Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-01 / 204. szám

1979. szeptember 1., szombat awjn.’wm:. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 mm SPORT SPORT SPORT Junior cselgáncs 03 Pécsett játszik a DVTK A ZTF ellen mutatott já­ték nem sok jóval kecseg­tetett. A MÁV Előre aztán megmutatta a diósgyőriek­nek, hogyan i.s kell lelkesén, szívvel futballozni. Két for­duló — két pont. A szurko­lók jobbat reméltek. Pedig, a sorsolásra egy szót sem lehet szólni­Nincs szándékunkban a vészharangot kongatni a pi- Yos-Tehérek felett, de nem mehetünk el szó nélkül az eddigi produkciók mellett. Annál is inkább, mivel kö­zeleg a Rapid elleni UEFA K'upa-mérközés. Ügy tűnik, hogy messze került a DVTK tavalyi önmagától. Á labda­rúgók mintha önelégültekké váltak volna, nincs ami hajtsa őket. A tűz. a lendü­let is „hiánycikk”* Boros­tyául leszámítva pedig elké­pesztően korszerűtlen csatár­játékot múlatnak az eiölál- lók. Tudjuk, hogy az együt­tes nem alapozott végig együtt, azt azonban egysze­rűen nem lehet elfogadni in­dokként. bogy nem volt mód az összeszoklaiásra. A csapat a tavaszi, egyetlen új embert sem kell beépítenie a veze­tő edzőnek^ Ismerik egymás gondolatait, „mindössze” a csapatjátékot kellene csi­szolni. Ehhez természetesen a hétköznapokat jól illik ki­használni. Pécseit lehetőség kínálko­zik a javításra,) de ez igen nagy feladatnak latszik. A hazaiak két vereségét szen­ved tok eddig, ezért minden bizonnyal hajtani fognak. A piros-fehérek csuk nagyfokú javulás esetén számíthatnak sfkerre. Az. hogy ez mire lesz elegendő — kérdéses ... Várhatóan a pVTK a kö­A miskolci városi sportcsar­nokban pénteken folytató (lőtt a DVTK Négy varos tornája el­nevezi ü nemzelkö | nŐi labda tornája. A mintegy 2«u Jonyi közönség alacsony szín­vonalú találkozókat láthatott. Eredmények: ZTS Kosice—A7.S AWE Kato­wice 58:55 (27:23). Vezette: Dia- hus, Belley. A kassaiak a várt­nál nehezebben szerezték meg a győzelmet. Ld.: Hynkov« (17), Mazalova (!!»). illetve Jadlowska (18), Politaj (11!). vetkező összeállításban lép pályára: Szabó — Szántól Salamon, Váradl, Kutusi — Oláh, Fiikö, Tatár — Boros­tyán, Magyar (Taodoru II.), Fa ke te. A Pécsi MSC vezetői to­vábbi előrelépést jelöllek ki az együttes szamára a rajt előtt. — A középmezőny élen szerelnénk végezni — jelen­tette ki Szöcs Janos yezetö edző. — F.z nem elénjcl&i- len szamunkra, különösen akkor, ha sikerül javítani a fővárosi/ csapaton elleni mér­legen. Nos. a raji balul sikerült a PMSC-nek- Vereség az FTC-töl. aztán pedig — ha­zai környezetben! — az újonc Debrecentől is. A csaknem két es léi év­tizedes NB 1-es szereplés óta nem volt a Pécsi MSC-nek otthona, ..albérletben" ját­szón a PVSK.-paJ.yan. Most; hogy a vasutasok is bek cm-ül­tek az első vonalba, e: t a problémát meg kellett olda­ni. Megoldották! Felújították a régi Üjmecsekatjai sport­telepet. s csak a „nagycsapa­tok” elleni mérkőzéseket játsszák a PVSK-pályán. — A DVTK ellen minden­képpen győznünk kell, mert különben leszakadunk, s a felkapaszkodás, ki tudja. si­ker ül-e? — mondta Szocs János. — Katzirz kivételé­vel mindenki rendelkezé­semre all,, a kezdő tizenegy a következő lesz: Bodnár — Shulteisz, Torna. Pál. Kin­cses — LulZj Dárdái, Lő- rin ez'— hl agy (Kardos). Fe­ji, Kerekes. 1>\ J’K—CTisul Oradea 88:78 (47:;!!)). Vezellc; Tolnai, Pázsilka. A diósgyőriek csak a győzelem­nek örülhettek, mulatóit, játékuk mérsékelt volt. Talán a máso­dik lelkibben lehetőit felfedezni némi tudatosságot. . Ed.: Amn- né (22). Winter (19). Medgycsi (18). illetve Tabura (17), Biró (15) Konstantin eseti (12). Két nap után a DV TK és a Kassa még veret len, jún vívják a dönlot tf> óra 91) perces kez­dettel. Előtte a Katowice és az Oradea találkozik 14 órától. A lift vegén rangos cselgáncs versenyt rendeznek Miskolcon. Az M VSC-tornacsarnok ad mi­nőn i szombaton es vasárnap a .juniorok országos bajnokságá­nak. Eredetileg a városi sport­csarnokban került volna sor az eseményre, de a létesítmény fog­laltsága miatt változott a szín­hely — Még januárban rögzít ettük a/ időpontot, ezen nem értem, miért nem mehetünk a sport­• csarnokba. A meggyei szövetség főtitkára vagyok, továbbá az MVS( vezető edzője, de hivata­losan senki sem értesített a mai napig ... A judo nagy eseménye les/ a viadal, a sportcsarnok sókkal idealisabb körülményeket tildéit volna teremteni. Most majd fant!ványaimnak kell fog­ta Iko/ni a sz 11*.ycgnako 1 ásí ó 1 a szállításig. Sujnqs, ;i nézők egy részét nem is fogjuk tudni kul­in rá kan elhelyezni. Egy bi'.tos: mindent megteszünk azért, hogy a re,.'.telhetideg jól szereolő m*s- k«í**v.\k;\( so’cm buzdítsák. Raj­tunk nem fog múlni, a feltéte­leket megteremt lük! — mondta lSrnsk*í Péter. — Hogyan alakul a nrogram? — Ivét teremben * küzdenek majd a i idősök, négv ta'amit ál­lítunk tol. Szombaton a tío. 85. 71 és 78 kg-osok csapnak össze, vasárnap pedig a • 88. 85 és a r.lusz 85 kg-osok mérkőzéseire kerül sor. Szombaton 12 órakor, vijsárrap 9-kor kezdődnek a ta­lálkozók. Mindkét napon mérle­gelés és orvosi vizsgálat is lesz. természetesen a Küzdelmek előtt. — Folytassuk, esélylatolgatással! — Már ER s/.emüvbggel kell néznünk a találkozókat. Novein. SZOMBAT Kézilabda. NB I B női: ö/.dl ICoh ........... Ózd. 15 / óra. f fi.: O I ckesf/ihér­vari MÁV. Ózd. Ifi óra. Kosárlabda. Nei\i/,e.tközi torna. Miskolc, városi *-• 'orlcsnrnolc. 14 óra: .Nagyvárad—...atowice. 15.98: DVTK — Kassa. Tömegsport: Élelmiszer- és Vegyipari Nae> kereskedelmi Vál­lalatok dolgozóinak spartakiád.ia, atlétika és labdajáték sportágak­ban. Diósgyőr, stadion, 8 óra. I.abdarugás. NB 1.: Pécsi MSC DVTK. Pees. 15.3«: Cselgáncs.' Országos juniorbaj­nokság. Miskolc, MVSC-tornatísar­nok. 12 óra. Kajak-kenu. Lillafüred Kupa. Országos Ua(iak-kenu verseny Csorbatelep, 15 óra. Röplabda. MHSZ Kupa: MVSC - Almásfüzitő női. Miskolc, Egye­temváros. 15.3(1. VASAMNAP Kézilabda. NB H. női: SOMSE —Miskolci Spartacus. Saj őszent- ^ Péter il óra. Tömegsport. ,\ 'Fodrász szövet­kezet g\i rínék sport vetélkedője, a nemzetközi gyermekév alkal­berben Skóciában réndezik a kontinensviadalt, előtte Mongóli­ában az ifjúsági barátságver- so:iy t, Mindkét helyre több iMVSC-s sportoló utazhat. A «» kg-os súlycsoportban Horváth Csaba a rangsorelsői • az ugyan* csak miskolci Geresák a máso­dik. Közöttük minden bizony- nyál nagy csata lesz. Beleszól­nál vetélkedésükbe Varga S. es a bajai Dögé. a debreceni Szabó es Zöld. A papírforma alapján nagy csalódás érne, ha nem valamelyik versenyzőm állna fel a dobogó legmagasabb fokára. — A (>.» ke,-os súlycsoportban Gerencsér látszik a *s legjobb­nak . — Igen, de ’Szobonya és Hoff­mann remélhetőleg beleszól majd az elsőség kérdésébe. Mindket­ten képzett judo* ok. A váloga­tottban viszont Szobonyát már nem veszik fitryeleinbo. \ fonvó- di edzőtáborban tanúsított ma­gatartása miatt kizárták a ke­ret bő! . . . —- A 7i kg-os súiycsoporlhau öt miskolci versenyző között dőlhet e< az aranyé* em sorsa! — Fürjész a nagy favorit. Olt van azonban Angyal. Varga l>.. Miskolci és Nagy L. Technikás os szinte mindent tud még a tóvárosi Kiss Vince. Sz ntéi^nagv csalódás érne, ha nem tanítva nyaim vennék át az érmeket! — A magasabb \súlycsonortoU- ban kevés reménye van az !\iyS(>seknek. — 78 kg-h.m Gyetkó nyerhet. 8« ke-ban Orosztól dobogós be­ír ezést v árok. 95 ka ban Vai m M. pontot hozhat. Plusz 95 kg ban nines versenv/.önk. K. T. mából. Miskolc, városi sportcsar­nok, 12 óra. Vitorlázás, /.öld szalag ver­seny. Málvi. 8 ma. Labdarúgás. NB II.; MVSC— Szolnoki MTK. Miskolc. MVSC- pálya 15.3«, l’aivölgyi. Asztal": SE—K\’SE. . Nyíregyháza, 15.3«. Divinyi. Orosháza —II. Papp J. SE. Orosháza. 15.3«. Fü/essy. O/d—Eger. Ózd. 15.3«, Király. Olefin SC—Gyöngyös. Lcninva- ros, 15.30. Pál. Megyei bajnokság : Borsodi B.<­nyás MEMTE, t | 15.3»., Tolnay. Királd—Tállya. Ki- ráld. 15.30. Kelemen. Rudabánya —Sajóbábony. lludabánya. 15.3». (Heves m.). 1 lej óesaba—Borsodi Volán. Hejőesaba, 15.3« (Hajdú m.). Miskolci Üveggyár—SÍ)MSE. Miskolc, 15.30. Peez.e. Mezőkö­vesd—Enes. Mezőkövesd. 15.30. Kalas l. Sátoraljaújhely—Alsó- zsoleá. Sátoraljaújhely. 15,3». (londa. Borsodnadasd—Edélén.v. Borsodnádasd. 15.30. Juhász 1. Szuhavölgy—H. Trencsényi. Fel- sönyárad. .15.3« (Szabales m.). Cselgáncs. Országos juniorbaj- noksag. Miskolc. MVSC^torna- esarnoK, « óra. Kajak-kenu. Lillafüred baj­noksága. Miskolc, Csorbalclep. 9 óra. Röplabda. NB U.: Miskolci Spartacus— Beloiannisz. Miskolc, Népkert, li óra. Kosárlabda Sportműsor i A Miskolci Stúdió műsora ! ' i ■ 1973. szeptember 3-tól szeptember 9-ig t Szeptember hélló: 15.»«: Hírek, időjárás. —■ 17.00; Hétről helfe, i hétfőn este. A stúdió zenes magazinja. Kn/bdii: ! El szerelnem mondani... Paitlovits Ágoston • jegyzete. Szerkeszti: Antal Magda es Nagy Ist­| van. — 1».««: Eszak-mugyarprszagi krónika. ­» 18.15: Sport. — 18.2á—18.3«: Hiróss/el--glaló. J szemle az. Eszak-Magyarország. a Deli Hutai • es a Heves megyei Népújság holnapi szamából. i / J Szeptember 4.. kedd: J 17.UÜ: Hírek, időjárás. 15.05: fiatalok cin: , találkozója. Szerkeszti: /.a kai János ló I /suli. — 17.45: Múzeumi híradó, llcllebranüt í Magdolna: Kelta pénzek. A első. inai cin i lemben vett pénzt ;i kelták verték Eump.'lsu • az i. c. H. szazadban. Ga/clasagi etetünk e:- kitlkereskedelmünk fellendülése, virágzása u i­-te szükségessé. A Golden Gate együttes , spirituálékul .cnekel. - Sport ti:.»»; Es/as­i magyarországi krónika. — 18.25—18.3U; l.ai> « i muyorelőzetes. • I i Szeptember 5., szerda: 17.00: Hírek, időjárás. 17.1)5; Tíz pere m- * zogazdusug. Szerkesztő-riporter: Borsodi c. il­la. Hol tart a bodrogkercsztúr) katlan fejlesz- i lese? A szőlőtelepítést es talajrcndezcst az idén i végzik — nagy állami Támogatással. Cél az ov­i portszínvonal növelése. — Cimbalomzene Tin­i jani Tóth Ida felvételeiből — 17.30: Munka 1 portré. A hajógépész... Riporter: Tolnai At­1 lila. — Filmzene - Sport. — iron- Eszak-in. J gyarorszagi krónika. — ÍR.23—18.3«; Lap- . nuisorclozcles. I Szeptember (>., csütörtök: i I LY.00; linók. idó.iaia>. 17.U.): Női dől- 1 guk. n.öi gondok. Szerkesztő: Jakab Maria. ' i a... oigá . N hány évvel ezelőtt •még Miskolcon >, be-./élhettünk ilyen jellegű J í ‘> 1 t >• IMa mar nincs ilyen, es ez , gondol .jelent a • Halai. gyermekes ha/.asok- i naiv. Van igény rrjc a s/.oíga Itatásra ? Kik I vallalnau a gyerekek esti iclügyolclei? — i Hzsc-.'• ■-.kedvelőknek : Djilc Brubeek cgyütte- 1 se ia‘S71k. - Az ipari halier . . . Omulvari j Miklós jegyzi-' y. tit.oii; Fs/ak-magyai országi krónika. — 10.2.1 -1«;.;u>; Lap- és musorelo/etes. ! i Szopiember 7., péntek: i i 17.00: Híre:, ido.miás. — lY.n.i: Pódium. .Szer- i kés in; Aida. Magda. - Tj/eves a laktaszadai 1 pata kór. it. im- Képek községeinkből. Szer- 1 kes/.tő: G. Toló Ferenc. Alsóbereeki — község a j Bodrog pártján. -- 18.00: Fs/ak-magyarországi krónika. — 18.21 18.2U: Lap- es nuisoi'Oltr/ctes. , i Szeptember 8., szombat: i O.Jii: Hírek-. időjárás, lapszemle. i».4ü: Visz- J s/.apillanin! Szerié, -zlo; N «:;•.> István. (Infer- i inaeiók. tudósítások, riportok a hét eseményei- i k ifTagyartírszagi krónika. i Napjaink kerticsen . . . WJriíi Lajos jCgy/clc. — * !kJ0: Mikro rónia ne, Ladányi jó/selTel beszélget 1 Imreit nvs-g. — s*.4J»: Unva menjünk, mit, esi- ! naljunk? Zenes prograinajanlat. — ü.52—ío.uo: , Musorelo/etes. , i Szeptember vasárnap: » i : Ya -.arnapi koktél, lap-.ende. R.41»: J«> i 0.4 I i porternaplo. szerkes/ti: Paulovü Ágoston. i Kohász- orsok kohns/élet. Sport. ».55 — 1 Hl.(Hl: Musorelo/etes. | Kézilabda Mepei iiapksái A Borsod megyc-i bajnok- .sat; :>. és 4. 1'ordulójáhaU eredményei, férfiak: KVSE —MÉMTE 20:15. Hejöcsába —Mezőkövesd. 20:20. Olefin SC—lidelény 23:23. H. Papp ,). SE—Felsözüoleu 20:24. Se- lyeb—Alsózsolea 12:35, Me­zőkövesd—Olefin SC 25:20. MÉM TE—Hejőesaba 30:18. Al- sóasoIch—Somsiily 2T :23. Ft-1- sör-solea—Selyeb 32:10. Ede- lény—H. Papp SE 18:10. A bajnokság állása: 1. Edé­iéin- 23 pont. 2. Miskolci ÉMTE 23 3. Alsózsolea 22. Nők: Sárospatak—Miskolci Spartacus 11. (> :27. MVSC— Olefin SC 14:20. B. Kinizsi— Szendrő 4:13. Szendrö—Sá­rospatak 12:4; Sajóbábony— Olefin SC 17:10. B. Kinizsi — MVSC 10:1 (i. Az állás: 1. Olefin SC 24. 2. Szendrő 21, 3. Miskolci Spartacus 11. 18. Naptár 1979. szeptember szombat A nap kelte ’».«2, nyugta 18.2« makói A hold kelte 14,33, nyugia-----órakor N évnap: Egyed Évforduló Otícnöt érrel emelőit, 1924. szeptember l-cn s.iiletctt Budapesten és 1945 márciusában a koncentrációs laborban szerzett betegségben Augsburgban halt men Bukási Endre kommunista nyomdász, az illegális munkásmozgalom kiváló harcosa. Időjárás Várható időjárás ma estig: Általában kevés felhő. Eso nein lesz. Hajnalban párásság, egy-két helyen köd. Gyenge lég- mov.gások. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22— 2<i fok között. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási es Lotto lpa.yato.sap közlésé s/.ennl a Balatons/Pmcsen megtartóit 35. heti lotlosnisolason a követ­kező nyerőszámokat húzlak ki: li. 10. 42. IS. <><i Az augusztus havi tat gynyeremeny-soisuiasoii a 33. heti já­tékhét szelvényéi vesznek részt. — Líbia nemzeti ünnepe al­kalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Moamer el-Kadhafi ezredest, a Líbia Arab Népi Szocialista Dzsa- mahirija vezetőjét. — „Egy napol az óvodáért" mozgalmat kezdeményezett a salyi , termelőszövetkezet KISZ-szervezeté. Az 50 férő­helyes óvoda építésére az eg\- napi munkán kívül, több mint ezer óra társadalmi munkát ajánlottak tel a s/.o- eialista brigádok. — Továbbképző előadást tart a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség Edző Bizottsága. Erre hétfőn, léi öt órai kez­déssel kerül sor a megyei sporthivatal- tanácstermében. A szerződésben levők megje­lenése kötelező. Az előadást Szabó Géza. a DVTK vezető edzője tartja. — Hímzötani'olya mot indít a Miskolc városi Vöröske­reszt 1 5. alapszervezete ok­tóber 1-tól. A jelentkezők szeptember 25-ig kaphatnak felvilágosítást a tanfolyam indulásáról, munkatervéről az 1,5. pártszervezet épületében. — Az egészségnevelési, a családvédelmi tevékenységről számol be £ Tiszai Vegyi­kombinát nagyüzemi vörös- keresztes vezetősége, szep­tember tí-un Miskolcon, a megyei vezetőség ülésén. Az ülésen értékelik a vöröske­resztes aktivista képzés ered­ményeit is. — Tehetséges fiatalok je­lentkezését várja az Orszá­gos Szórakoztatózenei Köz­pont Bor,sód megyei Kiren­deltsége a vendéglátóipari terület zenei utánpótlását biz­tosító továbbtanulásra, a hi­vatásos ^ zenész- és énekes­vizsgára való előkészítésre. Az októberi felvételi vizsgá­ra szeptember 20-tól jelent­kezhetnek Ki és 25 év közötti korú. zenei előképzettséggel, középiskolai végzettséggel (vagy legalább a középiskola 3. osztályába beiratkozott) hangszeresek, magyarnóta- és tnncdnlénekesnök. Jelentkez­ni lehel: az OSZK Borsod megyei Kirendeltségén. Mis­kolc. Szentpéteri kapu 56., szolgáltatóház. Közlemény A miskolci Irgoszscgúgyi Szak- középiskola <\\as-<lrl). tanév­nyitó iinnepsegól. ma. syopieni- ber 3-an, a órakor larlja. — Gáspár Sándort, az MSZMP Politikai • Bizottsá­gának tagja:, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának főtitkárát, aki a Román Szakszervezetek Ál talán os Szövetségének meghívására tartózkodik Romániában, pénteken fogadta Nicolae Ceauseseu, a Roman Kom­munista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársa­ság elnöke. — Elutazott Budapestről lvan N'ajaskou, a Szovjet­unió találmányi es felfede­zésügyi állami bizottságának elnöke, aki Tusnádi Emillel, az Országos Találmányi Hi­vatal elnökével tárgyalt a találmányi hivatalok közötti közvetlen tudományos-mű­száki együttműködésről. Szó volt olyan. nemzetközi együttműködés előkészítésé­ről is. amely a szabadalmi bejelentések egyszerűsítését szolgálná a KGST-tagorsza- gok között. — Kihelyezett ülést tartott tegnap, pénteken a Ilelyi- ipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága az Ede- lénvi Költségvetési Üzem­ben. Az itt dolgozók mun­kabiztonságával, munka- egészségügyi helyzetével foglalkozott a bizottság, to­vábbá tájékoztató hangzott el a vállalatok féléves gaz­dálkodásáról és a szocialis­ta munkaversenyről. — Három miskolci salakmo­toros utazott el az NSZK-ba egv nemzetközi versenyre. A négytagú együttesben Sz.i- ráczki István, Szőke János, Berecz. Péter, valamint a deb­receni Juhász László kapott helyet. — Helyszínváltozás! A Mis­kolci VSC—Almásfüzitő női találkozót, a .Magvar Röplab­da Szövetség Kupájáért ere­detileg a vasutas-tornacsar­nokban játszották volna., de ott a hét végén országos ju­nior csel gáncsbaj nokságra kerül sor. Ezért a röplabdá­it ók Miskolc-Egy etem város­ban mérkőznek meg. 15.30 órától. Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei varos területen 1979. szeptember !-en (szom ba­lon) 13 órától, 1979. szeptember 3-án (liétíón) reggel 8 órai-, ügyeletes: dr. Wirt/ Ferenc kör­zeti állatorvos, lakása: Miskolc 1.. \ örö.smarlA u. 52. sz. VII 3. Telefon: 33-818. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom