Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-10 / 263. szám

A7. MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 363. szám Ára: 1,30 forint Szombat, 1979. november 10. Ülést tartott a KISZ KB Fialafük az iliseiettel Tiszta, kaliurált környezetünkért U| akciók a következő mozgaimi évűén Ülést tarlóit pénteken a KISZ Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett, és felszólalt Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizott­ságának első titkára tájé­koztatást adott az MSZMP Központi Bizottsága novem­ber 1-i üléséről. Ezt követően a KB Nagy Sándornak, a Központi Biu zottság titkárának előter­jesztésében megvitatta és el­fogadta az ifjúsági szövet­ség 1980—81. mozgalmi évre szóló akcióprogramjait, vala­mint a KB üléstervét. Az ifjúság sajátos igényeit és lehetőségeit figyelembe véve, a Központi Bizottság önálló akcióprogramban fo­galmazta még az ifjúmun­kások, a mezőgazdaságban dolgozók, az értelmiségi fiatalok, az ■ egyetemisták és főiskolások, a középiskolá­sok és szakmunkástanulók, valamint a fegyveres erők és testületek állományában szolgálatot . teljesítő KISZ- tagok feladatait. Az akció- programok tág teret enged­nek a KISZ-szeryezetek és a KISZ-tagok helyi igénye­ket és feltételeket szem elqtt tartó öntevékenységének, kezdeményező készségének. A Központi Bizottság nagy figyelmet szentelt annak a feladatnak, hogy az MSZMP XII. kongresszusán születő határozatokat a KlSZ-tag- saggal, a fiatalok minél szé-, lesebb tömegeivel megis­mertesse, szervezze bekap­csolódásukat a végrehajtás­ba. Ehhez jó alapot nyújt az, hogy az MSZMP KB legutóbbi ülésén felkérte az ifjúsági szövetség Központi Bizottságát is a kongresszu­si-' irányelvek véleményezésé­re. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a KISZ — tag­jainak véleményét, tapaszta­latait' összegezve — hozzá­járuljon e fontos dokumen­tum tartalmának gazdagítá­sához, még inkább a magáé­nak érezve a megfogalma­zott feladatokat. (Folytatás a 2. oldalon.) Kapireades a közoktatás Új bank alakult Kállai Gyula elnökletével pénteken ülést tartott u Ha­zafias Népfront Országos El­nöksége, a HNF OT székha­zában. A testület — Goszlonyi Já­nos államtitkárnak, a nép­front alelnökének előterjeszt lésében — megvitatta a nép­front-mozgalom tapasztalatait és feladatait a közoktatás társadalmi támogatásában. A vitában kialakult állás­pont szerint a néöfropt-moz- galoiíi fontos feladatának te­kinti. hogy a közoktatás tár­sadalmi támogatásához ne csak a szülők százezreit nyer­je meg, hanem a társadalom lehető legszélesebb köreivel megértesse: munkájával, pél­dájával, magatartásával, vi­selkedésével a maga helyén mindenki nevel. Ebben a fo­lyamatban megkülönböztetett szerepe van a pedagógusnak, aki nemcsak közvetlenül ne­vel és oktat, hanem ő az első olyan családon kívüli szemé­lyiség a gyermek életében, aki egy életre meghatározó benyomásokat alakíthat ki a felnövekvő nemzedékekben. Ezért a népfront-bizottságok­nak mindent el kell köve’t- niök annak érdekében, hogy a jó pedagógiai munka társa­dalmi megbecsülését növeljék. A szülői munkaközösségek révén folytatni kell a szülők tájékoztatását az aktuális ok­tatáspolitikai kérdésekről, je­lenleg elsősorban az új tan­tervek bevezetéséről. A Magyar Nemzeti Bank pénteken megállapodást irt alá vezető európai és japán pénzintézetekkel egy rész­vénytársasági formában, bu­dapesti székhellyel működő bank, a Közép-európai Nem­zetközi Bank Rt. (C1D) ala­pításáról, A megállapodást a pénzügyminiszter jóváhagy­ta, s a bank részvényesei pénteken megtartották a bank alakuló közgyűléséi is. A bankot 16 tagú igazgatóta­nács irányítja.'Elnöke Leo­pold Jeorger, a párizsi Söciété Generale pénzintézet vezér- igazgatója, elnökhelyettese Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyette­se. Fórum a kórházban A kérdésekre a KISZ KB munkatársa válaszolt Fórumot tartottak tegnap, Miskolcon, a Semmelweis Kórházban, amelyen részt vettek az egészségügyi intéz­mény vezetői, valamint dr. Szepesi András, a KISZ KB munkatársa, és az itt dolgozó fiatalok képviselői. A talál­kozó élénk vitája, a kiala­kult őszinte légkör, a kérdé­sek és a válaszok egyaránt egy célt szolgáltak, azt, hogy miképpen lehetne még haté­konyabbá és korszerűbbé fej­leszteni az egészségügyi ellá­tást. Dr. Szepesi András előadá­sában elmondotta, hogy a megnehezedett gazdasági helyzet az egészségügyet is hátrányosan érinti. Az ága­zatot azonban a megfelelő pénzügyi keret, és más egyéb feltételek biztosításával to­vábbra is dinamikusan fej­lesztik. Elsősorban ott kerül sor beruházásra, ahol az ú.i épületek, vagy .berendezések a leghatékonyabban szolgál­ják a betegek gyógyulását. Slötérbe kerülnek az aktív diagnosztizáló bázisuk, azok az egészségügyi létesít­mények. ahol gyorsan, és ha tékonyan kezelhettük a külön­böző betegségeket. Nem meg felelő az az állapot, amely szerint — jó néhány helyen — olyan idős, magukra maradt emberek foglalják el a kór­házi ágyakat, akiknek nem orvosra, hanem csak ápolás ra volna szükségük. A fórumon szó esett az if­júsági szervezel kapcsolatáról az ú.i kórházi vezetéssel. Dr. Jánvári Anna, kórházigazgató főorvos elmondotta, hogy se­gítséget vár a fiataloktól min­den olyan szakmai, politikai és szervezési -feladat megol­dásában, amely a -betegellá­tást javítja. Számít rájuk a társadalmi munkáknál, így a területrendezésben, a sport­pálya építésében, az úszóme­dence karbantartásában. Dr. Szepesi András egy másik kérdésre adott válaszában el­mondotta, hogy a közeljövő­ben megszigorítják a magán­rendelések ellenőrzését. Nem i. iól van szó, hogy megszün­tetik azokat a magánrende­lőket, ahol valóban többet napnak'a betegek az állami ellátástól, hanem arról, hogy .zankcionúlják azokat, ahol a jelegek semmi plusz szolgál- alásban, ellátásban nem ré- ,/.esülnek. A takarékosság­ról szólva hangsúlyozta, hogy szinte áttekinthetetlen törne gű, és fajtájú gyógyszer van lorgalombun. Pazarló a fo­gyasztás, és mindenképpen rendet kell teremteni. A fon­tos és pótolhatatlan külföldi gyógyszereket továbbra is megvásároljuk, de semmi szükség nincs arra, hogy azonos hatású 10—15-féle gyógyszert készítsenek egy­szerre. A fórumon még nagyon sok érdekes kérdésre kaphat­lak választ a fiatalok — bi­zonyítva ezzel az első alka­lommal megrendezett talál­kozó újabbakkal való folyta­tásának jogosultságát. Ahol feldolgozzák a kőolajat Az év végéig több százezer tonna kőolajat dolgoznak fel a Tiszai Kőolajipari Vállalat technológiai kombinált üzemében. A Leninvórosban előállított kőolajipari termékek - vegy­ipari benzin, fűtőolaj stb. - egy részét a helyi üzemek hasznosítják. Kongresszusi munkaverseny A borsi üzentek teljesítik «állataikat rermelőszövetkezeteinknek egy jelentős része rendelkezik erdővel. Az okszerű erde«, c • ■‘ólkodós és az erre épülő fa- feldolgozás azonban csak az utóbbi években indult meg gazdaságaink legtöbbjében. Ároktőn például a tsz fafeldol­gozója a helyi nyárfát dolgozza fel — raklapokat készíte­nek belőle —, majd a készárut értékesítik. Képünkön a gatter fűrészeli fel a nyárfarönköket a további feldolgo­záshoz. Az. üzemi kollektívák, a szocialista brigádok munkai- verseny-vállalásai az ágazati és vállalati feladatok sokré­tűségének megfelelően kü­lönböznek egymástól. Közös vonása viszont valamennyi felajánlásnak, hogy az egyik legdöntőbb tennivalóként a gazdálkodás színvonalának javítását jelöli meg. Közös vonásúk még a munkaver- seny-vállal ásóknak, hogy a minőséget javító törekvések megyeszérte előtérbe kerül­tek. Ez tükröződik a válla­lások időarányos teljesítését összegző adatokból, amelyek egyebek között' a verseny- képes exporttermékek gyár­tásában, a termelési költsé­gek csökkentése terén, az anyag- és energiagazdálko­dásban elért sikerekről ad­nak számot A Tiszai Vegyikombinát R ezer fős kollektívája évek óla kimagasló sikereket ér el a szocialista munkaverseny­ben. Legutóbb 1978 tava­szán részesült magas kitün­tetésben, amikor is elnyerte a Központi Bizottság jubileu­mi és felszabadulási zászla-/ ját. A TVK eddigi termeié“1' si, gazdasági eredményei egyben kötelezik is-a válla­latot, hogy még nagyobb részt vállaljon a népgazda­ság elölt álló célok valóra váltásában. Ennek megfele­lően a Vállalat munkáskol­lektívája az év közepén az elsők között kapcsolódott be a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére kez­deményezett országos mére- t ű munka versen,'’-mozgalom­ba. A TVK kongresszusi mun- kaVerseny-vállulása az, éves terven félül nem Kisebb fel­adatot tartalmazott, mint rogy a kombinát, az év ve­iéig további !).<! millió dol­lárral növeli tőkés, kivite­lét; ezzel egyidőben a tőkés behozatalt 3.1 millió dollár­ral csökkenti és terven fe­lül még további 90,4 millió forint megtakarítást ér el az anyag- és energiafelhaszná­lásban. A megoldásra váró sok feladat közül mindenekelőtt a tőkés kivitel erőteljes fo­kozását helyezték előtérbe a kombinátban. A vállalat 312 brigádja, a termelő- és szol­gáltatóegységek dolgozóinak jobb és hatékonyabb mun­kája már eddig is kima­gasló sikereket eredménye­zett a kongresszusi verseny­ben. Most, hogy vállalati szinten értékelték a felaján­lások időarányos teljesítését, nagyszerű eredményekről számolhatunk be. Eszerint a TVK nemcsak teljesítette a tőkés kivitel. növelésére irá­nyuló éves vállalását, de 52 nappal az esztendő vége előtt, teljes egészében eleget tett • 1979. évi tőkés export- előirányzatának. Ez annyit jelent, hogy a kombinát az év eleje óta 53,9 millió dol­lár értékű tőkés kivitellel járult hozzá a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javí­tásához, ugyanakkor több millió dollárral csökkentette a tőkés importot, s mind­ezek eredményeként 3R7 mil- ,Jiá forinttal növekedett a .'vmlája.t.jéves időarányos ter­mel esi * ’ "Sf ('é1í'é.''‘"'TFi gyelérrtre “ méltó ebben az eredmény­ben az is, hogy a többter­meléshez a vállalatnak nem kellett tőkés importanyagot felhasználni. A kombinát gazdálkodásá­ra nagyfokú takarékosság volt jellemző. Ennek köszön­hető, hogy a versenyfel­ajánlásban szereplő 90,4 mil­lió forint értékű anyag- és energiamegtakaritűst a dol­gozó kollektívák időarányo­san teljesítették, s így az el­ért, eredmény már 125 mil­lió forint lelett van. Jpl ösz- szehangolt, kellően szerve­zett munkára vall továbbá az is, hogy a megnövekedett termelési-gazdasági telada- tokal a vállalat a tervezett­nél- kisebb létszámmal, tel­jes egészében a termelé­kenység növelésével oldotta meg. Az MSZMP XII. kong­resszusa és hazánk felszaba­dulása 35. évfordulója tisz­teletére a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat kollektívája az ismert fel­adatok megvalósításának tel­jesítése érdekében több pót-. Dolqozik a qatter

Next

/
Oldalképek
Tartalom