Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979. szeptember 16., vasarnap Vörösrák, Zöldpapagáj és a többiek Az egyetlen, ma is látható miskolci cégér: a Beloiannisz és a Madarász A híres Vörösrák Viktor utca sarkán. A Herman Ottó Múzeum állandó kiállításán szerencsére már szerepel néhány régi cégér — a nevezetes Vörösrák is — a többi azonban az udvaron, illetve a raktárakban várja, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Szó, ami szó, a cégérekkel1 az eddigiek folyamán a szakemberek is vajmi keveset törődtek; legfeljebb csak az állagmegóvásukra gondoltak. Úgyhogy ma már nem is olyan könnyű felderíteni, hogy melyiknek hol volt egykor a helye. A régi miskolciak sokat segíthetnének ebben, ha netán a múzeum igényelné segítségüket. De hát a muzeológusokat aligha kell biztatni kutató munkára; ez a mostani cikk sem ezért születik. Sokkal inkább azért, hogy az állandó kiállításon kívül is kerüljenek közszemlére a miskolci vasművességnek ezek az értékes tárgyai. Éppen most tatarozzák az Aranyszarvas patikát, s a közönség bizonyára örömmel fogadná, ha a még meglevő konzolra felkerülne a gyógyszertár — iparmű vészetileg is figyelemre méltó — aranyozott jelképe. S ha már itt tartunk, elmondjuk azt is. hogy a múzeum szívesen visszaadná a patikának azokat a szobrokat is, (Hygiene. Aesculap stb.), melyek egykor az Aranyszarvast díszítették. Egyébként szerencsére nem kallódtak el a Leszich Andor által említett cégérek; őrzi a múzeum az Aranycilindert (mely éppen most jött vissza egy országos reklámkiállításról), megvan a Zöldpapagáj (valaha egy drogéria cégére volt) találkoztam a Halász céh cégérével, az Aranykaszával, őriz a múzeum egy hatalmas — vasból készült — csiptetőt is, mely egy látszerészüzlet homlokzatán függött, és található a cégérek között egy méternyi hosszúságú nagy korcsolya is. A raktárakban járva más várostörténeti érdekességekre, ritkaságokra is felfigyeltem. A város rekonstrukciója folyamán néhány míves utcai lámpát, több vaskaput. s rengeteg követ, téglát is összegyűjtöttek a muzeológusok. Beszélgetés közben felvetődött: akár egy ódon kisvárost is fel lehetne építeni a régi kövekből, tárgyakból. Ez persze túlzás, de ha figyelembe vesszük, hogy a román kortól kezdve egészen a klasszicizmusig vannak értékes kőmaradványaink, akkor nem is tűnik olyan lehetetlennek, egy romkert (?) létrehozása. Ennek építéséhez fel lehetne használni azt a háromszázféle téglát is (valóságos kis téglamúzeum), amellyel rendelkezünk, s beépíthetők volnának a különböző vasrácsok, kapuk, (talán még Fazola munka is akad közöttük) s persze helyet kaphatnának az így létrehozott falakon a régi cégérek — a fellelhető — kereskedőjelvények, címerek. Arról már nem is beszélve, hogy van a múzeumnak néhány régi (jelentős képzőművészeti értéket képviselő) szobra is, melyeknek ugyancsak a romkertben lenne a helyük. Hogy mindez mennyire* nem álom, azt számos külföldi és jó néhány magyar város példája is bizonyítja. Hogy ne menjünk messzire. néhány esztendővel ezelőtt Kecskeméten — régi vagy rekonstruált cégérekkel — létrehozták a kereskedők utcáját, de Győrben is láthatók a régi cégérek, a varsóiak pedig az egész óvárosukat rekonstruálták, mert annyira fontos számukra a múlt építészeti, ipartörténeti és művészeti értékeinek felmutatása. A romkert ■ felépítésével tehát nem tennék mást, mint — a mai és a jövendőbeli nemzedékek épülését szolgálva — követnénk mindazok jó példáját, akiknek fontos a kontinuitás, akik tudják, hogy az új értékek létrehozása mellett menynyire fontos a régiek megőrzése. Ötvennyolc esztendő• vei ezelőtt Leszich Andor cikkének annyi hatása mindenesetre volt, hogy igyekeztek a miskolciak összegyűjteni a már akkor is lappangó (lomtárakba került) cégéreket. Megtalálták a Zöldpapagájt, a Citromot, s még jó néhány kereskedőjelvényt. Ma már — tudomásunk szerint — csak egyetlen cégér (Szlav- kovszky mérlegkészítő jelvénye) van eredeti helyén. De meddig? Mi mindenesetre szeretnénk, ha nem kellene újabb évtizedekig a múzeum raktáraiban várakozniuk a cégéreknek. Gyarmati Béla A miskolci cégérekkel 8-9 évvel ezelőtt — akkor még nem ismerve Leszich Andor cikkét —r magam is foglalkoztam. Az ötletet az adta, hogy a Herman Ottó Múzeum udvarán akkor láttam először (egyébként máig is ott van) a Miskolci Takarékpénztár hatalmas emblémáját (egy öntöttvasból készült méhkast a körülötte röpködő szorgos méhecskékkel. melyet Here;: Jenő gépgyára készített), s éppen akkor restaurálták az Aranyszarvast is. Körülbelül ugyanazt írhattam, mint Leszich Andor, csaknem hat évtizeddel ezelőtt: „a kereskedelemnek e régi emlékei. meg kellene menteni.” „A múzeum érdekes 0 régi emlékkel gyarapodott. A napokban megkapta a Vörösrák cégért. Ki ne emlékeznék Miskolcon a régi Vörösrak cégérre? Ott lógott az ócska épület padlásablakában, hívogatta a mulatókat, hirdette az élet derűs perceit.” Ez a néhány sor 58 esz- tendeja, 1921. szeptember 24-én látott napivilágot a Miskolczi Naplóban. A Vörösrák cégér múzeumba kerülése alkalmából a cikk szerzője Leszich Andor jónak látja elmondani, hogy a miskolci cégérek —, melyeket a XX. században már egyre inkább felváltottak a cégtáblák — mennyire. értékesek és fontosak számunkra. Némelyike nemcsak érdekesség, hanem jó iparművészeti munka; a régi níiskolci vas- és lakatos- művesség becses emléke. A Vörösrákról egyébként megtudjuk, hogy tulajdonképpen a gróf Szirmay család kissé átköltött címere. (Az épület, melyben a vendégfogadó székelt, a Szirmay, család tulajdona volt.) A cikkíró elmondja, hogy a cégér volt a cégtábla őse, s Miskolc, mint kereskedőváros sok ilyen cégérrel büszkélkedhet. 1921-ben még jó néhány cégér szolgálta az eredeti célt, (Fekete Kutya. Aranyszarvás, Aranycilinder). De hol vannak a többiek? — kérdezi Leszich Andor — az Aranyhajó, a Fehérgalamb, a Zöldpapagáj, a Citrom és így tovább. Még most talán össze lehetne írni ezeket, s az utókornak feljegyezve továbbadni ... Hajdan a Széchenyi utca 26. sz. alatti banképületet díszítette Hercz .’enő gyárának relifeké. (A képen balra.) A Zöldpapagáj cégért kihoztuk a raktárból. (A «-épen jobbra.) Fotó: Laczó József A „gyermek ” A képzőművészeti világhét elé . födik alkalommal rendezik meg Magyarországon a képzőművészeti világhét eseménysorozatát. Ebben az évben a nemzetközi gyermekévhez kapcsolódik a világhét is. s mottójának is ezt választotta: „A gyermek világa’’. Mint ismeretes, 1975-ben kapcsolódott Magyarország először a nemzetközileg már korábban ismeretes képző- művészeti világhéthez, 197(1- ban már az „Ember és környezet” gondolatkör köré csoportosultak az események, 1977-ben „A művész, mint a társadalom hasznos tagja” volt a világhét fő témája, tavaly pedig „Utcák és terek kultúrája” mottóval rendeztük meg Felvetődik a gondolat — akárcsak a könyvheteknél és egyéb hasonló sorozatoknál —, vajon mit jelent egyáltalán egy ilyen ünepi hét, hiszen az adott művészet és a társadalom kapcsolata nem szorítkozik egy hétre, és nem is szorítkozhat. A képzőművészetek és legszélesebb tömegek egész évben folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, mindig várják a tárlatok az érdeklődőket, a műkereskedelem is folyamatosan rendelkezésre áll, a képzőművészeti különböző rendezvények is rendszeresek. Most meg különösen indokolt á kérdés, hiszen különösen folyamatos kell, hogy legyen a kapcsolat a gyermekekkel, vagy éppen a már lassan vége felé ballagó nemzetközi gyermekévvel. Valóban nem csupán egy hétre szűkül a gyermekév és a képzőművészetek kapcsolata. E héten inkább csak hangsúlyt adnak az egész évi munkának. És ezt a hangsúlyt különösen hallhatóvá teszik, hogy az ünnepi hét központi rendezvényének számító műcsarnoki kiállítás ugyancsak „A gyermek világa” címmel nyílt meg tegnap. s tartalmában is ezt tükrözi. De ugyancsak országos jellegű rendezvénynek számít a holnap délután Miskolcon, a József Attila Könyvtárban megnyíló, az illusztrációs pályázat anyagát bemutató, „A gyermekkönyv nemzetközi nyelve a grafika” című kiállítás is. Budapesten, a Műcsarnokban napjainkban három kiállítás látható egyszerre. Néhány teremben a Manuál' csoport hat iparművész tagja mutatja be munkáit, és jóllehet ez a tárlat nem kapcsolódik szervesen a világhéthez, illetve a gyermekévhez, tartalmilag mégis elválaszthatatlan attól, hiszen rendkívül sok olyan iparművészeti remek látható ezen, amely a gyermek világára utal. Mint például Szilágyi Júlia játékai, vagy Bán Mariann csodás kerámiajátékvilága. A másik kiállítás címe „Láthatóvá tett világ”. Ez gyermekrajzokból áll. Roppant megkapó az egész, ahogyan elénk tárul az a sokszínűség, ahogyan az általános iskolás korú gyermekek a világot látják, ahogyan láthatóvá teszik mások számára, és mindenki számára kedves élmény, ha látja, hogy az oda belátogatő gyermekcsoportok miként állnak a munkához és a rendelkezésükre bocsátott falfelületeken miként kel életre, miként válik láthatóvá szemünk előtt a' világnak egy-egy olyan szelete amelyre éppen ezek a gyerekrajzok nyitják rá a szemünket, A harmadik kiállítás a Műcsarnokban, amelyet fentebb már említettünk, „A gyermek világa”, amelyet tegnap délben Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes nyitott meg, és amely az első alkalom, hogy kiállításon gyermekek és művészek együtt szerepeljenek. A hivatalosan holnap kezdődő világhét programja rendkívül gazdag. Miskolc mellett Kiskunhalas a másik nagy vidéki centrum, de a miskolci különösképpen országos jelentőségű, mert ennek anyaga a Miskolci Városi Könyvtár és más szervek közös meghirdetése alapján, országos pályázat formájában jött létre. „A gyermekkönyv nemzetközi nyelve a grafika” című pályázatra 72 művész küldte el 383 pályamunkáját, s abból a zsűri 27 művész 98 művét fogadta el. Ezek láthatók holnap délután a József Attila Könyvtárban. A holnapi megnyitón adják át egyébként a díjakat is. A világhét ideje alatt további pályázatokat írnak ki, például a „Képzőművészet vetített képen”, valamint „A mi iskoláskönyvünk” címmel, sőt lesz egy „Művészeit a technikai nevelésért" címmel is. Ezek is természetesen országos jellegűek. Igen nehéz lenne részletesem ismertetni a képzőművészeti világhét programját. Az országos programot áttekintve, kisebbfajta egyenetlenség mutatható ki. Ennek alapvető oka az, hogy nem mindenütt egyformán értelmezték a megrendezést, és voltak megyék, ahol os egész évi munkának nagyobb hányadát tömörítették a világhét időszakára, mint máshol. Ez nem jelenti minden esetben azt, hogy ahol több a program, ott jobb as egész éves munka. Nagyjából hasonló a helyzet Borsod megyében is. Korábban már elég részletesen bemutattuk a borsodi programot, s ez a fajta egyenetlenség itt is fellelhető. Az okok az országossal azonosak. Érdemes megemlíteni, hogy erőteljesen törekedtek a borsodi szervezők a gyermekév, a gyermeki látásmód központba állítására, és ebben az évben sokai kevesebb, hajánál fogva előráncigált ötlettel. erőszakolt témával találkozhattunk, mint például 1978-ban. Feltétlenül kiemelkedik a tegnap megnyitóit miskolci gyermekvárosi kiállítás, amelyen a Borsod megyei képzőművészek részéről a Gyermekvárosnak felajánlott művek láthatók, valamint a már többször említett és holnap nyíló kiállítás a József Attila Könyvtárban. De hasonlóan a hét mottójához kapcsolódó rendezvényekkel büszkélkedhet például Abaújszántó, Alsó- zsolca, Arló, Bodroghalom, Borsodnádasd, Cigánd, Cso- baj, Leninváros. Ózd és több más borsodi település, amelyeknek felsorolására nincs helyünk. A képzőművészeti világhetek minden évben azért választanak egy mottót, valamilyen központi gondolatot, hogy a képzőművészet eszközeivel nyomatékosan a társadalom érdeklődésénél; előterébe állítsanak egy-egy gondolatkört, fontosabbnak vélt témát. zt akarja a köz- ponti műcsarnoki kiállítás is tu- : ; datosítaní < tu"* domásunk sze• ’ rint világviszony. latban is példa nélkül álló vállalkozással, a gyerekrajzok és a művészek azokra készített variációinak együttes bemutatásával, hogy a gyermekév és a világhét elmúltával is példa legyen a gyermek világa, a gyermeki látás által feltárt valóság és annak a művész vizuális képzeletével és eszközeivel való tolmácsolása. A kiállítás alaovető célja, és ez egyben a képzőművészeti világhét fő törekvése, hogy a vizuális kultúra. kérdéskörét társadalmi problémává emelje. Ezt szolgálják több-kevesebb kapcsolódással a hét egyéb rendezvényei is Miskolcon, Borsodban és szerte az országban. Benedek Miklós
