Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
Hr^*.-<»íSW«rtus 19„ yq&átPflP CSZAIG M AG YARORSZÁG 7 Bényei Miklós tanácselnök: „Ezt a unkát kaptam öröksil” ' Egy községi tanácselnök hivatalából adódik — mindennap kap levelet. Bizonyosan nem egy akad ezek között, nnfty fokozott érzelmeket vált ki tartalmával ; attól függően, hogy gyarapodást ígér-e a település életében, vagy maradást hoz hírül. Az a levél, melyet a közelmúltban kapott Bényei Miklós, a Tiszaladányi községi Közös Tanács elnöke, nemcsak neki címződött, de személyesen hozzá is szólt: meghívást kapott a népművelők megyei kitüntetési ünnepségére. így emlékezik: — Ez meglepett, megmondom őszintén... nem is akartam elhinni, amikor felbontottam a borítékot. Nem képzeltem azt soha, hogy ezért dolgozzak... De jó azért — s ezt én gondolom közben —, hogy megyénk kitüntetett népművelői között ott található a „falu első embere” is; mert felrémlik az olykorolykor elhangzó mentség: annyi más, nagyon fontos és sürgető tennivaló van egy-egy településen. És Ti- szaladányban? —, Hatodik éve vagyok a községi közös tanács elnöke, olyan örökséget vettem át, hogy csak a legjobb tudásommal, a legnagyobb erőbedobással dolgozhattam Tiszaladányban és a társközségben, Tiszatardoson élők művelődéséért. Ezt a munkát éppen olyan feladatomnak tekintem, mint a tanácsi munka más alapvető tennivalóit. S ha eredményeket értünk el, azt se tudom soha csak a magaménak, hanem a kollektíváénak. — A Győri Elek nevét viselő művelődési házunkra külön is büszkék vagyunk, ngjncsak külsejében tartozik járásunkban az elsők közé, de a benne folyó közművelődési tevékenység is jól szolgálja a lakosság igényeit. Mindkét községünkben jól felszerelt könyvtár van, fiataljaink az ifjúsági klubban alakíthatják, formálhatják — az általuk szervezett programokkal — önmagukat és egymást. Óvodánk és napközi otthonunk a legfiatalabbak közösségi nevelését szolgálja. Mindezzel, azt akarom mondani, hogy nálunk az anyagi, objektív Mikóháza alig 500 lelkes falu. Igaz, körzeti község: Alsóregmec, Felsőregmee, Vilyvitány tartozik még hozzá, de hát mégiscsak igaz, hogy itt mindenki mindenkit. ismer, s nehezen fogadják be az idegent. Emri Lászlóménak, ilyen értelemben nem volt nehéz dolga, amikor (egy gyerekkori álmom teljesült azon a napon!) felkínálták neki a könyvtárosságot. Ismerték, s ö is isméit mindenkit. És tudott egy titkot: ha azt akarja, hogy eljöjjenek hozzá 'a könyvtárba könyvekért, s ha meg is akarja tartani, akik' már eljöttek, akkor nem szabad csalódást okoznia. Hogy csak a legegyszerűbb példánál maradjunk: soha nem történhet meg, hogy zárva maradjon a könyvtár, amikor pedig nyitva kell tartania, hogy ne tudja odaadni a könyvet, amit pedig megígért, vagy éppenséggel kértek tőle. Pedig néha nem is olyan könnyű mindig megfelelni az elvárásoknak. Hetente három délután van hivatalosan nyitva a könyvtár, de ha az iskolások szeretnének órát tartani, délelőtt is időt, s helyet kell. biztosítania. Márpedig a gyerekek jönnek, és nemcsak a tanárok megszabta feladattal, jönnek irodalom órára, és irodalmi szakkörre, jönnek a könyvtárszakköre, a kicsik pedig mesedélutánra. Az ötszáz mikóháziból tavaly százhuszonhat beiratkozott , olvasója volt a könyvtárnak. Mire az idei telességünk,' Hogy jbl éljünk azokkal a lehetőségekkel, melyek pozíciónkból adódnak, s még több aktív, lelkes embert gyűjt- sünk magunk köré... — Szorgalmas, becsületes munkásemberek élnek községeinkben. Nagyon sokan jól élnek. A mi feladatunk, hogy hitessük el, tanítsuk meg: ez szocialista rendszerünk lényegéből fakad. A mi — s az én személyes — feladatom is az, hogy a szocialista kultúra értékeivel gazdagítsuk őket... Bényei Miklós, a kulturális miniszter által adományozót „Szocialista Kultúráért” kitüntetést kapta meg a megyénk kiváló népművelőit köszöntő miskolci ünnepségen. «. n. j.) év is végire járja, talán még többen lesznek. Pedig nincs is mindenki beírva, akiknek olvasnivalóról gondoskodik. De jön a gyerek, s a könyvtáros kezébe nyom egy könyvet, biztos érdekli a mamáját. (Óh, hát ez egyszerű, hiszen odavaló vagyok, ismerem az ízlésüket, a gondolkodásukat, hogy kit mi érdekel!) S egy utcai találkozásnál aztán kiderül, jó volt a könyv, köszönik szépen, küldhet máskor is. Emri Lászlóné öt éve könyvtáros Mikóházán. Egy éve övé a művelődési ház gondja is. Azt mondta, a TIT-előadások mindig sikerre számíthatnak, ha orvosi kérdésekről van szó, ha az asszonyok ügyeskedéseihez, lakásdíszítő foglalatosságaihoz, a ház körüli kerti munkák okosabb megszervezéséhez adnak segítséget. A partnerei pedig jók. A tanács szívén viseli a könyvtár gondját, egy éve már tízezer forint jut a régi ötezer helyett a négy község könyvvásárlására. Emri Lászlóné most „Szocialista Kultúráért” kitüntetést kapott. Akik ismerik, bizonyává rábólintanak, < megérdemelte, munkája helyette is beszél. Egyvalami azonban mégiscsak ide kívánkozik ehhez a kitüntetéshez. Tiszteletdíjasként dolgozik Mikóháza művelődési életéért. Hivatalos munkája a Központi Statisztikai Hivatalhoz köti. (csutorás) feltételek adottak, a-mi kü* A kezdetül Abban a falusi családban, amelyben lányok születtek, fiúk nem, a közös gazdaságok megalakulása előtt a felcseperedő lány végezte a v férfimunkát is. Például aratás idején nem marokszedőként, hanem kaszásként dolgozott. És egyáltalán: végzett minden férfimunkát, amire szükség volt, márpedig itt, Szalaszend környékén, a nem éppen kiváló ■ minőségű földeken, mint megyénk más, dim- bes-dombos vidékén állandóan szükség volt a munkára, talán erőteljesebben is, mint egyebütt. Nehezen termett a föld, szinte csak erős kényszerítésre. Zádori Margit a család három lánya közül az egyik. Akkor, évtizedekkel ezelőtt szinte siheder gyermek- lányként ö maga is tette a dolgát, végezte ezt a kemény munkát. Később a munka jellege megváltozott. Akkor, amikor az új rend fényes szelei öt is megforgatták, szárnyukra kapták. Akkor megváltozott a munka jellege. Nem lett kevesebb, sok tekintetben köny- nyebb sem, csak más. Iskolák, tanfolyamok az encsi közjégyzőség, ismét iskola, majd a tanácsválasztások után a fulókércsi vb-titkár, később pedig itthon, Szalaszenden ugyancsak a tanács vb titkára. .Huszonegy évesként hivatali apparátus nélkül, időnként az elnöki tisztséget is ő látta el. Súlyos, nehéz időkben, az új rend formálódásának, alakulásának szakában, oly nehéz gondok, tennivalók közepette, amik elől sokan inkább kitértek, más munka- területet választottak. Vagy kellett választaniuk, mert nem mindenki tudott felnőni ezekhez a feladatokhoz. Sem emberségben, sem munkabírásban. De az a fiatal lány, akinek karjaiban, lelkében ott volt az itt élő emberek minden munkamozdulatának fáradtsága és szívóssága is — bírta erővel, hittel. Persze most is szükség van erre az erőre, hitre. A munka most sem kevesebb, „csak” minőségben más. Évtizedek elteltével Zádori Margit most is szülőfalujában, Szalaszenden dolgozik, tanácselnökként. Megnagyobbodott területen. megnagyobbodott lélek- szám ügyes-bajos dolgainak politikai irányítójaként, mivel 1977 tavasza óta tülökére^, Szemere, Fáj. l_.it- ka társközségként közigazgatásilag egységes egészet alkot Szalaszenddel. Friss még az egyesülés, friss a megnövekedett gondok sokasága, az elnök szívesebben is szó) a máról, mini a tegnapról. Itt vannak példán' a műemlék kastélyok, Fulókércs kivételével mindenütt. A fájtra az állam nemrégiben (it)0 ezer forintot költött, de tűig látszik meg a nyoma. A helyi tanács hamarosan újabb 200 ezer forintot kér, mert az egyik boltív megdőlt, életveszélyt teremtett. A szemereire is majdnem félmilliót költöttek — iskola van benne — de a parkot is rendbe kéne hozni. A faji kastély egyik részében az állatorvos lakott, de kiköltözött belőle, mivel ezeket a hatalmas falakat, termeket kiíüteni lehetetlenség. Kellene hát egy lakás. Litkán az elposványosodott, gondozatlan kis patak okozott hihetetlen sok gondot. Házak rongálódtak meg, pincék, kutak telítődtek miatta talajvízzel. Remény van rá, hogy az idén ezt a patakot sikerül szabályozni, a munka eredménye máris érezhető a faluban. Szalaszenden pár éve épült meg — pályázat elnyerésével, tehát a megyei tanács támogatásával — az óvoda. Hosszú történése .van ennek is, de elkészült. Amikor már a falak álltak — a pénz elfogyván — gyakorlatilag a falu lakói végeztek el minden belső munkát. Óvoda, boltok, egészség- ügyi tanácsadó, kastélyok karbantartása, patakrendezés és az itt élő emberek sokféle ügyének intézése. Nem kevesebb bizony, hanem más lett a feladat, a munka. A határban már nem aratnak kaszával. De az egykori fiatal lány, aki ismerte az aratás lépéseinek ritmusát, a penge suhintásának mikéntjét, hogyanját most, évtizedek elteltével is ismeri, tudja a fair lakóinak gondját-ba- ját. És bírja, munkálja, mert valahonnan, talán éppen azokból az időkből való az. erő hozzá. Priska Tibor Pedig a kép. már készén volt, mi legalábbis nem nyúltunk volna már hozzá. Még azért som, hogy rajta legyünk. Pedig számítottunk rá. Sokáig bámultuk. Póta tért a leghamarabb magához. — Gyertek már, még egy gólig nyomjuk! Nem volt kedvünk otthagyni a képei, minden apró részlet fontos volt rajta. Jobbról, balról léskelödtünk, de a festőt, még az sem zavarta, csak hunyorogva igazgatott a képen. — Gyertek már, mert berúgom a gólt! — kakaskodott Póta; egyedül állt a pályán. És akkor láttam meg, hogy a képen rajta vannak a téglák, a mi kapuink. Üti. ahol lenniük kell..Mintha most hagytuk volna abba a focizást, és elmenekültünk volna valami nagy veszedelem elöl. — Jöttök vagy nem! — kiáltotta Póta, letette' a labdái középre, és hátitiíi lőle vagy tíz lépést. — Menjünk, mert ez hülye — mondta Béla, rosszat érzett, de a Povinger is észrevette a kapukat a képen, vigyorogva mutatta őket, ott vannak, ott vannak. Így a Béla is visszafordult megnézni. — Puskás lő, gól! — kiáltotta Póta, nekirohant a labdának, és spiccel felénk lőtte. Ügy süvített el a labda az állvány mellett, hogy szinte súrolta. — Te hülye állat! — ordította Povinger, és felháborodottan bámulta Pótát, aki röhögött, a térdét csapkodva röhögött, és ugrált' egyhelyben, mint egy bolond. Béla utána indult a labdának, mert az övé volt, mi pedig szép lassan a Póta felé, mintha mi sem történt volna. Égy percig még néztük a festőt is. mennyire érintette öt a gaztett, de nem láttunk rajta változást. Húzogatta a hajszálvékony vonalakat. — Lehetetlen, hogy ne vette volna észre — mondta Béla, és aztán már csak futottunk a Póta után. Még a sarok előtt sikerült elkapnunk, pedig nagyon szedte a görbe lábait. Bekerítettük, elkaptuk, hátracsavartuk a karjait, és akkora kokikat kapott tőlünk, hogy csak úgy dongott a feje. Nem védekezett, egyrészt, mert erősebbek voltunk, másrészt tudta, hogy akkor többet kap. Miuíán kiosztottuk, együtt ballagtunk hazafelé, békességes csendben. A saroknál elváltunk, ki-ki ment haza ebédelni. — A domb akkor sem vörös, hanem olyan, amilyen! — kiáltotta Póta búcsúzóul, amikor mór biztonságos távolba ért tőlünk. Nem is feleltünk neki.
