Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-30 / 304. szám

Szánkózó gyermekek A karácsony nem kényez­tetett el fehér havazással. Pe­dig a fa alatt sok-sqk kis­gyerek talált sífelszerelést, szánkót. Az idén a boltok is felkészültek: bőven volt bob, műanyag szánkó. A karos ródli csak néhány napig volt hiánycikk, aztán megérke­zett a boltokba az új szál­lítmány. S végre itt a hó is! Az év utolsó napjait, a téli szün­időt lehet már síeléssel, ród- lizással tölteni. Ki a szabad­ba, a hegyekbe, a dombra, és suhanhat a csillogó fehér havon a szán. Letartóztatták a garázdába Három hasonló bűncselek­mény elkövetőjét tartóztatta le a közelmúltban a rendőrség. December 23-án, Ózd belte­rületén Horváth Mihály bün­tetett előéletű, putnoki lakos, „boldog ünnepet” ment kö­szönteni házról házra. Ennek során H. A.-né, ózdi lakos otthonába is eljutott, akit egyedül talált lakásában. A hívatlan látogató az asszony­nyal erőszakoskodni kezdett, akinek azonban a dulakodás közben, pár hónapos gyer­mekével együtt sikerült- el­menekülnie. Kiabálására fel­figyeltek a szomszédok és segítségére siettek. A bán- talmazót — aki menekülése közben ottfelejtette a lakás­ban tőrkését, igazolványát és táskáját — rövid időn be­lül elfogta a rendőrség és előzetes letartóztatásba vette. Csóka Sándor, sajóládi la­kos december 22-én Miskol­con, a Szikra mozinál erő­szakoskodott egy védtelen, nővel, Sz. A.-névaL, akinek szerencsére siker-ült megsza­badulnia bántalmazójától. A személy leírás alapján Csóka Sándort még az est folya­mán elfogta a rendőrség és előzetes letartóztatásba he­lyezte. Hasonló bűncselekményt követett el Ganyi Dezső, többszörösen büntetett elő­életű, edelényi lakos, decem­ber 22-én. Ganyi, a késő es­ti órákban megtámadott, a nála levő borotvával meg­fenyegetett egy Ládbesenyő és Edelény között sétáló fia­tal párt. V. J.-t és L. M.-et. A fenyegetés és bántalmazás után a támadó elmenekült, azonban a rendőrség rövid időn belül megtalálta és azonosította. Ganyi is előze­tes letartóztatásban várja a bűntett elkövetésére indított vizsgálat lefolytatását. • TELEX BOMBA­MERÉNYLETEK San Salvadorban pénte­ken virradóra két bomba- merényletet követtek el amerikai társaságok ellen. Az ITT és a First National City Bank helyi kirendelt­ségének épületében súlyos károk keletkeztek, egy éj­jeliőr életét vesztette. A merényleteket a Farabando Marti Népi Felszabadítási Erők baloldali szervezet vállalta magára. HAJÓKATASZTRÓFA Nagy-Britannia délnyu­gati partjai közelében, pén­teken kigyulladt egy folyé­kony gázt szállító spanyol teherhajó. A tizennyolc fő­nyi legénységet sikerült megmenteni. RAZZIA Nagyszabású razziát haj­tott végre az olasz rendőr­ség a maffia ellen a dél­olaszországi Calabriában, melynek során 54 gyanúsí­tottat vettek őrizetbe. A le­tartóztatottakat azzal vá­dolják, hogy gyilkosságo­kat, emberrablásokat és be­töréseket követtek el. TERRORISTABÁZIS Űjabb terrorista búvó­helyre bukkant Rómában az olasz rendőrség. A Vö­rös Brigádok szervezet egy rejtekhelyén, egy lakásban valóságos fegyverraktárt — géppisztolyokat, pisztolyo­kat és nagy mennyiségű lő­szert — találtak a nyomo­zók. LEVÁLT A HAJTÓMŰ Rossz napok járnak a Boeing-repülőgépekre. Pén­tek délután hatalmas anya­gi károk keletkeztek, ami­kor a koppenhágai Kastrup repülőtéren a kifutópályán két 747-es típusszámú gép összeütközött. Csütörtökön pedig a londoni Heathrow légikikötőben leszállás köz­ben levált a géptestről egy 747-es szállítógép hajtómű­ve. Személyi sérülés sze- { rencsére egyik esetben sem I történt. Illetékes amerikai I repülésügyi hatóságok ezért Ij elrendelték, hogy szakértők ; vizsgálják felül a típus haj- 5 tómű-rögzítését. A zenei tagozat növendékei megismerkednek a litván népi hangszerekkel is Lehet, hogy művészek lesznek Vilniusban a művészeti szakközépiskola az 1875-től 1911-ig élt neves művész és zeneszerző. Mikalousz Csur- lenisz nevét kapta. Ebben az iskolában neves pedagó­gusok. köztük sok ismert litván művész, zeneszerző tanítja a több mint 700 gyermeket, akik a köztár­saság különböző vidékeiről sereglettek össze. Ebben a tanintézetben az általános iskolai program mellett a képzőművészet, a zene és a tánc alapjait is elsajátítják. Az iskola növendékeit nemcsak Litvániában is­merik, hegedűseik és zon­goristáik bemutatkoztak Csehszlovákiában és az is­kola vonószenekara 1976- ban elnyerte a nyugat-ber­lini nemzetközi verseny aranyérmét. Az iskola vég­zett növendékei közül so­kan lettek ismert és elis­mert művészek a köztársa­ságban és a Szovjetunió más tájain. I Ölj Az országos gyorsíró és gépíró versenybizottság köz­zétette a közelmúltban tar­tott téli gyorsíróversény eredményét. A percenként 450 és a 400 szótagos ver­seny győztese Buczony László (MTI). A 400 szótagos ver­senyen 2. Kiss Károly (Hír­lapkiadó Vállalat), 3. Soós László (Ref. zsinat). A 350-es fokon 1. Kun Erzsébet (MTI), 2. Dóra Lászlóné (Miniszter­tanács), 3. Hegedűs Éva (Kecskeméti városi Tanács). A 300-as fokon 1. Dani Ju­dit (MTI), 2. Fekete Erika (Kecskemét, megyei tanács), 3. Hegectüs Éva (Kecskemé­ti városi Tanács). 230-es fo­kon 1. Sárosi Lajos (KPM), 2. Tóth Erzsébet (Kecske­mét, Zöldségtermesztési Kvi­tató Intézet), 3. Erki Rozália ÍOT). A 200 szótagos ver­senyen 1. Vérteshegyi János- né (Hírlapkiadó Vállalat), 2. Szigeti Ferencné (Miniszter- tanács), 8. holtversenyben Simon Lászlóné és Szirtes Gyöngyné (mindkettő KGM). A kábítószer áldozatai Nyugat-Berlinben. az idén 79 halálos áldozata volt a kábítószernek, 17-tel több, mint 1.978-ban. Az áldozatok átlagos életkora 25 év, a leg­fiatalabb halott 16 éves. A rendőrség 1979-ben több, mint 3000 kábítószercsem­pészt és ügynököt tett ártal­matlanná a városban, ami 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt. Gondolatok Egyesek azért becsülnek le bennünket, mert nem érié­nek, mások pedig asért, mert értenek. Ha sértetlenül akarsz kijönni a ring bőt — legyél bíró. Ez az én első hattyúdalom! ­* mondta a költő. Szekszárd , külterületén platt Imre 19 éves központi­fűtés-szerelő, szekszárdi la­kos — a vizsgálat eddigi megállapítása szerint — sze­mélygépkocsijával figyelmet­len vezetés következtében a havas úttesten megcsúszott, áttért az úttest másik olda­lára és ott összeütközött egy vele' szemben szabályosan közlekedő autóbusszal. A baleset következtében a gép­kocsi utasai: Bihari László, 50 éves műszerész, Bihari Lászlóné 47 éves könyvelő és Bihari Erika 23 éves ál­talános iskolai tanár, szek­szárdi lakosok a helyszínen életüket vesztették. A sze­mélygépkocsi yezetője élet- veszélyes sérülést szenvedett. Az autóbusz utasai közül senki nem sérült meg. A rendőrség az ügyben folytat­ja a vizsgálatot. ANEKDOTA KANT ES A GAZDAGOK — Magyarázza meg nekem, miért van az, hogy a tudó­sokat gyakran lehel a gazdagoknál látni, de a. gazdagokat a tudósoknál csak ritkán'.' — kérdezte egyszer egy gazdag bankár Kant német filozófustól. — Ez egyszerű — válaszolta: Kant —: a tudósok nagyon jól ismerik a gazdagság értékéi, de a gazdagok a tudás ér­tékéi csak ritkán ismerik! Hagyd már abba ott az e-stobo „Lóri szomjas”-t! Oán -v ^—- V % & ^- Ahogy bevágtad az ajtót, nekem úgy tűnik, hogy még mindig haragban vagy a papával ... — Ez nem Kissné és Nagy a mi penziónkból? Szilveszteri és újévi közlekedés Miskolcon Az év utolsó napján, decem­ber 81-én 12‘1.0-0 óráig Miskolcon a villamosjáratok a szokásos ün­nepnapi menetrend szerint köz­lekednek. 1980. január 1-én a Tiszai pályaudvarról o.Oü órakor indul az első járat, 1.00 óráig félórán ként, majd ezt követően 8.80 óráig 25 percenként indít­ják a villamosokat. Diósgyőrből 0.85 órakor indul az első járat, ezt követően félóránként, majd 2.00 órától ugyancsak 25 per­cenként indulnak a villamosok. Január l-én 8.80 órától vala­mennyi járat ismét a szokásos- ünnepnapi menetrend szerint közlekedik. Az autóbiiszíorgalom szilvesz­ter éjszakáján 24.00 óráig szin­tén az ünnepnapi menetrend szerint bonyolódik le. ezt köve­tően azonban, csak az l-es. 2- es, 5-ös .14- os, valamint a 88 A jelzésű av. öov.izok közlekedne»-, az alábbiak szerint: 3-es járat: A Tiszai pályaudvarról o.! 5 órakor indul az első járat, a kö­vetkező 0.50 órakor, ezt követő­en pedig 8.00 óráig félóránként indítják az autóbuszokat. A Majális-parkból 0.40 órakor for­dul vissza az autóbusz, majd 3.25 órakor, ezután pedig ugyan­csak félóránként közlekednek a jára luk. 2-es .járat: A Búza térről, illetve a tapol­cai végállomásról lniszpercon- ként indulnak az autóbuszok. 5-üs járat: A lVPnális-oa-'Aból 0.48 órakor indul ci első kocsi, ezután fél­óránként közlekednek a járatok. Lillatür.dröl pontosan 1.00 óra­kor indul az első járat: ezután szintén félóránként indulnak az autóbusz? k. 14-er lavat: A re áüölérről u.lv órakor, a céiiieriu ári végállomásról 0.83 órakor indulnak az első járatok, félórás követési távolsággal. 88.A-s vonal: Az Avasi-‘ kó'.e épről 0.05 óra­kor indul az első járat, amely a Szemere utcában 0.35 órakor fordul vissza, ezután 40 percen­ként indulnak az autóbuszok. Január l-én minden vonalon a járatok ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc." Pí.: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035; belpolitikai rovat: 16-450; kultúrrovat: 16-067; sportrovatn 16-049; levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf': 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a tiirlap- kézbesrtőknéL Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 2S655. ISSN 0133—0857. Készült a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA. Tragikus végű összeitkizés

Next

/
Oldalképek
Tartalom