Észak-Magyarország, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-02 / 52. szám
ÉSZAK - MAG * Au ORSZÁG 10 1980. március 2,, vasárnap HAZAI TÁJAKON fL< rnnren illbliaiü Mély, zöld víz sötétlik a bánya helyén. Nem mindennap jut el az ember egy malomkőbányába. S aki Sárospatak környékén jár, az kettőbe is eljuthat. Az országnak egyik — ha nem „a” — legszebb tája ez, a Bodrog partján, a hegyek tövén. S valamiképpen a történelem levegőjét érezteti ez a táj emlékeivel, képével, panorámájával is. A Hegyalja alatt kanyargó út az ősi szőlővidéken vezet át. A települések templomai, egy-egy régi épülete a magyar múlt sok jeles napjára emlékeztet. S a Bodrog fölött messze-messze látni a túlparti síkon. Vajon nem így nézhette ezt a síkot a pataki vár megannyi lakója? Patak a Hegyalján pécsi Zsolnay gyárnak a pataki határban, a Megyer oldalában. S a környéken másutt is nyitottak kaolinbányát. A Megyer-hegy Petákról is látszik. Onnan Sátoraljaújhely felé esik, az út túloldalán emelkedik. A szőlők fölé emelkedő teteje két csúcsban végződik. A „tengerszem” A patakiak, ha arra néznek, úgy mondják: ott van a tengerszem. Ezt kétfelől közelíthetjük meg. Patakról zöld jelű turistaút vezet ki észak felé, át a vasúton. Keresztezi a miskolc—sátoraljaújhelyi műutat, s szinte egyenesen a Megyer felé tart. A főútról pedig a Botkő pihegyünlc pár száz métert. Az első elágazásnál, ahol zöld jelet látunk, balra térünk, s azon az úton az erdőben is Megyerre érünk. Csak arra vigyázzunk, el ne menjünk a tengerszem mellett, amelynek pereme utunk fölé magaslik. Ha oda fellépünk, láthatjuk a tengerszem kőbe faragott szakadékét. Egy fölhagyott régi malomkőbányát. Malomkövek a víz alatt A tengerszem onnan kaphatta á nevét, hogy mély zöld víz töltötte be a meredek sziklák közét. Egy időben a víz jó részét elhasználták, elszivattyúzták a környező szőlők öntözésére, s a fenéken ott maradtak a félben hagyott, félig,- vagy egészen kifaragott malomkövek. Így azt is látni lehetett, hogy hogyan készült hajdan a malomkő. Egyben faragták ki a kőzetből, méghozzá egyszerre kettőt, egy párat, hogy jól összedolgozzanak majd a malomban is. Körzővel kirajzolták a kőzeten a kő kerületét, majd körülvésték a két kő peremmélységében, aztán óvatosan ékelt-, kel lehasították. így készült évszázadokon, sőt talán évezredeken át a malomkő. Itt, a Megyeren is a XIV. vagy a XV. század óta. Ez a kőzet viszonylag puha volt, ezért lehetett így faragni, hasítani — ez volt az előnye, s a hátránya is. Mert később, a gőzmalmok korszakában már keményebb malomkövek kellettek, s kialakították a kövek „ragasztását”, összecementezését keményebb malomkövekké. A szemközti Király7hegyen fejtettek ilyen köveket paprikamalmoknak és ásványőrlésre azt követően, hogy a Megyeren a malomkőbányászat a múlt század második felében abbamaradt. Ügy is mondhatnék: félbemaradt, hiszen a félig vagy egészen kifaragott kövek azt a benyomást keltik, mintha csak félbehagyták volna a munkát a bányászok, s hazamentek volna ebédre, éjszakára, ünnepre — miközben megállt az idő. N. F. Larísza újra lát Szenzációnak volt tanúja Kisinyov központi kórházában a ■ fotóriporter: La- risza Ruszu három évvel ezélőtt megvakult. Most pedig óira megláthatta kislányát. Annak idején teljesen váratlanul történt a tragédia: a szülés után a fia- iái mama szinte teljesen elvesztette a látását. A köztársaság legjobb specialistái siettek Larisza segítségére, és több sebészi beavatkozás eredményeképpen paciensük ma újra egészséges. Az operációk sikere sokban köszönhető annak, hogy az új központi kórház biztosította a gyógyulás minden feltételét. Hasonló gyógyászati központok nemcsak Moldávia nagyvárosaiban, hanem mezőgazdasági körzeteiben is épülnek. A köztársaság kormánya pz 1976—f!0-as tervidőszakban majdiíem fél- milliárd rubelt költ egészségügyi kiadásokra. A közeljövőben adják át az onkológiai és szívgyógyászati központot. s folytatódik egy gyermekgyógyászati komplexum építése. A képen: találkozás a videotelefonon keresztül. Lsrisza Ruszu három év után először látta meg kislányát. Kitaszlerös A moszkvai Lomonoszov Egyetem , matematika-fizika karának legfiatalabb hallgatója Dzsalai Szaid — kilenc- esztendős afgán kisfiú. Miután Afganisztánban nyolcéves korában korengedmény- hyel leérettségizett, az afgán kormány a Szovjetunióba küldte tanulmányai folytatására Dzsalai édesapjával, Kerim Szaiddal érkezett a Szovjetunióba, aki szintén az egyetemen tanul. Jelenleg mindketten az orosz nyelvet tanul mányozzák. Másfél hónapos foglalkozás után a .kisfiú orosz nyelvtanára, Zója Cserepanova elragadtatással beszélt a fiú rendkívüli képességeiről. Azt is elmondotta, hogy kezdetben sok nehézséget okozott az orosz nyelv megértése. Ekkor elhatározták, hogy változtatnak a tanulási módszeren, és a továbbiakban a matematika tankönyv lett az oktatás alapja. Az eredmény meglepő volt A csodagyerek ma már könnyedén társalog, sőt, időnként édesapjának is ő tolmácsol. Jaltai mesetisztás Jalta üdülőövezetében van egy nagy szabad térség: a „mese- tisztás", a gyerekek kedvenc pihenőhelye. Ezt a tisztást Mihail Csilikov amatőr faszobrász munkái díszítik. Szobrait egytöl-egyig a gyerekeknek ajándékozta. A képen: Erdei manók. Mihail Csilikov alkotása. Patak, a Hegyalja városa, a Bodrog két partján a XVI —XVII. században élte fénykorát. Vára, kollégiuma, templomai gazdag múltra emlékeztetnek. Politika és művelődés — elsősorban iskoláztatás — játssza a fő szerepet ebben a múltban. De a hegyaljai város valóban város volt gazdasági, kereskedelmi értelemben is. Patakon legnagyobb hírre a fazekas céh tett szert. Sajátos munkáira nagy hatással volt a habán kerámia, s halott rá a török edényd/szítés is. E mesterség nyersanyagát a környékből nyerte. Hiszen még nemrégen is bányásztak nemesebb kerámiaféleségnek való anyagot, kaolint is a Operái sz A Kalinyini Orvostudományi Egyetem tudósai új módszert dolgoztak ki fejsérülés következtében roncsolódott arc helyreállítására. Korábban a hasonló műtétek alkalmával felvágták a bőrt, és a csontelégtelenségeket plasztik protézisekkel pótolták, a roncsolás helyére pedig más testnőerdőt jelző táblánál térhetünk rá. Nem messze, bal kézről patak csörgedez, azon túl a Király-hegy emelkedik. Mi azonban kitartunk jelzett utunkon, amely a szőlők mellett és között halad lassan jobbfelé kanyarodva és emelkedve. Tábla is jelzi útközben: a megyeri tengerszemhez. Ott erdei patakkal, asztalokkal kialakított pihenőhely várja a túrázót. De azt Is megtehetjük, hogy a műútról tovább megyünk Sátoraljaújhely' irányában, s betérünk Károlyfalvára. Ahogy jobbra kanyarodik a falu főutcája, találunk egy elágazást balról. Ezen hamarosan kiérünk a pincékhez, s onnan piros jelzésű úton merészről származó szöveteket ültettek. A kalinyini sebészek most műszer segítségével plasztik granulátumot juttatnak a bőr alá. A részecskéket beburkolja az élő kötőszövet, s jól gyógyulnak az arc sérülései. A kezelésen átesett betegek nagyon elégedettek a kozmetikai eredménnyel. Olvastam valahol, hogy Picassót valahányszor meglátogatták párizsi otthonában barátai, mindig halálfélelmük volt a liftben, mert a felvonó nyögve, rángatózva kúszott felfelé, azt hitték mindjárt leszakad. Nekem nincs liftfóbiám, pedig tízemeletes házban lakom. Egyszer ugyan sikerült rámhozni a frászt, amikor lenyomtam a négyes gombot, s a lift fittyet hányva a programozásnak, továbbröpített. Átszáguldot- tam az ötödik, hatodik emeleten, a hetedik után kényszerképzetem támadt: mi lesz, ha nem áll meg? Átüti a tetőt, s katapultálok. A tizediken megállt. Szóval azon a reggelen nem észleltem semmi baljós jelet, ahogy kinyitottam a liftakna ajtaját, s beléptem a fülkébe. — Sietnem kell, hogy beérjek a nyolckor keződő értekezletre — állapítottam meg órámra pillantva, és megnyomtam az alsó gombot. Szabályosan földet értem. A vasajtó azonban nem nyílt ki. Elkezdtem kopogni, majd ököllel dörömböltem, hiába, sehol egy teremtett lélek. Persze, a piros gomb egy tízévesnek előbb eszébe jutott volna, s már nyomtam is a risztó- csengőt, felverve a ház csendjét. Semmi. De mégis! Kulcszörgés, valaki suttogva beszél a lépcsőházban, gyors léptek és apró vakkantások zaja. — Ó, a boxeros a másodikról, itt a szabadulás perce! — örvendeztem. De lakótársam — tán elfelejtette kivenni éjszakai füldugóját — szóra se méltatott, csak árnyékát láttam elsuhanni az ajtó ablaküvezárva gén. Ennyire sürgős lett volna a kutyának ? Álltam, zsibbadó lábakkal, s ahogy múlt az idő, kezdtem feladni a reményt. Jött még egy lakó, hangosan szidva az egész ház népét, mondván barbárok vagyunk, meri elrontjuk a liftet, meglátszik, hogy honnan jöttünk — ezzel otthagyott. Elkeseredetten dőltem a falnak. Hogy én is szidjak valakit, hát a Ganz-MÁVAG Felvonógyárra szórtam átkaimat. Leginkább azért, hogy nem szerel lehajtható ülőkéket a liftfülkékbe., — A fák állva halnak meg — kapott el a drámai hangulat félórás ácsorgás után. És csengettem tovább... Közben úgy éreztem, nem egy talur.yi embernek (210 családnak) otthont adó épületkolosszusban élek, hanem Robinson lakatlan szigetén. Elidegenedés, közöny. befeléfordulás — soroltam magamban korunk magatartás-betegségeit. Segítőkészség, közösségi szellem, lakóhelyi összefogás — hol vannak a szép erkölcsi normák ? S ekkor félénk hang szólított: — Van ott valaki?' Izgatottan, összevissza hadartam: — SOS! nekem már az értekezleten kellene lennem, kérem, telefonáljon he a munkahelyemre ... — A hang tulajdonosa mindent megígért, és fürgén szedte lábait a lépcsőfokokon. Kisvártatva ismét szólított: — A telelőn sikerült, a csengetést azonban hagyja abba, a gondnok úgysem hallja, piacra "ment. Csak semmi csüggedés, mindjárt hívok egy-két munkást, innen a sarki építkezésről. Nem telt bele tíz perc, megmen- töm két dörmögő hanggal csivilelve érkezett vissza. Ök se tudták a bűvös szót, viszont volt feszítővasuk és kalapácsuk. Az első ütésbe, beleremegett a ház, agyamban éreztem a másodikat, a harmadikat... erre már nem került sor, mert az égből rájuk dörrent egy ismerős hang: — Ha nem hagyják abba rögtön, rendőrt hívok! — kiabálta lorkaszakad- lából a ház társtulajdonosainak közös képviselője: Zéró Pál. Lerohant a harmadikról. Egy katlanás és feltárult az ajtó. Ott állt Zéró háziköntösben, kezében egy speciális liftszerszám, a két vállas munkás között pedig a megszeppent kicsi asszony a tizedik emeletről, akivel délutánonként gyakran találkozom, amikor férjével és öt apró gyerme- kével liftre vár. — A kétütemű család — mondják rájuk a lakók, mert csak két rész. letben férnek be a liftbe. Egyszer megpróbáltak együtt, de kigyulladt a „Túlterhelve” lámpa. Az eset tréfás anekdotaként járt szájról szájra, végén a kétértelmű „túlterhelt” r csattanóval. Mégis az egész házban csak ennek az ötgyerekes családanyának volt annyi ideje, hogy segítsen rajtam. Horváth Amt«
