Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-05 / 233. szám
J Ma este évadnyitó premier: Ház a varos mellett Tegnap este nyilvános főpróbán már találkozott a nézők egy részével a színház új produkciója, a hivatalos bemutató, az igazi premier azonban ma este 7 órakor lesz. Az 197!)— 1990-as színházi évad első bemutatója egyben nyitás is. A nagy múltú színház megújhodolt művészeti vezetéssel és jelentősen felfrissült társulattal kezdi 157. évét. Első produkciójaként — ennek lesz ma este hétkor premierje — Sarkadi Imre Ház a város mellett című háromfelvo- násos színművét láthatják az érdeklődök a vendégként hivott Szőke István rendezésében. Ebben a darabban lép először a.színház tagjaként miskolci színpadra Tímár Éva. a visszatért Polgár Géza (kettejüket látjuk a képen) és az ugyancsak hazatért Blaskó. Péter. A negyedik főszerepet Matus György alakítja, a további szerepekben pedig — többek között — Csapó Jánost, Sallós Gábort láthatjuk. Tehát: ma este hétkor évadnyitó premier lesz Miskolcon. (Fotó: Júrmay György) SÚLYOS KAROK A Crna-Gora-i tengermelléket április 15-én sújtott katasztrofális földrengés 03 milliárd dinár kárt okozott. (A katonai létesítményekben keletkezett károk nélkül.) Ez az összeg a 4,4- szerese a Crna-Gora-i Köztársaság tavalyi nemzeti jövedelmének. EURÓPA ÖRÖME Belgrádban tegnap délelőtt megkezdődött az „Európa öröme” elnevezésű XI. nemzetközi gyermektalálkozó, amelyre több mint húsz országból érkeztek vendégek. A négynapos ren dez vény kul tú nnűsorá- ban Magyarországról a Rajkó Zenekar és egy 24 tagú táncegyüttes szerepel.VASÜTI KARAMBOL Szerda este Piliscsaba és Leányvár állomások között a Budapest felé haladó személyvonat mozdonyába ütközött egy Piliscsabáról engedély nélkül kihaladó mozdony. Az ütközés következtében négy utas és három vasutas könnyű, egy vasutas dolgozó súlyos sérülést szenvedett. Psziciislíiiai laboratórium Bábolnai napok A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát és az IKR október 4. és 6. között harmadízben rendezi meg a bábolnai napokat. A bemutatósorozaton több mint száz hazai és külföldi gyár, kutató- és kísérleti intézet állítja ki legújabb termékeit, s mutatja be a különböző talajmíívelési és növénytermesztési technológiák műveleti megoldásait. Képünkön: talajművelő gépek a kiállításon. Alkalmasság- és alkalmazásvizsgálatokkal segíti a pályakezdő fiatalokat a Dunai Kőolajipari Vállalat pszichológiai laboratóriuma. A nehéziparban végzett pálya- választási tanácsadás, pácára irányítás helyzetéről tárgyalt csütörtöki ülésén az Országos Pályaválasztási Tanács. Krumpli Egész úton próbáljuk felbecsülni, hány dekás lehel a krumpli, illetve hány deká- sak lehetnek, hiszen van belőlük jó pár darab. Forrótól az országhatárig, ha nem is méterenként, de mondjuk 30 —50 méterenként fekszik az úton; a szemben jövő pótkocsis teherautókról pereghetett le. Pilótánk egy kis lelkiis- meret-furdalással hajt át rajtuk, s ez — bevallom őszintén: tékozlás vagy pazarlás miatti szégyenérzet — rám is átragad. Sőt, pár kilométer után a gépkocsivezető már megpróbálja a lehetetlent. A megengedett 90 kilométeres sebességgel haladva kikerülni a lepergett krumplikat. Ez, persze, világos, hogy nem mindig sikerül, s ha nem, hát csak bánkódunk a mögöttünk maradó szétlapitott burgonyák miatt. És a pótkocsis vontatók rendületlenül jönnek szembe velünk. A járműveken azonban hiába van magasító, a krumpli csak pereg. Hogy ezen a napon hány kiló (nem tudom, nem mázsát kellene-e írnom) pergett le a Forró és Hidasnémeti közötti útszakaszon közlekedő járművekről — nem tudom. Bármennyire szégyellem, azt is bevallom, hogy nem tudom, mert nem néztem meg, kik, honnan, s hová szállítják megrakott vontatókon ilyen felelőtlenül a krumplit. Fia én elmulasztottam, s talán még nem késő. lesznek bizonyosan, akik felfigyelnek erre. Gondolom — lehet naiv vagyok — talán az ismeretlen szállítók utasítják rendre a gépkocsivezetőket. — pusztafalvi —■' is szakíüiiÉasianiilék Szigetszentmiklóson, a 208. sz. Steinmetz kapitány Szakmunkásképző és Szakközépiskolában 324 elsőéves tanuló kezdte meg az új tanévet. Autószerelők, karosszérialakatosok, repiilőgépszerelök, repülőgép-műszerészek és géplakatosok lesznek. Az iskola a ráckevei járás nagyobb gyárai, elsősorban a Csepel Autógyár, a Pestvidéki Gépgyár, a Szövetkezeti Szállítási- Vállalat, valamint a MA- IÉV részére képez szakmunkásokat. ORKÁN Óránként 155 kilométeres sebességgel száguldó orkán pusztított az amerikai Connecticut államban. Egy ember életét vesztette, kétszázan megsebesültek. A szélvész házakat döntött romba, földön tartózkodó repülőgépeket repített a levegőbe. Az első becslések szerint több mint százmillió dollár anyagi kár keletkezett. A VONAT ELÜTÖTTE Fejér megyében, Szabad- egyháza külterületén egy vasúti átjáróban a személyvonat elütötte a kerékpárján közlekedő Balisi János 65 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat szerint a kerékpáros a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott át a síneken. Pályázati felhívás fiz emlékező falu A Magyar írók Szövetsége, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium pályázatot hirdet a feszabadulásunk óta eltelt esztendők, falusi, szövetkezeti és mezőgazdasági jellegű megtörtént jellemző eseteinek — vidám történe- tű, vagy egyéb okból emlékezetes históriáinak — megírására és beküldésére. A pályázaton bárki részt vehet. Több történet is beküldhető. A történeteket legfeljebb há- • rom gépelt vagy kézzel írott oldalon szerkesszék meg, tüntessék fel az évszámot, a történet helyét, lehetőleg a szereplők nevét is. A pályázat jeligés. A pályaművön fel kell tüntetni a jeligét, hasonlóképpen á lezárt borítékon is, amely a pályázó nevét, foglalkozását, munkahelyét és pontos címét tartalmazza. A pályázatokat egy példányban kell elküldeni postán, legkésőbb 1900. április 4-ig a MÉM információs központja (Budapest XIII. Pfv 15. 1253) címére. A borítékra írják rá a pályázat megnevezését: Emlékező falu. A pályázat eredményét jövő év augusztusában teszik közzé és a legjobb munkákat díjazzák. r Érdekességek, furcsaságok VEDEKEZES A TERMÉSZETI KATASZTIIOFAK ELLEN Tadzsik meteorológusok a Pamirban új kombinált meteorológiai és szeizmográfjai állomást létesítettek. Az állomás 3200 méter magasságban leteszik egy tó partján. Ezentúl idejében tudjál; figyelmeztetni a völgyek lakóit a földrengésekre. a lavinákra és más várható természeti katasztrófákra. FOGAS Minden erejükre szükségük volt a francia Trayas kikötő halászainak, hogy fölhúzhassák hálójukat. Abban azonban a várt gazdag zsákmány helyett csupán néhány halacska ficánkolt — no meg egy békaember, aki úgy elmerült a vízben és víz alatti megfigyeléseiben. hogy ; közben hálóba kerüli. Az ijedt halászó'; némi szíverősítő Rókával állították talpra a még náluk is ijedt eb b „zsákmányukat”. A BÍRÓ LETAH TOZTATÁSA A helyszínen —, azaz a labdarúgópályán — tartóztatták le az. argentínai Mendoza tartományban az egyik mérkőzés játékvezetőjét, miután nem adta meg a tizenegyest a hazai csapat javára. A letartóztatást végrehajtó rendőr, aki termeszei esen helyi lakos volt, elég sajátos módon • indokolta az intézkedést: a futballbirót „csapnivaló játékvezetés által elkövetett botrányokozással” vádolta. KETTŐS HAZASSAU Ugyanaz a pár egy hónapon, belül kétszer esküdött örök hűséget egymásnak az angliai St. Barnabas' község festői t- rnplomábun. Az első. a „valódi” esküvő előtt ugyanis egy tolvaj ellopta a fényképész felszerelését, s így az ünnepi eseményt nem lehetett megörökíteni. A meglehetősen vagyonos menyasszony azonban ragaszkodott a' fényképekhez, így a szertartást — és u lakodalmat — megismételték. Az összes vendég kétszer táncolt a pár esküvőjén. » IIOKDÖRALLYE Rer teljes napon keresztül, 202 kilométeren át görgetett 15 lengyel diák maga előtt egy süröshordót. ami új világrekordnak számít. Jutalmul a dinkok a hordó tartalmát kapFAGYLALT AZ ESZKIMÓKNAK Egyedülálló üzleti kikert könyvelhetett ei magának nemrég egy dán cég: nagyobb mennyiségű fagylaltalapanyag szállításáról kötött szerződést a grönlandiakkal. A grönlandiak — hangzott a hivatalos tájékoztatás —, maguk keverhetik ki az alapanyagot, s azután már csak meg kell fagyasztaniuk jégszekrényeikben. Ami pedig a tarlós tárolást illeti, az ottani éghajlat mellett elég, ha az év legnagyobb részében egyszerűen a kapufélfa mellé állítják. TOLVAJHALA 150 márkán és némi ékszeren, kívül semmit sem zsákmányoltak azok a tolvajok, akik betörtek _cgy aacheni családi házba. Vigasztalásképpen ..borkóstolót” tartottak a ház pincéjében, Amikor a háziak visz- Kzaérkeztek, szörnyű reridst' n- ség fogadta őket — no mag egy cetit, amin a köve-kezö állt: .Anyagilag nem élte meg, rle remek boruk van. Szeretettel, nz önök betörői”. IKREK Harminckilenc évi távoliét után az amerikai Obiéban ismét találkozott egymással két ikerfivér. Még gyermekkorukban különböző családikhoz kerültek. útjaik így szétváltok. Most. mikor viszontlátnák egymást. nemcsak testi hasonlóságuk tűnt szemükbe (mindketten Ifin centiméter magasak cs 02 kiló súlyúak), hanem egyéb nzonosságok is: mindketten ugyanazt a szakmát tanulták ki és mindkettőn kétszer házasodtak. Második feleségeiknek még a keresztneve is azonos. a ifszali iwiaiekat Az MTESZ Borsod megyei szervezete műszaki-tudományos tájékoztatási és sajtóbizottsága és a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat műszaki könyvesboltja rendezésében tegnap Miskolcon az MTESZ-székház kiállítótermében megnyitották a városi műszaki könyvnapokat és kiállítást. Az ünnepélyes megnyitót Dr. Horváth Béla városi főépítész, az MTESZ sajtóbizottságának elnöke tartotta. MaziivesÉit... A mezőkövesdi Matyó Háziipari és Népművészeti Szövetkezet által készített babák számos országban keresettek. Képünkön: a leánybabáit egyik legszebb ruhadarabját, a szépen díszített szoknyát varrják. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: YVIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pí,: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-330, 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035; belpolitikai rovat: 16-450; kultúrrovat: 16-067: sportrovat: 16-049; levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178. 'telelés kiadó: VERÉS MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posíu. Előfizethető: a postahivataloknál és a hirlap- kéabesitőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA.