Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-11 / 238. szám

ÉSZAK - MAGYARORSZÁG 2 1979. október 11 csütörtök \ PariuiuBkásköüttség utazott msgyéukiől Voloodába Az ideológiai és kulturális munka tanulmányozására parim un kásküldöttség uta­zott szovjetunióbeli testvér- megyénkbe. Vologdába. Deme Lászlónak, a megyei pártbi­zottság titkárának vezetésé­vel. A küldöttség tagjai: dr. Vb-ülés Sárospatakon Kovács László, a Miskolci városi Pártbizottság titkára, Sisl;a Andrási a megyei part- bizottság politikai munkatár­sa és PoliL Mihályné, a me­zőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet elnöke. Egészségügy, adóztatás ..A sárospataki tanács vb egészségügy! osztálya jól látja el feladatát, hatósági dönté­sei megalapozottak, törvénye­sek. Növekedett az osztály intézményeket irányító és el­lenőrző tevékenysége, amely­hez nagymértékben hozzájá­rul az az együttműködés, amelyet a varos társadalmi, s gazdasági egységeivel' kö­töttek.” Ezt állapította meg lobbek között Sárospatak Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága azon az ülésén, amelynek na­pirendi pontjai között szere­pelt az egészségügyi osztály munkájáról szóló értékelés., A város egészségügyi ellá­tása sokat fejlődött az utób­bi időszakban. Az ágazati és hatósági feladatokon ' belül jelentős helyei elfoglaló szo­ciális gondoskodás .színvona­la javult, s nagy gondot for­dítottak a segélyezésre 'rá­szorultak felderítésére is. Fejlődött a közegészségügyi- járványügyi tevékenység is, liijjzen ezen a tevékenységen belül — először — főállás­ban látja el vezető orvos a tisztséget. Nem kis feladatot jelent a városnak az egész­ségnevelés széles körű szer-' vezése, irányítása. A Sáros­patakon dolgozó orvosok va- lapiennyien rendszeresen fog­lalkoznak egészségnevelési te­vékenységgel ; előadásaikat üzemekben, tanyai települé­seken, ifjúsági klubokban, is­kolákban és egészségügyi in­tézményekben hallgatják. A felvilágosító munkában ki­emelt szerep jut a védőnők­nek is. akik gyakran tartanak egészségügyi-felvilágosító elő­adásokat. Az egészségügyi osztály munkája kiterjed még a polgári védelemre való fel­készülésre, valamint az alko­holistákkal szemben fogana­tosítóit intézkedésekre is. Ez utóbbi tevékenység — jólle­het eredményesnek mondható — nem meríti ki még azokat a lehetőségeket, amelyeket ezen a területen el lehet várni. A végrehajtó bizottság megtárgyalta azokat a ható-' sági feladatokat is. amelyek a lakosság adóztatásának helyzetével foglalkoznak. A •vb határozata szerint a helyi adóügyi hatosag adópolitikai munkája jó színvonalú. A központi irányelvek érvénye­sítése és az adóügyi munka színvonalának további javí­tása érdekében a jövőben fo­kozottat) 6 figyelmet kell for­dítani a kiemelkedően magas jövedelmek felkutatására és adóztatására. Tovább keli — adatszerzés és helyszíni el­lenőrzés útján’ — biztosítani az igazságos adóztatás érvé­nyesítését. javítani keli az ügyintézés színvonalát, s na­gyobb figyelemmel keli kí­sérni a jövedelemadózás alá vontak jövedelmének alaku­lását. Tovább kell fokozni az ipari engedéllyel nem ren­delkezők — közismertebben: kontárok — felderítését. A végrehajtó bizottság ülé­sén szó volt még a költség­vetési előirányzatok csökken­téséről, valamint a Balassi Bálint utca 1. szám alatti ál­lami lakótelek használatba adásáról. OFQTÉRT-boll Mezőkövesden Néhány héttel ezelőtt nyílt meg a mezőkövesdi új szol­gaitatóházban — az Öna- es Ekszerbolt szomszédságában — a város OFOTÉRT-boltja. Caillogó-villogó üzlet, kor­szerű műhellyel, tetszetős •berendezéssel — ám a köves- diek nem pusztán ezért örülnek neki. A város rendelőintézetében . a IV. ötéves tervidőszak vé­gétől rendszeres a szemész szakorvosi rendelés. A szem­üvegekért azonban, minded­dig Miskolcra, vagy Egerbe kellett