Észak-Magyarország, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
ÉSZAK-MAG VARORSZÁG 10 1979. július 22,, vasárnap A nyírbátori harangtorony. Vannak vidékek, amelyeket sűrűn ' '.lógatnak az országjárók, s vannak, amelyeket elhanyagolnak. Ez utóbbiak közé tartozik Szabolcs megye is. - Most olyan útra csábítjuk az utast, amely a legszebb tájakon vezet, változatos faluképeket tár föl, miközben e végvidék sajátos építményeit keressük föl — a fa harangtornyokat'. NYÍR, szatmar, ERDOHAT Szabolcs megye — a név sok mindent magába zárt. Különböző tájegységeket és más megyék töredékeit is. Aki Szabolcsban jár, egyúttal Beregben és Szatmár- bat) is járhat. S járhat a Nyírségben, az Erdőháton, a Tiszaháton... Ezeknek a részeknek részben eltérő múltja, s táji és néprajzi sajátosságai voltak, vannak. Másók a talajok, különböznek a gaz- 'dálkodás feltételei is. A homokon — amelyet ma már almafák népesítenek be sűrűn és sejtelmes erdők borítanak — másként élt még az ember, mint mondjuk az Ecsedi-lápon, amelynek ma nyoma se igen van, s termő fekete föld lett belőle. De ahol a tájat át- s átszelő folyók árterei vannak, amerre holtágak maradtak, ' ott el tudjuk képzelni, hogyan élt a halász- pákász ember. S a Tiszát többször is keresztezhetjük kompon, hídon, pontonon, északnyugatról délkeletre haladva. FiATOP.ONY, PATICSFAL Ezeken a keleti vidékeken meg töbh sajátos hagyománya tűnik föl a régi népéletnek, s az építészetnek, jóllehet a gyarapodás és a vele veivel jve növekvő igény a jólét kimutatására errefelé is egyre-más- ra alakítja át, vagy cseréli fel a régi házakat az általánosabb esaládiház-típu- sok egyedeire. Nem új keletű a törekvés, hiszen — ha a lakóházat ennyire nem is — a középületeket, s főként a régi fő középületet: a templomot már az elmúlt századokban is érintette. Ezért van az, hogy nemegyszer a műemlékvédelem szakemberei bontják ki, s állítják vissza a kései barokkos külsőből a gótikus vonásokat, a pusztán falfelületek alól a késő középkori festmény töredékeket. E táj egyik feltűnő vonása a fa, mint építőanyag, a templomok tetején, tornyán és az önálló harangtornyokon. Néhány szép példája maradt fenn, s a legszebb talán a csarodai templomon. Az egyik legpompásabb Árpád-kori emlékünk ez a XIII—XIV. századi falfestményrészeket is őrző, ma református templom fazsindelyes tetejével és fa- tornácos, fazsindelyes toronysisakjával. A szomszédos kis falucska, Tákos református temploma kevésbé ősi és pompázatos, de. annál sajátosabb. Ez a XVIII. századi templom pa- ticsfalú: gerendák között vesszőből font, falait sárral tapasztották be, aztán lemeszelték. A kis vessző- sárfalú egyház mennyezete is fa és kazettákra oszlik, amelyekbe díszül növényi mintákat festettek. A magas zsindelytetős épület mellett egyszerűbb fa harangtorony áll. Csarodától északra egy mellékúton a második falu Vámosatya, amelynek a XIII. századból eredő, ugyancsak szépen zsinde- lyezett fedelű temploma mellett áll még impozán- sabb fa harangtornya. Ez a XVI. század vége felé készült, és sisakját a fő toronycsúcs mellett a négy szegleten négy kis „fiatorony” is díszíti. A fiatorony egyébként másutt is elő-elő- tűnik, s leghatásosabban a nyírbátori késő gótikus református templom melletti hatalmas fa harahgtornyon, amelyik 1640-ben épült. Ha Vámosatyáról tovább megyünk a Tisza jobb partján északnyugat felé, Má- tyuson szép festett fameny- nyezetet, s Lónyán egy XVIII. századi harangtornyot látunk. Onnan kompon átkelhetünk a Tiszán (a ráhajtó nem éppen személyautónak készült), s eljutunk Mándolcra, amelynek görögkeleti fatemplomát a szentendrei skanzenbe szállították, majd Zsurk- ra, ahol ugyancsak szép fiatornyos, XVIII. századi harangláb áll. Ha viszont Csarodától délkeletre fordulunk, Esze Tamás szülőfaluján, Tarpán át Tivadarra, onnan a Tiszán át Kisarra jutunk — Beregből Szatmárba, illetve az Erdőhátra. Erdőhát ugyancsak a fa haranglábak hazája. Központján, Fehérgyarmaton át érünk Mándra, ahol szintén harangláb épült a templom mellé, akár a szomszédos Nerr.esborzován, az azzal szomszédos Nagy- szekeresen, aztán Kisszekeresen, s onnan a harmadik faluban: Kölesén, újabb három faluval odébb a határszéli Kispoládon, és a szinte szomszédos, de csak kerülővel megközelíthető Nagyhódoson. A KÁRPÁTOKBÓL JÖTT A FA E haranglábak építői jórészt erdőháti ácsok, faragók voltak. Gyönyörű szerkezeteket ácsoltak össze e 20—30 méteres (sőt még magasabb) tornyokban. Toronysisakjaik alakja a gótikus építkezés emlékét őrzi, míg a sisak alatti tornácok faragott oszlopai és nyílásai a reneszánszét. Vajon miért éppen ezen a vidéken épültek ilyen fatornyok (és részben ta- terúplomok)? Erre nézve a válasz nem egyértelmű. Annyi bizonyos, hogy e vidék egykor fában gazdag volt. Másrészt Beregföldje a Kárpátokig terjedt: az ottani faépítészet is bizonyosan hatott. Csipkevarró nők- ■ Az Allöld is sok látnivalót nyújt a kirándulóknak. S az Alföld déli részének érdekes városa a csipkéjéről híres Kiskunhalas. Bárhonnan közelítjük meg, jellegzetes alföldi tájat járunk be, mégis szinte minden irányban más sajátságokat láthat a tüzetesebben figyelő szem. A szeged—bajai útról szép alföldi, homoki erdők közül érkezhetünk; Kiskundorozsma felől a zsanai gázmezőkön át. A budapest—szegedi főútvonalból Bugac mellett is odajuthatunk. A budapest— bajai útról pedig Petőfi szülővárosán, Kiskőrösön keresztül, esetleg kis kerülővel a hajósi pincefalun és a dús Jánoshalmán át érkezünk Kiskunhalasra. Régi, híres település Halas, azelőtt a Kiskunság központja. Múltjáról, környékéről hírt ad a helyi múzeum. Ezenkívül egy szépen megőrzött szélmalom is emlékeztet a „fatengelyes” világra — szó szerint érthetjük —, amikor még a műmalmok, a gőzmalmok nem hódították el az őrletni valót a szél, a víz, esetleg lovak hajtotta malmoktól. Az Alföldön a legelterjedtebbek a szélmalmok voltak — Kiskunhalason és forgott a kereke a fatengelyen, hajtotta a fa fogaskerekeit révén az őrlőkövet. Maguk a molnárok \ készítették s javították gépezetüket, mesterségükhöz tartozott ez éppen úgy, mint bőrkötényükhöz a szeker- ce ... Van azonban Halason egy másik múzeum is: egy Csipkeház (ezen a néven mindenki ismeri). Ennek, és amit ott láthatunk: a halasi csipkének ugyan nincsen olyan messzi múltja, mint a malmoknak például, de a híre nagyobb! A halasi csipke a század elején született. „Apja” egy erdélyi eredetű rajztanár volt, Dékáni Árpád. Különleges, finom csipketerveiből valóság egy halasi származású, s anyja ápolására oda visszatelepülő, kiemelkedő ügyességű fehérnemű-varrónő: Markovits Mária kezében lett. Ő — aki egyebek között a. budai várbeli Mátyás-templom miseingeinek kézimunkáit is készítette — nagy találékonysággal és türelemmel, nem kevesebb műgonddal kikísérletezte, hogyan lehet kivitelezni a különleges csipketerveket. S az első országos sikert 1902 karácsonyán vívta ki a halasi csipke. A Csipkeházban székel a Láttam Kazincbarcikát egy negyedszázaddal ezelőtt, amely együtt nőtt a gyárral, a Borsodi Vegyikombináttal és a többi üzemmel, amelyeknek múltja és jelene e település fejlődésével együtt ma már történelem. Az újváros három településre (Barcika, Sajókazinc és Berente) épülve született és nőtt azzá, amilyennek ma ismerjük Kazincbarcikát. Ezt az elnevezést 1947- ben kapta a város, a két község, Barcika és Kazinc egyesítésekor. Az új elnevezésnek olyannak kellett lennie, amelyben mindkét helységnév szerepel. A korabeli feljegyzések szerint „így jött létre ideiglenesen 1947- ben Kazincbarcika, mint összevont név. Az 1948- ban kiadott Magyarország helységnévtárában már ezzel a dallamos városnévvel találkozunk, amelynek ratifikálása tulajdonképpen 1954-ben történik meg, a várossá nyilvánítással.” A város tulajdonképpeni építése 1951. szeptember 1- én kezdődött a városberuházó vállalat irányításával. Néhány hónap múltán — ahogy mondani szokták — kinőttek a földből az első házak. A tervek szerint — mint az korabeli feljegyzésekből kitűnik — az első lakóházak a régi gyógyszer- tár mögött, a jelenlegi Jószerencsét út mellett, a Tardona-patak és a Lenin út között épültek volna, de a talajmechanikai vizsgálatok e felszín alatt 50 centiméterre vizet mutattak ki, ezért elsősorban a magaslati részeket építették be. Az 1952-ben felépült új utcasort több is követte. A néhány épülettel induló település rohamléptekben fejlődik várossá, amit az is fémjelez, hogy 1954. március 20-án délelőtt 10 órakor az újvárosi általános iskola tornatermében megalakult a városi tanács. Ábban az időben olyan volt ez a vidék, mint egy felbolygatott ’ méhkas. A „világ minden tájáról” jött emberek keze munkája nyomán épült fel az első utcasor, maximum négyemeletes házaival, díszes, cirá- dás ablakaival, tágas szobáival, a jövő, a távlatok ígéretével. Fellapozva a korabeli krónikákat, kitűnik a megsárgult lapokról, hogy Kazincbarcikának születése évében alig több mint 5 ezer lakosa volt. Bejelentett lakosa, akiknek a szeA halasi Csipkeház Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. A múzeumi teremben megnézhetjük a tárlókban bemutatott régebbi és új csipkéket, de azt is láthatjuk, hogyan születik ez a nagy figyelmet és ügyességet kívánó kézimunka: a teremben készíti néhány asszony, leány, a szemünk előtt. A szövetkezet elnökasszonya, Oláh Györgyné legalább olyan becsben tartja ezt a múzeumi bemutatót, mint a csipkéiket. — A halasi csipkét nem tudja másként felfogni a közönség, csak ha látják, hogyan készül — mondja. — így értik' meg, miért ezer forint egy tenyérnyi .darab. Az a négy-öt csipkevarró azért dolgozik mindig ott a bemutatóteremben, hogy megismertesse munkáját az évi húsz-huszonötezer látogatóval. Ha megfigyelik e munkát, megértik, hogy lehet egy, mondjuk, tízezer forintos csipkének jóformán csak néhány forint az anyagköltsége, a többit az emberi munka teszi hozzá. Jelenleg huszonnyolcán varrják a halasi csipkét — közülük csak tizennyolcán a Csipkeházban. A , többi -nyugdíjasként, vagy mint más vidékre elszármazott, otthon. Az általános iskola után kezdik tanulni e bonyolult munkát — hogy folytassák egy életen át. rnélyi igazolványa szerint ez a város volt a lakóhelye. A dinamikus fejlődés jellemzéseként ide kívánkozik egyetlen adat: ma a Borsodi Vegyikombinátban többen dolgoznak, mint ahányan a város építésének kezdetén Kazincbarcikán éltek. Ma a város lélekszá- ma meghaladja a 30 ezret. A barcikaiak, a város lakói nemcsak arról nevezetesek, hogy érzelmileg erős szálakkal kötődnek a városhoz, hanem arról is, hogy tevékenyen kiveszik a részüket a város fejlesztéséből. Joggal büszkék elért eredményeikre, és azokra a sikerekre, amelyekkel a város köré települt üzemek, vállalatok, intézmények dicsekedhetnek. A legnagyobb üzem a Borsodi Vegyikombinát, amely- lyel szinte' együtt nőtt azzá a város, amilyen ma. Kazincbarcika fejlődése természetesen nem zárult le. Évről évre új házak, új lakótelepek épülnek, mind több a kommunális létesítmény, mind szélesebb körűek azok a feltételek, amelyek a lakosság igényeinek a kielégítését szolgálják. Ahogy nő, fejlődik, gyarapodik a város, úgy nőnek, fejlődnek, gyarapodnak a MMlNflL.IH fKíSfcH%r\-W6*irfí környékbeli üzemek is. Mindenekelőtt a Borsodi Vegyikombinát, ahol már termel az új gyár, a PVC— III., amelynek felépítése több mint II milliárd forintba került. E beruházás 54 hónap alatt készült el. Valóra váltásán 21 generál- válialat munkálkodott. Az új gyár felépítéséhez fel- használtak 1 millió 600 ezer tonna betont, elszállítottak 400 ezer köbméter földet, az acélszerkezetek súlya eléri a 3 ezer tonnát. Az új ' gyárhoz elkészült 8 kilométer út, 12 kilométernyi iparvágány, s a beépített csövek hossza egyenlő 32 kilométerrel. Az új gyár munkájával együtt a BVK kapacitása olyan színvonalat ért el, amely megfelel a legkorszerűbb követelményeknek. Ez azt is jelenti, hogy évente 150 ezer tonna pvc-alapanyagot, és 124 ezer tonna marónátront ad a gyár az országnak. Kazincbarcika eredményeire, a fejlesztésben elért sikerekre joggal büszke a város, méltán beszélnek erről a településről úgy is, hogy munkájuk, tevékenységük példamutató. T. F. Szabolcsi haranglábak
