Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
1979, december 9,, vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 A virágház adta az ötletet? A mezűkövesfü fürdő kerítésének másik oldalán, a megyehatáron fut vékonyka medrében a kisvizű' Ostoros patak és a vízről felszakadó párák, ködök itt emelkednek nagyra nőtt gőzoszloppá, ahol a melegvizes medence elhasznált vize a patakba csurog. Ilyenkor télen jócskán önti forró vizét ugyanide a túlfolyó is. A hétköznapokon gyógyulást keresők száma tél- időben három-négyszáz körül van, legfeljebb vasárnap keresik fel ezren, vagy ezerötszázan a medencét. Kint minden kihalt, a külső medencék csupaszfehér falán a fagy edzi a fogait, meg a napközbeni enyhülésben szitáló, vastag ködök. A telente ..pihenő” egyes számú kút pótlást kap a megbízható hozamú, percenként 550 liter forró vizet adó kettes kúttól, nyáron visszavehető tartalékként. S közben csak úgy mellékesen, egy alig százméteres kis virágházat is felfűt. Akik megfordultak már a fürdő területén, ismerik milyen sok, szép parkosított tarka sziget virul tavasztól őszig a medencék körül. A Magyar Hidrológiai Társaság dél-borsodi területi csoportja a közelmúltban tartotta ülését és ezen felvetődött, hogy energiában egyre szegényebb világunkban lehetne-e számítani a fürdőből távozó meleg vizek hasznosítására. A beayatottabbak, a szakemberek tudják, hogy a köves- di víz a vezetékekben tetemes lerakódást hagy maga után és azt is, hogy az új körmedence, jóllehet a feltöltéséhez szükséges vizet a város, a környék vízhálózatáról kapja majd, a fürdő vizének langyositását a kettes kút vizével oldják meg. Biztosan nem véletlen, hogy az elfolyó meleg víz hasznosításának gondolata ezekben a csendes, téli napokban vetődött fel, amikor nem kell törődni a strandolok ezreinek ellátásával, őrködni épségükön és nyugalmukon, hanem most, amikor az Ostoros hideg vizénél felkiáltójelet rajzol a télbe a gőz. Kádár Sándor, a Borsod megyei Vízművek hidrogeo- lógusától tudjuk, hogy nem a kövesdi elfolyó meleg víz az egyetlen, ami patakba, rétekre ömlik évek óta. Az egerlövői kút 250 liter meleg vizet buzog fel percenként, és ezt megbízhatóan adja, télen, nyáron, sok éve. azóta, hogy ott olaj után kutattak.. A szerényebb, mindössze 23—24 fokos korláti forrásnak a közelében sincs semmiféle vezeték, vagy tartály. Pedig ezek tiszta vizek. Most a kövesdi elfo- lyónál pedig még a használt — a fürdőből elfolyó — meleg víz hasznosítása is felmerült. Még nem foglalt! állást senki sem. hogy az ilyen „szennyezett”, de még mindig 35—36 fokos meleg víz miként állhatna rendelkezésre fűtőcsövekbe fogva, fóliával fedett kertészet, hacsak kisebb palántanevelő sátrak temperálójaként. Mert futhatna ez a víz hőszigetelt vezetékben, egy teljesen zárt csőrendszerben is. ahonnan már csak a lehűlt vizet kellene elvezetni az Ostorosba, melyből egyébként kipusztul a növényzet: ezen a hőmérsékleten nem él meg a flóra. Legfeljebb csak jóval lejjebb, a hideg vízzel való keveredés után marad örökzöld a patak vékony medrének szegélye a kiapadhatatlan fűtés miatt. — Egyelőre lehetőséget vetett 'csak fel a csoport, ülése — vélekedik Domán Antal, a fürdő fiatal vezetője —, és ma még senki sem tudja, a fürdő fejlesztése után is marad-e elegendő-víz ennek az ötletnek a kivitelezésére. Számítások, közegészségügyi vélemények és persze