Észak-Magyarország, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

»LAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! BUHUHKK AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJS StXXVI. évfolyam, 51. szám Ara: 1,20 forint Szombat, 108(1. március 1. KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizsttságásak 1986. február 28-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1980. február 28-án Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. Az ülésen részt vett a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Gyenes András elvtársnak, a Központi Bizottság titká­rának tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről; — Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első tit­kárának jelentését a kongresszusi előkészítő munkáról: — Havasi Ferenc elvtársnak, a Központi Bizottság titkárá­nak tájékoztatóját a VI. ötéves terv előkészítéséről. I. A Központi Bizottság átte­kintette az utóbbi hónapok legfontosabb. nemzetközi ese­ményeit. Megállapította, hogy a világpolitikai helyzet az imperialista körök aknamun­kája következtében feszül­tebbé vált, felerősödtek azok az irányzatok, amelyek ve­szélyeztetik az enyhülés terén elért eredményeket. | Az imperialisták arra *• törekszenek, hogy meg­bontsák a két világrendszer között jelenleg fennálló egyensúlyt és katonai fölény­re tegyenek szert. Ezt a célt szolgálta a NATO-országok 1978. évi washingtoni döntése a kato­nai kiadások fokozott növelé­séről, valamint az 1979. évi brüsszeli határozata, amely új középhatósugarú rakéták te­lepítését irányozza elő egyes nyugat-európai országokban. Az Amerikai Egyesült Álla­mok mindmáig nem ratifi­kálta a hadászati támadó­fegyverek korlátozását szol­gáló, nehezen létrejött SALT —II. megállapodást, és ez akadályozza a katonai eny­hülés szempontjából nélkü­lözhetetlen további tárgyalá­sokat. A veszélyt, a feszült­séget növelik azok az újabb törekvések, amelyek az im­perializmus katonai jelenlé­tének további kiszélesítését és megerősítését célozzák a világ különböző térségeiben. A társadalmi haladásért küzdő és a külső támadások ellen védekező afgán forra­dalomnak — a két ország szerződése alapján — nyúj­tott törvényes, a nemzetközi joggal összhangban álló szov­jet segítség ürügyén telt amerikai lépések, a felszított szovjetellenes propaganda- kampány fokozta a feszült­séget és mérgezi a nemzet­közi légkört. O Senki sem vitathatja el a népeknek azt a jo­gát. hogy küzdjenek nemzeti függetlenségük kivívásáért és megszilárdításáért, a társa­dalmi felemelkedésért. Ebből kiindulva a Központi Bizott­ság ismételten kifejezésre juttatta a magyar kommu­nisták szolidaritását Ázsia, Afrika, Latin-Amerika né­peinek igazságos harcával, amelyet nemzeti függetlensé­gük megszilárdításáért, a tár­sadalmi haladásért vívnak az újgyarmatosító törekvések el­len. o A NATO-nak, az im- perialistáknak a fegy­verkezési verseny fokozását célzó újabb akciói veszélyez­tetik a politikai enyhülés már elért eredményeit, nagy terheket rónak az emberi­ségre, aggodalommal töltik el a béke minden hívét. A Központi Bizottság eb­ben a helyzetben fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a békés egymás mellett élés­nek nincs ésszerű alternatí­vája, reális cél az enyhülés eredményeinek megvédése, egy új világháború kirobban- tásánalc a megakadályozása. A világfejlődés fő irányát meghatározó erőviszonyok a reakciós körök minden pró­bálkozása ellenére sem vál­toztak meg. A békét, az em­beriség jövőjét fenyegető ve­szélyek elhárításához azonban szükség van minden, a nem­zetközi helyzet élezését el­lenző, békeszerető erő aktív fellépésére. A Központi Bizottság meg van győződve arról, hogy va­lamennyi ország, minden nép érdekének az felel meg, ha a kormányok felelősen foglalnak állást és hozzájá­rulnak a feszültség csök­kentéséhez, a különböző tár­sadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésé­hez. a biztonság megszilárdí­tásához, a béke megőrzésé­hez. a A Szovjetunió, a szo­*’*’■ cialista közösség orszá­gai folytatják erőfeszítései­ket a világ békéjét fenye­gető veszélyek elhárításáért, a nemzetközi enyhülés terén elért eredmények megőrzé­séért 'és megszilárdításá­ért. Ez világosan kifejezésre jutott L. I. Brezsnyev elv­társnak, az SZKP KB főtit­kárának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének választói előtt tar­tott beszédében és más szo­cialista országok — köztük hazánk — vezető területei­nek, felelős képviselőinek megnyilatkozásaiban. A nem­zetközi helyzet kedvezőtlen irányzatainak felerősödése különösen időszerűvé teszi a Szovjetuniónak, a Varsói Szerződés szervezetének is­mert javaslatait, amelyele a katonai feszültség csökken­tését, a különböző társadal­mi rendszerű országok köl­csönös biztonságának erősí­tését. a bizalom növelését szolgálják. ír A Magyar Népköztár- ■ saság szövetségeseivel együtt folytatja sokoldalú erőfeszítéseit a fegyverkezé­si verseny megfékezése, a békés egymás mellett élés útjában álló akadályok elhá­rítása érdekében. Változatla­nul fontosnak tartja, hogy mielőbb életbe lépjen a SALT—II. megállapodás, megkezdődjenek a tárgyalá­sok a fegyverzet további kor­látozásáról, és ne kerüljön sor az újabb középhatósuga­rú rakéták nyugat-európai elhelyezésére. A Varsói Szerződés orszá­gai — köztük hazánk — konkrét javaslatukkal már kifejezték a készségüket egy olyan európai értekezlet megtartására, amfelynek fel­adata a katonai enyhülés elősegítése és a bizalomerő­sítő intézkedések megtárgya­lása lenne. Ilyen értekezlet mielőbbi létrejöttét a hely­zet sürgeti. Továbbra is előmozdítjuk a helsinki zá­róokmány ajánlásainak a megvalósítását, a madridi tanácskozás előkészítését. (Folytatás a 2. oldalon.) Alapozás A Diósgyőri Gépgyár F-gyái egységében a késrülö DHEK— 40 Mp-os elieniitős kalapács alapoiási munkálatai foly­nak a VÍZÉR Vállalat kivitelelésében. Jelenleg a 320 mm- es 6 m hpsszú „l”-tartók leverése történik cölöpverő se­gítségével a további dúcolási és mélyitési munkálatokhoz. ' | ■ \ Differenciálni iáit lehet P. oldal) A ÉiiÉeliés lépcsőfokai (4. oldal) 1 mond a paragrafus? (5. oldal) Tavaszi virágzás következik? (11. oldal) I forgalmi remi Miskeíci (12. oldal) Megyénk különböző településein — ahol fénycsövilági- tás van — találkozhatunk ezzel az érdekes jármüvei. At ÉMÁSZ hálózatkarbantartó szakemberei rendszeresen el­lenőrzik, javitják a meghibásodott világítótesteket. Felvé­telünk a miskolci Zsolcai kapuban örökítette meg a „ko­sárban" dolgozó szerelőt. Munkavédelmi értekezlet Miskolcon Zsúfolásig megtöltötték tegnap, február 29-én, a Ró­nai Sándor megyei Művelő­dési Központ színháztermét a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és az Állami Bizto­sító megyei igazgatóságának szervezéseben megtartott munkavédelmi verseny 1979. évi értékelésének résztvevői, a vállalatok, intézmények képviselői, munkavédelmi aktivisták, akiket dr. Ba­logh András, az SZMT tit­kára köszöntött. Ezt köve­tően • Csengeri Zoltán, az SZMT munkavédelmi osztá­lyának vezetője tartott rész­letes, értékelő tájékoztatót a munkavédelmi versenyben részt vevő vállalatok általá­nos munkavédelmi, illetve biztonságtechnikai helyzeté­ről. Többek között elmond­ta ; a munkakörülmények fejlesztésében számos válla­lat több beruházást végzett. A megvalósított intézkedési tervfeladatok száma megha­ladta az 5 ezret. Jelentős összegeket fordított a nehéz fizikai munka csökkentésé­re, a gépesítés fokozására az LKM, a Borsodnádasdi Le­mezgyár, a BÁÉV és a Bor­sodi Szénbányák Vállalat stb. A versenyben részt vevő vállalatok 460 környezetvé­delmi intézkedésre — elekt­rosztatikus gáztisztító fel­szerelések, szennyvíztisztító rekonstrukciója stb-. — 623 millió forintot költöttek. Egy­re több vállalat tartott nagy sikerű munkavédelmi ren­dezvényt. A Borsod megyei Kézműipari Vállalatnál pél­dául fényképeket készítenek a szabálytalan munkavégzés­ről. Az ÉMÁSZ-nál munka­védelmi-újítási versenyt ren­deztek. Á VASVILL Válla­latnál a targoncavezetők mérték össze munkavédelmi ismereteiket. Csengeri Zoltán tájékoz­tatója után hozzászólások következtek- Nyolc vállalat képviselői mondták el vál­lalatuk munkavédelmi tevé­kenységéről, s a további ten­nivalókról értékelésüket, vé­leményüket. A hozzászólások után dr. Balogh András, a helyezést elért vállalatok képviselői­nek átnyújtotta a verseny díjait. Az 1979. évi munka- védelmi tevékenységük alap­ján első díjat nyert, első he­lyezést ért el az LKM, a Kismotor- és Gépgyár 3. sz. Gyára, a TIFO, a Beton- és Vasbetonipari Müvek zsol­cai gyára, a KPM Közúti Igazgatósága, a Borsodi Hő­erőmű Vállalat, a Miskolci Közlekedési Vállalat, a To- kaj-hegyaljai Állami Gazda­sági Borkombinát, a Miskol­ci Sütőipari Vállalat, a VAS­VILL és a Kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat. A díjak átadása utárí egyéni jutalmazásra is sor került. A Borsod megyei Mező- gazdasági Szövetkezetek Szö­vetsége elnökségének teg­nap, pénteken Miskolcon megtartott ülésén, amelyen részt vett Fejes László, a megyei tanács elnökhelyette­se és dr. Hornok Béla, a TOT tanácsosa is. a szövet­ség működésével kapcsolatos ügyeket és a szövetkezeti mozgalom tennivalóinak rész­(Folylatás a 2. oldalon.) A sátoraljaújhelyi hegyen metsiik a szőlőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom