Észak-Magyarország, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
Vajhegyek A Győr-Sopron megyei Tejipori Vállalat győri üzemében naponta 24 ezer liter tejszínből készítenek vajat. Ötféle választékban az idén több mint 3000 tonnát szállítanak a kereskedelemnek. Megalakult a megyei agrárklub örömmel szereztünk róla tudomást, hogy a Fiatal Agrárszakemberek Tanácsa május 13-1 ülésén létrehozott megyei agrárklub szervezői nem tétlenkedtek, s ma, május 27-én 17.30 órai kezdettel már sor is kerül az első klubé,stre Miskolcon, a TIT megyei szervezete székhazának (Széchenyi u. lő.) I. emeleti helyiségében. A klubesten Pintér András klubtitkár ismerteti az agrárklub feladatait, programját, majd Faragó Károly, a megyei tanács mezőgazdásági és élelmezésügyi osztályának vezetője ad tájékoztatót a megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának helyzetéről, illetve a hosszú távú fejlesztés lehetőségeiről. A klubest második részében Olimpia ’80 címmel a nyári olimpiai játékok színhelyéről. Moszkváról tart Pintér András vetített .képes előadást. Az agrárklub későbbi foglalkozásaira minden hónap második hetének keddi délutánjain kerül sor a már említett helyszínen. A klubnak tagja lehet a MÉM felügyelete alá tartozó, vagy azzal kapcsolatban álló szerv dolgozója (nyugdíjas és diák is), valamint mindazok, akik a mező- és élelmiszergazdaság bármelyik területe iránt érdeklődést mutatnak. Uvegfonás A tiszakaródi Új Élet Tsz földjeit évről évre meglátogatja az ár- és belvíz. Főleg a mélyebb fekvésű területeken szinte lehetetlen a mezőgazdasági tevékenység. A tsz vezetői ezért is döntöttek úgy, hogy a földművelésre alkalmatlanná vált földek egy részét fűzfavesszővel telepítik be, s a „termést” feldolgozva értékesítik. így jött létre az a kisüzem, ahol az ügyes kezű asszonyok a fűzfavesszővel üvegeket fonnak be. A tsz tervezi, hogy a jövőben kerti bútorok és egyéb más, vesszőből formálható tárgyak készítésével is megpróbálkoznak. Fotó: Laczó József Hétéves sakkmester Sakk-matt! — kiált örömében Vilalij Golod. TELEX LETARTÖZT ATÄSOK Csaknem kétezer embert tartóztatott le a hét végén a dél-afrikai rendőrség Johannesburg és Pretoria körzetében. A rendőrség szóvivője vasárnap közölte, hogy több mint 1700 egyenruhás és civil ruhás rendőr vett részt a pénteken kezdődött „akcióban”, amely- lyel „adatokat akartak gyűjteni a bűnözés helyzetéről, fenntartani a . törvényt és a rendet, és egyszerűen ott lenni”. A VULKÁNKITÖRÉS FOLYTATÓDOTT Vasárnap másodszor is kitört a Szent Ilona vulkán. A robbanáskor több mint 12 ezer méter magasba lövellt vulkáni hamu Washington állam délnyugati részén szétterülve ideiglenesen éjszakai sötétségbe borította a térséget. A szemerkélő esővel vegyülő hamuból képződött iszap belepte az utakat, rövidzárlatot okozott az elektromos vezetékekben, lehetetlenné tette a közúti és légi közlekedést. Washington állam kormányzója lezáratta a tűzhányó 32 kilométeres körzetét, mivel vulkanológusok szerint további kitörésekre lehet számítani. iskola diákjai számára még a döntetlen is nagy sikernek számít a hétesztendős Vitalij Golod elleni sakkjátszmában. Pedig legutóbb ez a főiskola nyerte a felsőoktatási intézmények részére kiírt sakk-kupát. Vitalij sakk iránti sze- retetét. édesapja alakította ki benne. Ötéves korában már könnyedén legyőzte szüleit. Később, mikor a szomszédos házban megnyílt az iskolás kornál fiatalabb gyermekek számára a Gambit sakk-klub, Vi- talijt válogató verseny nélkül vették fel. A klub vezetője. Vlagyimir Belinszkij mester irányítja az oktatást, ő tervezi meg az egyes foglalkozások anyagút, rajzfilmek, diák bemutatásával vezeti az órákat. Az ifjú sakkozók a felnőttekkel együtt vesznek részt a városi versenyeken, bajnokságokon. A Gambit-klub megalakulása óta eltelt két évben hat kisgyerek érte el a mesterjelölt szintet, mintegy 20-an lettek első osztályúak, több mint 50 növendék rendelkezik ennél alacsonyabb minősítéssel. A legtöbben közülük még az általános iskola első osztályának megkezdése előtt teljesítették a követelményeket. Az iskolák pedagógusai szerint az ifjú sakkozók közöli csak jó é.s jeles tanulók vannak. Lakat alatt az álrendőr A miskolci Pocsai László már többször alkalmazott csalásainak elkövetéséhez egy trükköt, nevezetesen azt, hogy x'endőrtisztnek mutatta be magát. S hogy még tökéletesebb legyen az „álruha”, a rendőrök .között katonatisztként, azok között pedig a Belügyminisztérium tisztjeként mutatkozott be. Sokan hittek neki — ideig-óráig. Legutóbb az elmúlt év szeptemberében szabadult a börtönből. Egy percig' sem gondolt arra, hogy tisztességes munkával keresse meg kenyerét, hanem szüleivel és nőismerőseivel tartatta ki magát. Közeli kapcsolatba került az elvált K. J.-nével is. Álnéven, magas rangú rendőrtisztként mutatkozott be, házasságot ígért a mit sem sejtő asszonynak. Annak szüleitől először pénzt csalt ki, majd összeköttetéseire hivatkozva elvállalta a család sérült aranyholmijainak meg- jaőíttatását. Az arany természetesen nem az ötvösökhöz, hanem egy ismeretlen JEGYZET Nagyapám újságpapírral vett lánggal gyújtotta meg a maga sodorta cigarettát. Az olvasztár bent, a martinban egy-egy félredobott dróttal szaladt a kemenceajtóhoz, megtüzesítette, majd ott helyben gyújtott rá Kossuthjára. Egyik barátom erős dohányos — még egy tízperces sétára sem indul el a pakli gyufa nélkül, s ha véletlenül kifogyóban van a készlet, azonnal .pótolja. Mostanában viszont — jó néhányan — cséncselnek műanyag nyugati öngyújtókkal. A nagy üzlet a következőképpen bonyolódik le: kis láboskúban (jelen selben autó) megérkezik , kegyelmeséktől odakint, személyhez került — pénzért. Ugyancsak ismeretségére hivatkozva elvállalta a hiánycikknek számító autógumi beszerzését, amelyből ismét csak ígéret lett... Meghamisította a takarék- könyvét is. A benne szereplő 20 forintot 20 ezerre javította ki, s ezt sűrűn felmutatta, hogy még jobban bízzanak benne. Végül is ..lebukott”. Bűn- cselekményeivel a kárvallottaknak csak tízezer forintnyi veszteséget okozott, ám ezt a Miskolci Járásbíróság büntetőtanácsa már nem vette figyelembe nála. Mint többszörös visszaesőt, csalás bűntette, közokirathamisítás vétsége, és egyéb bűncselekmények miatt kétévi, fegyház- ban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte. Kötelezte a károk megtérítésére, és a büntetőeljárás költségeinek megfizetésére is. Az ítélet jogerős. (u) Rágyújtások majdhogynem utcára dobált reklámcikk. Nálunk élelmes üzleti emberek pártfogásukba veszik, majd- pediglen kínálgalják. Általában irodai helyiségekben, de máshol is. A kínálat és kereslet farkastörvé- nyeinek megfelelően szabott az ár, és nincs alku. Még akkor sem, ha a vevő erőszakos, mert rámenős az eladó is. Ezt követően előbb a pénz, majd az áru átadása következik. A pénz a kövér pénztárcába vándorol, a műanyag öngyújtó pedig a zsebbe. Ám nem marad ott sokáig. A hosszú, nyugati, többfilteres cigarettákra való rágyújtás többszörösen bonyolult, és az etikett A KISZ megyei bizottsága, az ifjú Gárda megyei parancsnoksága és a megyei polgári védelmi parancsnokság által rendezett Ifjú Gárda polgári védelmi szakál- egységeinek 3. szakági versenye vasárnap ért véget a bogácsi úttörőtáborban. Első helyezést fcs az ezzel járó vándorserlegét Mezonnál járati csapata nyerte. Szerencs járás és Sátoraljaújhely ráHét véli Ózdon május 25.-én Nacsa’ Mária helyi lakos 17 éves, hirtelen lelépett a járdáról, s egy arra haladó személygépkocsi elütötte. Az ütközés következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett, Az, ózdi kórház baleseti sebészetére szállitolták. törvényei szerint szigorúan meghatározott szertartása alkalmával kiváló lehetőség nyílik arra. hogy elővegyék. A művelet, befejezése után (meglehetősen ügyetlen, egykezes a szerkezet), az asztalra lehet tenni, megmutatás céljából Esetleg íorgatgatni is lehet, hogy még, hamarabb bekövetkezzék a hatás. És íme: — De jó, honnan kerítetted? — Á, 'semmiség, egy ismerősöm hozta Becsből. A magasröptű társalgás további fordulatait azt hiszem felesleges ismertetni. Jobb körökben most ez a sikk. Bocsánat, módi. Már ahol... t (utlvardy) ros csapata elölt. A helyezetlek az érmeken kívül érieké* tárgyjutalomban részesültek. lines járás csapata jó szerepléséért megkapta a megyei polgári védelmi törzsparancsnok különdiját. A verseny a programnak megfelelően, jól zajlott ]e. A verseny után a fiatalok társadalmi munkai végeztek az úttörő- tábor szépítéséért. bsísssiek Kissikátorban május 24-én Simon Sándor helyi lakos Babetta segédmotorral ittasan egy kanyarban felborult és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Megszondáztatták, és az alkoholszonda fűzőid színűre változott. . Ugyancsak május 24-én Miskolcon az Árpád utcában László György személygépkocsival egy kanyarban megkezdett előzés közben kicsúszott és a járművel felborult. A kocsi az úttesten a tetejére foi'dulva állt meg. A w-- zetö a kocsit elhagyta és csak ! később találták meg a helyszínen maradt okmányuk segítségé vei. Véi'vélelre vitték, ' mert az alkoholszonda kékeszöld színűre változott. Bprsoelnádasdon Kovács József bélapátfalvi lakos motorkerékpárral egy kanyarban kisodródott és előbb egy beton,korlátnak, majd fának ütközött. Súlyos gerincsérüléssel szállították az ózdi kórházba. Miskolcon a vasgyári piac előtt az autóbuszon Tóth József leesett az ülésről a kanyarban és megsérült. Mivel sérülés,éi enyhébbek voltak, ittassága pedig nyilvánvaló, így a deloxikálóba szállították. ...^ «I --- ------------------- ----..................................................................................... "" • 111 ' j É 5ZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSzi.., ~ jrsod-Abaú j-Z emplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs, út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067, sportrovat: 16-049, levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei^ Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-T31. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi űt 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesftőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 25655, ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. \