Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-16 / 268. szám
TELEX Dámszarvasok a Nyíri-erdőben A Mechanikai Miivek abonyi gyáregységében modern, elektront« kus érmevizsgáló rendszerrel felszerelt, formatervezett utcai tele* fonok gyártását kezdték meg a közelmúltban. Meghalt a múlt szombati Schalke 04—Düsseldorf bajnoki mérkőzés egyik 27 éves nézője, akit a játék alatt sebesített meg valaki. Betegágyában azonban még rá tudta vezetni a rendőrséget ‘ „gyilkosára”, s az nem más, mint egy 23 éves fiatalember, aki a helyi rendőrség szóvivőjének közlése szerint be is vallotta tettét. HAJÓSZERENCSÉTLENSÉG A divatkesztyűk mellett sport- és sikésztyűket is készít a Pécsi Kesztyűgyár. A skandináv államok mellett az NSZK-ba, Francia- országba és Olaszországba is száilitanak 120 000 párat az idén. Felújítják az éttermet Évente sokezren keresik fel a szerencsi pályaudvaron levő éttermet. Az Utasellátó Vállalat területi igazgatósága által üzemeltetett létesítmény a jövő héten néhány napra bezár. Ezt a konyhai részen, il1940—50-es évek divatjának jellemző jegyei kerültek előtérbe. A nőies lágy vonalak, puha kidolgozás, a töméssel, húzással erőteljesebben hangsúlyozott vállak, a 25—30 évvel ezelőtti divatot idézik. A1 keményebb vonalú, sportos félkabátok, blézerek jól ösz- szeférnek a gloknis, húzott ruhaaljakkal. A ruhákat, kabátokat élénk, vidám, sokszor élesen ellentétes színű fényes anyagokból varrták, A modelletve az étteremben végzendő felújítási munkálatok teszik szükségessé. A csaknem 100 ezerforintos átalakítási munkák keretében padozat- és falburkolatcserét hajtanak végre. lek sorában feltűnt a sok egyszínű kelme, és ha mégis mintázzák, a minták többsége geometrikus. A férfiak puha, könnyű ruházata nappalra ugyancsak sportos, alkalomra pedig klasszikus szabásvonallal készül, egyenes nadrágszárral. A gyermekdivat szintén két fő irányba hajlik, a sportos és a romantikus felé. A kicsinyeknek is terveznek különféle hosszúságú, köny- nyű, jól öltöztető kabátkákat, blézereket. Görög teherhajóval ütközött össze, majd felrobbant egy román tartályhajó tegnap az isztambuli kikötő közelében. Mindkét hajó kigyulladt. A kikötő közelében az épületek ablaküvegei kitörtek. A román tartályhajóból kiömlő olaj lángba borult. A 45 főnyi legénység közül az egyik a kórházban belehalt égési sebeibe. Hárman a robbanástól vízbe vetették magukat, kimentették őket. A legénység többi tagjáról egyelőre semmi hír. A görög tengerhajó legénységét sértetlenül kimentették. RAZZIA A japán rendőrség Tokióban egy négynapos tisztogató akció során őrizetbe vett több mint ezer feltételezett bűnözőt, és nagyszámú lőfegyvert kobozott el. Elfogták a körtetofvajskat Bemáth József és Gaál Antal bükkaranyosi lakosok november 4-én az esti órákban körtét akartak lopni a Nagymiskolci Állami Gazdaság bükkaranyosi gyümölcsöséből. A két férfi szándékáról értesítették a rendőrséget, és nem sokkal később elfogták a körtetolvajokat. Bemáth és Gaál 40 láda — mintegy 6000 forint értékű — gyümölccsel akarta megkárosítani a gazdaságot. Az új módi régi lesz 1980 tavaszára, nyarára az Sport- és síkesztyi exportra TÍZ felesége volt Tíz felesége, 21 gyermeke, 120 unokája volt annak a kenyai idős embernek, aki jóval több volt 100 évesnél, amikor a napokban elhunyt. Még emlékezett az első misszionáriusokra. MEGHALT A Duna-Tisza közének északi részén, a Nyíri-erdőben él Magyarország egyik jelentős dám- vadúllománya. A múlt században betelepített dómok a homoki erdők és tölgyesek nyújtotta élőhelyet megkedvelték, és szépen szaporodnak. A jelenleg mintegy 300 egyedet számláló állomány kiválóságát bizonyítja, hogy az u'"jbi években számos arany- és ezüstérmes „lapátost" ejtettek ott el. A képen: „barcogó” bikák küzdelemre készülnek. A zempléni hegyek szorításában éli életét Füzérkajaia. Egy régi általánc-s iskolában kábelsaru- üzem létesült, amelyet a pálhá- zi tsz a Villamosberendezés és Készülékművek EKA Gyárával közösen indított be ez év április 1-ével. Huszonöt-harminc helybeli asszonynak ad munkát az üzem. Képünkön: a kábelsaru sorjáílanitása. Magára hagyták az áldozatot... „Máskor is volt soar ilyen...” Indok nélkül; rendkívül durva mouon; inoiték tóién uaiozas után — mtiinyju'c n»merüsci; mar ezek a Kifejezések . . . Sajnálatosait „hétköznapi" lenne bírósági tudósításunk, ha nem következne meg ez a szó is: közömbösség. Alábbi esetünkben ugyanis ez is szerepei, es bar Kiss Miklós eleiét meg a gyors orvosi beavatkozás sem menthette volna meg, mégis elgondolkodtam az, ahogyan magára hagytak a magateneletlen, verzú emu ért. NYOLC K.OIISÓ, 8X2 UL. VliKMt r Bűdi László, tiszakíuádi. lakos május 13-án budapesti munkahelyéről utazott haza. Már a vonalon is sűrűn emelgette a poharat, majd a délutáni órákban Sárospatakon, a restiben megivott nyolc korsó sört és hozzá kísérőnek ugyanannyiszor két deciliter vermutot. Az esti autóbusszal lakóhelyére Indult, de már a járművön elaludt, s csak a „pilótának” köszönhette, hogy végül is megérkezett. Első útja a helyi vendéglőbe vezetett. Útközben találkozott Kiss Miklóssal. akire egy korábbi verekedése kapcsán — Igaz, minden indok nélkül — már régebben haragudott. ..Jobb. ha eltűnsz a szemem elöl. jobb ha hazamégy’» — mondta neki és betért a vendéglőbe. Itt még .,töltögetett” egy keveset, majd hazafelé vette az útját A presszó mellett. — ahol éppen záróra volt — ismét találkozott- Kiss Miklóssal, akit most már minden figyelmeztetés nélkül olyan erővel állón vágóit, hogy a szerencsétlen férfi először a falnak, maid a kövezethez csapódott. Budi László .ió- néhányszor még bele is rúgott, majd mérhetetlen haragját kifejezendő, levetkőztette a máf eszméletlen áldozatul. A NAGYBÁTYJA VOLT... A presszóban ebben az időben éppen zártak, elszámolták a bevetőit, és lakat került a hátsó bejáraira is. F. J-nc és K. I. i'el- szolgálónŐk észre is vettek a nyöszörgő férfit. He nem törődtek vele, mondván: ,,En arra gondoltam, hogy egy részeg fekszik olt. máskor is volt már ilyen, így ügyet nem csináltam belőle.” Elmentek tehát a magalehetetlen férfi mellett, majd érzékeny búcsút véve, F. I-né hazafelé, K. 1. pedig az alig ülvén méternyire levő KISZ-klub felé indult, ahol meg is jegyezte: „Huj, de megijedtem, láttam egy embert, aki néni volt felöltözve ...” Az ügy részéről ezzel el is volt intézve. Minden lelkiismereti'ur- dalás nélkül perdüli-fordult a divatos disco ritmusokra, miközben Kiss Miklós, aki a nagybátyja és néhány órával elöpb a presszó vendége volt. magára hagyva haldoklóit.. Hajnali négy órakor találtak rá. kórházba szállították, ám ekkor már menthetetlennek bizonyult. HAT EV BÖRTÖN A Miskolci Megyei Bíróság dr. Balta Miklós vezette büntetöta- nácsa a nanokhnn bird eleit ítéletet Btidi László «»»vében. ' A vádirattal egvezöen báláit okozó súlyos testi sértés büntette irűntt marasztalta cl. s a bűmben előéletű vádlottá* — nem Jogerősen — hatévi. börtönben • e« ön endŐ szabadságveszt ősre fFAlfp ö tehát megkapta b"”-'«^,&<.*• . . ; (uclva rclv) Érdekességek, furcsaságok Anekdota A SZÁMÁR ÖSZVÉREN , KÁBlTÖSZER- FOCYASZTO GYERMEKEK Az amerikai kábítószer-fogyasztók közössége egyre népesebb lesz es egyre fiatalabb. Mér iskolás korú gyerekek is káb■ tószert fogyasztanak. Csa ’ lliTT-ben a rendőrség mintegy líj üüO fiúnál és lánynál talált k tbi:ószer., hol iskolatáskába, nadrágzsebbe. hol pedig babákba és fehérneműbe rejtve. Az óraközi szünetekben vagy délután n tv előtt, a gyerekek, néha hatévesek, már marihuána-cigarettát szívnak. A tapasztalt kábítósok, közülük már egy csipet kokainnal álmodják át a napot. A fiatalok a kábítószert olyan eladóktól vásárolják, akik elemi iskolák vagy játszóterek közelében sétálgatnak, gyakran fagylaltárusnak álcázva magukat. Mások napi adagjukat kábítószer-fogyasztó szüleiktől kapják, vp1' a testvérektől. Egyes apák és anyák még csecsemőknek is kábító hatású italt adnak — altatónak. Egy gyermekorvos rémülten állapította meg, hogy egyre több csecsemőt, keze1 űek, akiket valósággal kábítószerrel etetnek. BŰNÖZŐ GYEREKEK NY UGAT-BERLINBEN Nyugat-Berlinben 'tavaly 3500-zal több volt a bűncselekmények száma, mint az előző évben. A tavalyi bűncselekményeknek több mint a 20 százalékát fiatalkorúak követték el. „VADÁSZAT” GÉPKOCSIVAL .Ausztriában a figyelmetlen gépkocsivezetők sok útjukba kerülő állatot gázolnak halálra. Az osztrák vadászszövetség statisztikai adatai szerint tavaly az országutakon, főleg az erdők mentén 113 500 négylábú állat és 26 500 madár pusztult el a gépkocsik kerekei alatt, köztük például 27 800 őz, és szarvas. 33 500 nyúl, 1300 fáé*" *.400 frwíoly. VÁRATLAN KIMENETEL Egy dijoni üzleti betörés váratlan kimenetelű volt. Amikor a tolvajokat a rendőrség rajtakapta és menekülni voltak kénytelenek, egyiküknél — aki terhes nő volt — nyilvánvalóan az izgalom következtében idő előtt szülési fájdalmak léptek föl. A rendőrök tüstént a szülőszobára vitték. CSALÁDI MÁZAK A TETŐN A nyugat-németországi Kurls- ruheben egy hétszintes nagy- garázs tetején kísérleti jelleggel családi házakat helyeztek el. A családi házak alapterülete 120 négyzetméter. Mindegyik házhoz egy Ids kert js tartozik. Egy nő tanácsot kér a pszichiátertől. — A férjem magában beszél. — Ez gyakran előfordul — nyugtatja meg az orvos. — Lehetséges. De az én férjem ráadásul fel is hívja magát. ★ — Nagyságos kisasszony, találkozhatunk még? — Hívjon csak fel nyugodEgy francia marsailt uralkodója diplomáciai követként Spanyolországba küldött. Amikor a követ Madrid kapui előtt megjelent, mint ö maga elbeszélte — a spanyol király küldöttsége égy kis öszvért nyújtott át. neki amelynek hátán belovagolt a spanyol fővárosba. „Ez minden bizonnyal szép látvány lehetett” — mondta XIII. Lajos, francia király; — Egy szamár öszvéren!, .Minden bizonnyal fennség” — válaszolta az öntudatos és tiszteletlen, marsall —. „én vol- 4am az Ön képviselője”! tan. A számomat megtalálja a telefon könyvben. — Es a becses neve? , — A•/ is ott van mellette. A postától jött ember magyarázza az idős hölgynek: — ... és ha tűz van. hívja a száztizenkettőt! — Micsoda újmódi flanc! Az én időmben a tűzoltókat hívták. / Telefontörténetek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WIRTH LAJOS: Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579: titkárság: 16-886: ipari rovat: 16-035: beioólitikai rovat: 16-450: kultúrrovat: 16-067: sportrevat: 16-049; levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja; a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. E ncsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím Miskolc. Pf. 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető- a postahivataloknál és a hírlap- kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357 Készült a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIAN ÜELA.