Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-25 / 198. szám

1979. augusztus 25„ szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 SPORT SPORT SPORT II salakmetoros Grand Prix Két,' közérdeklődésre szá­mot tartó hír: u Borsodi Vo­lán salakmotoros szakosztá­lya úgy döntött, hogy a Mis­kolcon másodízben megren­dezésre kerülő .Grand Prix mindkét napi versenyére in­gyen engedik be a 14 éven aluli gyerekeket. Ezzel a dön­tesse! igyekeznek hozzájárul­ni a nemzetközi gyermekév rendezvényeinek sikeréhez. Bizonyára nagyon sokan él­nek majd a lehetőséggel, és tekintik nieg a nyolc ország salakosainak egyéni viadalát. Kecskeméti István, Miskolc város sportielügyelője tájé­koztatta lapunkat, hogy szom­baton és vasárnap is megál­lási, parkolási tilalmat ren­delnek el a Népkert déli ol­dalán' iekvö Budai József ut­cában. így az autósoknak más parkolási lehetőség/Után kell nézniük. Ma, reggel kerül sor a tech­nikai értekezletre, amelyet a technikai kontroll követ. A pálya talaja kifogástalan, s a rendezők megfelelően gon­doskodnak a . szurkolók ki­szolgálásáról is. ugyanis üdí­tő itall és szendvicsféleségekel árusító pavilonokat állították fel. A selejtező Ki, a döntő lt) órakor kezdődik. Egyedül,.. : i Eenhegy. repülőtér. Az, idő- i pont; 1979. augusztus 21., kedd. i Talán a szokásosnál is nagyobb i a tömeg. Izgatott arcok lesik i a vámvizsgálatról kilépőket. * Egyik népszerű sikersporl- » agunk válogatottja érkezett ha- 1 za a világbajnokságról. Egyesü- j leti képviselők. elnökük,-szak- . osztályvezetők. edzők, szülők, , rokonok, hozzátartozók várják ( az érkezőket. Ölelések, virág- , csokrok, még a fiuknak is . . . i Szőke zömük, szélesvallú fi- i atalember csomagjaival tető- j váll áll az ünnepellek, ünnep- i lök között. Tekintetével a tő- i m eget pásztázza. Arcán szó- 1 morúság ül. Hiába, öt nem J tárja senki sem! : Eszébe jut. hogy egy evvel j ezelőtt, amikor világbajnoka f ezüstéremmel érkezett haza. , akkor sem várta senki. Sem t elnök, sem .szakosztályvezető, ( sem edző. i Csomagjaival elindul a repü- i lőtér várócsarnokának kijárata l felé. Äz ajtóból még visszanéz, i Szomorúan, megkeseredett száj- • ízzel nézi. az ünneplőket. s Három órát ücsörög a Keleti [ pályaudvaron, amíg a vonata ] elindul haza, Miskolc felé • • • , ^ (felföldi) | A ZTE ellen kezd a DVTK Szabó Géza: „Megőrizni Ma délután kezdetét veszi a küzdelem a bajnoki pon­tokért a labdarúgás első vo­nalában. A DVTK hazai kör­nyezetben lép pályára, el­lenfele, a Zalaegerszeg ala­posan megerősített együttese lesz. — Nem lesz könnyű dol­gunk — mondta a tegnap délelőtti edzést követően Szabó Géza vezető edző. — A ZTE kemény ellenfélnek ígérkezik, Kereki leigazolásá­val jó „vásári” csináltak. Különösen a védelmük biz­tonságos. Kanász. Mihalecz es Kereki jó „szűrőnek” ígér­keznek. A vezető edző beszélt a felkészülésről, amely véle­ménye szerint nem volt zök­kenőmentes. A csapat keve­set gyakorolt együtt, nem tett jót az „olimpikonok” huza­mosabb ideig tartó távollé­te. „Úgy látszik, ehhez las­san hozzá kell szoknunk” ■— közölte Szabó Géza. Igaz is. a DVTK-nak a bajnokságon kívül helyt kell állnia az UEFA Kupában, s a különböző válogatottak is jócskán igénylik a piros-fe­hér labdarúgókat. Ezen az őszön tehát nem fognak unatkozni a diósgyőriek, s talán az is kiderül, hogy ki ■mennyit ér? Bizonyításra lesz alkalom, kérdés viszont, hogyan élnek ezzel a lehető­séggel a játékosok. Tartósan képes-e jó formában futbal­lozni a tavasz végén ..felfe­dezett” Borostyán? Megőrzi-e helyéi az elmúlt bajnokság­ban halványabb teljesít­ményi nyújtó Tatar a válo­gatottban? A kérdéseket le­helne még sorolni, a válasz­ra azonban heteket, hónapo­kat kell várnunk. Pelicskó: „Jó mérkőzés lesz!” átestek a túzprobán, s Iát hal­tuk, hogy mire képes a csapat. — Mi ä véleménye a DVTK- ról? — Remek csapat! Nem sze­rencsés számunkra, hogy Diós­győrött kell kezdenünk, de ez nem jelenti azt, hogy kisebb­ségi érzésünk lenne. Nyílt kár­tyával játszunk, jó mérkőzésre van kilátás. — Hogyan all fel a ZTE? — Déri — Szimaesek, Kanász, Mihalecz, Péter — Soós, Ke­reki, Kon rád — Cseprcgi (Lász­ló). Szentes, Hozbor. Paliesko. Tibor, újabb eg.v évre kötött szerződést a ZTE-vei. — Mi történt a bajnokság be­fejezése után? — Három hét szabadságol kap­tak a fiúk, majd kéthetes ke­mény munka következett. Tizennégy napi távoliét után a hét elején érkeztek haza nyuga­ti túrájukról. Egy franciaországi és spanyolországi vesztett csata után Lconban másodosztályú el­lenfelekkel rendezett tornán ku­pagyőztes lett a magyar csapat. — A felkészülés szempontjából hasznos volt a túra — mondta a vezető edző. — Az • új fiúk Oláh Ferenc csapatkapitány: ,,Igyekszünk sok örömet szerez­ni szurkólóinknak !M A diósgyőriek szárnyra pil­lanatnyilag a bajnokság kez­dete az elsődleges, annál i.s inkább, mivel a többi fel­adat csak ezután következik. Jó lenne győzelemmel kez­deni az esztendői, ez ugyan­is megfelelő '.alaphangot’* adna a továbbiakra. Nem lesz egyszerű a dolog, mert a ZTE bizonyára igyekszik javítani cseppet sem rózsás mérlegén. Ha a DVTK azt a lelkes, csupaszív.- ..hajtós'* játékát nyújtja, amit sokszor tapsollak meg a szurkolók, nemigen lehet vitás a győze­lem. De csak ebben az csel­ben! A héten egyébként a pi­ros-fehérek közül többen is meglátogatták a betegágyhoz kötött itak-uszi- Feri bácsit. Újság az együttes háza táján, hogy Magyar Balázs megnő­Á Miskolci Stúdió műsora 1979. augusztus 27-től szeptember 2-ig 1979. augusztus 27., hello 17.00; Hírek, időjárás. — LV.Üö: Korúm. Csú­szópénz. hálapénz, borravaló. Szerkesztő: Pau­lo vits Ágoston. Műsorvezető: Imrch József. — 10.00: Eszak-magyarorSzági krónika. — 18.15: Sport. — 18.25—18.30: Hírösszefoglaló. Szemle az Eszak-Magyarország. a Deli Hírlap és a Heves megyei Népújság holnapi számából. Augusztus 28., kedd 17.00.; Hírek, időjárás. — 17.(15: Zenedoboz. A studio zenes kívánságműsora! Szerkeszti: Zakar János és Regös Zsolt. — 17.45: Egészségünk vé­delmében. Dr Pénzes Géza előadása. A gyer- mckbalcsetekrol . . Mennyi mindent nyelnek le a gyerekek? Zöldborsó az orrban, babszem a fülben. Nyíl, parittya es szúrós szerszámok. Já­ték az építkezések körül — Régi kedvelt meló­diák. Zárai Márta, Vámosi János és Biliesj Ti­vadar énekelnek. — 18.00: Eszak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és mű sorelőzetes. Augusztus 29., szerda 37.00; Hírek, időjárás. — 17.05: Gyári belépő. Szerkesztő: Tolnai Attila. Gépek Borsodból cs Hevesből a nemzetközi vásáron kötött szerző­dősek alapján. — Elvis . Presley koncertfelvéte­léből. 1970. — 17.30: Tíz pere mezőgazdaság. Szerkesztő-riporter: Borsodi Gyula. Tárolók, raktárak feltől lesi: — szállítási többletíeladalok a MAV-nál. — Népdalok, nénballadák a doina- lu'tzi éft mező ke rés/lesi népdalkor előadásában. — Sport. 18.00: Eszak-magyarországi krónika. 18.25—18.30; Lap- és musoreiózetes. Augusztus 30., csütörtök 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Amiről beszélni kell. Szerkesztő: Nagy István. — Cserháti Zsu­zsa énekel. -- Kisiskolások, gyerekek. Szerkesz­tő: Jakab Mária. — 18.00: Eszak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- es müsorelözetes. Augusztus 31., péntek 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Kulturális kór­kép. Szerkeszti: Antal Magda. Műemlékek — emlékhelyek'. — Zsoldos Imre trombitál. — 17.40: Emberek, utak. jármüvek. Szerkesztő-riporter: Imreit József. Helyzetkép a 35-ös főút és a 3-as tout elágazásánál. Mikor készül el a 3-as Iónt új miskolci átvezető szakasza? Gyalogosok fi­gyelmébe. — 18.00: Eszak-magyarországi króni­ka. — 18.25—18.30: Lap- és müsorelözetes. Szeptember 1., szombat 8.30: Hírek, időjárás, lapszemle. — 8.40: Visz- S'zapillantó. (információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiből.) Szerkeszti: Nagy István. — 9.00: Eszak-magyarországi krónika. — Zene. Közben: Napjaink kérdései. Wirth La­jos jegyzete. — 9.30: Mikrofonlánc. Dr. Step­pelteid Sándorral, a Lenin Kohászati Miivel ve­zérigazgatójával beszélget Nagy István. — 9.45: Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés prog­ramajánlat. — 9.53—10.00: Müsorelözetes. Szeptember 2., vasárnap 8.30: Vasárnapi krónika, lapszemle. • Jó szórakozást. Zenés programúiánlat. - 8.45: Riporlernaplo. Szerkeszti: Paulovits Ágoston. Megszólal a csengő. — 9.50: Sport. 9.55—10.00: Müsorelözetes. helyünketV sült. A csapatösszeállításban nem lesz változás a megszo­kotthoz képest. Tellát a kez­dő tizenegy: Szabó — Szán" ló, Salamon, Váradt. Kutast — Oláh, Fükö, Talár — Boros­tyán. Magyar, Fekete. A kis- padon Veréb. Görget és Teo­dora II. ülnek majd. Szól ejtettünk Szabó Géza vezető edzővel a várható baj­noki esélyekről is. — A bronzérem megismét­lése túl széy lenne — kezd­te. — Abban az esetben van csak esélyünk rá, ha a szal;- inai munka párosul az el­múlt évi jó szellemmel és csapa i mu n ká val. Szeret nőnk megszerezni a vidék legjobb, ja elmet, de erre többen is ■pályáznak (Videoton, Kába FTO, Tatabánya). .4 csapat 11 em változott. Senki sem távozott el. az újak azonban még fiatalok, beérésükhöz idő kell. — Kiket tart esélyesnek a bajnoki címre? ■ — Aj Újpesti Dózsa, n Vasas, a Bp. Honvéd és az FTC fut majd versenyt. — Kiket tippel a kieső helyre? — PVSK. Volán, Székesfe­hérvári MÁV. — Elégedett az előkészüle­ti mérkőzéseken tapasztal­takkal l — Nem mondhatnám. Meglehetősen keveset ját­szottunk: együtt, s ezeken a mérkőzéseken vegyes benyo­mást kelteit a . gárda. Ke­rnelem azonban, hogy a rajt doppingolja majd őket és n várhatóan nagyszámú szur­kolótábor segítségével itthon tartjuk, a két pontot. A ZTE elleni mérkőzés 16 órakor kezdődik, a vezető bíró Dauber lesz. Doros László Kézilabda. NB 1,'B, férfi: Miskolci Vörös Meteor— Várpalota. Miskolc, 17 óra. NB II.. férfi: B. Bányász— KÉV Metró, Pereces, 15 óra. Röplabda. B. Bányász— Hejőcsubai Cement SK. Özd. Farkaslyuk, 16 óra. Salakmotor. Miskolc város Nagydija. Népkerl, 16 óra. Labdarúgás. NB 1.: DVTK —Zalaegerszeg. Diósgyőr, 16 óra, Lauber. VASÁRNAP Kézilabda. NB 11.. női: Miskolci Spartacus—Testvé­riség. Miskolc, 10 óra 30. Salakmolor. Miskolc város Nagydija. Döntő futamok. Miskolc, Népkert, 10 óra. Röplabda. NB 11. férfi: MEAFC—Sátoraljaújhely. Miskolc. 11 óra. KVSE— Külker SC. Kazincbarcika, 12 óra. Labdarúgás.' NB 11.; Bé­késcsaba—Özd. Békéscsaba. 16 óra. Aezél. H. Papp J.SE —MVSG. Hejöesabu. 16 óra. Nagy B. H. Szabó Lajos SE—Olefin SC. Mezőtúr. 16 óra. Tóth L. KVSE—Gyula. Kazincbarcika, ,16 óra, Bar­na. Megyei bajnokság. Borsod- nádasd—B. Bányász. M-EM- TE—K iróld, Tá Ily a—R u d a­bá nya. Su j óba bo ny—H e jőL csaba. B. Volán—M. Üveg­gyár. SÜ MSE—Mezőkövesd. Encs—Sátoraljaújhely. H. Trencsénvi J. SE—Alsózsol- ca. Edelény—Szuhavölgy (va­lamennyi találkozó 16 órakor kezdődik). Naptár 1979. augusztus 25.. szombat A nap kelte 4.52, nyugta 18.48 órakor A hold kelte 7.23, nyugta 19.54 órákor Névnap: Lajos Évforduló Kétszázharmincöt évvel ezelőtt. 17-14. augusztus Jo-cn szü­letett és 5.9 eves korában, 1803-ban halt meg Johann Gottfried Herder német író. költő, kritikus, műfordító cs idealista fiio. zófus, a Sturm und Drang irányzat egyik kezdeményezője. Időjárás­----------­V árható időjárás ma estig: kevés felhó. majd kissé meg­növekvő felhőzet, a késő délutáni óráktól zápor, zivatar már előfordulhat. A gyenge, délies szél időnként megélén­kül. Várható legmagasabb nappali Hőmérséklet 26—28 fok között. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lotto Igazgatóság közlése szerint a* 1979. augusztus 34-én, Csornán megtartott 34. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki. 5 8 44 45 49 — Losoncai Pál. az Elnöki Tanács elnöke, Aczel György, a Minisztertanács elnökhe­lyettese és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Tardos Józsefet, hazánknak a Belga Királyságba akkredi­tált rendkívüli es meghatal­mazott nagykövetéi, aki a közeljövőben utazik állomás­helyére. — Nagy részvét mellett, a tudományos élet számos ki­emelkedő személyiségének jelenléteben helyezték örök nyugalomra pénteken a deb­receni köztemetőben dr. Kesztyűs Loránd állami dí­jas akadémikust, egyetemi tanárt, a Debreceni Kórélet­tani Intézet igazgatóját, a Debreceni Orvostudomádvi Egyelem volt rektorai. — A Palesztinái Felszabadí- lási Szervezet kérte a sváj­ci hatóságoktól annak a hu­szonkét éves libanoni férfi­nak a kiadatását, akit né­hány nappal ezelőtt vettek őrizetbe Svájcban azzal a gyanúval, hogy egyike volt Zuhair Muhszin, a PFSZ egyik vezetője gyilkosainak. Mint ismeretes, Zuhair Muh- szint július ‘25-én ölték meg Cannes-ban. Szemtanúk sze­rint a gyilkos merényletet ketten kövének el. — A gazdaságos termelési és termékszerkezet, a hatékony­ságnövelés, az egyensúly- javítás, és a következő terv­időszakra való felkészülés je­gyében tartják a harmadik vállalati pénzügyi konteren- . ,cial augusztus 28—30. között Pécsét! — jelentették be a Szervezési és Vezetési Tudo­mányos Társaság pénteki sajtótájékoztatóján. — Győzött a Miskolci VSC NB l-es~ női röplabdacsapata tegnap a Magyar Röplabda Szövetség Kupáért lejátszott - -találkozón. A vasutasok ha­zai környezetben fogadták a Pécsi Universitas gárdáját és alig több mint harmie perc alatt diadalmaskodtak. MVSG—Ü. PEAC 3:0 (1. 9, 2). Vezette: Zaláníi. Korint. Jók: Luib. Szabóné, Molnár, Pázmándi. illetve Kovács, Dicenti. A visszavágóra va­sárnap Pécsett kerül sor. Közlemény Értesítjük a Blath.v Ottó ' illa- musenergia-ipari Technikumban l!)l»9-bcn érettségizett IV. B osz­tály voll tanulóit, hogy a ü> éves érettségi találkozónkat 1979. szep­tember 15-én 18 órától a Piramis étteremben (Avas-cici) tartjuk. ErdcKftröni: Köteles BeJ«, 44-451 tel., du. 18 órától. — Az MSZMP Központi Bi­zottsága táviratban üdvözöl­te a Guyana! Népi Nemzeti Kongresszus Part 111. kong­resszusát. — A MAHART Balatoni Hajózási Üzemigazgatósága közli, hogy személyhajó- es kompjáratait augusztus 27- töl, hétfőtől, az érvényben te­vő utónyári menetrend sze­rint közlekedteti. — Hanoiban pénteken ünne­pélyes keretek közölt jelké­pesen átnyújtották a Magyar Szolidaritási Bizottság se­gélyszállítmányát a Vietnami Szolidaritási Bizottságnak es a nemzetközi ’gyermekév, vi­etnami bizottságának'. Szász Dénes, a Magyar Népköztár­saság hanoi ideiglenes ügy­vivője • adta át a több mint. 130 tonnás segélyszállítmány kísérő okmányait Tran Hoai- nam-nak. a Vietnami Szoli­daritási Bizottság főtitkárá­nak. A szállítmány gyógy­szerekből, konzervekből es textíliából áll. — Egy eddig ismeretlen szervezet, a spanyol baszk zászlóalj vállalta magára csütörtökön este azt a rob­bantásos merényletet, amely augusztus 16-ról 17-re virra­dó éjszaka lerombolta a baszkíöldi főtanács San Se­bastian-! székházát. A bil­baói rádióhoz: eljuttatott te­lefonüzenetében a szervezet halállal fenyegette meg Car­los Garaicoecheát. — Ezredik számához erke- zeit ezen a héten a népszerű szovjet külpolitikai szemléző hetilap, a Za Rubezsom (Kül­földön). Csaknem húsz éve hétről hétre mintegy kétszáz külföldi napilap, hetilap idő­szaki kiadvány anyagából vá­logatják össze a lap szer­kesztőségében azokat a cik­keket. kommentárokat, .ál­lásfoglalásokat. amelyeket teljes .szöveghűséggel — leg­feljebb néha rövidítve — közölnek orosz fordításban. Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei város terüle­ten 1979. augusztus 25-én (szom­baton) 12 órától 1979 augusz­tus 27-én (hétfőn) reggel 8 óráig ügyeletes; dr. Szabó Im­re helyettes körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc. 11. Dési Hu­ber u 7. Telefon nincs. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra közölt a Miskolc megye] vá­rosi Koallat orvosi Hivatalban, Miskolc. 1.. Tanácsház tér 2. sjl alatt (bem az udvarban). Tele* fon: 35-318. l

Next

/
Oldalképek
Tartalom