Észak-Magyarország, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-17 / 89. szám
1980, április 17,, csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 5 I Postánkból j VÁLLALTAK - TELJESÍTETTÉK ' Meg o decemberi falugyűlésen határosaiul Iwsoti Priigy es Taklakenez közös tanácsú községek lakossága, hogy editálják a településfejlesztési tervek megvalósítását — kommunista szombatokat tartsanak. Est bizonyítottak teltekkel is március 22-én és 29-én, amikor a községeilakóinak jelentős része jelentkezett társadalmi munkára. Dicséret illeti a két község 28 kisiparosat, akik szakmára való tekintet nélkül napokon át dolgoztak a két művelődési ház festésén, takarításán. s munkájuk értéke mintegy 50 ezer forint. A Miskolci Avas Ruhaipari Szövetkezel taktaketiézi részlege 2 ezer forintot; utalt át á gyermekintézmények fejlesztésére. Egy másik csoport az iskola kerítésének lerakásában tevékenykedett, mások 200 méter járdát építettek. E munkák értéke 20 000 forintra tehető. Nem pihenlek; a KISZ-fiatalok, sót az áttörök sem. Ók a művelődési otthon kertjét rendezték, fákat ültettek, nagy lelkesedéssel szépítették „második otthonukat”. 'A lelkes szülök segítségével az óvodánk környéke is megújult, az udvar még tii'rtflbb. rendezettebb lett. Ezek a munkák kezdetei az 1980. évre meghirdetett településfejlesztési mozgalomnak. Mindenesetre a két község lakossága mar bizonyított, vállalásuknak eleget lettek. Köszönet érte. Marlonffj Béla HNF-elnök,. Trüg)’ AZ ÁFÉSZ-N EK NEM SÜRGŐS ... !? Még a múlt évben átadták Lakon az önkiszolgáló vegyesboltot, s mar ekkor hiányként állapítottak meg, hogy az esővíz elvezetése nincs megoldva. A hiány pótlására többször kaptunk ígéretet — legutóbb február végén —. Nem nagy dologról, csupán talán 3 darab átfolyó gyűrűről van szó, melynek beállítását társadalmi munkában vállaltuk. Amíg ez el nem készül, esőzések alkalmával a víz a bolt felöl az utcára folyik és erősen szeny- nyezi a kutakat is. Február végén ismét érdeklődtünk, de ekkor már határidőt sem jelölt meg az Edelény és Vidéke Áfész. Nem tudjuk megérteni, miért nem gondoskodik az temert es sokunkat érintő probléma megoldásáról'.'! Szeretnénk, hu erre mielőbb választ kapnánk, de meg jobban szeretnénk, ha végre megoldanák a víz elvezetését. Juhász Sándor tanái'. Lak RÖVID IDEIG KELL CSAK VÁRAKÓZNI . .. „Az 1978. IX. hó 1 — tol érvényes menetrend szerint közlekedik — müszakváltás időszakában — a 3-as jelzésű villamos, amellyel közvetlenül. átszállás nélkül lehel Diósgyőrbe. a vasgyárba utazni. Napközben és vasárnap is. amikor kisebb az ilyen irányú utazási igény, a Szikra mozinál 2-es kocsira történő átszállással biztosítjuk a vasgyárba való eljutást. E jármüvek csúcsidőszakban 3—4, e*} ebként 6 percenként közlekednek. Ilyen jaratsürúseg- gel üzemelő városi tömegközlekedés mellett indokolatlan lenne csatlakozás előírása, mivel rövid várakozás után a következő kocsival {1190 van a továbbutazásra. Szakmai oktatás keretében azonban- felhívjuk járművezetőink figyelmét, hogy — 1- es villamos érkezését várva — az újgyőri piactérről fokozott körültekintés után indítsák el a 2-es villamost, ezzel is elősegítve a megállóhoz érkező utasok felszállását.” — írja Szilágyi István,a Miskolci Közlekedési Vállalat forgalmi főosztályvezetője. (Válasz a március 1-i számunkban ..Panasz a villamosra” című Írásra.) INTÉZKEDTEK „Ez kártalanítás’.''', címmel április 10-t lapszámunkban közöltük Maiiz József né levelét. amelyben szóvá tette, hogy az OFOTÉRT Miskolc. Széchenyi utca 25. ss. Fotó- áruházába, előhívásra beadott filmje elveszett. Levelére az áruház vezetője, Mankó Félné és a labor vezetője. Nagy Istvánná válaszol: „Maiiz József né panaszával egyetértünk. és a sajnálatos csel miatt elnézését kérjük. .4 felelősségre vonás megtörtént, de sajnos ezzel nem tehetjük meg nem történtté hibánkat. El kell mondjuk — bar ez sem szolgál mentségül —. hogy igyekszünk mindent megtenni az amatőr fotósok felvételeinek elkészítése érdekében, de nálunk is emberek dolgoznak, s így sajnos, hiba is előfordulhat. Az elmúlt évben — ti 700 000 forint értékben 24 óra alatt készítettük el a megrendelt képeket, s hogy érzékeltessük ez mii is jeleni: a fenti öss- szeg 2. 2.50 forintos darabonkénti árból tevődik össze. Annak ellenére, hogy ilyen nagy mennyiségben készültek a képek, reklamációra nem került sor. Bolti dolgozóink ugyanúgy, mint a laboratóriumban dolgozók, igyekeznek mindent meglenni a pontos cs kulturált kiszolgálás érdekében, s őszintén reméljük, hogy hasonló eset nem fordul elő”. * Lapunk március 13-i számában közöltük „A mérleg sem. a tájékoztatás sem hiteles’’ címmel Nagy József kazincbarcikai levelét. Panaszolta, hogy a hibásan mérő testsúlymérlegét sem a bolt nem vette vissza, sem a szerviz nem javította meg. egyik helyről a másik helyre utasítottak, A Kazincbarcika és Vidéke A lesz kereskedelmi osztályvezetője, Czink Sándor válaszol: „A panaszt megvizsgáltuk. A testsúlymérlegel a kazincbarcikai 50. sz. áruházunk részére a miskolci VAS- V1LL Nagykereskedelmi Vállalat szállította. A mérleghez csatolt jótállási jegyen szereplő figyelmeztetés szerint vásárlási reklamációval valóban az eladó bolthoz kell fordulni, — minden más jótállásra kötelezett es jótállássá! ellátott árutól eltérően. Áruházunk vezetöhelv eltese követte el a mulasztást, amikor a szerviz által elutasított újbóli reklamációra érdemben nem intézkedett. Mivel a testsúly mérlegek egyike sem hiteles, a levélírótól áruházunk visszavette a mérleget. s az ellenértékét visszafizette. így vevőnket kurta lanílottuk. A történtekért kedves vásárlónktól elnézést kérünk”. Debrecenben, az Arany Bika-szálló dísztermében rendeztek meg a „Ki tud löobetl a Szovjetunióról a Szovjetunióból'' elnevezésű vetemedő országos elouomojet. Hajdú-tímar megye szexne- lyén Borsod. Heves. Békés, Szabolcs-Szatmár es a vendéglátó megye egy-egy szakközépiskolai és gimnáziumi csapata vetélkedett az országos döntőbe való jutás reményében. Borsod megye képviseletében ott volt a szerencsi Bocs.vui Gimnázium es a miskolci Zalka Máté Gépipari Szakközépiskola csapata, de a szerencsiek’ nagy vetely- társa. a nagy kai lói Korányi Frigyes Gimnázium is bejutott erre a fordulóra. Tavaly ugyanis ez a kél gimnázium versengett az országos elsőségért. Akkor a szerencsiek nyerlek. Mégsem közöttük folyt csupán a küzdelem. Az eredményhirdetésig öt csapat fej fej mellett haladt, s ez is bizonyítja. hogy valamennyien ragyogóan felkészültek. Bármilyen feladatot, adott számukra a zsűri, pontos válaszaikkal bizonyították, hogy szinte betűről betűre ismerik a Szovjetunió című újságot. Találó volt hat az egyik néző megjegyzése, hogy ezek a gyerekek két lábon járó lexikonok. Kellett is, mert a zsűri a naiv szemlélő számára megválaszolhatatlannak tűnő adatokra is kiváncsi volt! Felmerül azonban a kérdés, vajon szükség van-e ilyen lexikális tudásra, és meddig lehet elmenni ennek mélyítésében ! ? A fiatalok hónapok óta készültek a versenyre, hiszen többnyire a lényegtelennek tűnő adatok pontos ismeretéi kívánták meg tőlük. De így a verseny elvesztette lényegét: a játékosságát. Ä debreceni elődöntő az előbbiek miatt lapos, néha unalmas volt, a nézők számára, de meg merem kockáztatni, hogy a versengő fiúk és lányok sem élvezték igazáft, hiszen az eredményhirdetésig vizsga- hangulata volt a versenynek. A győzelmet végül a nagy- kállói Korányi Frigyes Gimnázium szerezte meg. s vele együtt a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákjai jutottak be az országos döntőbe. ahol még két csapattal kell összemérniük tudásukat. A szerencsi Bocskai Gimnázium fiatal csapata az ötödik helyen végzett, a miskolci zalkások pedig a tizedik helyezést érték el. Egyiküket sem érheti azonban vád. hiszen ismerik a Szovjetuniót, és nein is akárhogyan! elképzelhetetlen nélkülük. Ha kell. lovagolnak, vívnak, verekednek. háztetőkön kergetik egymást, vagy éppen hajmeresztő autósmutatványokkal riogatják a mozinézőket. A közluftál valahová a színészek és a statiszták közé helyezi őket. Szöveget, ugyan nem mondanak, s arcuk is legtöbbször elmosódik a szikrázó jelenetek forgatagában, am megmozdulásaikat rendszerint több figyelem kíséri, mint a hátteret alkotó statisztériáét. Persze, éppen ez a feladatuk: lázba hozni, a ka- landfiim atmoszférájába csalogatni a nézőt — feszültséggel, bravúrokkal, pofonokkal • .. Jövedelmükről legendák keringenék, sokak szerint, ez a legjobban fizetett foglalkozási ág. A valóság (legalábbis idehaza) jócskán elfér ettől. A félreértést az adja, hogy az egy-egy forgatási nap után fölvett gázsi gyakran négy számjegyű összeg. (Egy lóról esés. egy emeletről ugrás tarifája 1500—2500 forint körül mozogj Nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy alkalom híján még a legismertebb, legkeresettebb kaszkadőrök sem dolgoznak többet egv esztendőben kél-harom hónapnál! Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti. hogy összjövedelmük havi állaga nagyjából egy szakmunkás fizetésének felel meg ... Mindebből — ellentétben a mendemondákkal — eppen az következik, hogy a kaszkadőr nincs megfizetve. Hiszen ezért az átlagosnál nem nagyobb bérért rendszeresen kockára teszi az életét, vágj’ legalábbis a testi épséget . . . Ráadásul idehaza nincs még megnyugtatóan rendezve a forgatásokon előforduló balesetek. sérülések utáni belezet (biztosítás, táppénz, stb.) sem. Akad olyan kaszkadőr- csoport. amelynek tagjai gázsijuk bizonyos százalékát „összedobják”, félreteszik — úgymond: rokkantkocsira ... A filmvilágban keresetlek a magyar kaszkadőrök, számos nyugati ország (elsősorban az NSZK és Franciaország) forgat rendszeresen kalandfilmeket minálunk. Ez a tény azonban nem pusztán ezeket a vakmerő fiatalembereket dicséri, sokat nyom a latban az is. hogy szerződtetésük (s egyáltalán az itteni költségek) jóval kedvezőbbek a film készítői számára, mint odahaza. Kiből is lehet kaszkadőr? Tulajdonképpen bárkiből, aki — ahogyan mondani szokás —: nem ijed meg a saját árnyékától. Ez, mondhatni, a hivatás alapkövetelménye. Mindez azonban véletlenül sem jelenti azt, hogy a kaszkadőröknek bármi köze is lenne a falnak fejjel rohanó öngyilkosjelöltekhez . .. Egy- egy látványos, nehéz mozzanat felvételét hosszú, alapos. kemény felkészülés előzi meg. Hetek, hónapok türelmes munkája szükséges ahhoz, hogy például egy lóval beidomitsák a puskalövést követő összeesést... A kaszkadőrnek nemcsak akkor van munkája, amikor a kamera elé áll. Sőt:, a legtöbb teendő éppen a ..felvéAz elmúlt evben végzett munkája alup/an Kiváló KIOSZ-alapszer vezet kitüntetésben részesült a Kisiparosok Országos Szövetségének miskolci körzeti csoportja. Ebből az alkalomból rendeztek ünnepséget tegnap ' délután Miskolcon, a megyei Rónai Sándor Művelődési Központ- ban. Az ünnepségen többek között jelen volt dr. Tolnai Lajos, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának osztályvezetője és Molnár József, a KIOSZ országos elnöke. Az Egressy Béni Zeneiskola növendékei rövid műsorral kedveskedtek a részvevőknek. majd Kertész Marton, a körzeti csoport titkára számolt be a körzet kisiparosainak elmúlt évi munkájáról. Mint mondotta, a mintegy .1800 kisiparos túlnyomó többségé becsületesen végzi munkáját, hozzájárul a szolgáltatás színvonalának javulásához. Fontos tevékenység hárul a szakmák e művelőire, hiszen gyorsan, rugalmasan alkalmazkodnak az igényekhez. s elvan feladatokat látnak el. amit nagvobb üzemek nem vállalnak A kisiparosok megfelelő támogatásban részesülnek hazánktelmentes” hónapokban akad. Ilyenkor naponta jár uszodába. tornaterembe, gyakorolja a lovaglást, a vívást, az esést, a látványos birkózást (no, persze, nem kint a valóságban). Aki ilyenkor leáll, lazít. pihen a babérjain, az elöbb-utóbb alulmarad a filmvilág kon kurrencia-harcában. Mert ilyen is van a szakmában ... Magyarországon pillanatnyilag négy-öt jelentősebb kaszkadőr-csoport dolgozik. Hogy közülük ki. . melyik filmben kap munkalehetőséget. az a szakmai ludas mellett a személyes kapcsolatokon, összeköttetéseken is múlik. A filmszakmának ez a területe ugyanis nálunk még meglehetősen nyers, kialakulatlan. a helyzet valamiféle szabad verse nyes piachoz hasonlítható . .. A csoportok tagjai rendszerint egykori sportolok: öttusázók. lovasok, nehézatléták. Olyan fiatalemberek, akik a film lüktető, nyüzsgő világában érzik magukat igazán otthon. Mert ez az élet aztán merőben eltér az átlagemberétől. A kaszkadőr, na úgy adódik, forgat nappal és éjszaka, kánikulában és hóesésben. vidéken és . külföldön. lovak patái közt fekve, és háromemeletes ház eresz- csatornájába kapaszkodva... Ahol és' ahogyan a rendező éopen kívánja. Ezért, fizetik. Ö az. aki -a veszélyesebb jeleneteknél helyettesíti (dubií- rozza) a film szereplőit, a színészeket. A néző nem is nagyon gondol arra. hogy a rettenthetetlen hőst alakító esvén csak a nyeregbe szállás pillanatáig azonos az illető színésszel, a tovavastázó lovon már a kaszkadőr r,i ..; P. Gy. ban, megoldott szakmai, politikai továbbképzésük. Az utóbbi időszakban ennek nyomán jelentősen változott a kisiparosok szemlélete, mindinkább többet dolgoznak a közösségért. Az elmúlt evben az, elvégzett társadalmi munka érteke megközelítette az egymillió forintot. s hasonló az idei vállalás is. Elismerését fejezte ki a kitüntetés alkalmából a kürze) kisiparosainak Molnár József, a KIOSZ országos elnöke, aki elmondta: az. ország 227 KlOSZ-alapszerve- zetéböl mindössze tizennégy részesült hasonló elismerésben. A munka társadalmában szükség van minden jó szakemberre. így a miskolci kisiparosokra is. akik egyre magasabb színvonalon tesznek eleget feladatuknak. Ezután átadta az alapszervezet vezetőségének a vándorzászlót. a kitüntető oklevelet, az emlékplakettet, s további jó munkát, az elkövetkezendő évekre hasonló eredményeket kívánt a körzeti csoport valamennyi tagjának. Végezetül kitüntették aáae-L múlt évben legjobban dolgozó kisiparosokat. K. Cs. KERESSE FEL BEMUTATÓNKAT AZ AGKOMASEXPO ’80 SZAKKIÁLLÍTÁSON! A vásárváros III-as kapuja mellett könny iiacél-szerkezet elvből kombinálva épített, teljes technikai felszereléssel ellátott kiállítási pavilon tekinthető meg. VARJUK LÁTOGAPÁSÁT Kiváló KlOSZ-alapszervezet Hivatásuk a veszély