Észak-Magyarország, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-15 / 11. szám

1%0, január 15., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 »<* „Ügyintézés”, alapfokon Kazincbarcikán már javában J készülődött a KFSC és az egri , Kolacskovszky SC férfi kosár- , labda csapata, hogy osztályozó i mérkőzést vívjon az NB M-bc i kerülésért. A játékosok azon- i ban hiába melegítettek be ala- i posan, hiszen nem volt, aki i feldobja a labdát. Mivel a bí- i rólc később sem érkeztek meg, * szükségjátekvezetökhöz kellett J folyamodni. A két kazincbar­cikai pedig tíz pontot jelentett az ellenfélnek. Ugyanis az eg­riek előtt akarták bizonyítani , pártatlanságukat... i A ^szövetségben tudtak a ta- , lálkozóról. Molnár Miklós, a i barcikaiak edzője bejelentett i minden lényeges, ,,adatot”, i Igaz, hiába. i A visszavágót tíz nappal ké- i sobb Egerben rendezték. A két * esapat már a pályán volt, tü- 1 relmctlcnül várta a kezdést, de * ismét nem találták a bírókat. 1 Szükségmegoldásként ott is J szükségjatékvezetöket * kértek ! fel. Utólag kiderült, bogy i „döntnökök” nélkül is kosa- I rázhattak volna, hiszen I06:51-rc l a KFSC diadalmaskodott. Ot- i venöt pontos különbségnél i „bemondásra” is lehet játsza- i ni. » I Az elmúlt szezonban a DVTK i NB 1-es női csapatának életét I többször is a bírók kcseritet- I tők meg. No, nem túlzott pár­* (osságuk, hanem rendszeres 1 késésük miatt. Akadt, amikor ! csak egy btró ,,J ütyörészett”, ; volt amikor mindkettő sokat i késett. Szerencsére sztikségjá- t ickvezctökct mindig kerítettek. I » i I ★ 1 Epcrjcssy Gyula, a MEAFC * NB Il-es férfi csapatának cd- 1 zöjc újságolta: még mindig | nem tudja, hogy fiai hányadik helyet szerezték meg a baj­nokságban. A küzdelemsoroza­tot december 15-éu fejezték be, , s azóta egy hónap telt cl. Hi- I vatalo.s értesítést még nem i kaplak. l A fent említett példák azt t bizonyítják, hogy az országos I szövetség „ügyintézői” nem i állnak feladatuk magaslatán, i Egy „gikszer” megbocsátható, i' a sorozat aligha. Lehel, hogy 1 a játékvezetőkben van a lii­* ba. Viszont rendet ebben az j, esetben is csak-a szövetség te­„Edzett Ismét új eredmény bizo­nyítja a mezőkövesdi fiata­lok sportszeretetét: sportpá­lya épül a Kismotor- és Gép­gyár 3. számú Mezőkövesdi Gyára mellett. A kispályás labdarúgópálya, röplabda-, futópálya, tenisz- és tekepá­lya elkészítését a gyár 7 KlSZ-alapszervezete és 13 ifjúsági brigádja vállalta. A gyár mintegy 35 ezer forint értékben vásárolt sporteszkö­zöket, a tereprendezést és a •földmunkákat pedig a fiata­lok végzik társadalmi mun­kában. A mintegy 1300 társa­dalmi munkaórában elkészülő sportpálya május elsejétől fogadja majd' a sportolni vá­gyókat. ; Sízés Ápjoköt győzelme Megyei úttörő-olimpiai döntök Bánkúién meghívásos óri- ás-műlesikló, illetve müle- sikló versenyre került sor. Az óriás-műlesiklóknak a 450 méter hosszú, 150 méter szintkülönbségű és a 23 ka­puval nehezített pályán kí­vül a mínusz 10 fokos hi­deggel is meg kellett küzde­niük. Eredmények, férfiak, felnőttek: 1. Völgyesi (Bp. Honvéd) 32,87. 2. Csiszár (Salgótarjáni TC) 33.08. 3. Palkovics (STC) 33.81. Ifjú­ságiak: 1. Kriszt (Bp. Hon­véd) 35.10, 2. Sík (Bp. Hon­véd) 36.02, 3. Boros (Honved Papp J. SE) 39.79. Serdülök. I. kos.: 1. Csák (Külker,SC) 41.15. II. kcs.: 1. Litkei (BKV Előre) 38.52. Nők. felnőttek: 1. Apjok (OSC) 37.89, 2. Gör- gei (OSC) 37.97. 3. Egri (BKV Előre) 49.79. Ifjúságiak: 1. Apjok (OSC) 37.12. 2. Zalai (H. P. J. SE) 41.63, 3. Kiss (Honvéd Papp J. SE) 45.86. Serdülök, I. kcs.: 1. Végh (OSC) 45.37. II. kcs.: 1. Ta- vassy (H. P. J. SE) 38.94. Műlesiklás (320 méter hosz- szú pálya. 120 méter szint- különbség, 33—34 kapu) fér­fiak. felnőttek: 1. Csiszár (STC) 56.04, 2. Gazdag (Ké­kesi Sas) 56.11. 3. Cservenák (Bp. Honvéd 58.79. Ifjúsági­ak.: 1. Sík (Bp. Honvéd) 56.17. 2. Kriszt (Bp. Hon­véd) 57.39. 3. Antal (BKV EJőre) 68.52. Serdülök. I. kcs.: 1. Csák (Külker SC) 65.21. II. korcsoport: 1. Litkei (BKV Előre) 62.88. Nők, fel­nőttek: 1. Apjok (OSC) 56.35 2. Egri (BKV Előre) 58.03. 3. Görgei (OSC) 58.61. Ifjúsá­giak: 1. Apjok (OSC) 58.05. 2. Kiss (H. P. J. SE) 72.61. 3. Micska (H. P. J. SE) 93.15. Serdülők. 1. kcs.: 1. Kunos (OSC) 79.11. II. kcs.: 1. Ta­vassy (H. P. J. SE) 64.22. Alpesi összetett, férfiak, felnőttek: 1. Csiszár (FTC). Ifjúságiak: 1. Sík (BHSE). Serdülők, I. . kcS.: 1. Csák (Külker SC). II. kcs.: Litkei (BKV Előre). Nők. felnőttek: 1. Apjok (OSC). Ifjúságiak: 1. Apjok (OSC). Serdülök. I. kcs.: 1. Eiben (OSC). II. kcs.: Tavassy (H. P. J. SE). Bükkszentkereszten került sor a megyei úttörő-olimpia döntőire,' Eredmények, szán­kó. a győztesek: Erdős, La­dányi (mindkettő Bükkszent- kereszt). Nagy (Szomolya), Matiszcsák (Bükkszentke- reszt). Majdik (Miskolc. 40. sz. Ált. Isk.). Sí, lesiklás, le­ányok: 1. Tavassy (Miskolc. 34). Futás, leányok: 1. Bö­zsi k (Kazincbarcika, Kun B. úti Alt. Isk.). Biatlon: 1. Bo- zsik. Az összetettben Bozsik, Kalló, Matiszcsák, Fodor és Mátay jutott az országos döntőbe. Fiúk, lesiklás: 1. Zalai (Miskolc, 34.). Futás, biatlon és összetett: 1. Orosz S. (Biikkszentkereszt). Üsz- szetettben az országos dön­tőbe Orosz S., Ladányi, Orosz Gy. (mindhárom Bükkszent- kereszt), Balázs (Füzérkom­lós)’ és Zlaczky (Miskolc, 21.) jutott. Az országos döntőt Kőszegen rendezik január 25—29. között. Birkózás A/, idei év elad rangos bir­kózó-eseményére a hét végén ke­rült sor Diósgyőrben. A Me­gyei Birkózó Szövetség szom­baton és vasárnap itt rendezte meg a kötött- és szabadfogású felnőtt birkózók meg/ei bajnok­ságát. Két fogásnémben hat egyesület közel 100 versenyzője lépett szőnyegre. A bajnoki cí­mek zömén a házigazda DVTK, a Honvéd Papp J. SE és a KVSE birkózói