elengedhetetlen befektetések nélkül aligha. A fürdő kerítését minden irányban mezőgazdasági hasznosítású területek veszik körül, a fűtővíz pedig ott van egy lépésre, folyik az Ostorosba. Nagy Józséf N® tlmU Huszonöt évvel ezelőtt, 1954-ben alakult meg Sárospatakon a népművészetet kedvelő üzemi, vállalati fiatalok, tanítóképző intézeti és gimnáziumi diákok részvételével a Bodrog láncegyüttes. Az akkori földművesszövetkezet felkarolta a lelkes fiatalok népművészeti kezdeményezését, majd jogutóda, a Sárospatak és Vidéke Áfész — a városi tanács, és más üzemek, vállalatok anyagi hozzájárulásával — patronálta és jelenleg is hathatósan támogatja, fenntartja a negyedszázados múltra visszatekintő kiváló amatőr együttest. Nem volt jelesebb ünnep az eltelt 25 év alatt Sárospatakon, amelyen a Bodrog táncegyüttes szép, színes műsorával ne gyönyörködtette volna a közönséget. De megyénkben és hazánk közeli-távoli részeiben is gyakran felléptek és fellépnek ünnepi alkalmakkor, versenyeken, s mindig nagy siker kísérte szereplésüket. Többször kaptak meghívást a szomszédos szocialista országokba, sőt nyugat-európai vendégszerepléseken, nemzetközi versenyeken is részt vetlek, így jártak többek között Angliában, Olaszországban, Franciaországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, Svédországban, Svájcban: bemutatva a magyar folklór, elsősorban a riéptánchagyo- mányokban gazdag zemplé- , ni táj népművészetének .szépségesI,. .öregbítve' megyénk, hazánk népművészeti hírnevét. A sikerekben gazdag jubileumi év alkalmából december 10-én, hétfőn este fél 6 órai kezdettel az együttes ünnepi műsort és kiállítást rendez a művelődési házban. Programjukban — Béres Ferenc Lisztdíjas énekművész és Matlák Erika közreműködésével — gazdag műsortáruk legsikeresebb darabjait: a cigándi kemény csárdást, a tápéi, kapuvári, kalocsai, nyírségi, sárközi, szentistváni táncokat mutatják be. Mi faluról jöttek, tudjuk igazán, hogy a kisbíró mennyire hozzátartozott valamikor a települések mindennapi életéhez, képéhez. Akár a messzire integető templomtorony, vagy mint a patakparton csapatostól összeverődött 'libák látványa. Az akkori öregasszonyok vasárnap délutáni litániáját, vagy a határba ebédet hordó mezítlábas gyerekeket ne is említsem! Ahogyan szükséges és természetes volt, hogy van a faluban ' vegyeskereskedés, vagy italbolt, ugyanúgy a híreket, felhívásokat közhírré tevő kisbiró nem hiá- 'nyozhatott a legkisebb faluból sem. Aztán az évek múlásával, mint csendes, őszi hajnalokon a fákról nesztelenül lehulló levelek, ők is elfogytak. Pontosabban nem is ők, hanem az a funkció, ami a lcisbírói tevékenységi kört jellemezte. Majd minden faluban hangszórók kerültek a házak tetejére, s a híreket a technika segítségével egyszerre röpítették szét az egész községben. Nekik meg módosult a feladatuk, sót a nevük is megváltozott. A kisbíróból hivatalsegéd lelt, s az egykori férfifoglalkozást egyre inkább asszonyok látták, látják cl. Falut járó, dobot verő, közhírré téletiket kiabáló kisbírót látni manapság legalább olyan újdonság erejével hat, mint halott néhány évtizede az első hangszórós értesítések hallgatása. Rakaeán a minap mégis dobját verő kisbíróval találkoztunk. — Itt még mindig? — Áh, nem! Nyár óta azonban rossz a hangoshir- adó, nincs hozzá alkatrész, ezért kellett visszatérnünk a hagyományoshoz. Ismerkedésünk a 68 éves Szepesi Mihállyal így kezdődött. Ráncos arcú, csöpp bajuszú, szemüveges öregember a rakaeai kisbíró. — Kicsi még nem vagyok, de már nagy sem- Inkább összefele megyek — jegyezte meg tréfálkozva a kisbíró elnevezés hallatán. Aztán elmondta, hogy 21 évig volt kisbíró, hivatalsegéd a községben, s az alatt az idő alatt bizony sokszor megverte a nyakába akasztott „hangszer-szerszámot”. — Most a feleségem .a hivatalsegéd a tanácsnál. De ó sose dobolt. Ki is nevetnék! Így nyugdíj ide, nyugdíj oda. újra nyakamba akasztottam a dobot, — A dobolásnak van valami titka? — Nincs annak. Az ütemnek kell meglenni a verésnél. Csak annyi. Nem különösebb tudomány. Mikor én kezdtem, akkor a háromhetes próbaidő alatt kellett elsajátítani a dobverést is. Nekem ment. Nem volt vele sose bajom. — Sok helyen kell megállnia a faluban? Megvakárta a fejét. — Ponlösan nem is tudom. Várjon csak! — s számolni kezdett. — A felvégen Qulybánék előtt, aztán Zug- róvics Józsinál, majd itt mindjárt a tanácstól lejjebb, Zugrovics Miklóséit elölt. Utána a zöldségesboltnál, odalent a középső kútnál. Marczinkó Jánoséit . előtt, azután amott Matyi Jánoséknál és Kocsis Andt rásnénál. Majd át kell mennem a malomsorra, Zsil ka Jánoséit elé, és a vásártéri kapuhoz. Hallhatja, elég sok helyen kell kiabálnom. Most jut eszembe, a Szőlősort nem is említettem. Tudja, az a cigánysor, de inkább mondjuk Szőlősornak. És még mennem kell az Ady utcába is. Nagy ez a falu, hosz- szú. — Aztán bírja-e hanggal? Mire a végére er, bizonyára bereked. Különösen ilyenkor, télen. — A büfénél meg szoktam állni. Egy stampedlivel, vagy két deci borral — mikor mire van pénzem — leöblítem a torkom, s a rekedtség elmúlik. No, de mar megyek is. Még dolgom van. Viszontlátásra! Elballagott, s közben ütemre pergett a dob. Tőlünk jó távol állt meg, de a friss, telet jelző szól hozzánk is elhozta Szepesi Mihály hangját, az aznapi községi hírt: „A községi közös tanács VB. szakigazgatási szerve értesíti a lakosságot, hogy a körzeti állatorvos november 27-én Rakaca községben kötelező védőoltást végez. A védőoltás díjtalan. Felhívjuk a lakosokat, az állattartó gazdák lehetőleg tartózkodjanak odahaza, hogy a védőoltás zavartalanul elvégezhető legyen. Minden szarvasmarha, juh és kecske védőoltása kötelező.” Hajdú Imre Rágyújtanak, és egy ideig hallgatnak. — Hát Tamarkával, hogy s mint? — jut eszébe Miskának. — Minden rendben? — Mit. törődök én Tamarkával! — feleli hanyagul llju. — Ha akar, majd utánam jön. — Ügy ... No, csak gyürkőzz neki, úgy általában! — Jó — szól Hja. Szeretnének összeölelkezni, de valahogy restellnék, így hál csak kezet szorítanák. — Egyenest a vonathoz? — kérdi Miska. — Az utolsó percben indultunk el — mondja Hja. és már türelmetlenül toporog. — Mert én úgy másfél óra múlva megint ~z állomásra hajtok, elvittelek volna... No. gud báj! Miska visszaszalad a kocsijához, Ilja.meg továbbmegy anyjával. Egy perc múlva hallják, ahogy Miska gázt ad, és nehézkesen elindul. A mama sokáig hallgat; kendőjét a szemére húzta, hogy arcát eltakarja a naptól. — Én mondom neked — szólal meg végre szórakozottan —, Tamara maga a tökéletesség a többi lányhoz képest. — Gondosan igyekszik kiejteni a „tökéletességet”, és láthatólag elégedett, hogy kifogástalanul sikerült. — Meg aztán Tamara igazán szeret is téged, nem úgy, mint azok, mind csuk