utazni, s ez nem ke-: veseknek egy-kétnapos ki­esést jelentett a munkából. A városi, tanács és az OFOTÉRT által közösen lé­tesített bolt — amely mint­egy 700 ezer forintba került — a környékbeli községek altatását is segíti. — Mit tud az OFOTÉRT- bolt műhelye? — Három Jálszerész .szak­munkás dolgozik jtt —mond­ja Simon Szabó Józseíné boltvezető. — Ha szükséges, egyetlen nap alatt 00 szem­üveg is elkészül a műhely­ben, Foglalkozunk keretjaví- tással. szolgáltatásaink közé tartozik a fekete-fehér fo­tók előhívása is. Vállaljuk a ..színes” megrendeléseket, Budapestre küldjük a mun­kát. A műhelyben a iegmoder- »vebb gépi felszerelés. Hogy’ faésKÍil a szemüveg? A i divptriainerovel gondosan be. mért üveget a vágógép hi­hetetlenül éles gyémánthe­gye vágja a kívánt sablon­ba. Szerepel játszik a műve­letben a kézi vágó, á tördelő fogó is. A két' csiszolókő kö­zül az egyik formába csiszol­ja az üveget, a másik, a fi­nomabb, a csiszolási hibákat javítja. Ha. elkészült az üveg. az elektromos melegítőben levő forró üveggyöngy-resze­lékbe helyezik a keretet, hogy az a kívánt formára megtáguljon. Ezután már csak az üveg beillesztése kö­vetkezik a keretbe, fgy le­írva egyszerűnek tűnik a művelet, ám a valóságban nagy precíziót igényel. — Milyen a szemüvegke­ret-divat? — Tartja magát a nagy alakú, celluloidkeret. Bár optikailag nehezebb elkészí­teni hozzá az üveget, más távolságot kell bemérni, mint a normál keretűelvhez. — A bolt kínálata? ’— Változatos. Van 16 mil­liméteres hangos vetítőgé­pünk «— borsos ára miatt inkább intézményeknek ajánlhatjuk —, GAF belga automata diavetítőnk, Ya- .slüca fényképezőgépünk, be­épített fénymérővel, szovjet villámunk . . Most kaptunk Ózdról megrendelést 500 da­rab .szobahőmérőre. bmnt 1 liiierkozitiosz-jÉileum Október 14-én lesz tíz éve annak, hogy fellőtték az el­ső Interkozmpíiz mesterséges holdat. Az elsőt azóta 18 követte, a tudósok már a huszadik felbocsátásának elő­készítésén dolgoznak, mon­dotta Borisz Petrov, a Szov­jetunió Tudományos Akadé­miájának'alelnöke, az Inter- kozmo.sz-tanács elnöke, az évforduló alkalmából szer­dán tartott moszkvai sajtó- értekezleten. Az Interkozmosz-program. a szocialista országok közti űrkutatási együttműködés el­ső évtizede. gyakoriul iiag három szakaszra, tagolódik. Az első. az előkészítés idő­szaka volt: 1067-ben kilenc szocialista ország — Bulgá­ria. Csehszlovákia. Kuba. Lengyelország. Magyarőrszág. Mongólia, az NDK, Romá­nia és a Szovjetunió — jó­váhagyta a közös kísérletek és kutatások komplex prog­ramját. A megállapodás értelmében a Szovjetunió biztosítja a • kozmikus tech­nikát. míg az egyes országok saját műszereikkel járulnak hozzá a kísérletekhez. A második szakaszban bo­csátották' fel a mesterséges holdak első nemzedékét, majd kidolgozlak a második nemzedékei. Erre az idő-' szákra esik ezeknek az auto­matikus irányítású, univer­zális űrállomásoknak a fel­bocsátása. A harmadik szakasz látva, n.vos elorelepest hozott: 1076-ban a szocialista orszá­gok kormányközi többoldalú együttműködési szerződési •írlak alá, amely lehetővé tette, hogy szocialista orszá­gúk beli űrhajósok rész! ve­gyenek a szovjet űrhajókkal és űrállomásokkal végrehaj­tott. expedíciókban. , Elsőként csehszlovák, majd lengyel, NDK-beli és bolgár űrhajós csatlakozott a szovjet le­génységhez. s a program folytatódik, mégpedig ma­gyar űrhajóssal. — Az együttműködés — hangoztatta Petrov ■ akadé­mikus — a kisebb országok számára is lehetővé teszi, hogy bekapcsolódjanak az űrkutatásba. Ezenkívül fel­becsülhetetlen a tudományos kutatási eredmények jelen­tősége. A szocialista országok tudósai közösen dolgozták ki a kutatási területeket is. Petrov akadémikus-után az. egyes szakterületek tudósai számolták be a tízéves mun­ka konkrét eredményeiről. A' KISZ megyei bizottsága tegnap délelőtt ülést tartott. A testület megtárgyalta az 1979. évi építőtábori mozga­lomban való részvétel me­gyei 'tapasztalatait, majd tá­jékoztató hangzott el a nyári éves {elkészítésről., Az Ifjú Garda 1978—79-es képzési évének tapasztalatairól és az 1979—80-as évi teladatokrol / szóló jelentés után tájékoz­tatták a mégyebizottságo't a KISZ KB múlt évi?, a KISZ szakmunkástanulók körében végzett munkájának időszerű feladatairól -szóló határozata végrehajtásáról, végül meg­tárgyalták az ifjúsági sajtó helyét es szerepét megyénk üzemeinek es középiskolái­nak KISZ-munkójában. Az Eurépa-tanács közel-keleti vitája A Strasbourg! Európa-ta- nacs szerdai ülésén felszó­lalt két közel-keleti ven­dégszónok, Mose Dajan Iz­raeli külügyminiszter, és Butrosz Ghali, egyiptomi külügyi államminiszter. Dajan felszólította Jordá­niát, Szíriát és Libanont, hogy csatlakozzanak a béke- tárgyalasokhoz, ahhoz a fo­lyamathoz, amely az Egye­sült Államok védnökségével megkötött egyiptomi—izraeli különbekével indult meg. Mint ismeretes, »Izrael arab szomszédai nem azonos ala­pokról ugyan, de egységesen elutasítják, hogy részt ve­gyenek a közelakeleti válság olyan rendezésében, amely a- palesztin kérdést a Paleszti­nái Felszabaditási Szervezet részvétele nélkül próbálja megoldani. Az izraeli külügyminiszter meghívta a megszállt terü­leteken élő Palesztinái la­kosságot, hogy vegyen részt az egyiptomi—izraeli ..auto­nómia-tárgyalásokon”. s ezzel Dajan Nyugat-Európa támo­gatásai igyekezett megsze­rezni ahhoz az izraeli törek­véshez, hogy a PFSZ helyett olyan palesztin személyisé*­gekkel tárgyaljon a meg­szállt területek lakossaganak sorsáról, akik — a PFSZ- szeJ ellentétben — feltehe­tően engedményekre bírha­tok. Közismert ugyanakkor, hogy a megszállt területeken élő Palesztina! arabok hatá­rozottan támogatják a Pa- lesztinai Felszabaditási Szer. vezet politikáját. Dajan is­mételten kijelentette, hogv a Palesztina! Felszabaditási Szervezet képviselőivel ,.esak a harcmezön hajlandó talál­kozni”. Izraeli kollegájával vitába szállva. Butrosz Ghali Szor­galmazta. Nyugat-Európa vesse latba befolyását az Egyesült Államokkal és Iz­raellel, hogy azok kezdjenek párbeszédet a Palesztinái Felszabaditási Szervezettel. Az egyiptomi politikus sze­rint a nyugat-európai korc mányoknak — anélkül, hogy állást foglalnának — közve­títeniük kellene és diplomá­ciai lépésekkel előmozdílhat- náR a kapcsolatiéi vételt a PFSZ és az Egyesült, Álla­mok, illetve Izrael között. Milanko Renovica Fejér megyében Milanko Renovica, a Bosz­nia-! le rcegov i n a Szoci a 1 i.s 1 a Köztársaság Végrehajtó Tát- náesának elnöke és kísérete szerdán Fejér megyébe láto­gatott. Először a il 000 hek­táros Agárdi Mezőgazdasági Kombinát ziehyújialui táp­keverő üzemét és sertéstele­pét, majd pedig a székesfe­hérvári Könnyűfémmüvet kenfesiie fest. A látogatás kö­vetkező. egyben utólso állo­mása a dunaújvárosi Dunai Vasmű volt. Milanko Reno­vier mindkét kohászati tizei oen megtekintette a korszerű hengerművet es az országaink közötti kohá­szati, illetve alumíniumipari együttműködés továbbfejlesz­tésének lehetőségei iránt ér- óeklőiciótt. A toryk Blackpe&iban B righton után Blackpool áll a brit közvélemény ér­deklődésének középpontjában. A Munkáspárt után most a konzervatívok tartják kongresszusukat. Mi sem természetesebb, fhint az, hogy a toryk a labouris- ták heves bírálatával adtak meg a tanácskozásuk alap­hangját. Nyoma sincs Bláckpoolban a szigetország helyzetére vo­natkozó önkritikus elemzésnek, a párt iránti kiábrándult­ság elismerésének. Pedig Thatcher asszony kabinetje má­jus óta jócskán vesztett népszerűségéből. Az ünneprontó szerepére a toryk lapja, a D%ily Telegraph vállalkozott, közölve a kongresszus mégnyitásának napján, miszerint a választók 14 konkrét kormányzati kérdés közül nyolc­ról úgy vélekednek, hogy azt a kabinet ügyetlenül, rosz- szui kezeli. Nő a bírálat Anglia EGK-politikájával szem­ben. elkeseredést szül a kormány tétlensége az áremel­kedéssel kapcsolatban, s a szolgáltatások rohamos rom­lásit egyenesen a konzervatívok rovására írják a sziget- országban. Minderről lord Thorneycrolt, a párt elnöke megnyitó beszédében mélyen hallgatott. Annál löbb szó esett — Francis Pym hadügyminiszter beszámolója kapcsán — Nagy-Britannia katonapolitikai irányvonaláról. Mini már jó néhányszor előfordult a nyugati léitekén, Pym is két­értelműre hangszerelte előadását. Igaz, üdvözölte példá­ul a Szovjetunió Berlinben bejelentett egyoldalú haderő- csökkentési lépését, del nyomban hozzáfűzte: Anglia mindezek ellenere tovább fokozza, erőfeszítéseit mind a nukleáris, mind a hagyományos fegyverkezés terén. Ma még aligha lehet tudni, milyen visszhangot vált kr brit berkekben Pym felszólalása. a hadügyminiszter ugyanis nem hagyott kétséget afelöl, hogy a szigorú ta­karékossági intézkedések ellenére. Nagy-Britannia mé­lyen benyúl az államkincstárba a fegyverkezési kiadások fedezésére. A nyolcvanas évek közepéig — így tervezik a toryk — évente legalább három százalékkal növelik a hadügyi költségvetést. Nem kevésbé ellentmondásoktól hemzsegett Mark Car­lisle oktatásügyi miniszter beszéde. Elkötelezte ugyan magat az oktatás színvonalának emelése mellett, ugyan­akkor kilátásba helyezte, hogy — tekintettel a költség­vetési keretek megnyirbálására — valószínűleg megszün­tetik a diákok étkeztetését. Bár a toryk kongresszusa még túri, annyi bizonyos, hogy az első megnyilatkozásokból Ítélve, a brit: Konzer­vatív Párt nem hajlandó levonni a szükséges következ­tetéseket a közvélemény egyre nagyobb türelmetlenségé­ből. Ellenkezőleg, igyekszik azt a látszatot kelteni, mint­ha a balszárh.von megerősödött líibouristákkal szemben csakugyan ők képviselnék a brit milliók érdekeit. A hagyományosan pontos angliai közvélemény-kutatá­sok azt bizonyítják, hogy a brit polgárok egyre kevésbé hisznek ebben. Meghalt Tataid A Bakhtur afgán hírügynökség az-alábbi közleményt adta ki: Október 9-én hosszabb ideje tartó, súlyos betegség kö­vetkeztében. elhunyt Núr Mohammed Taraki. az Afganisz­táni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának volt elnöke. Szocialista szerződést kötöttek A Magyar Szocialista Mun- •kuspán XI1. kongresszusa, és hazánk felszabadulásának 85. évfordulója tiszteletére az Ózdi Kohászati Üzemek és a Kohászati Gyárépítő Válla­lat kollektívái, brigádjai teg­nap október lp-én szocialista szerződést írlak alá az ózdi 2. számú nagyolvasztó átépí­tési idejének csökkentésére. A népgazdasági érdekeket figyelembe véve — a nyers- vasgyártás növelése érdeké­ben — az átépítési idő csök­kentése fontos feladat. Ezért az Ózdi Kohászati üzemek és a 'Kohászati, Gvárépítő Vál­lalat kollektívái, szocialista brigádjai vállalják, hogy ok­tóber 4-én a leállt 2. számú nagyolvasztó átépítési mun­káit a tervezett 30 nap he­lyett 28,5 nap alatt végzik el. A kollektívák vállaljuk to­vábbá, hogy a kölcsönös se­gítségnyújtással további erő­feszítéseket tesznek az átépí­tési idő 25 napra való csök­kentésére. Az átépítés munkálatai kö­rülbelül 22 millió forintjába kerül a vállalátnak.----------------------y------------------------------------------------------------------------------­A ZALKA MÁTÉ GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA (Miskolc, Kun, Béla u. 10.) M ÜSZA KIRAJ Z-TAN FOLY Alii HÜTÖGÉPKEZELÖ TANFOLYAM KOMPRESSZORAEZELÖ TANFOLYA M HEGESZTŐ MŰSZAKI SZAKEMBEREK TOVABB KÉPZŐ TA NFOLYA M A Bővebb felvilágosítás az iskola igazgatói irodájában ■I ■ ülésezett a KISZ megyei bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom