Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-09 / 185. szám
1979, augüsitus 9„ csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Postánkból i i KÖSZÖNÖM A BRIGÁDNAK >1 múlt év december 29-én ■súlyos baleset ért, s még ma is betegállományban vagyok. A MÁV Miskolci Vontatási Főnökség December 4. szocialista brigádja, amelynek én is tafíja vagyok, azonban nem feledkezett meg rólam. Negyven éves szolgálati időmből — amelyből már harminc évet a fütöháznál töltök, mint hegesztő és lakatos — bizony sók munkatársam volt, de ilyen emberekkel. mint a mi brigádunk tagjai, még nem találkoztam. Már a kórházban is több alkalommal felkerestek, amikor pedig elérkezett a tavaszi, munkák ideje, a brigád müveUe meg kertemet és re.'-s.szcresen látogatnak azóta isJ ha szükséges, segítségemre legyenek. Leírni sem tudom, milyen sokat jelent, hogy így törődnek velem. Gondoskodásuk nagyon jó érzéssel tölt el, hiszen tapasztalom, hogy én valóban egy szocialista brigád tagjaként élek, akik jóban, rosszban egymáshoz tartoznak. Sok- ilyen kollektívára van szükség, mint a December 4. mozdonylakatos brigád, akiknél: ezúton is szeretnék őszinte köszönetét mondani. Juhász Imre Hejce TÁBOROZTÁK AZ ÓNODI GYEREKEK... Mór évek óta gondoskodás történik arról, hogy a nyár folyamán sem legyenek magukra hagyva az ónodi gyerekek. Az idén is több tábori szerveztek. A baranyai kerékpáros vándortáborban 50 felsős úttörő vett részt, akik 350 kilométert kerékpároztak. Ütjük során Pécs. Orr fű, Abaliget, Szigetvár, Harkány, Siklós. Mohács és Pécs. várad nevezetességeivel ismerkedtek. szép, élményekben gazdag utat megléve. Az itthon maradt 90 gyermek is bizonnyal jól érezte magát a Hejö-parti táborban, ahol húrom turnusban két-két hetet töltöttek el. de mentek úttörőink' közül többen a törökbálinti építőtáborba, és készülnek a csanyiki őrsvezető- képzőbe is. Tavaly az' úttörők egyharmada, ez évben azonban már az úttörők fele táborozhatott a széles körű társadalmi összefogás eredményeként. Köszön elünket szeretnénk kifejezni ezért a Rákóczi Termelőszövetkezetnek és KISZ-szervezetének. a községi tanácsnak és a szülőknek azért a segítségért, amelyet az úttörőtáborok szervezésénél és lebonyolításánál nyújtották, valamint köszönet azoknak a nevelőknek, akik vállalkoztak arra, hogy szabadságuk, egy. részét a gyerekekkel töltötték. Soltész Aladár csapatvezető, Ónod NEM JÓ ÍGY UTAZNI ... Egyre jobb, kulturáltabb körülmények közöli utazhatunk, s talán éppen ezért, lepődtem meg, amikor a napodban Sajábábonyba utaztam. Alig szálltam fel ugyanis a távolsági autóbuszra, K Hlársuimnial együt t maris fojtogató köhögés fogott el. Ez nem csoda, hiszen a kipufogógáz nagyobb része nem a szabadba hanem az utastérbe áramlóif. As alig húsz perces utazás így igen ké~ •H/elineUenné váll. Kérdésünkre a kalauz elmondta, hogy ö bizony már hónapok óla ilyen körülmények között teljesít szolgálatot és a műszak után órákig kínozza a fejfájás. (A vezetőfülkében sem különb a helyzet.) Érthetetlen. miért nem intézkedik a Volán? Nem lenne szabad az utasok és a vállalat dolgozóinak egészségét ilyen károsodás yak kitenni. A már több mint tíz éve használt GA 98—.96' frsz. Ikartis hétköznap Miskolc—Ónod. hétvégén pedig Miskolc—Matyi és Sajóbábony között közlekedő autóbusz bizonyára megérett a leselejtezésre. Mindannyiunk érdekében kérjük tehát mihamarabbi lecserélését, amelyet előre is köszönünk. T. L. M iskola LEVELEKBŐL - RÖVIDEN — Az Encsi járási Művelő» dési Központ — a Népművelési Intézet és a megyei tanács művelődésügyi osztályának támogatásával — harmadik alkalommal rendezi meg ez évben az országos jellegű képzőművészeti alkotótáborát. Két éven át a telkibányai úttörő és ifjúsági táborban rendeztük meg — írja levelében Tarczy Gyula igazgató — ebben az évben azonban a gönci diákotthon ad helyet az alkotóknak, festőknek, grafikusoknak, keramikusoknak. A tábor augusztus 1-től 15-ig tart. , • — A bénsbergi Hullócsillag táncegyüttes gyűjtő kőrútja során Tardona községbe is ellátogatott. E német együttes olyan községekben fordult meg. amelyekben eredetiben láthatja a népi együttesektől azokat a táncokat, daloltat, amelyeket ők már ismerlek és táncoltak. így körüliek el Tardonára, ahol a helyi népi együttes 20 perces műsort adott számukra. Az egymás nyelvét nem értő emberek, a tánc és a dal közös nyelve segítségével hamarosan ösz- szebarátkoztak, s közös zenéléssel. táncéul késő este ért véget a találkozó — írja levelében Mezey Ferencire, a tardonai művelődési otthon igazgatója. — A perecest' napközi tábor vezetősége és tanulóifjúsága nevében szeretnénk köszönetét mondani a MERUSZ ..Egyetértés" szocialista brigádnak, a szövetkezel tanulóinak a tábor részére végzett. társadalmi munkáért — írja Lovas Sátidorné. Az egyik legnagyobb problémájukat segítettek megoldani akkor, amikor lelkesen' vállalták, hogy az ebéd utón! csendes pihenést szolgáló szivacsok huzatait megvarrják. 15’ munkál 6000 forint értékben, a gyermekév tiszteletére végezték. — Aki nap mini nap gépjármüvei, vagy kerék-páron közlekedik a Kun Béla utcától az Augusztus 20. strandfürdőig (ártó útszakaszon, szerencsésnek mondhatja magát. ha különösen esős időben. elkerüli a balesetet. A villamossínek mellett ugyanis nem egy helyen hiányzik a kőburkolat, gödrök, lyukai: tátonganak. A Körösi Csorna Sándor utcára behajtani, a síneken áthaladni, legtöbben már ágy szoktak, hogy a ki* jelöli gyalogátkelőhelyen ál fordulnak meg. Ügy gondolom. nem ez a megoldás, hanem a sitt mellein útszakasz miplöbbi rendbetétele — írja levelében T. B. Miskolcról. Van választék Nagy forgalmai bonyolít le Miskolcon a Tanácsköztársaság lakótelepen a ‘Csemege Áruház. A fővárosi üzletek mintájára a zöldárukat - amiből van bőven választék - az üzlet előtt árusítják, enyhítve ezzel a belső forgalmon. Fotó: laczó József SzÉiis magas színiÉn a széniét uimitk „Csupaolaj” napraforgó Gépbemutatók — Megyei napok Díitaian' belépés Fontos feladatot látnak el a Miskolci Pamutíonodában a szolgáltató üzemrészek szakemberei. A javítóműhely kollektívája biztosítja az alkatrész-utánpótlást a fonógépekhez. A . tmk-sok gondoskodnak a megelőző karbantartásról. A villamos üzemrész dolgozói a folyamatos energiaellátáson fáradoznak. Az asztalosok, a lakatosok, a vizvezetékszerelők, a kőművesek valamennyien egy emberként, azon vannak, hogy a szolgáltatás színvonala biztosítsa a folyamatos termelést, a1 munka feltételeit. A közelmúltban ezen üzemrészek dolgozói majdhogynem új helyiségekbe költöztek, miután a széntüzelésű kazánház létesit'piényt megszüntették és ennek helyiségeit vették birtokukba. Ideje is volt, mert már nagyon szűkösen voltak és ez a munka rovására ment. Az úgynevezett rezáiműhely dolgozóinak nagy többsége szakemberekből áll. ahol az elmúlt időkben itt nagyon minimális volt. a munkaerőmozgás. Ennek oka, hogy megbecsülik a dolgozókat, anyagi és erkölcsi elismerésük biztosított, és a munka- vállalók is szeretik munkahelyüket, feladatukat. Ezt bizonyítja az is,. hogy nagyszerű a..szocialista brigádmozgalom és a termelés —. amelynek hatékonysága az elmúlt három esztendő alatt közel 30— 40 százalékkal emelkedett — mellett közélett szereplésük is kiemelkedő. . Érdekes tervekről hallottunk a napokban, arról lenne szó. hogy a Pamutfonóipari Vállalat 6 gyárában profilíroznák a tartalék alkatrészek helyben történő gyártását, és így a miskolci fonoda is megkapna egy profilt,. amelyhez, új gépeket fognak beszerezni. Erre a javítóműhely nagyon rászolgált, mert a gépek 30—40 esztendősek, már nem olyan pontosak és ez többletmunkát okoz. A fonodái szolgáltató üzem. részek munkáját a gyárvezetés mindig nagyra értékelte. magas színvonaláért, gyors munkájáért, kiváló A Szovjetunió augusztus 14—26. közólt mezőgazdasági, élelmiszeripari és mező- gépipari kiállítást rendez a budapesti nemzetközi vásár- központ területem. A kiállításon bemutatják a szűz. -és ugarföldek művelésbe vételének 25 éves tapasztalatait. a KGST-orszijgok 30 éves együttműködésének, s a szovjet mezőgazdaság fejlődésének utóbbi évtizedben elért eredményeit. A bemutató 27 ezer kolhoz. 20 ezer szovhoz. 8 ezer gazdasági egyesülés és agráripari vállalat, továbbá 865 tudományos intézet tevékenységéről ad majd tájékoztatót. A növénytermelés, állattenyésztés. kertészet, erdészet, vadgazdái kodás, természetv é- delerri mellett helyet kap a kiállításon a könnyűipar textil ruházati cikk, gyermekjáték, bőr-, szőrmeáru es ajan- déktárgy bemutatója is. A látogatók tanulmányozhatják a kivaló szovjet búza, a 48—53 százalék olajtartalmú napraforgó, a naav hozamú cukorrépa, len. kender, gyapot és szubtrópusi növényfajtákat. azok vetömug- és szaporítóanyagát, valamint termesztési technológiájukat, termelési eredményeiket. A kertészek érdeklődésére tarthat számol az 1529 zöldségtermesztésre szakosodott szovhoz és 100 speciális egyesülés eredményeinek, szervezetének bemutatása. Szóló-, gyümölcstermesztésre 1248 kolhoz és szovhoz szakosodott. A zöldség-gyümölcs feldolgozását 400 vállalat végzi. Ezen a részén a ki áll í fásnak tájékozódhatunk az állattenyésztés fejlesztéséről, céljáról, az állomány faj- és fajta szerinti megoszlásáról, a tej-, a hús-, a tojás- és a gyapjútennelésről. s néhány speciális nagyüzem eredményeiről. Érdeklődésre tarthat számot a törzsállatlenyészles szervezetének bemutatása 482 tenyésztelep, 615 szovhoz, 6415 kolhoz és állami üzem foglalkozik nemesítő munkával. A kiállításon láthatjuk majd több nagyüzem állattartó makettjét és technológiai megoldásait, a tenyésztő munka, s a feldolgozó tevékenység integrációját. A szabadtéri bemutatón jó néhány állattartással kapcsolatos gép és felszerelés kerül kiállításra. A Szovjetunió 10. öléves tervében fő feladatul tűztek ki az élelmiszerek minőségének, biológiai értékének javítását. a választék bővítését, s a csomagolás változatosságának növelését. A kiállításon élelmiszer- ipari vállalatok sora mutatkozik be termékeivel. Láthatók lesznek hús- es tejipari, valamint konzerv, ecles- es sütőipari készítmények. A konzervipar többek között kész.- és félkészételekcl. levesporokat. befőtteket, dzsemeket, sűrítményeket, gyer- m^kételeket, savanyúságokat és teaféléket áilít ki. A szörpök, borok és egyéb italok széles választéka szintén , érdekes tájékozódásra nyújt majd lehetőséget a látogatóknak. A minszki, a harkovi, a Vlagyimirt traktorgyár, a Május 1. Mezőgazdasági Gépgyár. a rosztovt kombájngyár és még sok egyéb üzem küldi el gépeit, felszereléseit, hogy a magyar szakemberek ismerkedjenek termékeikkel. Láthatunk önjáró és vontatott takarmánybetakarító kombájnt, önjáró kaszáló- préselögépel. takarmány, és bálarakodó gépel, különféle traktorokat, vontatókat, magtisztítókat. gvökértakarmány- belakaritó gépeket, mozgó szerelőműhelyeket. mozgó laboratóriumokat. szerszámgépeket és egyéb gépeket, berendezésekéi. műszereket, mezőgazdasági felszereléssel ellátott répülőgápet és helikoptert. A megyei tanácsok, a társadalmi szervezetek, a tudományos egyesületek, s a nagyüzemek készülnek a kiállítás megtekintésére, és szervezik a csoportos ’álogatásl. Megtervezték a megyei napokat a következőképpen: augusztus 14-: Szabolcs-Szatmár: 15: Veszprém; 16: Somogy: 17: Bács-Kiskun: 18: Hájdú-Bi- har: 19: Pest és' Fejér; 20: Szolnok: 21: Békés és Csongrádi 22: Tolna és Baranya; 23: Borsod-Abaúj-Zemplén; 24: Nögrád és Heves: 25: Győr-Sopron és Komárom; 26: Vas és Zala megye napja. ' A kiállításhoz több egyéb rendezvény kapcsolódik, mint például szakfilmvetftés, továbbá olyan régi gépek bemutatója. amelyeket évtizedekkel ezelőtt a Szovjetunió, ból hoztak be. stb. A kiállításra a belépés díjtalan és a megyei napok programjától eltekintve bárki, bármikor megnézheti a bemutatókat. A helyszínen a szovjet szakemberek készségesen adnak tájékoztatást az érdeklődőknek.’ szakértelméért. i Takarékoskodj a szívvel Magyarországon minden ötödik halói oka a szívinfarktus. Aki ezi az adatot olvassa, még él. De kérdés, hogy nincs-e veszélyben? Ezt mindenkinek-meg kell kérdeznie önmagótól. A tudomány és az egészségügyi fejlesztés nagyon sokat tud tenni a megelőzés tökéletesítéséért. A veszélyeztetett korcsoportokban szűrést szerveznek, hogy különös gonddal ügyelhessenek, a magas vérnyomásos betegekre, a cukorbetegekre. Minihoqy az infarktus- halálozások nagy száma a tragédia első órájában következik be, mentőszolgálatunk arra törekszik, hogy mái a kórházba kerülés előtt segíthessen. Síivel a halál maqas százalékban ritmuszavarok miatt sújt le, speciális részlegek állnak szembe a tragédiával. Kiterjesztik1 az egészséghez visszavezető qondozóhólózalot, hiszen az egyszer már bekövetkezett infarktus a jövőre nézve is a legsúlyosabb veszély. Mindezt kívánja és könnyen elfogadja a társadalom. Természetesnek- tartja, hogy minderre ne sajnálja a pénzt a kormányzat. De vajon miért nem hajlandó az ember önmagával is törődni? Ugyanis o tudomány, a technika, az egészségügy bármily magos színvonalú közbeavatkozása sakkal kisebb hatásfokú a szivhalál száműzésénél, mint az ember egészséges életmódja. Feltehetően nem tüntetik ki azt az embe/'t, aki nyitva hagyja a vízcsapot, és az utcát is elönti a feleslegesen zúduló víztömeg. Az sem kap dicséretet, sem otthon, sem a társadalomtól, aki oktalanul égeti a vlllanviámpákat, forróvá fűti a szobalevegői, majd kinyitja az ablakot. Bosszúsan emlegetjük azokat a hétköznapi eseteket és jelenségeket, amikor valahol és valakik pazarolnak, pocsékolnak, herdállak a közösség értékeit. De miért nem takarékoskodunk a szivünkkel? Miért nem kíméljük azi az öklömnyi emberi szerkézétől, amely az élet szempontjából tolón a legfontosabb és a legérzékenyebb? Amely fantosztikus munkateljesítménnyel megállós nélkül dolgozik. Percenként 4,9 liter vért továbbít a sűrű érhólózat kacskatinqós, szövevényes csatornáin. Hetvenévi teljesítménye 189 millió liter. El tudjuk-e képzelni, hogy micsoda erő és energia szükséges ehhez? Él tudjuk-e képzelni, hogy milyen gondos ápolási, óvó őrzést és figyelmet kíván ez oz ámulnivaló emberi műszer? Lehet, hogy értelmünk felfogja, de szokás- világunk mégis ellenkezően cseLekszik, pazarolja o szivet. Pedig ez élet-halál kérdés. Ha valaki égve hagyja a villanykörtéket, pocsékba futtatja a vizet, hőenergiát, benzint, vagy akár mást, anyagot pazarol, legfeljebb drágán fizet érte. De jóvátehetetlen kárt nem okoz. Visszavonhatatlan tragédia nem származik belőle. De aki a szív energiáját pocsékolja, az ágy fizet rá, hogy soha többé kártérítésre nem számíthat. Már közhelyszámba megy, hogy mi mindennel rongáljuk a szivet, s mi mindennel tesszük ki olyan megrázkódtatásoknak, amelyek energiáját herdálják. Ezek között változatlanul emlegetik o szakemberek, pszichológusok és szociológusok a dohányzást, a fizikai renyheséget. a fizikai és szellemi túlterheltséget, a fokozott kávéfogyasztást, o mérték nélküli evést és ivást. Nem önmagát az elhízást, hanem oz olyan táplálkozást, amely növeli a vér koleszterintartalmát. Mindezek az okok külön-külön, annál inkább együttesen, gyorsan, fiatal korban is létrehozzák az infarktust. Beidegződés? Megváltoztathatatlan szokások? Miért kellene csak akkor megriadni, amikor már majdnem vagy teljesen késő? Takarékoskodj a sziveddel, amíg megteheted ! Soltész István \