osztoztak. Kö- töttfogásúak küzdelmében a- 62 kg-os súlycsoportban a Pongó— Váradi és a 74 kg-os súlycso­portban a Bacsó—Gyenes ösz- szecsapás hozott élvezetes, ak- ciódús birkózást. A szabadío- gásúak vasárnapi találkozói kö­zül kiemelkedett az 57 kg-os súlycsoportban a Molnár—Sza­bó. a 74 kg-osoknál a Tőkés- Fiam. s a 9a kg-osoknál a Nagy­vára d i —Fö 1 d es i összecsapás. A megyei bajnokság győzte­sei és helyezettjei: kötöttfogás: 40 kg: 1. Porkoláb (Szerencs). 52 kg: l. Olajos (Tiszalúc). 2. Fekete (Szerencs). 57 kg: i. Ko­vács D. (DVTK). 2. Kovács I. (KVSE). (52 kg: 1. Pongó (DVTK). 2. Váradi. 3. 'Kókai (mindkettő KVSE). t»B kg: 1. Ma­kó, 2. Záródni (mindkettő DVTK). 3. BÓta (KVSE). 74 kg: 1. Baczó (DVTK). 2. Gyenes, 3. Karajz (mindkettő KVSE). 82 kg: 1. Balogh, 2. Sülő (mind­kettő KVSE). 3. Németh (Ti- sfealúc). 90 kg: l. Dushoki, 2. Enyedi (mindkettő KVSE), 3. Rickó (Szerencs). 100 kg: l. Szabó F. (DVTK), Z. Oláh (KVSE), 3. Kovács I».. (Tisza­lúc). +100 kg: 1. Rickó (Sze­rencs). Szabadfogás: 48 kg: l. Székely (DVTK), 2. Daskó (KVSE), 3. Ónodi (B. Bányász). 52 kg: 3. Vojtku (KVSE), 2. Illés L. (DVTK). 57 kg: 3. Mol­nár L. (H. Papp J. SE), 2. Sza­bó Z. (KVSE), 3. Orosz (DVTK). 62 kg: 1. Molnár I. (H. Papp J. SE), 2. Drótos (KVSE), 3. Boósz (DVTK). 68 kg: 1. Nagy Győr L„ 2. Moldván (mindket­tő KVSE), 3. Kákái (B. Bá­nyász). 74 kg: l. Tőkés (H. Papp J. SE), 2. Fiam (DVTK). 3. Papp (H. Papp J. SE). 82 kg: 1. Jahoda (KVSE). 2. Bartha (B. Bányász), 3. Soós (H. papp* J. SE). íH) kg: 1. Turóczi (DVTK), 2. Nagyváradi (H. Papp J. SE). 3: Földesí (DVTK). 100 kg: 1. Diviszki (KVSE). 2. Csizmadia (H. Papp J. SE). +3 00 kg: 3. Lajos. 2. Borz (mindkettő DVTK). A megyei bajnokságon egyébként az egyesületek n., III. és IV. osztályú minősítés­sel rendelkező birkózói vettek részt. K. N. Vereséget szenvedett a Mis­kolci Kinizsi OB 1 B osztály­ban szereplő jégkorongcsa.rata. A Kinizsi a miskolci városi mű­jégpályán a Pomáz együttesével találkozott, és 13:3 arányban maradt alul. A harmadok ered­ményei: 4:1. 3:0. 6:2. A miskol­ciak góljait Skultéti (2) és Sep- si szerezte.' ★ Budapesten, az olimpiai csar­nokban fedettpályás versenyt rendeztek a fiatal atléták ré­szére. Eredmények, férfiak 3500 méter: l. Bereczki (Miskolci VSC) 3:55.9, 2. Szász (Miskolci YSC) 3:56,0. ★ A Borsod megyei Asztalitenisz Szakszövetség tegnap, hétfőn a sportszékházban tartotta értéke­lő-beszámoló értekezletét. Az eseményen Szlaboda István, a megyei szövetség főtitkára ér­tékelte a tavalyi évet., majd a megyei cs városi csapatbajnok­ságok helyezettjeinek adták át a tiszteletdijakat. Ismertettek az idei év első félévi versenynap- tárát, végül a szövetség vala­mennyi aktívájának megköszön­ték az 1979-ban végzet munkát. i CsÉcsforploiB a Isiikkszentkereszti „paradicsomban” Nagyon sokan keresték fel az elmúlt hét végén Bükfcsr.entkeresifet a sportolni vágyók. Szerencséjükre, oi idő remek volt, s a hóviszonyokra sem lehetett panasz. Ezt főleg a síelők és a szánkózók használták ki alaposan, egész nap nagy volt o orga om a Kis-Dél lejtőin. Bal oldali képünkön: indulás a „tetőre". Jobb oldali képünkön: Az a biztos, ha anyuci vigyáz rank. ' ' Laczo József felvételei Naptár 1980. január 15.. kedd A nap kelte 7.28. nyugta 16.19 órakor A hold kelte 4.45, nyugta 14.15 órakor Névnap: Lóránt Évforduló Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1895. január 15-én született Arthur! Ilmari Vértanén Nobel-díjas finn kémikus, aki a magas tudományos kitüntetést 1945-ben nyerte el ..a mező­gazdasági és élelmiszerkémia területén elért eredményei el­ismeréséül, különös tekintettel a takarmány-tápanyagok es takarmánynövények konzerválasának módszereire. Időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, több­féle tartósan ködös idő, elszórtan havazás, hószállingózás, időnként megélénkülő, mérsékelt szék Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet mínusz 4—mínusz 9 fok között, néhány tartósan ködös helyen — A fejlődést jelző grafiko­nok közül az ötéves terv­időszak eddigi négy eszten­dejében a társadalombiztosí­tási juttatásoké növekedett a leglendületesebben. 1975-ben több mint: 45 milliárd, tavaly 72,5 milliárd forintot költöl­tünk, az idei terv’ pedig 77,5 milliárddal számol. így öt év alatt 322 milliárd forintot fordítanak társadalombizto­sítási szolgáltatásokra. — A juttatások összege egy- egy dolgozóra számítva ha­zánkban mar túlhaladta az évi 12 ezer forintot, ez azt je­lenti, hogy évente egy-egy dolgozó átlagosan 3,2 havi ke­resetének megfelelő társa­dalombiztosítási juttatásban részesül. — A Dunántúl című napilap egyik 1913. évi számában ed­dig ismeretlen Csehov-for- dilásra bukkantak. Az. elbe­szélés címe: A fogadás. A pécsi Csehov-forditás iroda­lomtörténeti kuriózumnak számít, a közvetítő nyelv ugyanis ez esetben nem az akkoriban szokásos német, vagy francia volt, hanem eszperantó. Lajos Gyula szé­kesegyházi karnagy, a pécsi eszperantó csoport vezetője ültette át a novellát az esz­perantó szöveg közvetítésével magyarra. — A káli MÁV-állomáson egy villanymozdony elütötte Ostoróczky Ferenc 35 éves gépkocsivezetőt, aki a hely­színen meghalt. Ostoróczky szabálytalanul tartózkodott a sínek között. — A társasági szerződés alá­írásával hétfőn, Budapesten nyolc kutató-tervező és kivi­telező vállalat vezetői meg­alakították a Mélyépítési Ku­tatási-Fejlesztési Társaságot Az összefogás célja a rendel­kezésre álló szellemi és anya­gi erőforrások koncentrálá­sa. — Almásneszmél.v külterü­letén Kecskeméti János 39 éves gépkezelő, helyi lakos alatt beszakadt a Duna jege és a szerencsétlen ember a vízbe fulladt. — Zrenyanyinban (Becske­rek). Békéscsaba testvérváro­sában „Magyar festőművé­szek a Bánátban — 1980— 1940”. címmel kiállítás nyílt, amelyen 63 művész 95 ma­gántulajdonban lévő festmé­nye szerepelt. A megnyitáson részt vett Halász József belg­rádi nagykövet. — A devecseri Virágzó Tsz- ben egy szivattyúmotor kar­dántengelye elkapta Kovács József 50 éves vontatóvezető kabátját, és annyira a gép­hez szorította, hogy a hely­színen meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy a szi­vattyúmotort nem a munka­védelmi szabályoknak meg­felelően üzemeltették. kevéssel mínusz 10 fok alatt. — Már az őszi, es a jövő évi téli divatról esett szó hétfőn délelőtt a kőbányai vasárköz­pontban. A 24-es pavilonban kiállítással és divatbemutató­val nyitották meg a felsőru­házati termékeket gyártó ha­zai vállalatok és a kereske­delem hagyományos tárgya­lássorozatát. — Tolna megyében 103 cm hosszú, 12 kiló 24 deka sú­lyú süllőt akasztott horgára Berkes Ferenc sporthorgász, a Gonoszdi-tóban. Csak se­gítséggel tudta partra húz­ni a szerencsés horgász, aki nem sokkal ezt megelőzően egy ötkilós süllőt, egy ev­vel korábban pedis 11 kilós csukát is fogott ugyanott. — Vasarnap estig ország­szerte befejeződött a nép-, számlálásnak az a szakasza^ amelynek során a helyszíni összeírásokat végezték. Akik kimaradtak a számlálásból, január 31-ig jelentkezzenek! adatfelvételre a helyi taná­csoknál. Február első napjai­ban gyorsjelentést ad közre a Statisztikai Hivatal a leg- lontosabb adatokról. — A természet hangjai a ze­nében címmel, ifjúsági hang­versenyt tartottak tegnap délben Leninvárosban, a 106. sz. Szakmunkásképző Intézetben. A Filharmónia rendezte koncerten Schubert, Chopin, Liszt, De Falla, De­bussy és Davidov műveit szólaltatták meg a közremű­ködő művészek. — Az EDDA és a Hobo Blues Band együttesek közös kon­certjét rendezi meg Miskol­con a Rónai Sándor Műve­lődési Központ január 28-án, hétfőn két előadásban: oél- után öt és este nyolc órai kezdettel. — A Lenin Kohászati Mü­vekben bevezetett üzemi táp- pénzellátás tapasztalatairól, valamint a betegellátási, a családi pótlék és a nyugdíj- fellebbezésekben hozott hatá­rozatról tanácskozik ma, ked­den Miskolcon, az SZ1VIT- székházb^n. a megyei társa­dalombiztosítási és szociálpo­litikai bizottság. — A TOTÓ 2. heti eredmé­nyei: x. 1. x. 1. 2. X. x. x. x, 1. x. x. x. és a r 1-es x. A Sportfogadási és Lottó lgaz- tóság közlése szerint a nyere­mények az illeték levonása után a következők: 134-1 -es szelvény 31 darab .akadt. A nyeremény és a jutalom együttesen 39 ezer 765 forint. 13 találatot 77 szelvényen ta­láltak. Nyereményük egyen­ként 21 ezer 754 forint. A 12 találatos szelvények szá­ma 1597 db. Nyereményük egyenként 699 forint. 11 ta­lálat os szelvény 13 ezer 358 db. akadt Nyereményük egyenként 82 forint. A 10 ta­lálatos szelvények száma 72 ezer 255 db. Ezekre egyen­ként 29 forintot fizetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom