Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979. október 28., vasárnap Naiv művészek a Galériában Mezey István: Nyaraló , Két úiabb kötet az Akadémiaitól Tőke Imre: Pletykapad A közeli múltban — a televízió jóvoltából — betekinthettünk a Magyar Naiv Művészek Múzeumába. Kecskemétnek egyik büszkesége az a gyűjtemény, melynek válogatott darabjait most Miskolcon láthatjuk. Bánszky Pál művészettörténész 22 les- tő és 10 szobrász alkotásaiból rendezett kiállítást a Miskolci Galériában. A kiállítást eddig (október lü-én nyílt) kevesen tekintették meg, a képzőművészetre egyébként fogékony miskolciak közül. Mindenképpen kötelességünk hát, hogy felhívjuk rá a figyelmet. A többi között azért is, mert ez a tárlat nem csupán egy a bemutatók sorában ... Engem elsősorban az alkotók őszintesége, tisztasága ragadott meg a kiállítás képeit, szobrait szemlélve. Nyoma sincs itt a művészkedésnek, a magamutogatásnak, a formai játékoknak. A produktumok érezhetően mindig valami belső kényszer hatására születnek. A naiv művészek nem ismerik sem a különböző stílus-, sem a változó divatirányzatokat. Csak önmagukat ismerik, csak megélt élményeik munkálnak bennük, csak szólni akarnak a maguk nyelvén. Itt mindenki szuverén egyéniség! Nincsenek kötöttségeik, idegen tőlük mindenféle spekulatív út és mód. Mindannyian nagyon gazdagok. Kincseik századokon át halmozódtak fel, — talán nem is tudják, hogy mit érnek —, s most szerényen tárják elénk a becses örökséget. Legtöbben olyan képírók, akik egyszersmind történelmet írnak; a magyar paraszti világ történelmét. Kis faluközösségek történelmét (néprajzát), beszélnek az ünnepekről, a családról, az apró örömökről, a megrendítő élményekről. Mozdulataikban ott élnek az ősök teremtő reflexei, a paraszt- és pásztorelődök alkotó ereje. De ők nem népművészek; ki-ki a maga útját járja, önnön törvényeit követi, a saját szemével lát. Mit látnak? Látják a nyilvánvaló dolgokat; életük történéseit, eseményeit, de látnak csodákat is, melyek valahol a lélek mélyén születnek. Nagy adományuk, hogy mindezt egyszerűen és póz- talanul tudják elmondani. Anélkül, hogy valaki is tanította volna őket. Pozsgai Pálné képei előtt különösen sokáig állok. ■ Hl esztendőt élt ez a parasztasszony, aki a nagy sorsfordulásokat, lélekcserélő időket a vonat képével eleveníti fel. Gőzös vontatta katonavonat; viszik a legények elejét. Háborúba viszik. ' Mindenkinek elmegy valakije; anyák, feleségek. mátkák, apró gyerekek fogják körül a szerelvényt. Kitűnő kompozíció. Fontos minden részlet, minden mozdulat. És minden él! Amikor ezt a képet csinálta, már mindent tudott a háborúról. Mindent tudott az életről és a halálról. Bölcs belenyugvással gondol arra a régi katonavonatra, mely az első háború idején tőle is elvitt valakit. Istenem, milyen régen volt, milyen fiatalok voltunk... Van egy másik vonata is. Ez az infláció időszakát juttatja eszünkbe, mikor a városiaknak nem volt mit enniük, a falusiak pedig a legszükségesebb ipari termékekben is hiányt szenvedtek. Akkortájt csereberéltek az emberek. Sokan akartak cserélni, s kevés volt a vonat. Sokaknak csak a vasúti kocsik tetején jutott hely. Mindez ma már történelem. Ecsettel írt történelem. Kada István azt örökíti meg. hogyan csépeltek egykor a kisgazdák. Milyen hiteles minden. A tüzes gép, a vizes lajttal vágtató lovak, az asztagállások, a zsákosok. Aztán több szobabelsőt is látunk; megörökített családi pillanatokat. Ezeknek a képeknek a segítségével akármikor rekonstruálni lehet a régi falul. A falu szellemiségét is. A képeknek mégsem ebben rejlik az igazi értékük, hanem a — mindig egyéni — látásmódban, a merész kom- pozíciós készségben, s a sajátos technikában. A szobrászok közül kétségtelenül Örsi Imre a legíigye- lémreméltóbb tehetség. Ö képes leginkább beleálmodni anyagába a szobrot. Hagyja, hogy a természet segítsen neki. Mind a Boszorkányszék, mind a Tehervivő expresszív hatású alkotás. Azt hiszem Balázs János vásznai némileg kirínak ennek a kiállításnak az anyagából. Nem azért, mert a — nemrég elhunyt — cigány f?stő és költő nem tartozik a naiv művészek közé, de látomásai annyira különböznek a többi kompozíciótól. Ámbár a festő szerint ezek is „a való élet színmásai”. Kétségtelenül nagyon izgalmas színmásai. Talán csak egy csendéletet láttam, A naivaktól idegen a szépelgés. Ök élő virágokkal díszítik otthonaikat. Ha festenek, faragnak, azért teszik, hogy elmondjanak magukról és világukról valamit, amit fontosnak tartanak. Ezért tartjuk mi is fontosnak alkotásaikat. (gyarmati) Az Akadémiai Kiadó két újabb kötetére szeretnénk az alábbiakban a figyelmet felhívni. DEÁKSÁG ÉS EURÓPA Deákság és Európa címmel és Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata alcímmel adta közre a kiadó Mezey László kötetét. A régi magyarországi társadalmunk életével foglalkozva a legkülönbözőbb tudományágak képviselői lépten-nyomoV) találkoznak a deáksággal, a li- terátussal, azaz a latin kultúrával, s ma már nincsen a történetnek olyan ága, amely literátusaink alakját és tel- . jesítményeit figyelmen kívül hagyhatná, a latin írás pedig alapja lett hazai történetünk írásának, s annak főszereplője az íródeák volt. A deákság a régi Magyarországon a latinul tudást, és ennek révén a latin civilizációjú Európa műveltségében való részesedést jelentette. Európa kultúrájának leglényegesebb alapeleme az antik örökség volt, amely három megfogalmazásban: a bizánci, itáliai és karoling művelődési felfogásban jutott el Pannóniába, lehetővé téve nemzeti — közelebbről irodalmi — műveltségünk megalapozását, majd további fejlődését. A szerző ezt a nehéz, sokszor körülményes atapozőmun- kát kíséri végig az 1000, év körüli kezdetektől a XIV. század közepéig. A kötetet több mutató, térképvázlat, irodalomjegyzék és fotókópia teszi még teljesebbé. KERECSENVI DEZSŐ VÁLOGATOTT ÍRÁSAI Kerecsényi Dezső, a közvetlenül a felszabadulás idején elhunyt irodalomtörténész nemcsak a régi magyar irodalom kutatója, hanem kora élő irodalmának is szenvedélyes bírálója volt. Tanári munkája mellett több korszerű tankönyvet, az 'irodalomtanítással kapcsolatos tanulmányt írt, kritikusi munkásságáért 1941-ben megkapta a Baumgarten-dí- jat; Horváth János egyik legjelesebb tanítványa volt, Most közreadott kötetében a kiadó a szerző nehezen hozzáférhető tanulmányait publikálja. A sajtó alá rendezést Kerecsényi egykori gimnáziumi tanítványa, Pálmai Kálmán végezte, a bibliográfiát V. Kovács Sándor állította össze. A Bevezető ugyancsak Pálmai Kálmán értékes munkája. A szerzője miskolci Hasznos szak köm v a kertépítészeknek Szép formátumú, ízléses, s ami ennél is lényegesebb, praktikus elrendezésű kézikönyv jelent meg a közelmúltban a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában. A kertépítész zsebkönyv.e címet viselő — elsősorban szakemberek számára íródott — könyv számunkra azért is érdekes, mert szerzője miskolci: Tarnóczky András tá.j- és kertépítő mérnök korábban az. ÉSZAKTERV tervezőmérnöke volt, most a Miskolci Kertészeti Vállalat főmérnöke. A könyv. — amelyhez az ^igen szemléltető rajzokat, ábrákat a szerző felesége, T. Karmazsin Klára tervezőmérnök készítette — különösen a frissen végzett kertépítőmérnökök számára nélkülözhetetlen. A könyv borítóján olvastuk: „Frissen végzett kertépítő- mérnök kerül egy tervezőin- téze tbc. Ügy érzi, mindent megtanult az egyetemen, s amikor megkapja első fel- adatát, akkor kétségei támadnak. Milyen szabályzatot is kell megnézni? Milyen előírások vannak az óvodakert megtervezéséhez? Melyik növény illik ebbe n kertbe? Tarnóczky András könyve ezeknek a kétségeknek az el- oszlalásábatí segít, ezért is mondhatjuk joggal, hogy könyve hiánypótló mű, hiszen több mint egy évtizede a hazai szakirodalomban nem jelent meg hasonló alkotás. Lehetetlenség lenne akár a könyv tartalomjegyzékét is ismertetni, hiszen a tervezés folyamatától — beleértve a szükséges adatokat, szabályzatokat, rendeleleket, a kerttechnika elemeit — a költi ségvetés készítésén, a zöldfelület-komponensek fenntarthatóságán, a kerttechnikán át, a fa- és cserjegyors- keresőig horizontálisan és vertikálisan átfogja a kertépítészet bonyolult, de szép mesterségéi. A könyvet nemcsak a kertészek, hanem az építészek is sikerrel forgathatják. Gyors, és egyszerű használatát a címek jó' elhelyezése, kiemelése nagyon megkönnyíti. A könyv népszerűsége a szakemberek körében azt bizonyítja, hogy Tarnóczky András műve régóta igényelt, értékes alkotás. (Int) Emlékszik, Tanár Ür? Emlékszik, Tanár Ür? Talán három éve, hogy a helyettesi-adminisztrátori szobában Négyessy igazgató úrra vártam, amikor bejött. Kicsit kötekedve megkérdeztem, hogy megismer-e? Rámnézett, mint régen, amikor az aminósavkötések elrendezésénél ,az istennek sem sikerült kilotóznom, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz, s tehetetlenkedtem egy szabad gyökkel, szóval rámnézett és elkezdte: Bódis, Bodnár, Bodnár ... Vagy tizenöt éve volt, hogy az osztály utoljára együtt lerótta a tiszteletkört a régi iskola folyosóin és udvarán, és még mindig tudta a névsort! Pedig azóta de nagyra is nőtt a csapat!... Nem is igen ismerjük már egymást... Ön persze emlékszik, s emlékeznek még néhányan ránk is, de igazán csak néhányan, akik ott voltak a régi iskola tanárijában is, s úgy nőttek pedagógussá, ahogy mi érettségiző diákká. Emlékszik? Minden tanár úrtól és minden tanárnőtől megkérdezhetné ezt valaki, s a véletlen összetalálkozásoknál bizonyára meg is kérdezik. S kérdezzük persze magunktól is, meg egymástól is, hiszen legszebb éveink kötnek minket az iskolához, a ■éjihez és az újhoz. Mi mármér idegenül bolyongunk a szép új épületben, ahol minden olyan napfényes, tágas és ésszerű, de ahol hiába keressük a folyosóvégből kiszakított KISZ-es szobát, s a csöpp kis tornatermet, ahol ha hat lány fölállt, már egymás kezére csapott. S nem tudom, hogy a ma diákja, hiszi-e, hogy mi nagynak láttuk azt az épületet is, melynek homlokzatán most az általános iskola felirat virít. De emlékszik, Tanár Ür. végigvertük mégis az egész megyét, és persze sírtunk, amikor a megyei döntőn a plexi palánkról mindegyre visszapattant a labdánk. De dobtuk újra meg újra, fogcsikorgatva, mert nem tudtuk hinni, hogy bokáig hóban ed- zéseinik, s roskatag kosárpa- lánkunk agyondobálása után valaha is kikaphatunk. Tanár Ür, ugye emlékszik, hogy az első magnót mi dolgoztuk össze, mi diákok? Egy hétig törtünk kukoricát véget nem érő táblákon, s kezünkön több volt a hasoga- tás, mint a bőr, de összejött a magnóra való. Es ugye emlékszik, mennyire örültünk, amikor először behozták az órára? Ha jól emlékszem, orosz népdalokat hallgattunk rajta. Ma már minden teremben ott van a magnó, meg az írásvetítő, és sorolni sem tudnám a szertárak kincseit. í^égen volt. Persze régen volt, és hol van már a tavalyi hó. A tavalyi hó elolvadt, már alig' emlékezünk a tavalyi télre, talán én is csak azért emlékezem, mert forgatva a 'meghívót, hinni is nehéz, hogy huszonöt éve mór, hogy az első gimnazisták végigvonultak a szerencsi utcán. Nagy szó volt! Rang volt gimnazistának lenni, s tudom, hogy egy akkora településen, mint Szerencs, ma is számon tartják a diákokat, ma is kritikus szeretettel nézik őket, s hogy magukra is nagyon figyelnek. Hadd mondjam el, amit az tudhat csak, aki tagja volt a Bocskai-sapkás aiákseregnek; emberié nevelni minket, volt mindig eltökélt szándékuk. Demokratizmust próbáltunk mi már akkor is ebben az iskolában, amikor még mesz- sze nem '»oil • szokás diákönkormányzatról, iskolai demokráciáról beszélni! És sokat kaptunk. Mi, mindannyian, akik, volt esztendő, 32—34 településről jöttünk reggelente, hogy magasabb tudományokról halljunk, s nemcsak a tanórákon, hanem a délutánok, az esték rendezvényein. Soroljam? Mondjam? Voltak s vannak hangversenyek, s izgalmas filmviták, irodalmi estek, s diákköri ülések, kiállítások és vetélkedők. (Hadd ne folytassan. Tanár Ür, biztos tudja, ha nem, akkor érzi, kis iskolák szerény otthonaiból idesereglett csapatának talán itt adták az első nagy útravalót. Ballagó tarisznyánkban volt persze más is; bőven volt tudás. S mérnök, orvos, tanár éppúgy lett közülünk, mint elismert szakmunkás. Pedig tarisznyánkat nem volt mindig könnyű telerakni. És ebben, azt hiszem, régi, s új diák egyetérthet velem, mert nemcsak sokfelől jöttünk össze, s nemcsak ismereteink különböztek nagyon, de nap, mint nap össze kellett jönnünk. Gondolom, a járás útjain, a téli hófúvásban ma is el-élakadnak az autóbuszok. Legfeljebb ma már szép, panorámás Ikarus buszok hozzák a diákokat a kiszolgált Fakaruszok helyett. Ebben semmi sem változott. Kollégium ma sincs, legfeljebb externátus. Örök törvény, hogy újak jönnek, s régiek mennek. Diákok is, tanárok is változtak egy negyedszázad alatt. S nem irigykedem, hanem örülök, hogy az öltözői tornaterem helyett ma már tornacsarnokban dobhatják a labdát, hogy tanterem van bőven, s két osztály helyett hármat, négyet is indíthatnak. így nőttünk nagyra, mint csapat! S bár tudom, huszonöt év megmosolyogni valóan kevés olykor, ha felsorakoztatjuk mellé a régi alma materek éveit, jó érzés, hogy azért ráismerünk egymásra, ismerősök és ismeretlenek : Szerencs volt az iskolánk. Jó iskola volt ez, az ma is,- mert nemcsak elfogadta, vállalta is, hogy járásra sugározzon, s kicsit szellemi 'központ legyen. S ha néha ma elfeledkezünk is arról, hogy híres-neves iskolák mellett emberségből többet tudnak adni ezek a kis alma materek, azért nem feledjük él egészen. Mert: csendben, szívós következetességgel nemcsak az ad dolgot maguknak, hogy pótolják, ami pótolható, hogy ledoigoz- lassák a hátrányokat, hanem az is, hogy embert faragjanak a szertelen, olykor félénk, máskor túlontúl öntudatos emberpalántákból. S ez legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az, hogy a matematika bonyolult képletei, a logaritmusok és a mágneses erőterek, az igeragozás és a műelemzés bonyolult ismereteiben eligazodjon a gyerek. Tanár Úr, tudta még a névsort. És tudom, hogy tudják a névsort. >a névsorokat mindannyian. Köszönet érte. Mert hiszem, hogy nemcsak a neveket tudják, nemcsak az arcunk villan fel az emlékek ködéből ilyenkor, de mi magunk is. Most már jó sokan vagyunk. Igazából alig- alig ismerjük egymást, talán soha sem találkoztunk még', de azért most hadd mondom helyettük is. Tanár Ür, kérem, mi készültünk. Készültünk régen az órákra és köszönjük, hogy segítettek nekünk készülni emberségben, tudásban arra, ami az iskola után van. CsnU»*ás Annamária
