Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-25 / 224. szám

^ b l(. íKiK ■ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 224. szám Ára: 1,20 forint Kedd. 1919. szeptember 25. Igazságtalan döntés Kambodzsa ENSZ-képviseietében ijMffilt a if filés puliéi vitája \ k Vance tegnap beszélt, Gromiko ma szólal fel Az a döntés, amelynek ér­telmében a Pol Pot-klikk képviselője megőrizheti he­lyét a jelenlegi. ülésszakon, ellentétben áll a valóságos kambodzsai helyzettel. az ENSZ alapokmányával, s ne­gatív következményekkel jár az ENSZ tekintélye, továb­bá a délkelet-ázsiai és indo­kínai stabilitás biztosítása szempontjából — állapítja meg hétfői szerkesztőségi kommentárjában a Nhan, Dan, a VKP központi lapja. A lap rámutat, hogy „ez­zel a döntéssel nőtt azoknak az Igazságtalan határozatok­nak a száma, amelyeket a világszervezet a reakciós erők nyomásának engedve hozott, eddigi történetében, s ez még inkább igaz, ha fi­gyelembe vesszük az el nem kötelezett országok csúcsér- , tekezíetének határozatát a kambodzsai hely üresen ha­gyásáról”. A Nhan Dán igen élesen bírálja az Egyesült Államokat és Kínát, mint a határozat elfogadtatásában vezető szerepet játszó orszá­gokat. s a döntést igazságta­lannak, törvénytelennek mi­nősíti. A lap egyben figyel­meztet rá, hogy „ez meg­könnyítheti Kína beavatko­zását a kambodzsai bel- ügyekbe és segíti az Indokí­nai népek elleni kínai terve­ket”. Hun Sen kambodzsai kül­ügyminiszter. az ENSZ fő­titkárához és a közgyűlés ülésszakának elnökéhez inté­zett üzenetében tiltakozott amiatt, hogy az un. kam­bodzsai kérdés felkerült az ülésszak napirendjére. „En­nek jóváhagyása és ilyesfaj­ta problémák megvitatása a Kambodzsái Népköztársaság hozzájárulása és képviselői­nek jelenléte’ nélkül beavat­kozást jelent az ország bel- ügyeibe — hangoztatja az üzenet és leszögezi, Hogy a vita bármiféle eredménye törvénytelen és teljességgel . érvénytelen. Az ENSZ-közgyűlés ülés­szakán hétfűn megkezdődött a kéthetes általános politikai vita. Az első felszólalók kö­zött volt Cyrus Vance ame­rikai külügyminiszter. And­rej Gromiko, a szovjet dip­lomácia vezetője kedden mond beszédet a közgyűlés plénuma előtt. Vance beszédében emlé­keztetett rá: „A Kelet és a Nyugat a történelem legszé­lesebb körű fegyverzetkorlátó. zásl. tárgyalásait folytatja. A Szovjetunió és az Égy esült Államok a hadászati fegy­verek jelentős korlátozásá- btin állapodott .meg a rati­fikálásra váró (SALT—II.) egyezményben.” A két legnagyobb nukleá­ris hatalomra .különleges fe­lelősség hárul a hadászati fegyverkezési verseny korlá­tozásában és a SALT—II. nagy lépést jelenthet kötele­zettségük teljesítése felé — hangsúlyozta Vance. Az amerikai külügyminisz. tér igen keveset foglalkozott a kelet—nyugati kapcsola­tokkal, az európai politika kérdéseit nem is említette. Kormányforrások szerint en­nek az az oka, hogy a köz­gyűlésen a fejlődő és a fej­lett országok kapcsolatainak kérdései állanak előtérben. Megfigyelők szerint a fő ok az, hogy az amerikai kor­mány teljes bizonytalanság­ban van a maga-teremtette „kubai ügyben”. Vance utol­jáéi a múlt hét csütörtökén tárgyalt: Dobrinyin szovjet nagykövettel és egy teljes héttel későbbre, 28-ára tűz­ték ki