Észak-Magyarország, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-11 / 8. szám

VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYES DU ETEK] AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 8. szóm Ara: 1,30 forint Péntek, 1380. január 11. Vnipotozki nagygyűlés az FKr-küidöitség tiszteletére A Szovjetunió egyik legje­lentősebb ipari létesítményé­be, a nukleáris erőművi be­rendezéseket. atomreaktoro­kat és turbinákat gyártó és még épülő gyáróriásba, az A tom más- üzem be Iá toga to 11 el csütörtökön a Francia Kommunista Párt küldöttsé­ge. amely Georges Marchais. nak, a párt főtitkárának ve­zetésével az SZKP Központi Bizottságé meghívására tesz látogatást a Szovjetunióban. A francia delegációt a lá­togatáson Vagyirn Zaglagyin, a Központi Bizottság tagja, a KB nemzetközi osztálya ve­zetőjének első helyettese is elkísérte. A francia vendégek meg­ismerkedtek az Atommas fel­adataival, az építkezéssel, a már működő gyáregységek­kel. az új várossal: Volgo- donszkkal, találkoztak a gyár vezetőivel, akiktől tájékozta­tást kaptak a munkáról, be­szélgettek a munkásokkal, a párt- és szakszervezeti szer­vek képviselőivel. Megbeszé­léseiken a (öbbi között arról is tájékozódtak, hogy miként vesznek részt az Atommas dolgozói a gyár feladatainak meghatározásában, munkájá­nak irányításában- Az Atommas-üzemben nagy­gyűlést tartottak a francia küldöttség tiszteletére. Marchais beszéde Az energiakérdésről, a francia kommunisták harcá­ról, a francia és a szovjet kommunisták együttműködé­séről beszélt Georges Mar­chais, a Francia Kommunista Párt főtitkára. A nagygyűlésen több más felszólaló mellett, Jván Bon­darenko. az SZKP KB tag­ja, a Rosztovi területi Párt- bizottság első titkára köszön­tötte nagy szeretettel a fran­cia kommunisták képviselőit. Georges Marchais a delegá­ció nevében meleg szavakkal köszönte meg a fogadtatást és méltatta a gyár dolgozói­nak munkáját, amelyet an­nak érdekében végeznek, hogy az atomenergiát a szov­jet gazdaság fejlesztésének szolgálatába állítsák. Rámu­tatott: a mai körülmények között a világ nagy problé­máinak megoldása szempont­jából különösen nagy jelen­tősége van annak, hogyan oldják meg az egyes országok az energiatermelést, milyen anyagi és szociális feltételek mellett, valósítják meg az energiagon tlok megoldását. — Az energiatermelés kér­dése ma az egész világon és nálunk, Franciaországban is az éles osztályösszecsapások, a kiélezett politikai és ide­ológiai küzdelem középpont­jában áll — mondotta a szó­nok. Csütörtökön megkezdődött a falvak életének évente is­métlődő jelentős eseménye, a termelőszövetkezeti zárszám­adások sorozata. Mint az már szinte hagyomány, ezúttal is Komárom megye egyik közös gazdasága, az ászári Arany­kalász Tsz nyitotta meg a sort. A múlt év eredménye­it', hibáit összegező, s egy­úttal a jövő évi terveket is „törvénybe” iktató ünnepé­lyes tanácskozáson részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, o,tt voltak a megye párt- és állami veze­tői. Bevezetőben megemlékez­tek az ászári közös gazdaság megalakulásának 20. évfor­dulójáról, s ehhez kapcsolva felvázolták a két évtized fej­lődésének fontosabb állomá­sait. Havasi Ferenc felszólalá­sában a többi között hangsú­lyozta: az egész magyar me­zőgazdaság fejlődésének az az alapja, hogy a párt he­lyes politikája, illetve helyes agrárpolitikája a parasztság jószándékú törekvéseivel ta­lálkozott A jövőben is en­nek figyelembevételével kell mindenütt megtermelni va­lamennyi termelőszövetkezet előrelépésének feltételeit. Ilyen körülmények között ugyanis, könnyebb áthidalni a nehézségeket. Természete­sen minden termelőszövetke­zetben az új követelmények­nek megfelelően kell gazdái- v Uodni ehhez. Mezőgazdasági nagyüzemeinkben ugyanis — akárcsak az egész magyar népgazdaságban — nagyon sok olyan lehetőség és tarta­lék van, amelynek-feltárásá­val, hasznosítása újabb len­dületes fejlődés forrása le­het. Az FKP főtitkára elutasí­totta azt az állítást, hogy a válság oka egyedül az olaj-, a nyersolajtermelő országok magatartása. Az olajtermelő ' országok nem békéinek meg azzal, hogy az újgyarmato­sítás kizsákmányolja őket, nem akarják többé elfogadni, hogy a nagy olajmonopóliu­mok rabjai, kizsákmányoltjai legfenek. ,*A francia kom­munisták leleplezik a hazug állításokat, elmondják az igazságot a nagy nemzetközi olajmonopóliumok mesébe il­lő jövedelmeiről, arról a gyilkos politikájukról, amely a nemzeti tartalékok kiáru­sításához vezet és kárt okoz a jövőnek is. Azért harco­lunk, hogy egyaránt aknázza­nak ki minden természeti kincset, a szenet éppúgy, mint az atomenergiát, és fel­tétel nélkül támogatjuk min­den nép harcát, így azoknak a népeknek a küzdelmét is, amelyek az el nem kötele­zettek mozgalmában egye­sültek, hogy kivívják nemzeti szuverenitásukat, mind a természeti kincseket illetően, mind pedig azon a téren, hogy saját maguk 'dönthes­senek sorsukról” — mondot­ta Marchais. — Pártjaink egyaránt mun­kájuk egyik legfontosabb irányvonalának, a küzdelem nagy céljának tekintik azt a harcot, amelyet a fegyverke­zési hajsza megfékezéséért, a fegyverzet következetes csök­kentéséért vívnak — jelen­tette ki Georges Marchais. — A francia kommunis­táknak elhatározott szándéka, hogy erélyes küzdelmet foly­tatnak a békéért, és hogy a francia nép legszélesebb ré­tegeit egyesítik ennek a cél­nak az érdekében. — Meggyőződésem, hogy ez közös akaratunk — hang­súlyozta Georges Marchais. Próbatermelés Szeged íj aszfaltgyírábee A vörös ipari övezetének új üzemében őrönként 100 tonna aszfaltot állítanak elő. Az automata berendezések zöme az NDK-ból érkezett. (3. oldal) in! a K0IEK sár, forog a Iliéin <3 oldal) Nézőtéri mÉció <4. oldal) Dráma a kéoern <4. oldal) fiái- és Iv-iÉor (2. oldal) 1980-ban a földek még jobb hasznosítását, védelmét újabb jogszabályok és az ezekhez kapcsolódó intézke­dések segítik. Az eddigi eredményekről és a1 tenni­valókról Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi államtitkár csütörtökön tá­jékoztatta az újságírókat. A nemzeti vagyon 18 szá­zalékát adják a termőföldek, értékük kétszerese az egyéb természeti erőforrásokénak. Az elmúlt 30 évben 120 000 hektárral csökkent a termő- terület — ez egy nagy me­zőgazdasági megye teljes művelt földfelületét teszi ki —, ennélfogva az elmúlt években jogszabályokkal, kü­lönböző rendelkezésekkel igyekeztek fékezni a kedve­zőtlen jelenségeket. A cél az, hogy a földet maradéktala­nul és hatékonyan használ­ják ki a termelők, a tulaj­donosok és a bérlők. Az intézkedések nyomán eddig mintegy hetvenezer Kötöttáru exportra A Budapesti Finomkölöttárugyár balassagyarmati gyáregységéből a termékek 60 százalékát exportálják. A Szovjetunió, Csehszlovákia, Mongólia és az NSZK vásárol az olt gyártott felsőruházati cikkekből. hektárt kitevő kihasználatlan területet újra a mezőgazda- sági termelés körébe vontak. 'A nagyüzemek földcserékkel mintegy 100 000 hektáron ja­vították meg a gazdálkodás helyi feltételét, 1500 hektá­ron pedig az elaprózott te­rületeket magánszemélyekkel cserélték ki és így tették egységessé. Hivatalos, ható­sági földrendezés volt 35 ezer hektáron; a szétszórt kisebb földrészeket nagyüze­mi táblákba rendezték. Ja­vított a helyzeten, hogy a nagyüzemi művelésre nem alkalmas részekből mintegy 1100 hektárt tarlós haszná­latba adtak magánszemé­lyeknek. Szigorúan elbírál­ták a művelési kötelezettség teljesítését is. Figyelemre méltó, hogy négy év alatt 44 ezer hektárnyi parlagte­rületet vontak művelésbe. A „még kintlevő” 9—10 ezer hektárt is folyamatosan kap­csolják be a mezőgazdaság vérkeringésébe. Mérséklő­dött a műveléséből való föld­kivonás üteme, a korábbi erőteljes folyamat az elmúlt két évben negyedére „féke­ződött”. Folyamatosan visz- szafoglalja a mezőgazdaság a művelésből korábban kivont és azóta nem rendeltetéssze­rűen használt területeket is. Például 30 000 hektáron» az elhagyott régi bányák, beru­házási felvonulási területek, elhagyott útrészek helyén már ismét gazdálkodnak. Az idén éleibe lépett újabb rendelkezések várhatóan to­vábbi lendületet adnak a földhasznosításnak és -véde­lemnek. Az új jogszabály szerint a feladatszerűen me­zőgazdasági termeléssel fog­lalkozó állami szervezetek, mezőgazdasági nagyüzemek továbbra is térítést kötele­sek íizetni, ha földjüket fel­róható okból nem művelik meg, de ezen túl a mező­gazdasági termeléssel alap­vetően nem foglalkozó szer­veket. (vízügyi, közlekedési) szintén bírságolni lehet, amennyiben hibájukból nem élnek a földek adta lehető­séggel. A magánszemélyeket. akik többszöri , figyelmezte­tés ellenére sem művelték meg földjeiket, már eddig is szankciókkal sújtották. Az új rendelet szerint azonban ezentúl tekintette] lesznek azokra a földhasználókra — gyakran idős Emberekre —, akik nem saját hibájukból nem tettek eleget a műve­lési követelményeiknek, s csakis akkor alkalmaznak velük szemben eljárást, ha felróható okból mulasztottak. A vétlenek területein azon­ban igyekeznek más eszkö­zökkel biztosítani a föld ren­deltetésszerű használatát. Az új jogszabály megs»-' gorította a mezőgazdasági művelésből való földkivonás feltételeit. A mezőgazdasági téeszek nagyüzemileg nem haszno­sítható földeket a téeszta- goknak és -alkalmazottaknak, továbbá nem téesztagoknafc és kívülállóknak haszonbér­be adhatják, legfeljebb 15 évre. A tartós használatba vehető földterületnek, amely eddig 1500 négyzetméter (417 négyszögöl) volt. alsó határát 500 négyzetméterre (222 négyszögölre) csökken­tetlek. A textiliparban dolgozó értelmiségiek helyzetének tárgyalásával folytatta mun­káját csütörtökön délelőtt a Textilipari Dolgozók Szak- szervezetének központi ve­zetősége. Az ágazatban fog­lalkoztatott 4300 értelmiségi dolgozó munkájáról megálla­pították, hogy az elmúlt év­tizedben meghatározó szere­pet játszottak a textilipar jövőjét megalapozó rekonst­rukció megvalósításában, az új' technikai eszközök és technológiák meghonosításá­ban. és felelősségüket növel­te az a tény. hogy a rekonst­rukció többségében saját, ki­vitelezésben valósult meg. A textilipart különösen érintő gazdasági változások azonban felszínre hoztak néhány fo­gyatékosságot, ezért előtérbe került a vezetési módszerek korszerűsítése, az elemző- tervező munka színvonalá­nak emelése és az egvéni teljesítmények növelését joV ban elősegítő ösztönző rend­szerek kialakítása. FÉMÉ filiasziiosítás és vélelem Soós Gábor államtitkár sajtótájékoztatója Megkezdőitek a zárszámadási közgyűlések Havasi Ferenc Ászáron fiz értelmiség helyzetéről tárgyaltak

Next

/
Oldalképek
Tartalom