hízelegnek... Ilja hallgat, de az anyja sürgető szükségét érzi, hogy beszéljen. És beszél is — Tamaráról, arról, hogy a nyáron újrafedeti a házal; hogy mikor kerül rá a sor: mikor szántják lel >a háztáji veteményesét, majd megint Tamaráról Hja az órájára néz, és megszaporázza a lépést. Anyja is síelni, tipegni kezd. Gondolalat összekuszálódnak. — No, fiacskám... — mondja és megáll. Ilja is megáll, magán kapja anyjának rövidlátó, fakó, de szerető tekintetét, és dörzsölni kezdi az orra tövét. A szája félrehúzódik, majd megdermed egész belseje, de elöreszegi az állát, felhúzza szemöldökét, és nyugodt arcot ölt. — Hadd vessek rád. . — mondja az anyja, és apró keresztet vet rá. — Menj, menj, neked fürgébben kell menni, én meg... még én is... megyek, csak lassabban. — Majd írok. mama! — mondja jó hangosan Ilja. és esetlenül megcsókolja. — Ne betegeskedjen! — Te meg ne verekedj ott, és öltözz minél melegebben. . . Ott, abban a Szibériában tán még most is hideg van — szól az öregasszony, es igyekszik visszafojtani a si- rást. — Hagyja már. mama! — feleli túlságosan is élénken Ilja. — Hát először megyek oda, vagy mi? Magára ügyeljen, és írjon nekem, hogy s mint. Pénzt pedig küldök magának mindjárt az első fizetéstől kezdve. Még egyszer átkarolja anyját, aztán megfordul. és sebesen folytatja útját. Sz'uszog, a szemét csípi valami, a torka meg kapar. Vagy kétszáz lépés után lassan megnyugszik. mind egyenletesebben lélegzik, már nem dörzsöli az orra tövét, az arca meg felöl ti azt az. elmélyültén ábrándos kifejezési. amely az egész utolsó héten rajta volt. A könnyű, réteges felhőkre néz. mozgatja a járomcsontját, nagyokat nyel. és valahogy mái- azt az északi Jenyiszej! látja a sziklaóriások közt. meg a kis tűzhányókat, a tajgát, a munkástelepek halvány villanyfényeit a fehér éjszaka világánál. Üjabb kétszáz lépésnyivel odébb hátrafordul. Anyja, tenyeréből ellenzőt formálva, csendeskén ballag utána. Ilja megáll. előveszi zsebkendőjét, és integet. De anyja nem viszonozza. „Nem látja” —gondolja meghatottan llju, felsóhajt és továbbindul. Miközben ö egyre gyorsabban, mind hosszabb és határozottabb léptekkel halad, anyja meg-megáll. és boldog mosollyal integet a kezével. Ügy tetszik neki. hogy a fia hátrafordult, és visszanéz rá. Még az arcát is ki tudja venni. És csodálkozik, hogy milyen jól lát mindent a könnyein át is. Messze a mezőn kicsiny pont gurul a mezsgyén, — egy kislány fut az erdő felé. „Hát pedig valamikor az én anyám is így szaladt!” — gondolja Ilja szeretettel, és szomorúan tekint vissza. Anyja már olyan messzire van. hogy nem lehet tudni, meg- áHl-e. vagy még mindig baktat. De a mama csak megy. sehogy se tud visszafordulni. Szeme könnybe borul: keszkenőjének csücskével töröigeti. Most már nem kell türtőztetnie magát: egyedül van a mezőn ........Uramistenem! — gondolja. — N em kell nekik a szülői ház! Mennek innét elfelé, az egész környék felkerekedett — ilyen idők.járnak máma! Pendelybe. . sza-. ládáéit mezítláb, szöszke hajjal, ó. meny- nveknek királvnéja! Most meg, lám csak — kirepült!.. .” Meg-megáll, és szipogva néz tenyere alól a messzeségbe. Ilja már rég eltűnt, beleolvadt a látóhatár hullámzó kékségébe, de édesanyjának még mindig úgy tetszik, hoar látja: ő is hátrafordult, búcsúi int neki. Szaggatottan, mélyen íelsóhujt, és bágyadtan visszainteget. (Makai Imre fordítása)
