Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-09 / 262. szám
* I. I A BVK pvc gyárában Impozáns katonai díszszemlével. színpompás felvonulással köszöntötte a szovjet főváros a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évfordulóját. A moszkvai helyőrség alakulatainak fegyelmezett szemléjén Usztyi- nov marsall, honvédelmi miniszter mondott beszédet. A szemlét és a felvonulást megtekintették az SZKP és a szovjet állam vezetői, élüóta megtett utat jelképező számjegy övezte a képet: 1<)17—1979. A gépkocsival a Vörös térre érkező Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, Govorov hadseregtábornok, a szemle parancsnoka tett jelentést. A miniszter köszöntötte a felsorakozott gyalogos és gépesített alakulatokat, majd a hetőségeikben és tisztában vannak az előttük álló feladatok jelentőségével — így közelednek a jelenlegi ötéves tervidőszak befejező évéhez. — Céljaink világosak, nemesek, ezeket á célokat még a Nagy Október tűzte a szovjet ország vörös zászlajára. Célunk a béke, a munka embereinek boldogsága. — A nemzetközi helyzet Több mint egy esztendeje kezdődött meg a Borsodi Vegyikombinát új pvc-gyárában a próbaüzemelés. Azóta a gyár nagy értékű termelőberendezései folyamatosan működnek és több mint 100 ezer tonna kiváló minőségű, a világpiacon jó áron értékesíthető pvc-port állítanak elő. Képünkön balra a vinilklorid desztillációs üzemrész, jobbra a polimerüzem autoklávjai láthatók. lovember 7-ét ünnepelte megyénk Megemlékezések, koszorúzások, ú[ létesítmények XXXV. évfolyam. 262. szár Ara: 1,20 forint Péntek, 1979. november 9. Leonyid Brezsnyev beszéde a Kremlben Ciliik s kéke, . a munka Miminek Mngsága A/. MSZMP BOKSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Színpompás felvonulás Moszkvában kön Leonyid Brezsnyev vei. az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. Hűvös időben, erős havazásban sorakoztak fel a szemlén részt vevő alakulatok a Vörös téren és a környező útvonalakon. Már jóval 10 óra előtt zsúfolásig megleltek a- tribünök a meghívott vendégekkel, akik közöli sok ország, így Magyarország képviselői is ott voltak. Pontban 10 órakor harsant fel a szemle kezdetét jelző kürtjei, ekkor foglalták el helyüket a Lenin-mauzóle- ura mellvédjén a párt- és állami vezetők, a szovjet hadsereg magas rangú parancsnokai. A Vörös tér fő dísze Lenin hatalmas arcképe volt a mauzóleummal szemben. Két, a forradalom Miskolc város Tanácsúnak Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén több, a lakosságot közvetlenül érintő kérdést tárgyalt meg. így szó volt a lakásépítkezések és -átadások alakulásáról, valamint a városi fűtőmű beruházásának helyzetéről is. Köztudott, hogy a városban a legnagyobb mennyiségben és ütemben az Avasdélen építenek lakásokat. Október 20-ig 1700 lakás műszaki átadása történ! meg, amely azt jelenti, hogy több. mint 60 százalékban teljesítették a tervet. A hónap végéig még további 161 új otthon műszáki átadása várható. Lipták Balázs, a városi tanács-vb tervosztályának vezetője elmondotta, hogy az éjső ütemben levő intézményközpontban. az új ABC- áruház átadása várhatóan 'a jövő év első felére tolódik áU Hiányoztak a burkolóanyagok. és időközben megváltoztak az ‘ elektromos •zabványok*. így azokat úji enin-muuzóleum mellvédjéről beszédet intézeti a katonákhoz. a meghívott vendégekhez. Ezután megkezdődött a katonai felvonulás, s utána a moszkvai dolgozók szinpompás menete. A- Szovjetunió új javaslatainak fontosságát húzta alá Leonyid Brezsnyev beszédében, amelyet szerdán mondott el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a Kremlben rendezett fogadáson. > Leonyid Brezsnyev pohár- köszöntőjében kijelentette: a szovjet nép az idén jelentős eredményeket ért el az. ipari termelésben, az építésben, a fnezőgazdaságbán, a tudomány és a kultúra terén, azonban vannak még — és nem kis számban — megoldatlan feladatok is. A szovjet emberek bizonyosak lera kell terveztetni. Jó hír viszont az, hogy a második ütemben levő élelmiszerbolt építkezése meggyorsult és a beruházók, valamint az építők úgy ítélik meg, hogy az év végén már itt vásárolhatnak a környékbeliek. Egy kérdésre válaszolva a lerv- osztályvezelő elmondotta: az északi tehermentesítő út építése a tervezettnek megfelelően halad. Az első szakaszt. amely a Petőfi tértől az Ilona utcáig, illetve a Thököly utcáig vezet majd. várhatóan az V. ötéves tervidőszak végére, tehát jövőre átadják. Sok baj volt a komlóstetöi fnunkáslakások i építkezésénél. Az osztályvezető- véleménye szerint a munkálatokat a gázvezetékek építéséné’, valamint a belső szakipari munkákná’ jelentkező késés hátráltatta, s jelenleg ott tartanak, liogv 57 laká-o csak az év végén adhatnak majd át. Ugyancsak sokakul érint a városi fűtőmű építkezésének alakulása, hiszen innen bíznia olyan, hogy nem elegendőek az általánosságok a békéről és a leszerelésről. Reális lépésekre van szükség a fegyverkezési verseny megfékezésére, a népek, az országok közötti bizalom megszilárdítására — folytatta Brezsnyev. — A Szovjetunió a testvéri szocialista országokkal együtt, eddig is, nem kismértékben járult hozzá a béke megszilárdításához, és így tesz a jövőben is. Készek vagyunk a konstruktiv tárgyalásokra, új konkrét lépésekre, ha mások hasonlóképpen válaszolnak. A béke számunkra elválaszthatatlan Októbertől és mindvégig hívek maradunk hozzá — mondotta pohárköszöntőjében Leonyid Brezsnyev. A fogadás meleg, szívélyes légkörben ment végbe. tosítják majd az átadott lakások fűtését. Az eredeti, még 1974-ben jóváhagyott terv 662 millió forintos költségvetéssel számolt, de a bekövetkezett áremelések, műszaki és egyéb változtatások következtében ez az összeg duplájára emelkedett. Itt. beszerzési nehézségek és a kivitelezők kapacitásgondjai miatt haladtak lassabban a.tervnél. A közelmúltban tárgyalások folytak arról. hogy a város keleti és északi területeit a berentei hőerőmű segítségével lássák el. Ez mintegy két-három- milliárd forintot igényelt volna, ami a íc’en’.egi gaz. dasági -helyzetben nem biztosítható. Ezért a városi tanács úav döntött, hogy tel- ies mértékben kifejleszti a Lenin Kohászati Müvekre támaszkodó fűtőművel, amelynek építkezésén ebben az évben átadtak egy kétszer ölvén gigakalóriás egységet, míg a további két ütemet teljesen. 1984-ben fejezik be. Megyénk településein, a városokban és a falvakban, vállalatoknál, üzemekben, intézményeknél és iskolákban, mindenütt megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évfordulójáról. Az ünnepségek, koszorúzások, kitüntetés-átadási ünnepségek egy részéről már korábban beszámoltunk. Mezőkövesden november 5-én, délután, az üzemek és a vállalatok képviselői megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet, majd ünnepi megemlékezést tartottak a művelődési házban. Ugyancsak november. 5-én emlékeztek meg az évfordulóról Mezőkeresztesen is. A koszorúzás után nagygyűlést tartottak Szentdstvánban, Szo- molyán, Egerlövőn és Ti- bolddarócon. A járás többi községében november 6-án és 7-én tartottak megemlékezést. Kazincbarcikán november 5- én és 6-án emlékeztek meg a varos üzemeiben az évfordulóról, november 7-én koszorúzási ünnepség volt a szovjet hősi emlékműnél. Sárospatakon 6-án, 16 óra. kor kezdődött a koszorúzási ünnepség, és ezt követően a gimnázium dísztermében rendeztek ünnepi megemlékezést. Az évforduló tiszteletére új óvodát adtak át Encsen, ahol a régi óvoda mellett ú.iabb ütvén gyerek számára teremtettek elhelyezési lehetőséget. Az encsi járásban az üze- \ mekben, a községekben szintén megemlékeztek az évfordulóról. A járási székhelyen hatodikén este nagygyűlést tartottak. November hetedikén került sor Encsen, a szovjet hősi emlékműnél a koszorúzásra. Szikszón hatodikén koszorúzták meg a szovjet hősök emlékművét. Minden községben megemlékeztek az évfordulóról az edelényi ' járásban is. Finken. Színben. Szendrőn és Kurityánban volt koszorúzási ünnepség. Ede'.ényben 6- án. 18 órakor tartották meg - az ünnepi megemlékezést. az ifjúsági házban. Az ózdi járásban Putno- kon 7-én délelőtt 10 órakor került sor az ünnepi meg- • emlékezésre. Borsodnádas- don 6-án délután koszorúzták meg a lemezgyár előtti szovjet hősi emlékművet, majd ezt követően nagygyűlést tartottak. Ózdon hatodikén, a Fel- szabadulás téli emlékmű megkoszorúzása után, a Kun Béla Művelődési Házban rendeztek ünnepi nagygyűlést. Mezőcsáton 6-án délután, a koszorúzást követően tartottak ünnepi megemlékezést a művelődési otthonban. November 7-én 12 lakást és egy gyógyszertárat adtak át műszakilag. Tiszakesziben a koszorúzás után tartottak ünnepi megemlékezést. Hatodikén este Ernődön, az ünnepség keretében adták át a kitüntetéseket a helyi Szabadságharcos Tsz legjobb dolgozóinak. November 6-án este Le- ninvárosban, a Derkovits Gyula Művelődési Házban tartottak ünnepi megemlékezést. ami egyben a november 11-ig tartó MSZBT kulturális hét megnyitója is volt. Többek között a rendezvénysorozat keretében tartották meg tegnap a Szovjetunióban végzett fiatalok baráti találkozóját is a TVK-ban. A város nagyüzemei hatodikai! rendeztek ünnepségeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére. Szerencsen, a koszorúzást követően, a művelődési központban rendezett nagygyűlésen részt vettek a volog- dai vendégek is. Megemlékeztek az évfordulóról Tokajban, Üjcsanáloson, Me- gyaszón, Mádon, Abaúj- szántón, Tiszalúcon, Tokajban, Mezőzombpron és Mádon nagygyűlést tartottak. A sátoraljaújhelyi járásban Nagyrozvágyon hatodikén este rendeztek ünnepséget az évforduló alkalmából. Sátoraljaújhelyen, a hatodikén délutáni koszorúzást követően, a városi pártbizottságon tartottak ünnepi megemlékezést. Tolcsván ha- todikán délelőtt új éttermet adtak át. Megemlékeztek az évfordulóról a miskolci járás községeiben és nagyüzemeiben is. Lemezillesztés Grebely Jóisef és Csisiár Károly lakatosok a Lenin Koiiá- siati Müvek új vasszerkezeti üzemében, a lemezillesztéshcc szükséges előkészítő munkákat végzik. Lakásépítés és fűtés Ülést tartott Miskolc város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága \ ■