sikerült jde, a nyilvánosság elé mentenem minden elhangzott kérdést. Jobban szemügyre véve a bennük foglalt gondolatokat, úgy is mondhatnánk: kérést. Van közöttük nyitott kapukat döngető, de akad olyan is, amely az elhangzott válasz után is kénytelen megőrizni óhaj-jellegét... A kérdések és "válaszok az e hét elején kezdődött nyári köz- művelődési tanfolyamok egyikének fóruml’oglalkozásán hangzottak el. ahol a kérdezők — főhivatású művelő- désiház-igazgalók és előadók — biztatást kaptak arra, hogy eltekinthetnek ..A zongoristára nem kell lőni, ő a mi emberünk!” jelszótól. A kérdéseket állók ketten voltak: Zodi Imre. a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője és Barna Károly, a megyei művelődési központ igazgatóhelyettese. Még mielőtt a kötetlen beszélgetésre, kérdezz-felelekre sor került volna, Ződi Imié a megye közművelődési helyzetének legjellemzőbb vonásait vázolta fel a népművelők előtt, adott esetben már utalva a következő tervidőszak legfontosabb feladataira is. Természetesen, mint ő is hangsúlyozta, minden terv csak a meglévő realitások számbavételével, elemzésével készülhet. Többek között ezért vártuk fokozott kíváncsisággal a gyakorló népművelők véleménynyilvánítását, kérdéséit. Az utóbbiakat már ismertettük, a válaszokat azonban nem lenne célszerű egyenként felidézni most. inkább néhány általánosítható felvetésről szólunk. Azt már — bevezetőjében — az osztály- vezeto-helyeltes is szükségesnek tartotta elmondani: bár a közművelődési munka hatékonysága szempontjából nem lehet mindenekfölötti- nek ítélni a művelődési objektum-kérdést, de. mint ahogy minden szervezett nevelési tevékenységben, úgy a közművelődésben is az intézményi színtér az alap! Talán a megidézett kérdések is jelzik. is ez a beszélgetés során még inkább megerősödött), megyénk művelődési otthon jellegű intézményhálózata nem minősíthető jónak. Nagyon sok településen kényszerülnek a népművelők új szemlélettel (kis közösségekre épített, rendszeres és aktív művelődési élet), elavult intézményi keretek között dolgozni (.,nagy tömeg — nagyterem”). Ennek okából tapasztalhatjuk mind több helyen a törekvést a meglévő intézmény bővítésére, átala- , kítására. Ehhez azonban anyagi eszközök szükségesek, Többek között ezért is került előtérbe a közös fenntartás kérdése, a településeken lévő gazdálkodó egységek támogatásának szükségessége. A közös fenntartás azonban — mint erre többen utaltak — nem jelentheti azt. hogy a vállalatok, szövetkezetek csak adnak — a közművelődésiek csak kapnak. A legteljesebb kölcsönösségnek kell érvényesülnie e kapcsolatban. És azt tapasztaljuk a/, utóbbi időben, hogy mind több kérés és megbízás érkezik a népművelőkhöz, sokszor bizony új helyzet elé állítva őket. Nem véletlenül fogalmazódott meg ezen a fórumon: ..A szakmai műveltség megtervezése és beépítése a közművelődési munkatervbe, ma is az egyik legvitatottabb és legnehezebb kérdés... A termelési igényekre, a szakképzésre épülő i szakmai művelődés megtervezésében eléggé magukra hagyatottak a közművelődési intézmények.” E kérdésnek a megoldása ugyancsak közös erőfeszítéseket igényel. Ilyen helyzetekben (is) nagy szükségük van a kisebb településeken működő közművelődési intézményeknek szakmai-módszertani segítségre. Első szinten éppen a járási feladatokat is ellátó művelődési központokra számíthatnának. Vannak gondok azonban az utóbbiak működését illetően is. s itt éppen ezért említjük a konkrét kérdés kapcsán az ózdi járásban illetékes putnoki művelődési központ helyzetét. Már maga az a tény, hogy a járási művelődési központ nem a járási székhelyen van, egyedi megyénkben; ezen túl azonban számos más körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években itt volt a leggyengébb a területi munka, jelenleg — mondta a putnoki népművelő — ott tartanak, hogy már mozdulni sem tudnak, ehhez sem a személyi, sem a tárgyi feltételeik nem biztosítottak. Mi lesz a sorsuk? Nos, ez esetben a válasz is csak kérdőjeleket „aggathatott magára”. Természetesen, ahogyan már a megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetője is csak jellemzőket villanthatott fel a megye közművelődési helyzetéről:-ahogyan a véleményt mondó és a saját munkájukban éppen legszo- rítóbb gondokra hagyatkozó kérdezők — úgy a krónikás is csupán „mutatóba” tudott néhány problémakört e helyen megidézni. A nyári közművelődési tanfolyamokon, s különösen az olt sorra kerülő fórumjellegű találkozókon elsősorban a gondok, a kérdőjelek. a hogvan-tovább- jobban? indíttatás szólaltatja meg a gyakorló népművelőket. (tcnagy) Bemutató Debrecen előtt A miskolci Egressy Béni Zeneiskola gyermekkórusa idén is részt vesz Debrecenben. a nemzetközi kórustalálkozón. Dr. Farbaky Gézáné karvezető ..gyermekeire" ugyancsak nagy feladatok várnak július első telében, hiszen nemcsak a gyermek- kórusok mezőnyében indulónak el. hanem egy másik, a foLklórka'esóriában is bemutatkoznak. A gyermekkórus szép hagyományai közé tartozik egyébként, hogy egy-egy jelentős szereplésük, külföldi útjuk előtt a hazaiaknak, a miskolciaknak is bemutatják műsorukat. A debreceni nemzetközi kórusversenyre készült műsorukat is meghallgathatják az érdeklődők. A hangversenyt vasárnap, június 29-én. délután 6 órai kezdettel tartják meg a Zenepalotában. Az est érdekessége lesz. hogy fellép rajta a zeneiskola két tanárnője is: Z. Nagy Mária és Komoróczj Zsuzsanna. idén művészi nagydíjal kapott Komáromban., a zenetanárok országos ; kamarazenei versenyén. E /szép siker után hallhatjuk őket Miskolcon is. Szovjet tudományos könyvekből rendeznek kiállítást Miskolcon, á Nehézipari Műszaki Egyetem központi könyvtárának előcsarnokában. A kiállítást, amelyet június 2ö-án. délután 4 órakor nyitnak meg, a hazai Akadémiai- Kiadó és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat közösen rendezi meg a K u 11 ú ra K ü 1 k eresk edel m i Vállalattal. Az egyetemi bemutatón megismerkedhetnek az érdeklődő szakemberek a Szovjetunió Tudományos Akadémiája ■ kiadóvállalatának. a Naukának különbözei kiadványaival. Tíz hónap plusz három hét Tanulás — osztályzat nélkül Átesve a bemutatkozáson, gyorsan megállapítottuk; pocsék ez a mostani időjárás, s ez még esetükben sem mondható feltétlenül kedvezőnek. Mert igaz. ami igaz, egy esős délelőttöt könnyebb szívvel ül végig az emberfia bent a tanteremben, de hát mégiscsak nyár lenne, s ezt bekalkulálták a programba a táborszervezők. Itt van például ez a mai. szerdai délután is. Dinnyés Józsefet várják a Gárdonyi ifjúsági parkjába, s noha a koncertet a művelődési házban is meg tudják tartani, ha úgy’ hozza a szükség, a szalonnasütésről nem mondható el ugyanez. Es —. mert azért a hivatalos foglalkozások többnyire zárt teremben zajlanak — az sem lenne éppen megvetendő dolog, ha a kevés szabad időben ki lehetne „szaladni”, egy kis tapolcai lubickolásra. Mindezt persze ajánlatos feltéieles módba tenni, marosak azért is. mert az időjárás-előrejelzések sem igen kecsegtetnek bőrfelégelő napozással. s ha mégis sétálnál-: egyet a délutáni és esti foglalkozások között, ajánlatos nem feledkezni meg az esernyőről. Az időjárás, meg a kevéske szabad idő persze csak amolyan bevezető fecsegés volt. mert végül is nem a strandolásért, meg a szabad időért vállalták a nyári háromhetes tanulást ők. kilencvenötén, akik befizettek a Miskolc városi Művelődési. Központ középiskolás idegen nyelvi táborába. Ha már tanulásról van szó. méghozzá nyáron, vakációidőben (amikor a többieknek sem jut ugyan elegendő strandolás, de legalább fejükre húzhatják a takarót, hogy reggeli ébredésüket ne siettesse a világosság). s ráadásul fizetne!; vegf ordításokkal gyötörjék magukat, nyelvtani alakzatokon törjék a fejüket, miközben igyekeznek a fonetikailag legtisztább hangokat kiejteni ... A Tanácsköztársaság lakótelepi iskolában (itt van a miskolci középiskolás idegen nyelvi napkózistábor „főhadiszállása”, azaz, itt tartják az órákat) egyébként csend honolt, csak az egyik kezdő angol csoport fiataljai töltötték csendes beszélgetéssel a rövid szünetel, amikor ottjártam. Mezőkövesdi gimnazisták voltak — négyen jöttek a helyi gimnáziumból. — Hogy mii szóltak a többiek? Meg otthon? A haverok. azt, hogy nekik nincs idejük ilyesmire, inkább menjek sátorozni velük a Blikkbe! Anyu meg: hogy ö fizeti, ha kedvem van hozzá... Két éve voltam itt már, még általános iskolás koromban, szép emlékeim voltak, volt hozzá kedvem ... A szünet azután véget ért és dr. Fónyad Zoltánné angol,. szakos tanárnő folytatta a foglalkozást.. I-Iogy ö miért tartja jónak a nyári tábort? Rövid, de velős volt mondandója: kitolja a három hét a gyakorlás idejét, jobban mélyülnek az ismeretek, kevesebb a leiejtés. Bizony, tanári gyakorta Iából hosszan idézhetné a példákat, amikor szeptemberben úgy tűnt. egyik-másik tanítványa talán azt is elfelejtette a nyári szünetben, hogy az angol nyelv egyáltalán létezik... Az első foglalkozási napon persze még nem ola.iözódtak be a fogaskerekek. A tankönyv sincs még meg mindenkinek, még a tanár is tájékozódik. Akkor is. ha a középiskolás tábor egyik leghűségesebb tanár résztvevője, Dunai Béláné szerint (orosz nyelvre tanítja a gyerekeket) jól sikerültek a lei- mérők. s ennek alapján a csoportbeosztás is. Ami nagyon fontos, meri a beszé"'- gyakorláshoz nagyjából azonos felkészültségű, tudású gyerekek kellenek a csoportokba. Hogy miről lesz szó? Országismeretről (a Szovjetunió ismeretéről), s főleg olyan témákról, amelyek a mindennapi életben előfordulnak. Tolmácskodni is fognak.' a szükséges nyelvtani ismeretekre is kitérnek, de mindenekelőtt beszélni, beszélni kell!... Nyolcadszor van ez a tábor, Dunai Béláné talán egyszer. ha nem vett részt rajta. Pedig a tíz hónap a tanárnak is tíz hónap ... Mégis miért? — Nyilván, mert szeretem a tantárgyamat. És azt hiszem nekem is jó. ha kontrollálom a magam nyolcadikosainak tudásai a gimnazistákkal szemben... És erre egyre inkább megyei távlatokban van módom .. . Mert a táborba ma már mind több borsodi diák jelentkezik, s egyre több gimnazista... A csoportomban most mezőkövesdiek. sátoraljaújhelyiek, sárospatakiak, edelónyiek vannak... S már csak most. magam teszem hozzá, ez utóbbi nyilván összefügg azzal is, hogy ez a miskolci labor egyre inkább megszerzi a maga megyei hírnevét ... Csutorás Annamária Duna-parti vigasságok Szentendrén Aki idén a Szentendrei Teátrum programjai ti keresné a nyári müsorajánlalokban, hiaba teszi. Formája, elnevezése is változott ennek a nyári programsorozatnak: „Duna-parti vigasságok” címmel a Magyar Camping- és Caravanning Club vállalta a rendezést. A szabadtéri színpadon ezúttal vásári komédiákat láthatnak majd a nézők. Július 5-én például a Bács-Kiskun megyei Tanya- színház produkciójában a Dandin Györgyöt. Moliere ismert darabját, tí-án pedig a Görgő-együttes mutat be reneszánsz vásári komédiákat. A folklór híveit magyar, görög es délszláv láncházak várják, amelyben többek között a Sebő-együttes és a Vujicsics-együttes is fellép. Külön folklórszínpad is lesz, ahol július 5-én az Aquin- cum-együttes, 6-án a Magyar Néphadsereg Központi Művészegyüttese ad műsort. A pol-beat, folk-rock műsorok vendégei között dzsesszössze- állítassal szerepelnek Másik János. Berkes Balázs és Berki Tamás, valamint a Gép- íolklór-együttes és az indiai hangszereikkel fellépő CSÖ- együttes. A népművészeti kirakodó vásárokon naponta közel 100 népművész és iparművész. kelmefestő, hímző, csizmadia, bőrdíszműves, ék- kőcsiszoló es üvegmüves, csont- es fafaragó, ötvös jelezte részvételet. A Görög Kancsó vendéglő eJött a méltán nagy hírű szentendrei képzőművészeti iskolák mai alkotói mutatják be műveiket. A sport kedvelőit külön sportbemutató-színpad várja, július 5—tí-án példáu) a sportszel eleiéről híres Óbuda Tsz fiataljai lépnek fel: Papp László bokázoló- tanítványai. Paloeska Mária művészi tornász-lányai, 'valamint az óbudai kara lés fiatalok. A gyermekekre is gondoltak a rendezők: mindenekelőtt a szüleikkel érkező gyermekek díjtalanul léphetnek be a Duna-parti vásárfesztiválra. ahol bábjátékosok és bohócok szórakoztatják majd őket. Július .51—tí- álót kezdve minden júliusi hétvégén, szombaton és vasárnap délutánonként. 15—20 óra között várja vendégeit az új típusú „komplex közművelődési vásár”, a Szentendrei nyár új programja. is érte (mármint a diákok!), igazan komolyan kell vennünk azt- amit többen is megfogalmazlak: távolabbi terveikben az orosz, az angol. a német, a francia nyelv- ismereteknek komoly jelentősége van, így azután érdemes rádolgozni egy kicsit a tanév tíz hónapjára . .. Akár visszatérően is . .. Meri valahol. ■ mondjuk az egyetemi felvételiknél, kamalozódik a befektetett energia ... Igaz. itt. ellentétben az iskolai nyelvi órákkal, nincs osztályzat. Szükség sincs az ilyen doppingolásra, mert. akik részt vesznek a közép- iskolás idegén nyelvi naokö- zi foglalkozásain, többnyire a legjobb oroszosnak, angolosnak (tessék behelyettesíteni a másik két nyelvvel is!) tartatnak az osztályukban S mert a nyelvtanulássál terveik vannak, hál többnyire szeretik is. . Kásakerülgetés nélkül: nem esik nehezükre, hogy kifejezéseket, szavakat biflázzanak, szőÉrtesítjük t. Ügyfeleinket, Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy hogy az 1980. július 1 —10-ig AUTOKÖZIEKEDESI MISKOLC, SAJO-PARTI, TANINTÉZET SZERENCSI ES ÓZDI TELEPEINKEN 1980. június 27-töl július 3-ig, éves vagyonmegállapitó n GÉPJÁRMŰ VEZETŐI VIZSGABIZOTTSÁG [oltárt tartunk 1980. június 27-től július 1-ig ICIICII1 Ilii llllln mely időszak alatt leltározás az áruátvétel és ■ kiadás szünetel. miatt Észak-magyarországi (MÍÉffg) oz ügyfélfogadási szünetelteti. ATI-VIB Nyel sany ag-hasznosító Miskolc, Major u. 2. f / Vállalat