Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
decw»»!»®* ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 WS» zett helytállással írta: dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára Uj év, írj évtized küszöbére érkeztünk. Országunk népe, közötte Borsod-A baüj- ZempJén megye lakossága jogos optimizmussal tekint az. 1980-as evek elé. Tudja, hogy a holnap reménye, a jövő kilátása a mában és a tegnapban gyökerezik. Amikor az új év alkalmából — jókívánságainkat kifejezve — gondolatban visszanézünk, tekintetünk már a jövő feladataira irányul. Az 1970-es evek jelentős változásokat hoztak népünk életében, munkájában. Az enyhülési folyamat küzdelmes térhódítása közepette javultak szocialista építőmunkánk nemzetközi politikai feltételei, ugyanakkor a világgazdasági korszakváltás új. nehezebb feltételeket teremteti, a magyar népgazdaság, s a megyében levő gazdálkodó egységek szamára is. Az elmúlt evekben, a part vezetesevel kiegyensúlyozott politikai légkörben sok tekintetben sikerrel dolgoztunk a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáért, s kijelöltük a megváltozott világgazdasági teltételeket figyelembe vevő gazdasági stratégiánkat. A mögöttünk hagyott 1979-es esztendő értékelését elvégezte partunk Központi Bizottsága. Ismeretesek előttünk az 1979. évi népgazdasági terv várható teljesítését, 'az országgyűlés által elfogadott idei terv es költségvetés számadatait, a XII. kongresz- szus irányelveit tartalmazó nagy jelentőségű dokumentumok. Elkészítette a megye múlt évi gazdálkodásának mérlegét a megyei pártbizottság is. Adottak tehát a források, amelyekből számot vethetünk a most lezárult esztendővel, illetve feltárhatjuk azokat a mozzanatokat, amelyek hangulatunkat, közérzetünket meghatározzak, es amelyekről nemcsak ez ünnepi pillanatban, de az előttünk álló időszakban is helyénvaló lesz elgondolkoznunk. Az 1979-es esztendőt — a feladatok nagyságát, bonyolultságát es fontosságát, valamint a végrehajtás körülményeit is figyelembe véve — nem mondhatjuk könnyűnek, Országosán es megyénkben is olyan célokat tűztünk magunk elé, amelyek a korábbinál szervezettebb, minőségileg jobb munkál,, nagyobb erőfeszítést igenyeltek politikai tevékenységünkben, a gazdasági munkában, a vezetés és a végrehajtás minden szintjén. Gazdasági erőfeszítéseink középpontjába a népgazdaság egyensúlyi helyzete tartós javulásának megalapozása kerüli. Áttekintve az elvégzett munkát és számba véve az eredményeket, az elismerés hangján szólhatunk a borsodi dolgozok erőfeszítéseiről. Arról a helytállásról, ahogyan a lársádálomépitő munka legfőbb' területein, a nehezebb körülmények között is. elöbbrejutásunk érdekében munkálkodtak. Az összesített adatok alapján megállapíthatjuk, hogy célkitűzéseink — néhány kivételtől eltekintve — éves szinten teljesüllek, eredményeinkkel mi is hozzájárultunk a népgazdasági egyensúly javítását szolgáló pozitív folyamatok kibontakoztatásához. Jól szolgálta mindezt pártszerveink és -szervezeteink aktív tevékenysége is, javuló munkájával, dolgozóink helytállásával, cselekvő aktivitásával párosult. Pozitív példaként említhetjük azokat a munkáskollektivékat, amelyek egész éven át. egyenletes, jo minőségű, munkát végezlek, kimagasló termelési rekordokat értek el-. Elén jártak a takarékosságban, a hatékonyságban, az. exportfeladatok teljesítésében, illetve túlteljesítésében. E helyütt- is köszöntjük a Borsodi Szénbányák Vállalat Miskolci Bányaüzemének dolgozóit, akik éves tervüket már november 20-ra teljesítették; es 10 millió forint önköltségcsökkenést értek' el. De nem kevésbé dicséretes és elismerésre méltó az Ózdi Kohászati Üzemek Béke, Lehel és Lenin nevét viselő martinász szocialista brigádjainak naponta elért 850 tonnás csúcsteljesítménye, vagy a Tiszai Vegyi kombinát olefingyára munkáskol lek ti vápának 47 millió forintos anyagköltség-megtakarítása. A XII. kongresszus és a hazánk [elszabadulása 35. évfordulója tiszteletére kezdeményezett, az alkotó energiákat es az újabb tartalékokat feltáró munkaverseny eddigi sikerei a népgazdaság előtt álló új, minőségi feladatokhoz kapcsolódlak. Biztató eredményeink vannak az. egyensúlyi viszonyokat meghatározó nem rubel elszámolású export növelésében, a/, import mérséklésében. a készletgazdálkodás javításában és a beruházási tevékenységbén. Ügy is fogalmazhatunk: vállalataink.'szövetkezeteink tevékenysége közeledett a gazdaságpolitikai követelményekhez. Munkánk eredményeinek számbavétele jó érzést kelt, azonban nem tehetnek bennünket elbizakodottá. Az 1979. évi fejlődésből azokat a tapasztalatokat kell hasznosítanunk. amelyek jó alapot- teremtenek a Központi Bizottság 1978. december ö-i határozatában foglalt, több évre szóló gazdaságpolitikai követelmények érvényesítéséhez, Így az 1980. évi cselekvési programunk megvalositasa során újabb es íokozottabb erőfeszítésekéi leszünk a munkánkban fellelhető gyengeségek felszámolására: a munka- es. üzemszervezésben rejlő tartalékok további feltárására: a munkaerő-gazdálkodás javítására; az ésszerű takarékosságra; a termékszerkezei korszerűsítési folyamatának meggyorsítására: az irányítói munka színvonalának emelésére. Mind ennek záloga az a politikai közhangulat. megyénk dolgozóinak az a cselekvő egyetértése, amellyel magáénak vallja a szocialista társadalom építésének programját, és mindennapi munkájával támogatja annak megvalósítását. Ez nyilvánult meg azokban a tettekben, amelyek a megye ossz ipari termelését az elmúlt évihez képest 108 százalékban realizálták. A gazdálkodó egységek összes nyereségének —’ amely 13 százalékkal nagyobb az előző évinél — több mint a felél a 'Tiszai Vegyikombinát, a Borsodi Vegyikombinát, a Lenin Kohászati Müvek és az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói termelték meg. Az ipari termelés dinamikus növekedésében jelentős szerepe volt,'néhány fontos kapacitásnövelő beruházás termelésbe lépésének. Ezé); közül is különösen figyelemremél loan növelte termeléséi a vegyipar és a villamosenergia-ipar. Köztudott ugyanakkor. hogy megyénk másik, nagy termelő ágában, a mezőgazdaságban az erős téli fagyok, a kora tavaszi belvizek es a májusi aszály nagy termeléskieséseket okozott. A'kalászosok termésállagai kisebbek voltak az előző évinél és elmaradtak a tervezettől is. Hasonló a helyzet az ipari növény-, a zöldség- es gyümölcstermesztés hozamaival. Elégedettek csupán a szőlő minőségével lehettünk. Az. átlagosnál jobb eredményt értünk el a napraforgó es a kukorica termésátlagában. E néhány fontos mutató is erzekelteti azt az utat, amelyet 1979-ben meglettünk, egyszersmind magukban hordjak a jövőben elvégzendő tennivalókat is. Ezek többségé a ma is érvényben ievö párt es állami határozatokból jól ismert. Fő feladatul a népgazdaság egyensúlyi helyzetének további javítását, az elért életszínvonal tartását es- megőrzését jelölik, miközben tovább kell folytatni a termelés differenciált es hatékony fejlesztését, az esszenS takarékosságot. Amint azt a pártunk X1L kongresszusára kiadott irányelvek is megfogalmazzák: „...gazdasági helyzetünk megköveteli, hogy a munka termelekeny- sege gyorsan növekedjék. Különösen fontos az önköltségnek, az energia- es anyaghányadnak a csökkentése. Nagy tartalék rejlik az üzem- és munkaszervezés, a kooperáció javításában, a szerződéses fegyelem erősítéseben, a munkaidő Be+ie- sebb kihasznalasaban, a 1 egye1 mezetebb munkában.” Amikor számba vesszük országunk, s benne megyénk lái-sadalmi. gazdasági fejlődését és felmérjük az előttünk álló nagy feladatokat, minden reményünk megvan rá. hogy 1980-ban újabb előrehaladást érjünk, el. Szilárd elhatározásunk cselekvési programunk hatékony megvalósítása, ahogyan azt az ország, a népgazdaság elvárja Borsod' megye dolgozó néoétőt Mindany. nyian tudjuk: fontos esztendőt kezdünk 19.80 január elsejével. Fontos, mért V. ötéves tervünk befejező esztendeje es a következő tervidőszak megalapozásának éve is. Növeli jelentőségét, hogy hazánk fel- szabadulásának 38 évfordulóját köszöni íiik és ünnepeljük. És fontos évet kezdünk azért is. mert márciusban pártunk XU, 'kongresszusára kerül sor. A szokásos évi feladatok mellé tehát" felsorakoznak a hosz- szabb távú programból adódó leendők is. Igen jelentősnek tartjuk, hogy a megyénkben kibontakozott kongresszusi es jubileumi munkaversenv tovább folytatódi,1’. Hisszük, hogy ez a lendület akkor segíti legeredményesebben célkitűzéseink megvalósulását. ha a vállalások középpontjába a vállalati tervekből adódó legfontosabb tennivalók, úgymint: a minőség javítása, a takarékosság, az import mérséklésé, az export fokozása kerülnek. A megyei pártbizottság, amikor elismeri es megköszöni megyénk dolgozóinak múlt évi áldozatos munkáját, arra kéri a pártszervezeteket. a kommunistákat, hogy karolják fel a ,ió kezdeményezéseket, támogassák a fegyelmet, a rendet, a hatékony munkát szorgalmazó intézkedéseket. Azt kéri megyénk dolgozó társadalmától, hogy elkötelezett helytállással munkálkodjék 1980. évi célkitűzéseink valóra váltásán. Ehhez kérjük a megye ipari, mezőgazdasági dolgozóinak, alkotó értelmiségünknek, az állami, gazdasági élet különböző posztjain álló vezetőknek az eddiginél is hatékonyabb munkáját. Meggyőződéssel valljuk, ■hogy megyénk dolgozói szemelj' szerint is átérzik azt a nagy felelősseget, amely' előrehaladásunk érdekében ránk hárul. Így tudjuk erőnket megsokszorozva eredményesebbe. gazdagabbá tenni az 1980-asevei, amelynek erkeztekor bizakodva mondjuk a világ valamennyi nyelven elhangzó köszöntést: Boldog uj evet! A munka kritikus és önkritikus vizsgálata Beszélgetés az irányelvekről Teljesítették tervüket Az Eszak-magy&rorszagi Rövid- es Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat miskolci es egri lerakala teljesítette éves értékesítési tervét. A vállalat dolgozol, szocialista brigádjai nem kis ei öieszhéssel dolgoztak, hiszen november 30-án még 81 millió forint hiányzott ahhoz. hogy a felszabadulási és kongresszusi műn ka versenyben az 1979. évre vállalt forgalmat teljesítsek, A vállalat idei értékesítése,- az előzetes számítások szerint, .jóval meghaladja az egymilliard forintot. Ebből mintegy 545 miliő forint értékű kötött-, harisnya-, fehérnemű- es rövidáru került a megye boltjaiba. Öt százalékkal több. mint tavaly. A szénosztályozón A központi szénosztályozóban rendszeresen mintát vesznek a beérkező szénből. A minőség ellenőrei többféle vizsgálatnak vetik alá a mintát. A képen: a szén darabos arányát vizsgálják meg. A, kongresszusi irányelvek a tennivalókra irányítják a figyelmet. Beszelgetópartne- reim elmondták, hogy ők es munkatársaik egyaránt a holnapra gondolva, arról vitatkoznak-; nmi lehet es mit kell fenni, hogy a jövőben jobb legyen. — Pártcsoport -értekezleteken es egyéb beszélgetéseken újra es újra felvetődött a végrehajtás problémája — mondta Bogdán Lasz lone, a Miskolci Közlekedési Vállalat alapszervi titkára. A párthatározatok következetes es maradéktalan végrehajtását hangsúlyoztuk. A gazdaságpolitika. a káderpolitika es mas területek évek óta vi.szaza leró gondja, hogy egyes vállalatok, emberek mindig megtalálják a különböző ..kiskapukat’'. Az „eredményt” a közösség sínyli meg. A határozat végrehajtása valahol télutón elakad, nem valósulnak meg maradéktalanul a kitűzött célok- Példaul arra gondolok, hogy vannak emberek, akik hosz- szú évk alatt bebizonyítottak. hogy alkalmatlanok ki- sebb-nagyobb feladatuk ellátására — mégis megmaradnak helyükön ... Az irányelvekben is szó van a munkaerő-gazdálkodás gondjairól, a munkaerő átcsoportosításáról. asz alkalmazotti állomány aránytalanságairól. A megoldás egyik kulcsát .esteken a területeken >s a határozatok következetes végrehajtásában látom. Örömmel olvastuk, hogy a Központi Bizottság szükségesnek tartja minden szinten a munka kritikus és önkritikus vizsgálatai. a végrehajtás nieg- javí fásat. Olcj István, a közlekedési vállalat : villanyszerelője, pártcsoportbizalpii társai véleményét is hangsúlyozta: — Mi is úgy gondoljuk, hogy a .jó határozatok végrehajtása sokszor „elsikkad”, nem sikerül , úgy végrehajtani, ahogy terveztük, ahogy szeretnénk. Az ellenőrzés gyakran késik, a felelősségre vonás pedig alig haladja meg az „ejnye-ejnye” színvonalát. Egyetértünk azzal, hogy az kapjon több fizetést, aki jobban és többet dolgozik es örömmel olvastuk az irányelvekben; további intézkedéseket kell tenni a nem munkából származó jövedelmek visszaszorítására. Van még mit tennünk a pártmunka politikai, mozgalmi jellegének fejlesztésében is: csök- kentenünk kell a pártmunka formális vonásait. — A mi alapszervezetünk kommunistáit is elsősorban a gazdaságpolitikai kérdésekről szóló rész foglalkoztatja legjobban — mondta Szamos falvi László, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat parlaiapszervezetJ vezelcxse- genek tagja. Egyetértünk a végzőit munka szerinti dií- lerenc.aiassal. Az irányelvek megerősítik a régebbi párthatározatokban mar rögzített elveket, amelyek nyomán az elmúlt hónapokban a mi vállalatunknál is alaposan megnéztek. hogy ki, mennyi prémiumot kapjon, konkrét feladatokhoz es határidőkhöz volt kötve a kifizetése. A beruházási munka hatékonyságának novelese rank is vonatkozik. Csak a legfontosabbak beíejezesere összpontosítjuk erőinket. Gazdasági szabályozórendszerünk es árrendszerünk változását megértjük es szükségesnek tartjuk: az utóbbi időben javuló tájékoztatás — köztük a sajtó es a televízió — sokat segít az ilyen kérdésekről különböző rémhíreket ter- jesatök ..leszerelésében’’. Keresik Imre, a Távhószol- gáltató Valialat alapszervi párttítkára úgy vélekedik, hogy az irányelvek egyik fő erénye a nyílt, őszinte szó- kimondás. Néhány, főleg gazdaságpolitikai, külkereskedelmi probléma felismerésében azonban „elaludtunk”, más dolgokról pedig nem ártott. volna hamarabb tájékoztatni a közvéleményt. A közelmúltban sokan még nem érzékelték eleggé. nem láttak elég tisztán gazdaságunk egyensúlyi problémáit. — Alig egyes es múltra visszatekintő vállalatunknál is sok gonddal küzdünk, most „csiszolódunk” össze. A különböző egységek, osztályok munkája között meg sok az aliedes, a parhuzamossag. A jelenlegi rendkívül heterogen tavhöszolgáltatási rendszerrel nehéz dolgozni, a lakosság pedig szó szerint a bőrén érzékeli a mi munkánk logyatekossagait. Persze az lenne az igazi, ha a jo minőségben elkészített ablakot, jól is építenék be. S meg egy dolgot hangsúlyoznék: nagyon fontos, hogy a dolgozok véleményükkel, javaslataikkal érdemi mödon járulhassanak hozza a munka megjavításához. Farkas Gyar-gynck, a szolgáltatni pan pártbizottság titkárának a véleménye szerint az irányelvek sok olyan dologra felhívjak figyelmüket; amelyek a saját munkájuk gyengeségei is: — Sokszor mi is „titkarcentrikusak” vegyünk. A jövőben emelnünk kel! a testületi vezetes színvonalat es a vezetőségi tagok mellett jobban kell támaszkodnunk az aktívahá- lozatra. Ennek jegyében január első napjaiban az alap- szervi titkárok és a társadalmi aktívák már közös értekezleten beszélik meg a közeljövő feladatait. ’Speciális helyzetben vagyunk: sok, eltérő profilú vállalat, sok telephellyel. Jobban meg kell ismernünk egymás munkáját. Fejlesztenünk keli az «lapszervezetek belső életét, fontos feladatunk a pártmunka mozgalmi jellegének növelése. Elvégzett munkánk es jelenlegi helyzetünk elemzésével a továbblépés kiindulópontjaként és feltételéként foglalkozunk. Petra József Teljesített vállalás Versenyben ózdi hengerészbrigádok A patt közelgő XU. kongresszusa es hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére széles körű szocialista munkaverseny bontakozott ki az Ózdi Kohászati Üzemeli rúd-dróthengermű- vében. A korszerű, termelő- egységben nagyszerű hagj'o- mánya van a szocialista munkavecsenynek. s az ott dolgozó harmincöt munkás- kollektíva értékes munkafelajánlást tett a pártkongresz- sztts tiszteletére. Vállalásuk a 330 ezer tonna készáru termelési téri’ határidő előtt való teljesítésére irányult, s a jól szervezett munkaversenyben számos termelési csúcs szüléiéit ebben az esztendőben. Ennek köszönhető egyebek között, hogy az éves tervet már december B-ra teljesítette a rúd-dróthengermü. s ezt követően pedig felajánlásukat pótvállalással egészítették ki a szocialista brigádok. A kollektívák munkalendületp azt eredményezte, hogy december 29-én reggel ö órára terven felül. 21 500 tonna jo minőségű hengerelt készterméket gyártottak, így az év végéig még további 1500 tonna előállítására nyílt lehetőség. I