Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-22 / 222. szám

1979. szeptember 22., sxombcrt ÉSZAK-MAGYARÜRSZAG 5 Baleset Az kfös asszony úgy sir, mint egy kisgyerek. Karjai­val átfogja a/, út .szelén ál­ló közlekedési lámpát, vál­lait rázza a zokogás, törő­dött aroan kimondhatatlan fájdalom mélyíti a ránco­kat. A mellette elhaladók c.sak egy pillantást vetnek rá, azután mennek tovább. Á néni ke nem törődik sen­kivel. s néha, ha sírása alábbhagy, megfordul. s könnyein keresztül vet egv keserves pillantást maga möge, le az úttestre. Ahova néz. nem messze az út Szé­létől, egy doboz fekszik. Ez meg jobban elkeseríti. Már nem is sír: szinte vinnyog a fájdalomtól, mint egy meg­sebzett állat. Ott lent. az úttesten levő szétlapítolt do­bozban tojások voltak. Sár­gájuk most hatalmas folt­ban terül szét a fekete asz­falton. A gépkocsi, amelyik áthajtott a nagy papírdobo­zon, már messze jár. Veze­tője tálán észre sem vette, amikor az kiesett az öreg­asszony szatyrából. A nénike lassan megnyug­szik, s csak néha rázkódik meg a válla. Ennyi fájda­lom egy arcon pár tojásért — szinte hihetetlen. Kerül­getem. próbálom megszólí­tani, de nem megy. — Megsérült? — kockáz­tatom meg a kérdést, ami­kor rám néz. Nem szól, csak fejével int nemet. Zsebkendője után matat a másik szatyorban, s amíg előkeresi a szatyor aljáról, mereven néz rám. Furcsa egy helyzet. Érzem, mondani kéne valamit, va­lami vigasztalót, hogy mit számit az a pár Lo.jas. mit számítana akár egy egész rakomány tojás is, ha ő ép­ségben maradt, ha nem sé­rült meg. Ilyen, korban már nehezen forrnak össze a csontok ... Csak néz rám könnyes szemével, amelyben a szo­morúság mellett hirtelen furcsa fények villannak. Is­merősek, mégsem fogom fel hirtelen, hogy milyenek. Ta­lán a rettegés valamitől, amit nem értek, nem érzek. Jól látom? — kérdezem ma­gamtól. Persze, talán a sokk ... Biztosan arra gon­dolhat most ő is, mi lett volna, ha őt kapja el az au­tó. ö fekszik itt az úttest szélén. Nyújtom a karomat, belémkapaszkodi k. Érzem, reszket. A villamosmegálló felé indulunk ezzel a sirdo- gáló. fekete fejkendős gör­nyedt kis öregasszonnyal. — A fiaméknak vásárol­tam ... — kezd bele a be­szélgetésbe. azután hirtelen elhallgat. — Azt mondta a menyem, vásároljak be, mert vendégeket . várnak. Még főzni is kellett volna. — csuklik el a hangja. Érzem, mondana még va­lamit;,, valamit, amit nem mondott ki. De hát az ő dolga ez, mert hiszen mit is kezdjen egy idegennel. — Adja ide a szatyrot — mondom, s kiveszem kezé­ből a nehéz cekkerl. Amíg elérjük a villamos­megállói. nem szól egy szót sem, csak néha néz félve rám. — Megnyugodott már? — kérdezem, amikor a reme­gése kissé alábbhagy. — Igen. kedvesem, nincs már semmi baj — válaszol bizonytalanul. Hallgatunk. — Csak... csak a pénz... Nem értem, s ö észreveszi ezt.. — Csak azt nem tudom, hogyan számolok el a me­nyemnek a pénzzel ... — folytatja, majd újra az előbb látott félelem villan fel a szemében. Arcán kétoldalt ismét megindulnak a köny- nyek. de az arc már nem mozdul. Keményen néz át a túlsó oldalra. Hirtelen vil­lan lel bennem a felisme­rés. Ez a szerencsétlen, nyolcvan felé közeledő öreg­asszony léi. Olyan iszonyú­an, hogy azt már ki1 sem lehet mondani. — A menye talán nem hi­szi el? — nézek rá. s lá­tom. nem kellett volna ezt megkérdeznem. Nem válaszol azonnal. Tá­lán azon gondolkodik, mit is mondhatna egy idegen­nek, hogyan is beszélhetne ilyenekről egy sohasem lá­tott emberrel. Valami megváltozott ket­tőnk. között ott (a megálló­ban. — Tizenöt tojás árával nem tudok elszámolni! Hát nem érti ? Tizenöt tojás árá­val nem tudok elszámolni a fiam feleségének! — szisze­gi • felém. Karját kirántja a karom­ból. reszkető kezével idege­sen túr bele a szatyorba. Egy ülötl-kopott pénztárcát vesz elő, kinyitja, s telem ta rtja. — Nezze meg, ha van sze­me. nézze meg! Mint akit hipnotizálnak, engedelmesen veszem el a pénztárcát. Pár fillér apró­pénz, egy ép és egy hasz­nált villamosjegy van ben­ne. — Ennyi pénzem maradt a 200 forintból, amit reggel adott ide á menyem. Mert a menyem pontosan kiszá­molja nekem a bevásárlás­ra szánt pénzt, esténként meg, amikor hazajönnek, én számolok el néki! Az öregasszony keservét elnyomja a beérkező villa­mos csikorgása. Kezemből kikapja a pénztárcát, visz- szateszi a szatyorba, s fel­száll a villamosra. Figyelem még egy percig. Amikor leül yz ülésre és visszanéz rám az ablakon keresztül, ugyanaz a fáradt, törődött arcú. idős nö lesz. akivel a jelzőlámpánál ta­lálkoztam. Szemeben már nincsen düh, csak valami­lyen rettegés. Olyán rette­gés. amely teljesen megbé­nítja az embert... Pusztaiulvi Tivadar T etőfelülvilágítók Épület-tetőfelülvilágitó inűanyagelemekel készítenek n Ferihegyi lepiilötér rekonstrukciójához a KEMIKÁl barcsi gyárában. a restit Az Utasellátó Vállalat Ti­szai pályaudvari éttermét ez év májusában zárták be. Szükség volt erre, hiszen a/, étterem, törzsvendégek es •átutazók között csak így em­legették: a „nagy kabátos’’, már régen rászorult a fel­újításra. A felújítási mun­kálatokat a MÁV kivitele­zésében kezdték meg, s a költsége csaknem félmillió forint. A regi étterem iga­zán rászolgált nevére, hi­szen a cserépkályhák, ame­lyekkel a hidegebb idősza­kokban fűtöttek. hiába erőlködtek. Az óriási he­lyiséget nem leheteti ren­desen átíüleni, s a vendég­látás céljának sem igen fe­lelt meg. A felújítási mun­kák befejezése után, várha­tóan november végére vagy december közepére, már is­mét fogadhat vendégeket a Tiszai pályaudvari resti. Az Utasellátó Vállalat miskolci területi igazgatósá­gának vezetője, Koch Já- nosné elmondta, hogy a fel­újított étterem II. osztályú árakkal, de első osztályú színvonallal kívánja fogadni a nyitás után vendégeit. Nem is lenne itt semmi szépséghiba ... Am, az étte­rem megnyitásával egyidő- ben megszűnik a pályaudvar A-peronján levő automata­sor. Jóllehet, nem egyszer okozott már bosszúságot az a bet. ételt es italt szolgál­tató automata, amely jelen­leg még üzemel, mégis a Tiszaira érkezők, illetve az innen indulók a megmond­hatói: minden bosszúság el­lenére jó. hogy itt vannak ezek az okos gépek. A MÁV Vezérigazgatóság illetékesei azonban úgy döntöttek, hogy a hét automata fokozza az első peronon közlekedők balesetveszélyét. Hogy ez így van-e, vagy nem — nem érdemes különösebben vitat­ni, A KPM ) vasúti főosztá­lyának illetékesei szakembe­rek, tehát ha ők mondják, valószínűleg igazuk is van. Ugyanúgy, mint abban, hogy az ezen a peronon levő utas­ellátói létesítményeket is meg kell szüntetni. A buti­kok helyett a jelenlegi vá­róteremben létesítenek egy szeszmentes bisztrót, ahová a vonatra váró utasok nyu­godtan betérhetnek, mert a fogyasztás itt nem lesz kö­telező. Visszatérve az automaták­ra: ha már a vasúti főosz­tály úgy találta, hogy a szerkezetek peronon való üzemeltetése fokozza a bal­esetveszélyt. kézenfekvő len­ne a MÁV Miskolci Igazga­tósága illetékeseinek is job­ban körüljárniuk ezt a kér­dést. Az automatákra ugyan­is — bosszúság ide, bosszú­ság oda — mégiscsak szük­ség van. Nem is kevés. Meg lehetne-e oldani, hogy a hét berendezést az állomás épü­letében elhelyezzék? Len­ne-e hely bent a csarnok­ban ezeknek áz automaták­nak? Mert -ha lenne — is­merve ezen berendezések tu­lajdonságát. nevezetesen: a benti hőmérsékleten szinte hibátlanul működnének —, nem járnának rosszul azét­terem megnyitása után azok az átutazók, akik „csak” egy gyors kávét, vagy szend­vicset akarnak az állomáson — állva! — elfogyasztani. — pusztafalvi — Épület romjai előtt állunk Kitó István­nal, a hetvenediá évéhez közeledő postás­sal. Az egykori épületnek most már csu­pán vályogfalai búi látszik valami, meg a tel járati betonlépcsőből. Az udvari gaz, gyom verte löl. István bácsi már össze- katlantolta jókora bőrtáskájál. kihurdta mindenüvé az újságokat. Majd' minden házhoz vitt újságot, de ill. Tornakápolnán a házak száma igen csekély és mindin­kább több az üres. Az idős ember a fal romjaira mulat: — Ebben a házban valamikor nyolc- gyerekes család lakott... — Hol vannak? Vállrándítás. — Elmentek. Ki ide, ki oda. Itt már senki nincs közülük. Mint ahogyan elmegy lassan az egész l'alu. Latja ott azt a szép házat? Üres. Meg a mellette levő is. Meg több is. Sok házal nem laknak már itt. — Vajon miért mentek el? — Ki tudja! Valamikor megéltünk a földből: Sokat kellett dolgozni, az biztos. A fiatalok... hát a fiatalok ezt nem vállal­ták. Másütt élnek, más életei. — És István bácsi? — Én? Én járom továbbra is ezeket a falukat. Szőlösardón lakom, onnan jövök ide is mindennap, három kilométert. Nem nagy távolság, de mindig hegyet kell menni . .. Nehéz lenne most már vissza­hozni az embereket. Talán nem is lehet. Megfogyatkoztak itt is és még tovább is fogyatkoznak. Bizony, fogyatkoznak. A szini tanácsel­nökkel — ide tartozik közigazgatásilag Tornakápolna — csak nehezen tudjuk összeszámlálni, hányán is laknak az ap­rócska faluban. Azért nehezen, mert pél­dául két héttel ezelőtt még többen eltek Ul. de azóta hárman meghaltak. De már ezt a számol levonva sem érvényes, mert a múlt héten meg elköltözött valaki. Most mindenkit összeszámolva, ölvenen lehet­nek. Négy bányász is van közöttük, a buszjárat hozzájuk igazodik. A bányánál egy műszakban dolgoznak mindig, mert külön-küiön nem jöhetne értük mégsem a busz. Ez a busz egyben a polgári járat is, ámbár zsúfoltságról nemigen lehelne be­szélni soha. A busz mindenesetre megvan, jár, az út is elfogadható. De köszönjünk el István bácsitól — ere­detileg cipész volt, földdel foglalatosko­dott. majd v égül a postához került —. aki most visszaballag a másik faluba, a hegye­ken ál. És innen, a vályogromok elöl hová menjünk? Csak egy helyre lehet, ahová mindenki is megy: a boltba. Ez a köz­pont. Az egykori iskola épülete, ahol amo­lyan klubszerüség is van, es itt működik a falu egyetlen telefonja is. Ha az itt — a boltban — dolgozó csinos, Halai lány osszegyüjtené az újságokat, egész szép gyűjteménye lehetne. Mármint a Torna- kápolnáról szólókból, melyekben valami­képp ö maga is szerepel, hiszen mindig is ide, a központba lehet jönni érdeklődni. Farkas Valéria, a fiatal boltvezető most is itt van és bár udvariasan, de igen hatá­rozottan megtiltja, hogy itt bárki, bármit megigyon. A rendelet itt is érvényes. El­lenben rögtön felajánlja, hogy otthon, a lakásban fogyasszuk el, ahol poharak is, székek, asztal is van. És persze magától értetődő, tisztes ven­déglátás. az idegen tessékclése. A nagy­mama. a nagyapa fogadja az ide betéve­dőt, szives szóval, süteménnyel, kínálás­sal. de mielőtt a szép ház verendájára te­lepednénk, föltétlenül meg kell nézni a kert gyönyörű virágait. Mindenekelőtt a hét, vagy kilenc színű margarétái. . mely­nek különös színárnyalataival, mármint ezek megszámolásával sokan bajlódtak. Kicsit térjünk vissza a boltba, ahol ter­mészetesen mindent árusítanak. A kenyér­rel semmi baj. sót. nagyon is szép, friss, a közeli sütőből hozzák. De fogy-e 'példá­ul a dezodor, a fogkrém, az új szappanok sokasága? Fogy. Arányosan persze a falu­hoz. Van borotvaszer. mit egyetlen ember vásárol, de itt meg is kapja. Valójában neki hozatják. Általában, ami szükséges, megvan, kapható. — Valika! Nem akart meg innen el­menni ? — De! Mindig is akartam! Valójában most is. De az átész nem enged. Nem tud kit ide tenni. Megkapok mindent, amit ké­rek, sejtem, hogy kicsit kedveznek is ve­lem. csak azért, hogy maradjak. De ha mégis elmennék, akkor ezekkel az embe­rekkel mi lenne? — Lehetne valamit mégis tenni, .ami megfogná itt. hogy ne kívánkozna el? — Lehetne bizony! Ha például egy üdülő lenne itt! Sohasem akarnék elmen­ni! Hiszen ez a falu még így is nagyon szép! Nézzen körül! Persze, hogy nagyon szép! Lehetséges: vannak olvasóink között, akik meg nem járlak itt. Képzeljék el például azt az utat, vagy. ez utak valamelyikét, melyek a Bükk fennsíkjára vezetnek. Vagy mondjuk azt, amelyik Szilvásvárad felé kanyarog. Va­lami hasonló hangulat, táj fogadja az ide­iéről. Fenn járunk a magasban, messze apró házikók, tornyok látszanak, ahol pedig megyünk: sűrű, gyönyörű erdő. Ki tudja, hányféle növénnyel, állattal teli erdő. Ma mar tájvédelmi körzet. Ezen a részen ta­vasztól őszig mindig terem valami, min­dig lehet szedni valamit. Málnát, somot, hársvirágot, borókabogyót, kutyacseresz­nyéi. csipákét meg egyebeket. Kivágjak a lapátnyélnek, baltanyélnek való. szép és védett fákat is, amit pedig nem szabad. Tájvédelmi körzet. Az ide járók közül so­kan sajnos a hársvirágot, a somot, miegye­bet is gallyastól, fástól tördelik. Ezt sem szabad. Jó lenne valóban megvédeni ezt a területet, mert tényleg szép. értékes. Üdü­lőfalu ? Az elképzelések között ez is szere­pel. Érdeklődők is vannak már Budapest­ről. meg innen-onnan, de egyelőre, maguk az itt lakók húzódoznak. Nekik a ház sokkalta többet ér — mármint eszmeileg —. mint amennyiért megvennék. Meg ren­deletek is vannak. De most hallgassuk inkább nagymamát, nagypapát, kik a gondozott, szép udvaron a virágokkal, meg a dióval büszkélked­nek. — Meg lehetne itt élni, miként mi is megéltünk! Dolgozni kell persze, sokat dol­gozni ... Mi az? Hogy-hogy? Figyelünk. Harangszó hallik, eppen dél van. A két öreg a templom felé figyel. A hegyen levő. szép templomot most hoz­zák rendbe. Harangszó nem hallik itt már régóta, nincs ki meghúzná a kötelet, de most, a templomot szépítő munkások órá­jukra pillantva delet kongatnak. A két öreg hallgatja. Szépen szól a harang. Szép a templom is. Talán az elkövetkező idők­ben mégis jönnek majd, kik megnézik. Ezzel a különösen szép, bár ma egyre ki- sebbülö faluval együtt. A vályogfal romjai itt porladoznak a szomszédban. Elhaladunk mellette. Szolid, csendes utcán, majd kiérünk a bámuló, színesedő lombú erdők közé. Az elhaló, az őszi erdő közé. A vályogfalú ház egykori, nyolc gyereke nem hallhatja a most újra megszólaló harangot. Itt, az erdő között — itt kell valahol ballagnia, most jókora postás-zsákjával István bácsinak is — már mi is alig halljuk. Lcvay Györgyi I'riska Tibor Telefondoktor Kazincbarcikán Halló! 13-125? — Az el­múlt harmincöt héten át a hívásra minden pénteken délután jelentkezett a ka­zincbarcikai telefondoktor. A szolgálatot a városi Vö­röskereszt vezetősége ez év januárjától szervezte meg. Ez idáig közel nyolcszázah tárcsázták a telefondoktor számát: egy tégy ..adás” idő­tartamára. két órára így 22 hívás jutott. Dr. Erdei Sándor tájékoz­tatása szerint az. egészség- nevelési munkál az alapok­nál kezdték. Szó esett az alapvető hygiénés, ápolási ismeretekről, a betegek kö­rüli teendőkről. Több elö-v, adás foglalkozott a gyerme­kek egészségügyi problémái­val. a szülők teendőivel. A legtöbb hívás a fogamzás- gátlással kapcsolatos előadás ideje alatt érkezeit be: így mód nyílt az ésszerű család­tervezés segítésére, a csalá­di életre való nevelésre. A novemberi a kazincbar­cikai. telefondoktor is fogá­szati hónappá minősíti. A programokban szó lesz a i'ogáiíolás jelentőségéről, a fogszuvasodás m ege 1 özésé­'■ röl. Helyet kap az adásban olyan előadás is. amely a protézissel élő embereknek nyújt hasznos tanácsokat. Az év utolsó hónapjában a Telefondoktor szolgálat szer­kesztősége — a városi Vö­röskereszttel karöltve — ke­rékasztal-beszélgetésre hívja meg a program rendsze­res hallgatóit és valameny- nyi érdeklődőt. A közeljövő adasok elké­szítésében — csakúgy, mint az eddigiekben — szinte a város valamennyi orvosa részt vesz-. A kazincbarcikai Lenin úti gyógyszertár vö­rös keres zt es alapszervezeté, nek tagjai a technikai mun­kába segítenek be. A Tele­fondoktor szerkesztősége úgy tervezi, a jövő évben is hétről hétre rendszeresen jelentkeznek az adással. A városi tanács és a Vöröske­reszt városi szervezete — a Posta segítségével — támo­gatja a tervet. Az lf)R0-as évben, januárban tehát újra jelentkezik a kazincbarcikai telefondoktor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom