Észak-Magyarország, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 6 1980. május 1., csütörtök Kiss István: MunkástrónKASSÁK LAJOS: Májusi ihlet Messziről jöttem s ők azt mondták, maradj velünk, pajtás házuk kapujában álltak, vígan, szomszéd szomszéddal s láthatták a feladatot, mit teljesítenem kell vörösen lobogó zászlót vittem a tömeg előtt. Munkások és parasztok vándoroltak az utakon csapongóit a szél s a messzeségben kertek virultak ki szembe jött velünk, hihette, a zengő időben ölni és gyújtogatni indulunk egy világ ellen. S lépkedtünk harag nélkül, csak azért, hogy felmutassuk igaz szívünket fájdalmaival, reményeivel hogy világgá énekeljük májusi ünnepünket mely belőlünk sarjadt s megmutatja arcunk redőit. Ó, hát kicsodák a mi hű barátaink, daloltuk gyertek velünk mind, hogy újjáépítsük a világot s mentünk, mentünk távoli jelek fényintése felé • trombiták szóltak s az égen aranyvitorlák ringtak. IISKOici SIMON ISTVÁN: A Sajó folyónak 1817-ben más neve volt: Elöér nevet viselte a térképen. Liber Niger volt a neve az 1860-as években annak a fekete kötésű könyvnek, amelybe beírták a nevét a megbüntetett miskolci sze' mélyeknek és hozzá legyezték a büntetés módiát is. Annak ideién becsületsér tésért, verekedésért, babo- náskodásért, lopásért 24— 150-ig terjedő bot.-, vagy korbácsütéssel kellett „fizetni” a vádlottnak. . Miskolenak 1817-ben ősz- szesen 72 utcá.ia volt. Az 1700-as években gyakori volt a tűzvész. Akkor tá.it az építkezés főanyaga a fa volt. és a háztetőket zsindellyel, náddal, zsúppal borították. 1781-ben. a nagy tűzvészben 563 épület, 204 ház. 108 ól, 257 pince hamva dt el és 7633 forint olvadt el. 1873- ban alakult meg az önkéntes tűzoltó egyesület. Gyakran sújtotta árvíz is városunkat. 1878 augusztusában 277 ember halt meg és 698 ház pusztult el. 1764-ben az útépítés így festett: gallyakat hajigál- tak a sárba, s ezzel kész is volt az út. 1874- ben a főutcán megépült az első cementjárda 1813-ban már városi utca- tisztíókat alkalmaztak. 1756-ban meg volt a „Fekete kutyához” címzett fűszerkereskedés. Miskolc 1364-ig mint je-J lentéktelen kisközség szere pelt. A lakosok magyar nyelvűek, de található itt tót, rutén, rác, német, görög és cincár nemzetiségű Anonimus említi meg először városunk nevét így hogy Miscone, amelyet Mis- kolcnak kell kiejteni. II lüila azÉrt lisii Lehet-e munka nélkül valami kicsike piszok nélkül, mely kezedet nem keni be? Amit megfogsz, nem engedelmes, mert az is visszafog és dühében beszennyez; így áll hát a dolog. A munka azért készül, s tudja, ki nekilát, hogy épp általa szépül, tisztább lesz a világ. Hisz annak is azért van a keze annyiszor a fölmosófazékban, ki gangot mos, súrol. Ha félted tisztaságod, és magadat ezért mindenből kivágod, az életed mit ér? A tisztasághoz, látod, s azokhoz nincs közöd, kik szépítik a világot, s azoknál nem vagy te se több, kik kényeskedve húznak lábukra bármi híg sár ellen sárt papucsnak, de tiszták, azt hiszik. Vetélkedő Mezőkövesden A napokban rendezték meg Mezőkövesden a kollégiumok VII. megyei szellemi vetélkedőjét, amelynek házigazdája — a hagyományokhoz híven — a mezőkövesdi Földes Ferenc Középiskolai Kollégium volt. A vetélkedő csapat- versenyében első helyezést a házigazda, második he, lyezést a sárospataki Zrínyi Ilona Központi Leánykollé- > gium, harmadik helyezés' pedig a miskolci Központ: Leánykollégium ért el Egyéni versenyben első let: a mezőkövesdi Majoros ' Mária, második a sárospataki Alberti Ágnes, harmadik a mezőkövesdi Kiss Gabriella. Mélyre nyomta az ásót a puha földbe, rátámaszkodott. — És azt tetszik ismerni, hogy ..Hozz föl száz ürügyet, mondd azt, hógy más szeretőd van / késleltesd csak az éjt. s nő a sóvár szerelem. / Hogyha haragjában hajadat megtépi. fölözd le: / drágán add, ha soká esd a bocsánatodért.” Catullusra gyanakodtam, de nem voltam benne biztos, gondoltam. jobb, ha hallgatok. Csúfondárosan nevetett. t Propertius elégiáinak negyedik könyve, ötödik szakasz, valahol a közepén, a harmincadik vagy a negyvenedik sor táján. Festett pulóver volt rajta, sárfoltos, bő nadrágja a legkisebb szellőtől is zászlóként lobogott. Nedves gazt égetett a szomszéd, a sűrű. kesernyés füstöt felkapta a szél. megforgatta, azután lecsapta körénk. Könnybe lábadt a szemünk. Kézsmárki úr köhögött. — A szépeket szereti a füst — rpondta, amikor újra meg tudott szólalni. Nevettünk. — Nem tetszett felismerni a verset. Nagyon elégedett volt. Kifordított néhány ásónyi földet, mosolygott. — Már a gimnáziumban is. szerettem a verseket, most meg minden héten ekkora szatyorral megyek a könyvtárba. Széttárta a karját, a világon sincs olyan nagy szatyor. — Ha érettségizett, miért nem vállal má.s munkát? Elkomorodott, némán ásott .egy darabig, de nem bírta sokáig szó nélkül. — Azt nem mondtam, hogy érettségiztem, csak azt, hogy jártam gimnáziumba. Hét és fél évig. Akkor muszáj volt abbahagyni. érettségi előtt. Az egész úgy kezdődött, hogy az igazgatónk, egy ötvenes, kövér, kopasz ember, egyszerre megbolondult, és feladta az agglegényéletet. . Ez még nem lett volna olyan nagy bgj, legfeljebb neki, de a felesége harminc évvel fiatalabb volt, a fene tudja, hogy kerültek össze. Jó ki- .állású gyerek voítam. egy kicsit öregebb 'is a többieknél, már a huszadik évemben. Ba juszt növesztettem, a bőröm barna volt, nem ilyen sárgás," mint most Edit kisci- gánynak nevezett. Az igazgatónőt hívták Editnek. Gondolhatja... Előbb pletyka, azután nagy skandalum, hát így esett. — Mikor történt ez? — Negyvenegyben. Azon nyomban elvittek katonának. No, ott szerencsém volt, az első héten fogságba estem, az Uraiban vészeltem át a háborút. Már negyvenkilencet írtunk, amikor elgondolkodhattam, hogy merre tovább. Szerettem volna befejezni a gimnáziumot.-de apám, szegény, azt mondta: „Ne menj te ezeknek az iskolájába! Még csak huszonnyolc éves vagy, várj egy keveset, amíg eltűnik ez a rendszer, majd akkor mehetsz iskolába.” Nagy marha volt az apám. Isten nyugosztalja. csak én voltam nagyobb nála. mert hittem neki. Dolgoztam itt is, ott is. Sztá- Hnvárosban, Komlón, ahol époen többet fizettek, és vártam, hogy majd eljön az én időm. ötvenhatban harmincöt éves voltam, akkor már nem élt az öregem, másfél évvel korábban szívszélhüdés végzett vele. „No, Kézsmárki — gondoltam —, most fogd meg az isten lábát, alighanem ez az utolsó lehetőséged!” November közepén irány az osztrák határ! Sikerült kijutnom Angliába. Először bányában dolgoztam, azután udvart söpörtem egy gyárban. Hamar elegem lett az egészből. Szóval már ötvennyolcban eldöntöttem, hogy hazamegyek, de csak hatvanegyben szántam rá magam, negyvenéves voltam akkor. Segédmunkás lettem itt, a papír— Kicsapták? — De kíváncsi ma a szerkesztő úr! Hát kicsaptak, nem mondom, kicsaptak az ország összes középiskolájából, fél évvel az Bistey András: Kézsmárki űr gyárban, de a sok gőz megártott a tüdőmnek. vért köptem. „No, Kézsmárki — mondtam magamban —, most elpatkolsz!” De meggyógyítottak, egy évig táppénzen voltam, meg szanatóriumban, hát az igen. az aranyélet volt, egész nap olvastam, meg heverésztem, de hát vége lett sajnos, meggyógyultam. Azt mondta az orvos, hogy olyan munkát keressek, amit a szabadban kell végezni. így lettem hatvannégyben utcaseprő. Jó munka ez, nem tudom, miért nézik le. Leszúrta az ásót, cigarettát sodort. Nyirkos szél támadt, Kézsmárki úr megborzongott. — Visszajön a hideg. Nehézkesen felállt, elballagott a csonka szilvafához a kabátjáért. — Megizzadtam a munkában, ha ilyenkor megcsap a hideg, rögtön kész a baj. Hirtelen elhallgatott. Alig néhány sornyi friss hant feketéllett a kerítés mellett, pedig délután magam is ástam egy keveset. — Nem sokat haladtunk ma. A szerkesztő úr elbeszélte az időt, — Semmi baj, Kézsmárki úr — mondtam békítőén. — Éppen most említette, hogy visszajön a hideg, akkor pedig várni kell a vetéssel. Bólogatott, de láttam, hogy menne már, hát gyorsan elszámoltunk. Hanyagul begyűrte a pénzt a szivarzsebébe, kezet nyújtott. — Mit csinál még 'ma,. Kézsmárki úr? — Megfürdöm, átöltözöm, elmegyek vacsorázni, megiszom e^y üveg bort, azután olvasgatok még egy keveset. — Mit szól az asszony, hogy házon kívül vacsorázik? — Asszony? Nekem az csak háziasz- szony. Albérlő vagyok — mondta, és kihúzta magát —, nem férj vagy... A sapkája ellenzőjéhez emelte a kezét, elindult, de néhány léoés után visszanézett. — Ronda szájuk van az embereknek- szerkesztő úr. No, nem magára értettem, így hallotta azért mondta, ho«v asszony... Ahogy délután letette a nyírfaseorőt, Kézsmárki úr rendszeresen eljárt hozzám néhány napig. Nem tért vissza a hideg, ső1 enyhe, verőfényes napok következtek. Egyszer amikor már majdnem készén voltunk az ásással, megkérdeztem: — Ugye, Földváron is dolgozott, Kézsmárki úr? összeráncolta a szemöldökét. — Hát ezt honnan tudja, szerkesztő úr? — Beszélik ... — Mondom én. hogy ronda szájuk van az embereknek. No, nem magára értettem ... . Hallgattunk egy darabig, azután megkérdezte: — Mit meséltek a földvári dologról? *> í