Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 189. szám Ara: 1,20 forint Kedd, 1919. augusztus 14. Losonczi Pál beszéde a békéscsabai nagygyűlésen 4 Teremtsünk szigorúbb rendet, fegyelmet a termelésben Losonczi rjttí, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának el nőire hétfőn Békés megyébe látogatott. A vendéget Békéscsabán, a megyei pártbizottság székhazában Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára és Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke fogadta. Az Elnöki Tanács elnöke az ifjúsági és úttörőházban nagygyűlésen találkozott a megye termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak, élelmiszer-feldolgozó üzemeinek, a termelő- szövetkezetek területi szövetségeinek és agráripari egyesülésének, valamint a megye mezőgazdasági kutatóintézeteinek képviselőivel. Csatári Bála, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a Békés megyei termelőszövetkezetek és nagyüzemek mintegy 38 ezer dolgozójának képviselőit, a szocialista brigádok vezetőit, tagjait, a nagygyűlés részvevőit, majd Losonczi Pál emelkedett szólásra. — Pártunk Központi Bizottságának és a kormánynak az utóbbi időben hozott határozatai azt célozzák, hogy a változó körülményeknek megfelelően stabilizáljuk gazdaságunkat, megszilárdítsuk eredményeinket, s megtartsuk eddigi életszínvonalunkat. Nem kis feladat ez — mondotta bevezetőben az Elnöki Tanács elnöke, majd részletesen szólt arról, hogy a kedvezőtlen külgazdasági hatások, továbbá saját munkánk fogyatékosságai és az intenzív gazdálkodásra való áttérés egyaránt sürgető kötelezettséggé teszik számunkra: gazdálkodjunk jól, takarékosan a mind nehezebben beszerezhető nyersanyagokkal, s minél értékesebb, korszerűbb, versenyképesebb termékeket állítsunk elő. Az utóbbi néhány év tapasztalatai egyértelműen bizonyítják — s ez most különösen jól érzékelhető —, hogy azok az országok jutnak előbbre, amelyeknek ipara, mezőgazdasága jobban állja az élesedő nemzetközi versenyt, s önmagát szüntelenül megújítva javítja teljesítményét. (Folytatás a 2. oldalon.) Az űrkettős készül a visszatérésre A világűrben és a Földön egyaránt az utolsó előkészületeket kezdték meg hétfőn a világcsúcs tarló űrkettős visszatéréséhez. Míg Vlagyimir Ljahov és Valerij' Rju- min a Szaljut—6. űrállomáson. csomagol, és a Földre szállítandó megfigyelési eredményeket, kísérleti objektumokat átrakja az űrhajóba, addig a leszállás tervezett helyén már fogadásukra készülnek, a földi irányító központban pedig az orvoscsoport tagjai a leggondosabban ellenőrzik a két űrhajós egészségi .állapotát, felkészülését a visszatérésre. Kidolgozták már az úgynevezett adaptációs programot, amelynek segítségével Ljahovot és Rjumint fokozatosan visszaszoktatják a tartós súlytalanság után a normális földi körülményekhez. Mint a Pravda hétfői száma megírja, a csaknem fél éve tartó űrutazás során a két kozmonauta egy pillanatra sem. volt beteg, még a legkisebb megfázás sem fordult elő náluk — jó fizikai állapotukat mutatja, hogy — elődjeiktől eltérően — a mérési adatok szerint náluk nem lépett fel súlyveszteség sem. A világrekorder űrkettős gondos orvosi ellenőrzés mellett készül a visszatérésre. A felkészülés eddigi tapasztalata azt bizonyítja, hogy a lé! éven át Végzett; rendszeres testedzés eredményeként kitűnő kondícióban vannak, s teljesen készek a visszatérésre. Természetesen az adaptációs szakasz hosz- szabb ideig eltart majd, mert a csaknem féléves űrutazás után Ljahovnak és Rjumin- nak ismét meg kell tanulnia a földi nehézkedési erő hutása alatt mozogni. rnyos nyári vásár Bízunk abban, hogy nem kell búcsúzni a .jó időtől, nincs vége még a nyárnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tegnap reggel már nyitás előtt sokan várakoztak a boltok előtt. Igaz, az idei nyári vásár első napján vigasztalanul zuhogott az eső. és ernyő alá bújva indultak a vásárlók, hogy körülnézzenek: milyen a nyári választék. Persze, aggodalomra semmi ok, meri az idényáruk mellett a ruházati kereskedelem átmeneti konfekciót, kötöttárut is kínál az árengedmény ideje alatt. Az augusztus 13-tól 2ö-ig tartó nyári vásáron a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 38 millió forintos árukészletéből például 8 millió forint a méteráru-, 18 millió forint pedig a konfekciókínálat. A megye egész területén közel kilencven bolt várja a vásárlókat a két hét alatt. 