Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-14 / 292. szám
AZ MSZMP BORSOD-ABA Í1.T-7FMPLÉN MEGYÉI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 292, szár ' ■ ■ ■ - — Ara: 1.20 forint Péntek, 1979. december 11. A Minisztertanács állásfoglalása a berlini értekezletről A Minisztertanács december 13-i ülésén meghallgatta a külügyminiszter jelentését a Varsói Szerződés tagállamai Uülüevminiszleri bizottságának 1979. december 5— (i-i berlini üléséről és jóváhagyta a magyar küldöttségnek az ülésszakon kifejtett tevékenységét. Megállapította. hogy a kiadott közlemény fontos dokumentuma annak a következetes harcnak, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai folytatnak az enyhülés megszilárdításáért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért. a leszerelésért. Európa békéjének és bizton-ágának megvédéséért. Egyetértésben a külügyminiszteri bizottság közleményével. a magyar kormány aggodalmának ad hangot, hogy a NATO folytatni akarja a fegyverkezési hajszát. A Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének korábbi javaslatai és a külügyminiszteri bizottság cerlini ülésszakán, kidolgozott indítványok józan megfő omláson alapuló lehetőség' : kinn tak a tárgyalások azonnali megkezdéséhez, mega >, apodasok eléréséhez. A magyar kormány ez alkalommal is sz.üÍnségesnek tartja felhívni az (Folytatás a 2. oldalon) A magyar-szovjet együttműködési bizottság üléséről rr^,LU_ KGST-líooperócióban atomeröművi berendezéseket készítenek az Április A. Gépipari Müvek Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárában. A Szovjetunióba, az NDK-ba, Bulgáriába exportálnak, de a Paksi Atomerőmű részére is itt készülnek a hőcserélők és a speciális viz- előkészitö készülékek. A képén: a hőcserélő szerelése. Moszkvában csütörtökön közleményt adtak ki a magyár—szovjet gazdasági és mű szak i -1udomá nyos együ11- működési kormányközi bizottság XXIV. ülésszakáról, amelyet december 11—13. közöli tartottak meg a szovjet fővárosban. Az ülésszakon a magyar küldöttséget Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. a szovjet küldöttséget Konsztantyin Kal-usev,.» Szovjetunió Mi ni szl'er tanácsának elnökhelyettese, a bizottság magyar, illetve szovjet tagozatának elnöke vezette. Á" bizottság befejezte a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti, a gyártásszakosítás, és a kooperáció fejlesztése hosszú távú. 1990- ig szóló programjának kidolgozását. Ezt a programot azoknak a megállapodásoknak alapján készítették el. amelyek Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Leonyíd Brazsnyei), az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke között jöttek létre Az együttműködési bizottság jóváhagyta a gyártási-műszaki együttműködés 10» évre szóló fő irányvonalát a műszergyártás, a könnyű- és élelmiszeripari gépgyártás, a vegyipari és kőolajipari gépgyártás. az építőipari és útépítő gépek gyártása, a híradástechnikai eszközök gyártása, kőolajféldolgozó és petrolkémiai ágazatok terén. Meghatározták más, egymáshoz kapcsolódó iparágak terén a hasonló feladatok végrehajtásának sorrendjét és határidejét. A kormányközi bizottság ülésén intézkedéseket fogadtak el arra vonatkozóan, hogy meggyorsítsák a javaslatok előkészítését a magyar—szovjet együttműködés azon kérdéseinek megoldására, amelyekről megállapodás jülllét- re a két ország kormányfője között. Áttekintettek számos olyan kérdést, amelyek a kormányközi szerződések, illetve az áruforgalmi jegyzőkönyv végrehajtása terén vállalt kölcsönös kötelezettségek teljesítésével függenek össze. A bizottság ülése a testvéri barátság és a teljes kölcsönös megértés légkörében ment végbe.A magyar—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együltműködési kormánv közibizottság XXTV. ülésszakának befejeztével csütörtökön Moszkvában ünnepélyesen írták alá az ülésszak jegyzőkönyvét. Ugyancsak aláírtak több olyan ágazati alapprogramot, amelyek a két ország érdekelt. minisztériumainak együttműködését szabályozzák 1990-ig, a gyártásszako- sítás és a kooperáció hosszú távú programjának megfelelően. Szerény külsőségek között bensőséges, szép > ünnepet tartottak tegnap Kazinebar- eikán. Az ünnephez elsődleges álltáimul a település l el - szabadulásának évfordulója szolgált: a II. Ukrán Hadsereg 27. gyalogezrede 11)44. december 13-án szabadította fel Sajókazincot és Barciltát. Erre az eseményre emlékeztek. a hősöknek adóztak tegnap az évtizedekkel korábbi, két falu helyén felnőtt, szocialista városban, a mai Kazincbarcikán. A kora délelőtti órákban ,a város párt-, állami és társadalmi vezetői megkoszo- . rázták a Szabadság téri, ySzovjet Hősi Emlékművet. z na.id a művelődési központban tartottak ünnepséget jázámos vállalat, üzem. intéz- ijtiény képviselőjének részvételével. Ezen az ünnepségén spg.yancsak a fe'szabadulásról asml éhezlek meg, ezen túl pe- oflig a város 25 éves fennállá- ela alkalmából rendezett ese- ésjnény,sorozat záró részét is inost tartották : meg. Az egyjegyűitekét dr; Veres Lajos, ái'fazincbáreika város Taná- ■sááímalv elnökhelyettese kö- nfeönt'iitte, rtiájd Szénégető egjVzdtíf,- a párt ■ vjrési bizott- ottgának titkára mondott ün- dnö kV! ■ népi beszédet. Szólt a felszabadulás első napjairól, az ezt követő új rend kialakulásáról. majd a várossá nyilvánításról. az azóta megszületett eredményekről. Mint. ismeretes, ezen a területen új város’nőtt fel, új. messze földön híres termék ü gyárak születtek. (Folytatás a 2. oldalon) Harmincöt évvel eielött szabadult fel Sajókazinc és Barcilta. Az egykori, kis települések helyén épült és továbbra is dinamikusan fejlődő Kazincbarcika tegnap ünnepelte a félsiabndulási évfordulót. Képünkön az egyik, új városrész látható. Napirenden: a lakásátadásek Ülést tartott a Miskolc városi Tanács V. B. Csütörtökön a Parlamentben ülést tartott az ország- gyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága. A tanácskozáson Madarasi Attila pénzügyi államtitkár ismertette a képviselőkkel az 1980. évi költségvetés előirányzatát A Diósgyőri Gépgyár tmk villamos üzemében Zselinszki Ágostonné tekercselő egy nagy teljesítményű villanymotoron behúzó tekercselési végez. A villamos üzemben Miskolc város. Tanácsának Végrehajtó Bizottsága december havi ülését tegnap tartotta meg, amelyen — egyebek között — megtárgyalták a lakásépítkezések és az egyeb városi beruházások helyzetét is. Az idei fejlesztési feladatokról szólva Lipták Balázs osztályvezető elmondotta, hogy Miskolcon eddig összesen 2051 célcsoportos és telepszerű lakás műszaki átadása történt meg. A lakások közül 1766-ba költöztek be. ami azt jelenti, hogy közel 80 százalékban teljesítették már a tervet, s a kivitelező vállalatoktól ígéretet kaptak arra, hogy december 20-ig, tehát 11 nappal az év vége előtt, az összes lakás műszaki átadására sor kerül. Az avasi építkezések második ütemében készülő. 16 tantermes általános iskola műszaki átadása ugyancsak megtörtént, jelenleg a hiánypótlási munkák, valamint a konyha gépészeti felszere’ésc folyik. Az úgynevezett Avas- keleti részen épülő 20 tantermes általános iskolánál már nem ilyen kedvező a helyzet. A kivitelezők az. éoület átadását december elejére tűzték ki. azonban bizonyos szakipari munkák elmaradása mialt késik az üzembe helyezés.' A leendő közgazdasági szakkii/.éoisko’a viszont a meghatározott ütemtervnek megfelelően épül, pillanatnyilag a tornatermi és a kollégiumi szárnyat szerelik. A 200. illetve a 120 férőhelyes óvoda és bölcsőde átadását a' beruházók és a BÁÉV ez év végére ígérték. Az ígéretet minden bizonnyal betartják, hiszen most már a befejező szakipari munkáknál és a közműcsatlakozások beépítésénél tartanak. Az osztályvezető a végrehajtó bizottságnak beszámolt arról is, hogy a város közlekedését jelentősen megkönnyítő északi tehermentesítő út építése a terveknek megfelelő ütemben halad. A végrehajtó bizottság ezután megtárgyalta a város jövő évi beruházási és fejlesztési tervét, majd elfogadta a végrehajtó bizottság 1980. évi munkatervét. A vb tagjai ezt követően tájékoztatót hallgattak meg a közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok intézéséről, valamint a fogyasztói erdekvé- ' delem helyzetéről. OrszÉipiési btzoilsÉg ütése FelszalaÉÉi iíRpsI Kazinrisiiáii