Vance találkozóját New Yorkban Andrej Gro­miko szovjet külügyminisz­terrel. Mértékadó források szerint Washington azt re­méli, hogy a Vance—Gromi- ko találkozó kimenetele ler hetőséget ad majd rá, hogy a hét végén Carter elnök tárgyalhasson Washingtonban Gromikóval. A külügyminiszter szerint annak ellenére, hogy a két nagyhatalom maga mögött hagyta az ellenségeskedés időszakát, „a kelet—nyugati viszony veszélyesen meg­romolhat minden olyan eset­ben, amikor az egyik fél nem veszi tekintetbe a másik biztonsági érdekeit”. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn New York­ban találkozott az ÉNSZ- -közgyülés 34. ülésszakán részt vevő baráti szocialista országok — Bulgária,' Ma. gyarország, az NDK, Len. gyelország, Románia, Cseh­szlovákia. Mongólia, Kuba, Vietnam — kiildöttségveze- töi.vel. A találkozón jelen volt Laosz, Etiópia, Angola, Afganisztán. Dél-Jemen ál­landó ENSZ-képviselője és a KNDK állandó ENSZ- /hiegfigyelője is. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón több idősze­rű nemzetközi kérdést átte­kintettek, különös tekintettel az ülésszak napirendjén sze­replő problémákra, szó volt továbbá a szocialista orszá­goknak a mostani ülésszak alatti együttműködése kérdé­seiről is. íi Vasárnap ünnepelte fel­szabadulásának 35. évfor­dulóját a «Békés megyei Bat- tonya község lakossága. Az elsőnek felszabadult magyar településen ez alkalomból tartották meg az „AÍanyjel- vényesek az olimpiára” tö­megsportverseny résztvevői­nek oi'szágos találkozóját. Az ünneplő falu lakossága és az ünnepi rendezvények résztvevői a délelőtti órák­ban megkoszorúzták a fel­szabadító harcokban elesett szovjet hősök sírjait és em­lékművét. majd ünnepi nagy­gyűlést tartottak. A szónok Púja Frigyes külügyminisz­ter, a választókerület or­szággyűlési képviselője volt. A liftnek működni kell! Mérgelődünk, ha elromlik a lift, s másszuk ai emeleteket. Sildjük a lifteseket: a gyártókat, a sierelőket, holott nem is ismerjük ereket ai embereket. A nagyközönség keveset tud o Gciiii-MÁVAG Felvonógyára észak-magyarországi üzemegysége kollektívájának munkájáról. Róluk szól ripor­tunk a 3. oldalon. r Epil a debreceni- felüljáró Jelentős szakaszához érkezett o 48-as számú fő közlekedési út és o Debrecen—Nyíregyháza vasútvonal kereszteződésé­ben a közúti felüljáró építése: a Debreceni Körútépítő Vállalat dolgozói mór beemelték a kétvágányú, villamosí­tott vasútvonal fölött átívelő hídelemeket. A vállalat tervé­nek s a szocialista brigádok vállalásainak megfelelően szeptember végére elkészült a kétszázhatvan méter hosszú, tizennyolc méter szeles, tiznyilású hídszerkezet. Átadás a jövő év végén várható. (3. oldal) I! képernyő dőlt (4. oldal) (5., ?. oldal) Tennivaló bőséggel akad !S iRzipÉsi eitel ailfi ifiéi A határ r— ilyenkor ősszel — még a tavaszinál és a nyá­rinál is mozgalmasabb. Aki persze egy kicsit; is ismeri a mezőgazdasági munkák me­netrendjét, ezen. nem le­pődik meg. A legtöbb szántó­földi és kertészeti - kultúra ezekben a hónapokban „fi­zet” az egész'évi gondozásért, és ebben az évszakban kell megalapozni a jövő évi ga­bonatermést is. Még felsorol­ni is sok, mi minden tenni­való jut ezekre a hetekre, hónapokra. Kukorica-, nap­raforgó-, silókukorica-, cu­korrépa-!. és minden másod­vetés betakarítása, szőlő-, alm*i-, körte-, zöldségszüret, őszi szántás, tál aj előkészítés, vetés, lapanyag-plán pótlás. Nem csoda, hogy a yminap, amikor a szerencsi és encsi járásban' határszemlére in­dultunk, „látnivaló” dolgában a bőség zavarával küszköd­tünk. hiszen mindenféle em­berektől. gépektől népes ha­tár fogadott. Az utóbbi hetek £‘káraz, napos időjárása a be­takarítás munkáját segítette, meggyorsította, bár a vető­gépek után felszálló porfelleg arról győzött meg, néhány milliméter eső már nem ár_ tana a csonttá szikkadt föl­deknek. Utunk során először a be- kec.si Hegyalja Tsz határá­ban álltunk meg. A 37-es or­szágért mellett néhány éve még „vadvizországot” látott az erre utazó. * A gazdaság nem kis erőfeszítéssel ezeket a területeket „visszahozta” a ■ mezőgazdasági termelésbe. Ott jártunkkor ezeken a me- liorált területek« i vetetlek. No nem búzával, vagy árpa. val, hanem fűmaggal vetet­ték be az egykori nádas he­lyét, hogy majd az állatte­nyésztést szolgálva, kaszálás­sal. legeltetéssel hasznosítsák ezeket a hektárokat. A szerencsi Lenin Tsz ondi határában ugyancsak vetők­kel, valamint takarmánybe. takarítókkal találkoztunk. Amíg a kazlakat szekérről hagyományos módon rakták, az.automata vetőgépen már, nem láttuk a hagyományos farost. A jó] elmunkált ta­lajban szaporán fordult az MTZ, „pilótájának” -legfeljebb csak a sűrűn felszálló porra lehelen panasza. Ahogy a Hegyaljára értünk, egyre több jel utált rá; ha­zánk leghíresebb történelmi borvidékén is' a „kertek alatt van” a szüret. Mádon a Rá­kóczi Szakszövetkezet feldől. • gozójában Toplenszki Zol­tánt. Kamcnyiczki Ferencet és . Horváth Sándort nagy munkában találtuk. A prések előkészítését, beüzemelését végezték, hogy — mint mond­ták — mire a hegynek leve újra csordul, minden gép pontosan, jól. zavartalanul működjön. Följebb. Abauj. szántón, a Tokai-hegyaljai Ál­lami Gazdasági Borkombinát felvásárló pincéje előtt ugyan­csak nagy volt a sürgés-for­gás. Még a Helyi Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Iskola tanulói is kivették részüket a munkából. Hordókat, káda­kat, a szüret más* hagyomá­nyos "kellékeit mosták, tisztí­tották. Ezalatt fent a’ Sá­torhegy oldala fürdött a szeptemberi napfényben. Az előzetes felmerések édes szü­retet ígérnek Tokaj-Hegyal- jón. Már .az encsi járásban, az alma' hazájaként emlegetett Puncsaiban viszont javában tart a szüret. Péurvári Sán­dor főkertész elmondta, hegy a tavaszi fagykár és a nyári jégkár ellenére a termés kő_ zepes. ami persze fancsali mércével közepes, hiszen ez az idei 210—220 mázsás hek­táronkénti termés is jóval meghaladja a megyei, sőt az országos átlagot. A várhatóan 100—110 vagonnal fizető fan­csali almáskertben három hét múlva fejeződik be az idei szüret. Ügy mondják, s ez így van: november végéig, december közepéig — melyik évben mikor — míg nem fagy ki az eke a földből, van tennivaló a határban. Az ondi határban jól elmunkált, de csapadékot bizony régen kapott földbe kerül a jövő évi kenyérnekvaló. A szőlőprések előkészítése Mádon is a szüret A diákság Fancsalon is kiveszi" a részét az közeledtét jelzi. almásziiretböl. ét s m

Next

/
Oldalképek
Tartalom