Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1979. október 23., vasárnap — Egy szoba, konyha, kamra, istálló. Egy kaptafára épültek a házak. A porla négyszáz négyszögöl. Szépen van kert is. A kétezer ölben a szőlő, a gyümölcsös is.. — Tavasszal. Igen. ha élünk, elmegyünk innét. Már vettünk házat. — Kinek kell már az öreg? Az csak sírni tud. Most menjek más házába, hogy lökdössenek ott? Akkor már jobb a sajátomban, ha’.egyedül is. — Ez itt a világ vége. Második éve, hogy itt vagyok, de mintha élve eltemetkeztem volna. — A tanyasi élet? Jobb, mint bárhol. Itt ugyan nem kérdi meg senki, hány libám, kacsám van. Annyi jószágot tartok, amennyit akarok. — Itt majdnem mindenkinek ki van nézve valahol lakás. Mit is keresnénk i'tt? Az öregek kihalnak, a fiatalok elmennek. ■ — Szép itt a tél. Olyan az erdő, hogy csuda! — El vagyunk zurv'a a külvilágtól. Gyalog vagy kocsiszánnal. Azzal lehet •innen kijutni., — Miért jó itt? Mert lehet halászni. A patakban. Kishalakat. — , Nem adok már neki három évet. Egy ember se lakik akkor a tanyán... ☆ Fürtüslyuba — vagy ahogy szerte az encsi járásban ismerik: Lyuba-ta- nya. Ide, a Makkosalja er-, dő aljára mintha az égből pottyant volna’egy utca. Az ót — .jószerivel nem is út ez. inkább csapás — egyik oldalán a házak, szemben, a sövény határolta szántó. Sorakoznak a porták, a tanya elejétől a végéig tizenhét. Mint vonalzót a fej, lezárja a szélső házat a merőlegesen épített pásztorhoz. Októberi csütörtök. Hét- ágra süt a nap, mégis a kép, amit Lyuba fest, lehangoló. Egy-egy ép portát mindjárt kidűlt-bedűlt szomszédház csúfít. A por, amit magunk után húztunk a szemerei majortól, soká kavarog, lejünk fölé telepszik. Csak a száraz ősznek köszönhető, hogy egyáltalán kijutott az autó. A tanyasiak persze megsértődnének. ha ennyiben hagynánk a jellemzést: égből pottyant ez a házsor, léinek még itt. akik a születéskor bábáskodtak. Térjünk be az alvégre, a pász-. torház melletti portára. A bogánccsal teli kutya majd feldönti a hívatlan, vendéget. de inkább kíváncsi, mint támadó szándékkal. A poros udvaron faprés nyikordul. a gazda szerint jobb bor forr a mustból, mintha vas sajtolná a nedűt. ' — Nevem Palescsák István. Negyvenöttől élek itt Lyuba-tanyán. Majd minde- nik család akkor került ide, hogy felosztották a földet. Húsz hold jutott családonként. Akkor még a cselédházakban laklak az emberek. Azokat kezdtük aztán elbontani, és egy nyáron kilenc házat húztunk fel. Álltak a falak, meg egy helyiség, ahová behúzódott a nép. Negyvenhétig így lett meg a 17 porta. Vert falú házak, döngölt földből. Mindegyikben én is faragtam a szarufát. Kalákában építettünk. Egy szoba, konyha. Etel néni öt gyereket nevelt fel benne. Három már saját szárnyán, a legkisebb ipari tanuló Miskolcon. Kamra. Telt belőle étek a családnak. Az istállóból, ahol tavaly még tíz tehénke volt, öt üsző elkelt az idén az encsi vásáron. — Amit számoltam érte, megkaptam. A megmaradtak most is szépen adják a tejet. Rggel, este megfejem, Pista bácsi aztán beviszi Litkára azt a néhány litert. Ha nyakig ér a sár, akkor is. A szekérnek menni kell. Magam mindennap háromkor kelek, az állatokhoz kelni kell. Volt úgy, hogy éjfélkor még mostam, de a hajnal akkor is ébren ért. . — Etel néni nem panaszkodik, sokkal inkább számvetés a szava. — Itt a tanyán nem kérdi senki, hány' libája, kacsája van Etel néniéknek. Eladják? — Hogyisne! Megesszük! Öt disznót is vágunk minden évben. Elfér a gyerekeknél, a rokonoknál. Meg hogy bírjuk a munkát, a sok krumpli-, kukoricakapálást, nekünk is kell az étel. — Tavasszal aztán itthagyják a tanyát. Már megvették a házat a faluban. Nem sajnálják az itteni él estet? — Mit sajnáljunk rajta? Nekünk ugyan jobb lenne itt, csak hát a gyerekek szempontjából... ☆ A tanyasi iskola 1956- ban épült. Akkortájt több mint ötven gyerek járt ide. A kopott épület bejárata- - hoz tartva, egy darabig megkísérli az ember, hogy kerülgesse a sok baromfi- piszkot. de aztán reménytelennek tűnik. A tanteremben kitartó zúgás: legyek garmada kering az ablaknál. A fal mellett egy lavórban piszkosszürke víz. Ezen az októberi csütörtökön az iskolások több, mint kétharmada hiányzik. No, nincs nagy .baj, csak egy kis megfázás. Így hát összesen két nebulót találunk a tanteremben. Kovács Kati másodikos, neki épp számtanórája van. Az utolsó padban a negyedikes Na:?y Feri előtt az olvasókönyv van nyitva: — Egyszer volt. hol nem volt, volt egyszer egy kis nyúl —. olvassa fennhangon a gyerek, egyik-másik szónak többször is nekirugaszkodva. — Feri, mi leszel, ha nagy leszel? — Motorszerelő. Nekem az a legjobb. — Ha felső tagozatba mész, melyik iskolába fogsz járni? Elköltöztök a tanyáról? — Nem tudom. — Milyen óra lesz a következő? — Nem tudom. Elvesztettem az órarendet. A szalaszendi Közös Községi Tanács nem is egyszer határozott úgy, hogy megszüntetik, a lyuba-tanyasi iskolát. Öt gyerek kedvéért tartják fenn — a hatodik kislány most előkészítős — a legutóbbi tanévektől. Zádori Margit tanácselnök : — Nehéz dolog ez. A szülők hallani sem akarnak róla, hogy ilyen apró gyerekek hetes kollégiumba kerüljenek. Több család elköltözött már a tanyáról, a íözeli lalvakban telepedtek meg. A tizenhétből hét házban laknak még itt. Közülük is építkeztek már a környéken, van, akinek teljesen berendezett a lakása. Mégis nehezen szánják rá magukat az emberek a költözésre. Ványai László, a szemerei általános iskola igazga- tója: — Igazgatásilag hozzánk tartozik, a tanyasi iskola. Csak alsó tagozatos gyerekek járnak ide, osztatlan formában tanulnak. Kétségtelen, ma már idejét múlta ez az oktatási rendszer. A szülők már tavaly is könyörögtek, kérvényt írtak, ne szűnjön meg az ■ iskola. S bár létjogosultsága erősen megkérdőjelezhető, maradt hát. Többen úgy vannak vele a tanyán, hogy mennének is. meg nem is. Beszélgettünk idős asszonnyal — az övé a legszebb porta mind között —, aid fél a téltől. De ha menne, csakis Szemerére. Négy fia és férje nyugszik az ottani temetőben ... Egy öregasszony elsírta magát. Menne ő, hogyne menne. De melyik gyereke házába? Hagyja itt a sajátját? Az öregek teremtették a tanyát. Ha valaki beteg, és a mentő elakad az úton, minden épkézláb ember szalad, hogy kihúzza a sárból. A legközelebbi gyógyszer- tár innen 21 kilométerre, Forróencsen van. Olyan szép itt a tél, hogy csuda. Két telefon van. Az egyik u tanítólakban, a másik, a segélykérő, a szomszéd ház falán. A patakban kis halakat lehel halászni. Ha valaki utazik, sötét hajnalban indul, hogy begyalogoljon a félhetes szemerei buszhoz. Mikes Márta Zebra A gyerekek sosem mennek olyan szép sorban, mint a kislibák. A gyerekek legalább kelten mennek egymás mellett, s éppen mert gyerekek, mendegélés közben meg-megcibálják egymást, vagy merő viccből bokársrúgják a másikat. Az egyik csintalankodót a tanítónő rántotta el a teherautó elől. Mert a gyerek az úttesten is huncutkodik és a teherautósofőr egy oszlopnyi gyerek miatt sem hajlandó lassítani. Miiért nem a zebrán vezeti át a gyerekeket a pedagógus? — 'kérdezhetné most sok aggódó szülő. Az Avas-déli lakótelepen élők aligha, ők tudják és látják: a legfontosabb helyen nincs gyalogátkelő. Ott, ahol naponta mintegy 600 kisdiák jár az Ifjúsági étterembe ebédelni. De miért nem intézkednek? Az Elek Tamás utcai általános iskola igazgatója a Szülői Munkaközösség értekezletén mondta el, mikor és melyik illetékesnek írt ez ügyben. Hangjában a védekezés: ne higyjék a szülők, hogy az iskolavezetést nem idegesíti ez az áldatlan, sőt veszélyes állapot. Lehetne viccelődni azzal, hogyan és mennyi idő alatt „születik” nálunk egy zebra. (A kedves kis állat, mint tudjuk, pontosan kiszámítható, biológiailag meghatározott idő alatt. Az a szerencséje, hogy nem emberi akarattól függ...) De emez, aminek csak a névadója...? Az egyik illetékes megrendeli, a másik kimegy a helyszínre, jelentést ír, a harmadik eldönti, a negyedik... vagy ki tudja, hányadik: nem csinálja, nem csinálja. És sehányadik sem felel, hogy miért és miért nem. És ha. oda nem, akkor a közelében hova lehetne gyalogátkelőhelyet kijelölni. Jelentem: a mai külgazdasági viszonyok közepette is van fehér festékünk. Ezen nem múlhat — kenik mindenütt az úttestre, ha kell, ha nem. Vagy társadalmi munkásokat kellene hívni az Avasra? Még nem próbáltam, de hátha tudok én is zebrát festeni... Sz. M. Védeti terület Az ősi orosz falu, Paleh, az ikonfestő mesterek legjobb hagyományait folytató lakk ' miniatürfeslészel híres központja, beleesik az „Aranygyűrűdnek nevezett népszerű turistaútvonalba. Idén határozatot hoztak é település és környéke védett területié nyilvánításáról. Új, világos műtermeket építenek fel majd itt, művelődési házat 6000 férőhelyes nézőtérrel, 100 000 kötetes könyvtárral. Tervezik a PaJéh'f Művészet Állami Múzeumának a felépítését is, melynek kivitelezésében részt vesz a neves művész, Ilja Glazunov. A palehi művészek kezéből kikerült lakkdobozok és más művészi alkotásoknak nagy sikerük van a nemzetközi kiállításokon. Józsi bácsi hajnaltól napestig kint ül a réten. A koromfekete Bogi kutya őrzi, meg Ribanc, a hófehér kertalji kanturmix. Bogi szeme a teheneken Ribanc a bokádat ápol- gatja állkapcsai kozott, ha letelepszel Józsikám mellé. Egyetlen rossz mozdulat, és hegyes foga már át is harapta inadat. — Megtámadtak mái' egynéhányszor — meséigeti Józsi bácsi. — Részegen jönnek a falubeli legények, aztán jó mulatság nekik. Azóta tartok kél kutyát. Az egyiket a jószágra nevelem, a másik engem véd. Elmar ez mindenkit, ne is próbáljon barátkozni vele. Nem mész.. . ! Egyszer jött erre egy pesti ember. Amolyan kiránduló- féle. De vele voltak a gyerekei is. Meg az asszony. Hogy adjam el neki a tarisznyámat. Nem ezt, az előzőt. Ezt a feketét most varrtam. Nincs már meg az a másik... Hogy ő megvenné. Mondom neki, nem eladó. Erre rángatni kezdi a nyakamból, hogy adod ám, te rühes paraszt, dehogynem adod! Vannak ilyenek. Vannak. Na, a kutya a karján lógott abban a szempillantásban, végighasította a bekecse ujját. Hogy hívjam a francba a kutyámat. Beszart nagyon. A Ribanc jól megzavarta, aztán visszajött. Futott az egész család. Ez a kutya meg azóta is morog, ha világos- barna bekecset lát valakin. Pedig már több mint egy éve esett meg ez a dolog. Rángatta lefele a nyakamból azt a bőrtarisznyát. Vannak ilyen emberek ... Pisszentés Bogi kutyának, iramodik, megkerüli karéjban, egybetereli a csordát. —- Eredj, vidd delelőre őket. Bogi pattan, tereli be a huszonnyolc tehenet a Duna kőgáttal kettémetszett, kiszáradófélben levő holtágába. Huszonnyolc tehene volt tavaly a hatszazhúsz lélekszámú falunak. És több mint négyszáz nyugdíjasa. / Késő délután előkerül a nagy, fedeles zsebóra. Józsi bácsi hunyorítva nézi, eltartja magától. Nem ártana már szemüveg. Simonffy András: Szemüveg a bőrök, kolompok mesterének? A hírhedt macskanyúzónak? Pisszentésre iramodó kutyák mesterének? Nincs szemüveg, nincs ám, nem engedi a hiúság. — Idő van, Bogi. Eredj, indítsd haza őket. Józsi bácsi mást sem lesz. csak ballag a csorda meg a kutyák után. Tízéves ismeretségünk alatt hirtelen mozdulatát nem láttam, elhamarkodott szavát nem hallottam. — Hogyan neveli fel ezeket a kutyákat. Józsi bácsi? Szedett-vedett korcsok, mégis léi szóból értenek. — Éppen azért. Okos ám a kutya! Csak Pesten hülyítik meg őket a sok dresszí- rozással. Amelyikét megtanítják parancsra pacsit adni meg ugatni, az kikapcsol. Mindent az embertől vár. Az enyimek egymástól tanulnak. Meg a szagokból. Nem játék a kutya. A kutya, kutya, embert se lehet belőle nevelni. Meg kell hagyni kutyának. Ezt a kicsit a Bogi tanította be. A Boginak megvakarhatja a fülét, az nem bánt senkit, mióta tudja, hogy a Ribanc dolga védeni engem. Az mán nem az ő dolga. Db ha meglátja, hogy valamelyik marha elkujtorog, szólni sem kell, keríti vissza azonnal. Otthon, Józsi bácsi nyári konyhájában cinezett sárgaréz kolompok. Akad három- négyliteres is. Gulyást lehelne főzni bennük, akkorák. Bongásuk ultrahanggá vékonyul, csípi az ember fülét, visong az