30—:40 százalékos árengedményes áruval. A reggeli órákban már teljes volt a „nagyüzem” a miskolci boltokban: az érdeklődés mellett nagy volt a vásárlási kedv i.s. A Modell* ház 550 ezer forintos árukészletéből sok kartonruhát vásároltak, és számos vevő talált magának divatos kétrészes női vászonkosztümöt. Az 1200—1300 forintos pliszírozott aljú ruhákat is 40 százalékkal olcsóbban árusítják a két hét alatt. A 102- es számú Gyermekruházati boltban a bakfis farfnerru- háknak volt nagy keletje, de sokan érdeklődtek a lányka rövidujjú ruhák iránt is. A bolt egymillió forintos készletéből 80 ezer forint értékű áru talált tegnap délig gazdára. Az egyik sláger a 900 forintos bakfiskosztüm volt. A 89-es számú férfiruházati boltban pedig a könnyű szövetből készült öltönyöket keresték sokan.:' többféle világos pasztellszínűből választhatlak a vevők. A 400— 600 forintos pantallók mellett nagy sikere volt a nap- sárga és tojáshéj színű balA vásár forgatagában. ít Készül a távvezeték A DIGÉP „D” gyáregységének a fűtését a Szerencsi Cukorgyár kazánházábó! fogják hőtávvezeték segítségével biztosítani. A felvételen: hegesztik az épülő fűtési távvezetéket. Zsongó-bongó méhkashoz hasonlít a miskolci sport- csarnok és környéke. Teherautó tehergépkocsi után érkezik építő-, faanyagokkal, díszítőelemekkel. bemutatásra szánt termékekkel. Fenn, a jobb oldali galérián a BÁEV pavilonja kész, vele szemben az LKM kiállítási területét díszítik, kicsit arrébb a drótművek termékeit illesztgetik a hozzájuk illő alapzatokra. A lelátó alsó részén a MEZŐPANEL vasszerelő brigádjainak tagjai szorgosan készítik a kilencméteres főtartók vázszerkezetét. A földszinti részen szokatlan munka folyik: Egy kőműves a Mályi- Téglagyár Alfa—2 falazóblokkjával épít L-alakú falat. A gyár képviselője enne|k okát így magyarázza:' — Sokan nem tudják, hogyan kell a sarkokon elhelyezni a blokkot. Ezt a lehetőséget is felhasználjuk a jó építésmód bemutatására. Megmutat egv új terméket, az FB—60/19-es födémlondzsekiknek is, amelyeket régi áron 528 és 900 forintért vásárolhattak volna meg a nyári vásár előtt. A bolt, másfél millió forintos árukészletében, lengyel import dzsekiket is kínál, 40 százalékkal olcsóbban. Miskolcon és a megyében egyébként a boltok jó előre felkészültek a vásárra, elegendő mennyiségű árut szereztek be. Bár fehérneműből kevesebb várja a vevőket, a konfekció, a méteráru és a divatáru mennyisége eléri a tavalyi nyári vásár kínálatát. A miskolci Centrum Áruház előtt is esernyős tömeg várakozott már a nyitás előtt. A vásárlási kedvet nem rontotta el a rossz idő: „megerősített eladógárda” fogadta a vevőket. Az áruház ruházati árukészletének 30 százalékát .árusítják árengedménnyel a nyári vásár ideje alatt. A 18 millió forintos árualapból a legszélesebb választékot a konfekció nyújtja. A divatáru, kötöttáru és méteráru mellett lakástextil is várja a vásárlókat. A függönyöket, bútorszövetet, bútorvásznat 30 százalékkal olcsóbban árusítják. Az áruház polcait jó előre feltöltntték. ám. ha igénv van rá. időközben i.s szállítanak árut. A forgalom mindenesetre már az első napon nagy volt: a délutáni órákig közel négymillió forint értékű áru talált vevőre a Centrumban. Pénteken nyílik a Vili. liskclci ipari kiállítás és vásár Sürget az idő bélés-téglái. Ez évben kezdték gyártani, úgy fogy, mint a cukor. A Hegyalja Ruházati Szövetkezet kockás mintájú tapétája le van rakva, az. Avas Ruhaipari Szövetkezet dekoratőre külön vörös festékkel bevonja az azonos színű drapériát. Rövidesen hozhatják a modelleket is, e célból volt tegnap délelőtt itt a MliRUSZ műszaki vezetője is. A csokoládégyáriak függönnyel takarják el pavilonjukat, de hát annál kíváncsibb az ember. A nemzetközi gyermekév alkalmából — ezt sikerült ellesni — meseországot készítenek a legifjabb emberpalánták örömére. Alkatrészeit a Szerencsi Csokoládégyár szocialista brigádjai, elsősorban édesanyák készítették. A sportcsarnok földszinti részének hátulsó részét teljes egészében a „Lehel” foglalta el. Alumínium vázszerkezetből igen gyorsan állították össze a jól mutató pavilont és a tárgyalótermet. Ugyanilyen elemből készíttette pavilonját az emeleti részen a Fővárosi Kézműipari Vállalat. Érdemes ezt a megoldást a következő kiállításon jobban alkalmazni. "Az idő legjobban a Sátoraljaújhelyi Faipari Szövetkezet dolgozóit „viselte meg”. Csepegő esőben állították össze a kétszintes, pve-hul- lámpalával borított faházat. Most már vidámak, eshet az eső, a belső munkákat határidő előtt elvégzik. Jó lenne, ha néhány vállalat — amely hozzá sem kezdett a díszítéshez — követné a jó példákat. Sok jó példa van, hiszen egy sor pavilonból már csak a kiállítandó termék hiányzik. Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese, a rendező bizottság elnöke elégedett az előkészületekkel. — A kiállítók túlnyomó többsége teljes ütemben dolgozik, így lia kevés is van hátra, de határidőre : elkészülnek. A választék, a verseny nagyobb lesz, mint 1977-ben volt. hiszen most 18-eal több új állami vállalat és szövetkezet hozza el termékeit. Elsősorban olyan árut ‘ mutatnak be, amelyet már meg lehet vásárolni, vagy a jövő évben kerülnek a piacra. Az elnök és Magyar Ernő, az operatív rendezőbizottság elnöke dicsérettel szóltak u Mezőkövesdi Asztalos Szövetkezőt dolgozóiról. akik vasárnap éjfélig befejezték munkájúkat, átalakították a sportcsarnokot. A kiállítóknak igyekezniük kell hiszen kevés idő van hátra a zsűrizésig és a kiállítás megnyitásáig. A sportolók helyett a dekoratőrök uralják a „küzdőterei'