Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-20 / 271. szám

ESZAK-MAGYARQRSZAG 4 1979. november 20., kedd A képernyő előtt Rossz kedvem forrásai A kisjatékfilm, a tévénovella meglehetősen ritka vendég a képernyőn. Ha mar van egy négyoldalas irodalmi alapmű, abból legalább egyórás tévéjáték szokott képződni. Ezért figyeltem fel az elmúlt szombat délutánjára hirdetett Katona a háztetőn című- huszonöt percesre jelzett játékra. Írója, Dobozy Imre nevéhez fűződik az immár szinte klasszikusként emlegetett A tizedes, meg a iöbbielc, a bizalom hát előlege? zett, érdeklődve ültem a készülék elé. hogy a B. Nagy Tibor rendezte tévéjátékot megnézzem. Sajnos, csalódtam. A játék a második 'világháború végnapjainak egy ma már mulatsá­gosnak ható. lényegtelen epizódját mutatja, be, különösebb drámái átfogalmazás nélkül, ahogyan azt egy tartalékos tize­des hajdan lényvázlatban leírhatta. Éppen olyan szárazait, unalmasan. Ezen mit sem segített, hogy a játék utolsó öt percében a szerző jelent meg a helyszínen és a történetiké valódiságát bizonyította. Igaz, ő is a lényvázlatbol ismerte hajdan. Okkal kérdezhető, vajon ér-e ennyi szót e nyúlfarknyi tévéjáték. Feltétlenül, mert nem választható el az elmúlt hét egy-két más, rossz kedvre hangoló adásától. Itt van például az előző este sugárzott Az Aula című tévéjáték. ❖ •4c Aula az NDK-beli Hermann Kant regényéből Mariin Eckermann adaptálásában és rendezésében került — a Ma­gyar Televízió produkciójaként — képernyőinkre, hogy közel kétórányi (pontosan 110 percnyi), enyhe bosszúsággal vegyes unalmat .,lopjon” otthonainkba. Ilyen hosszan, ennyire epiku­sán produkálni ilyen kevéske drámai értéket — ritka telje­sítmény. A film főhőse arra vállalkozik, hogy egy találkozó keretében megemlékezzék az egykori munkás-paraszt tagozat, az új demokratikus német állam friss értelmiségének neve­lése érdekében szervezett oktatási-nevelési forma jelentősé­géről. Többnyire unalmas monológokban emlékeket‘idéz, fel­keresi két-három volt társát, az elbeszélést néha dramatizált teszek illusztrálják, s végül — a Magyar Televízió aulájá­nak keretében — azzal búcsúzik tőlünk a főhős, hogy még­sem mondja el az emlékbeszédet. Mi pedig a hosszú idő alatt láttunk egy sor közhellyé koptatott szituációt, a negy­venes-ötvenes évek fordulója diákmozgalmi életének néhány karikatúráját, s megtudtuk, hogy a tagozat egykori diákjai közül ki ilyen, ki meg olyan ember lett. A vendégrendezőt láthatóan nem inspirálták tömörilésre, vagy ha igen, úgy nem eléggé. Túl sok üresjárat, túltengő szóözönök sora és a rossz szerepek többségében jó színészek érezhető küzdelme marad meg emlékül az egykori munkás-paraszt tagozat, az ottani fényes szellők” nemzedékének jó megismerése he­lyett. Nem a leglényegesebb, de nagyon jellemző egy apró­ság: ’brikett érkezik a diákok szállására, s a járdára szórt tüzelőt előbb vödörbe lapátolják Közvetlenül a pinceablak előtt ahelyett, hogy egyenesen a pincébe lapátolnák. Az — átvitt értelemben — ilyenfajta oktalan töltelék-cselekvések es képsorok uraljak el az egész játékot. ❖ „Sok van, mi csodalatos ...” — mondja Vitray nagyszerű új sorozatának a címe és a minap abban megismert Eszter néni valóban bizonyította e szophoklészi tétel folytatását, új­fent igazolta, hogy az embernél. semmi sem csodálatosabb. De' ott volt mindjárt az ellenpont is. az ötéves Robil;a, a csodagyerek, aki már ma jól idomított, kedves robot. Vajon később lehet-e belőle majd tartalmas életet élő ember, vagy csak „csoda”? Vitray a két riport egymásutánjával megíogal- mazatlanul is teltette ezt a kérdést, s nem a műsor, hanem Kobika robotszerűsége hangolt le. Négy óra hosszat yltem a képernyő előtt, amikor a Fiatalok estjei hirdette a műsorújság. Noha nem vagyok éppen fiatal, de az adás korhatár nélkül mindenkinek a lakásába bejutott. Nem fiatalként és nem a vitatémákhoz kívánok szólni, hanem a tévéadáshoz, a műsorhof. Nem lehetett követni a vitát, az oktalanul egymás mögé sorolt két téma kibontását, mind a vezető riporter, mind a két vilavezetö kiengedte kezéből a polémiát, parttalan, ide-oda kapkodó, félmondatokból, be­fejezetlen gondolatsorokból összeálló hangkáosz maradt meg emlékül a három helyszínről — sokszor egyidőben is három­ról! — közvetített kavarodásból. Sem a munkáról, sem a szerelemről nem mondott újat e négy óra. Legfeljebb any- nyit tudtunk meg, hogy nem megy ez a tömeges vitatkozás. De —1 persze — ez'sem új tapasztalat. Nem hangolt jókedvre Fellini Satyricon-júnuk bemutatása sem. A filmet a széles körű' mozihálózat nem játszotta, csak filmmúzeumi nézők ismerhették. Most magyar szöveggel hall­hattuk, de a többségben fekete-fehér képernyőkön eltűnt mindaz, amit Fellini a színekkel szándékolt kifejezni. A több mint tíz évvel ezelőtt készült és világszerte, igen sokat vita­tott Satyricon bemutatása előtt igencsak jó lett volna néhány eligazító gondolat e múltba vetített, de nagyon is a jelenről- szóló, sajátos hangú, csömörös önvallomás könnyebb értel­mezésének elősegítésére. Benedek Miklós Felhívjuk kedves Vásárlóink figyelmét, hogy a Kazincbarcikai Könnyű betongyárnál levő eladóhelyünkön, a sajókazai 7. sz. TÜZEP-telepünkön befizetett és egyéb falazati anyag MÜ¥l-uiafványok beváltási batárideje: 1979. NOVEMBER 90. Kérjük, hogy ezen időpontig az áru elszállításáról gondoskodni szíveskedjenek. Kazincbarcika és Vidéke Afesz igazgatósága ____—--------------------------------------------------------------------------­! Witkiewicz drámáia a Vasasban i i „Witkacyt olvasva óhatatlanul az az érzésünk támad, i mintha egy olyan párbeszéd kellős közepébe csöppentünk 1 volna, amelynek nem ismerjük az előzményeit." [Mihályi Gábor) . Csapó János a Vízityúk színpadán. Jármay György felvétele A Vízityúk bemutató- -ján azt hiszem eléggé 9 éretlenül viselkedtünk. Neveltünk (akkor is, mikor erre semmi szükség nem' volt), feszengtünk, s a^ szünetben igyekeztünk oko­san hallgatni. Hiszen nem leheltünk részesei annak a párbeszédnek, melyet Wil- kiewicz —. akii a lengyelek is a mai abszurd színház ko­ránjött előfutáraként érté­kelnek— már a húszas évek­ben megkezdett. Nekünk, akik a realista színház em­lőin nevelkedtünk, egész dráma- és színháztörténeti korszakokat kell átugornunk, ha közelíteni akarunk a len­gyel íróhoz, akinek magának sem volt igazán alkalma ki­próbálni színházteremtő kva­litásait. Egy azonban bizonyos: nem akart a régi módon élni. és alkotni. Ezért teremtette meg a maga Formalista Színhá­zát, maga köré gyűjtve a fogorvosokat és festőket, ál­lami időjósokat és zöld sze­mű kisasszonyokat. Korának hazai közönsége, még nálunk is* éretlenebből és értetlenebbül fogadta. ..A lélektani hitelességet, a jel­lemfejlődés törvényeit tuda­tosan semmibe vevő gro­teszk, burleszk színműveit — írja Mihályi Gábor — nem­igen értették meg. Sem a né­zők, sem a szakmabeliek nem tudtak mit kezdeni a fantasztikum eszközeivel bő­ven élő darabjaival, ame­lyekben a legváratlanabb személyek a lehető legvá­ratlanabb helyeken és körül­mények között találkoznak egymással." Csak a háború után arat­hattak sikert művei. Az író ekkor már régen nem élt, de darabjai — immár egy logé- konyabb közegben — uj élet­re keltek. Nekünk természetesen még nehezebb kulcsot találni Wit- kiewiczhez, mint honfitár­sainak. Mondjuk ki: nincs hozzá iskolázottságunk, hiá­nyoznak az előtanulmányok. Ügy vélem, Miczkiewicz és Wyspiansky alapos ismerete nélkül nem is közelíthetünk igazán sikerrel az íróhoz. Hiszen azt a bizonyos párbe­szédet tulajdonképpen már ők megkezdték . .. Ezeknek a tényeknek az ismeretében különösen meg­nő a Miskolci Nemzeti Szín­ház vállalkozásának jelentő­sége. A vendégrendezőként meghívott Fodor Tamás, már ahhoz a nemzedékhez tarto­zik, amely a korszerű szín­házi törekvésekkel jegyezte el magát, s — a többi kö­zött — alkalma volt tanul­mányozni azt a lengyel szín­házi kultúrát is, mely leg­rosszabb korszakában sem fulladt bele annyira a ve- rista realizmusba, mint a magyar színház. Ezt — hiá­nyos ismereteink ellenére is — jóleső érzéssel állapíthat­tuk meg az előadást nézve. A Witkiewicz-mű bemuta­tója mindenképpen egyik je­lentős állomása azoknak a törekvéseknek, amelyek egy korszerűbb színház (színházi gondolkodás) megteremtését tűzték ki célul. Nagyon re­méljük, hogy ezen az úton haladva —, mely természe­tesen nem az egyetlen üdvö­zítő út — sikerül új közön­ségrétegeket'is megnyerői... A Vízityúk (ahogyan éli értelmeztem) a mesterséges embercsin’álás problematiká­járól szól. A kísérlet egy körülhatárolt, zárt térben történik (szféra), ahol a ki­választottak furcsa, bonyo­lult, sőt természetellenes, de mindenképpen függőségi (!) viszonyban vannak egymás­sal. Persze látszólag termé­szetes ez a viszony, mer! vérségi, illetve szerelmi kö­telékeken alapul, csakhogy Witkiewicz ezeket a kötelé­keket (természeti törvénye­ket?) is megkprdőjelezi. Mert nem biztos, hogy a fiú gyer­meke apjának, hogy a fele­ség társ, hogy a szerelemnek van tisztító és felemelő ere­je. Ebben a közegben már régen lebomlottak a társas kapcsolatok, minden elvesz­tette valószínűségét és tárgy­szerűségét; az ember nyüszí­tő szörny, vagv gonosz va­rázsló. Semmiképpen sem él­heti a saját életét: minden rajta kívül történik. Akár­mennyit is jönnek, mennek, esznek, beszélnek, stb.. nem történik — nem történhet! — semmi. Pedig valami fe­lé siet minden. Vannak-e megváltó nagy tettek és megválthat-e 'a szenvedés? Witkiewicz ta­gadja; csak terméketlen me­tafizikus kínlódást lát. És a forradalom? Akik nem mernek, nem tudnak él­ni, azok éretlenek a forra­dalomra. A söprő ár első hullámai gazfickókat és szno­bokat löknek a felszínre, mi­közben a régi hatalom em? herei borba fulladnak. Mindez eléggé irreális, söl abszurd. És a reális élet? A .kérdés többször is elhang­zik. A főhős válasza: gyű­lölöm a reális életet! Kulcsmondatnak érzem. Szférákba, a „negyedik di­menzióba” menekülni nem lehet. így elvesztik értelmü­két a dolgok; nincs tét, nem lehet valódi a tett, csak idegborzoló játékok vannak, pótcselekvések.- Marad a szá­nalmas vegetáció. Witkiewicz nemzedékeket figyelmeztet erre! A tér egy szappanbuborék belseje. A világot lülli'elhők- be borította Rajk László (m. v.) terveké. Ebbe a térbe kell belépnie a közönségnek is. Ez tart bennünket fogva, mint mágneses burok lebe- gön és valószínűtlenül. Va­lamiképpen azt a benyomást kelti, hogy átlörhetellen, vagy hogy ezen túl már nincs at­moszféra. (Kezdetben nekem hiányoztak a bekúszó ke­mény, komor falak, de ez a súlytalan burok még félel­metesebb.) A burokban min­denféle amorf képződmé­nyek. A takarót fellebbentve mindennapjaink rekvizilumai tűnnek elő; székek, asztal, kanapé. Lefedve minden rej­télyes, halott. Aztán ott az avar borította domb is (a tett helvszíne), meg a gáz- lámoa. Mindez' izgalmas lá­tomás. A Vasasban a nézők két fala közölt helyezkedik el a játéktér; mindenki más szög­ből, s. más távolságból nézi a cselekményt. Közelképek, totálok, takarások, átlünések, vizuális élményének lehe­tünk tanúi. A lépteknek nincs nesze, az alakoknak nincs súlya; mint látomások tűnnek elénk. Beszédesek a- tárgyak is. Tádék triciklije, mint furcsa holdbéli jármű suhan az ismeretlen és soha meg nem ismerő vijág tája­in. a puska, mint egyetlen értelmes lehetőség hever a földön, a gázlámpa valami­féle korhatárt .(korszakot) is jelez. Morbid ötlet, a guillo­tine. mint gyerekjáték. Re­mek asszociációkra ad alkal­mat a triciklire erhielt köny­vespolc. s leleményre vall a kínzószerkezet. Mindezek ré­szei egy bonyolult és olajo­zottan működő ■ mechaniz­musnak. A szereplők nem bejönnek, vagy kimennek, hanem fel­tűnnek és eltűnnek. Víziók. Számomra meglepő volt. hogy a jórészt más színházi stílusokon, formákon, iskolá­zódott társulat mennyire érezte ezt a jelenlétet. A legjobban talán mégis Üj- láky Dénes (Gazfickó), aki egyszerre mindig több tar­talmat képes kifejezni; hal­latlan érzéke van a gro­teszkhez. a szerepen belüli szerepjátszáshoz. A gramofon leállítása és a lemez felmor­zsolása (ez rendezői ötlet) az előadás egyik csúcsteljesít­ménye. Csapó János (Apa) úgy gonosz varázsló, hogy a gonoszságnak egyetlen külső jelét nem adja. Ez a szezon ismét meggyőzött bennünket arról, hogy milyen sokoldalú és mennyire érzékeny mű­vész. Zsolnai Júliát most láttam először színpadon. Egészen egyedi jelenség. Na­gyon hiányzott ebből a tár­sulatból egy ilyen (nem ta­lálok más kifejezést) graciőz színésznő, aki ezúttal azt is bebizonyította, hogy meny­nyire okos. hideg és számító tud lenni. Galkó Balázs (Ed­gar) meztelen idegekkel eile végig szerepét. Színpadi neu­rózisa. komplexusai szinte riasztóak. Tádék szerepében a főiskolás Kuna Károlyt láttuk. A figura naivitása, tisztasága éppúgy li i teles volt. mint a kedély-, illetve A NX. század klasszikusa­it bemutató előadássorozat kezdődik a II. Rákóczi Fe­renc Megyei Könyvtárban. Századunk első felének nagy zenei alkotóit méltán nevezhetjük klasszikusoknak, mint például Sztravinszkijt, Schönberget, Webert, Bartó­kot, éppen úgy, mint az iro­dalomban Proust-t. Joyce-ot, Kafkát,, vagy a festészetben Picassót, Kandinszkyt, vagy Kleet. Művészetük rendkívül igényes, magas színvonalú és magas hőfokú. Olyan újat hoztak, amit kortársaik nagy ellenkezéssel fogadták. Egy­szerű meghallgatásuk, illetve' az első találkozás e müvek­kel ritkán győz meg rendkí­vüliségükről. csak gondos el­mélyülés és intenzív figye­lem vezet közelebb hozzá­indulathullámzások és a szo­rongásos állapot. Kitünően illeszkedett az együttesbe a három aggastyán: Csiszár András, Gyarmatiig Ferenc és Bánó Pál. A címszerepet Pólyák Zsu­zsa alakította. Ezúttal intel­lektusa is érvényesülhetett. Az Edgárral folytatott dia­lógusai vibrálóak. Az áldozat és önzés kettősségét, a ke­gyetlenségei és a szerelmet egyaránt képes plasztikusan kifejezni. Az írott drámát összevetve az előadással, kitetszik, hogy Fodor Tamás nem készült revelációra. Tiszta, jól át­gondolt előadásnak lehet­tünk tanúi. Ami persze még semmiképpen sem jelenti, Witkiewicz megfejtését, csak egyféle — kétségtelenül a legkézenfekvőbb — megkö- zclitéset. (gyarmati) juk. Ennek a hihetetlenül gazdag világnak a megérté­séhez szeretne segítséget nyújtani az előadássorozat, melyet Turcsáiiyi Emil pro­fesszor, a miskolci Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola lanára vezet. A sorozat öt előadásból áll. Az első ma este (i óra­kor lesz, Színek és harmó­niák címmel. A szerzők: Ra­vel—Rimbaud—Van Gogh. December ltl-án, szintén ked­den este (1 órakor: Ritmusé* mozgás. Sztravinszkij—Coc­teau—Picasso müveit halljuk, illetve látjuk. Jövő évben to­vábbi érdekes témák: febru­árban a Vonal és dallam, márciusban a Zene és drá­ma, majd áprilisban a Zene és népművészet. (márUus) HBzérd&ku Értesítjük az Avas-dél lakótelepi fogyasztóinkat, hogy a Bokányi Dezső .ti. 9. sz. alatt, az alagsorban befizetö- 4 helyiséget létesítettünk, ahol 1979. november 21-től kez­dődően szerdán és pénteken Ki—Ki óra között állunk rendelkezésükre. Kérjük, hogy a Testvérvárosok. Középszer, Bokányi, Engels, Ifjúság. Oszip, Kulich, Sályi és Elek Tamás utcában lakó, napközben otthon nem találl fogyasztóin!: a hátrahagyott fizetési felhívással — annak kepétől számított íí napon belül — szíveskedjenek a fent-' helyen áramszámláikat kiegyenlíteni ÉMÁSZ Miskolci Üzemigazgatóság Képes zenei kaleidoszkóp Zene — irodalom — képzőművészet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom