Észak-Magyarország, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-17 / 165. szám

ÉSZAK-MAGVAROStSZÁG 2 1979. jutíus T7., kedd Ka rl-Marx-Stadt— Berlin — Neubrandenburg Űj tanácsol! - új Matt A május 20-an megválasz­tott, összesen 7777 járási, vá_ msi, városi-kerületi és köz­ségi népképviselet sorában megtartotta alakuló gyűlését Karl-Marx-Stadt tanácsa is. Az NDK negyedik legna­gyobb városának 315 ezer la­kosa , képviseletében 250 ta­nácstag és 75 — a testület munkájában tanácskozási joggal részt vevő — úgyne­vezett utódjelölt gyűlt össze az ünnepélyes alkalomra. Huszonöttel több tanács- es ugyanannyival több póttag, mint az fclözö választási pe­riódusban: az új választások során mintegy ncgyedével- ölödéve! megemelték a vá­lasztott népképviselők szá. mát. hogy a megnövekedett feladatok teljesítését -így is elősegítsék. Az alakuló ülés ünnepélyes része azonban csak néhány percig tartott. Azonnal a tárgyra tértek. Az ülés az­zal foglalkozott, milyen se­gítséget adjanak, a nagyüze­mek a város korszerűsítésre szoruló 20 kis. és középüze­mének hatékonyabb átszer­vezéséhez. A tanácstagok, és utódjelöltek számánál mint­egy tízszer több társadalmi aktíva dolgozik a különböző társadalmi bizottságokban, vesz részt a döntések előké­szítésében, a határozatok végrehajtásának ellenőrzésé­ben. A megyében a május végi választások során 18 850 tanácstagot választottak meg: közülük — akárcsak másutt is az országban — több, mini negyven százalék nő. Meglepően magas arányszá­mot, több, mint húsz száza­lékot. képviselnek a 18 és 24 év közötti fiatalok. Az utóbbi esztendőkben alaposan megnőtt a követel­mény a helyi államigazga­tási és államhatalmi,.szervek munkája iránt. Ezt tapasz- taIhattak a mai tanácstagok azokon a jelölő gyűléseken, ahol munkatársaik és szom­szédaik előtt kellett megáll­niuk a próbát a Nemzeti Front listáira váló felkerü­lés előtt. Csaknem ötmillió- an vettek részt a 16,8 mil­liós országban ezeken a gyűléseken. Rengeteg volt a felszólalás, a javaslat, a bí­rálat. Sok minden történt a leg­utóbbi üt esztendőben. A ta­nácsok számára természete­sen a lakásépítés ütemének jelentős fokozása jelentette a legnagyobb feladatot. Ezen a téren érték el a legnagyobb eredményeket, de itt kellett a legtöbb gonddal is meg­küzdeni. Ügy tűnik, egyre inkább sikerül elérni, hogy az új lakótelepeken a laká­sokkal együtt készülnek el az iskolák, óvodák, bölcsődék, ABC-áruházak, orvosi ren­delők, vendéglők. Ezeknek a nagyszabású terveknek meg­valósítása azonban az erő­ket csaknem teljes mérték­ben leköti. így hát sok más — önmagában még oly jo­gos kívánság — teljesítésé­vel várni kell. Az NDK fejlett ipari or­szág, és még a mezőgazda­ságinak számító Vidékeken is rendszerint van a közel­ben egy vagy több nagy­üzem, amelyeknek dolgozói a i tanács igazgatása alatt álló területeken élnek. A gyá­rakban. vagy éppen mező­gazdasági nagyüzemekben lényegesen több pénz van, mint a költségvetésből' gaz­dálkodó szerveknél. Az együttműködés kívánatos, s ily módon a legutóbbi esz­tendőkben számos helyi közellátási problémát sike­rült megoldani helyi erők­ből és kezdeményezésekből. A központi szerveknek azonban fel kellett figyelni­ük arra, hogy ezek az ön­álló, helyi kezdeményezé­sek sokszor olyan anyago­kat, erőkét kötöttek le, ame­lyek hiányoztak a terv sze­rinti munkáknál. Magyarán: előfordult, hogy „önálló kez­deményezéseknek” álcáztak fekete beruházásokat.' A ta- ' nácsok ezentúl fokozott fe­lelősséggel tartoznak azért, hogy valóban helyi tartalé­kokat használjanak fel cél­jaik megvalósításához. Nincs joga senkinek sem szétfor­gácsolni a rendelkezésre ál­ló erőket, hiszen a népgaz­dasági terv feszített, teljesí­tése csak nagyon fegyelme­zett tevékenységgel lehetsé­ges. A tanácsok természetesen továbbra sem mondanak le a lakosság segitökészségéröl, társadalmi munkájáról. Bér­li n-Marzahnban, az. ország legnagyobb építkezésének számító új kerületben a ta­nács első alakuló ülésén ha­tározatot hoztak a társadal­mi munka további kiszéle­sítéséről. A zöldterületek, parkok építésében a lakók eddig is. nagy munkát vé­geztek. s a nyári-őszi hóna­pokban újonnan odaköltö- zőknek — a még csak lég- feljebb másfél éve ott élő — „őslakókkal” együtt szintén módjuk lesz hozzájárulni la­kóterületük tisztaságához, szépségéhez. Nagyon lelkes, jó hangu­latú volt ez a tanácsülés. Hasonló légkörben zajlott le a neubrandenburgi városi képviselőtestület alakuló ülé­se is. Kétszázhuszonegy ta­nácstag és utód jelölt gyűlt össze: 130-at most válasz­tottak meg közülük először ilyen tisztségre. Az új ta­nácstagok közül a legtöb­ben társadalmi munkában már jelentős gyakorlattal rendelkeznek. Az országban összesen több. mint 200 ez­ren, a póttagokkal együtt 260 ezren vannak. Nehéz, felelősségteljes, de szép és fontos terveket megvalósító választási időszak áll elöl­tük. Nemzetközi építőtábor az LKM-ben Immár ötödször nyitotta meg kapuit a Lenin Kohá­szati Művek nemzetközi épí­tőtábora. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem szervezésében évről évre rendezendő táborozáson az idén — a magyar fiatalok mellett — (szovjet hallgatók vesznek részt. A 80 egyetemistát tegnap fogadták az LKM-ben. A gyári smertető film megte-. kintése után Sötét Károly gazdasági igazgató köszön­tötte a Moszkvából, Lenin- grádból, Irkulszkból és a Ktagyar városokból érkezett fiatalokat, akik egy hónapig segítik a nemesacél-henger­mű, a csavargyár, a tüzállú- tégla-gyár, az épületkarban­tartó és a közlekedési gyár­egység dolgozóinak, szocia­lista brigádjainak munkáját. A nemzetközi építőtábor résztvevőit szabad idejükben gazdag, változatos progra­mok várják. A sport- és kul­turális rendezvények mellett barátsági esteket is szervez­nek. Az építőtábor augusz­tus 12-én zárja kapuit. A fiatalok ezután nyugat-du­nántúli oiszágjáró kirándu­láson vesznek majd részt Huszár isiván Washingtonban Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Orszá­gos Tervhivatal elnöke vasárnap Washingtonba érkezett. Huszár István Juanita Kreps kereskedelmi miniszter meg­hívására tesz hivatalos látogatást az Egyesült Államokban. Rekord a világűrben Vasárnap moszkvai idő szerint 14 óra 54 perckor Vlagyimir Ljahov és Valerjj Rjumin 141. napját kezdte meg a világűrben és ezzel beállította a. folyamatos űr­tartózkodás Vlagyimir Kóval- jonok és Alekszandr Ivan- csenkov által tavaly novem­ber 2-án elért 140 napos csúcsidejét. A Ljahov—Rju- min páros a Szaljut—6. szov­jet tudományos űrállomás harmadik állandó személyze­te. A tartós űrrepülések sorát Jurij Romanyenko és Geprgi.i Grecsko 96 napos útja nyi­totta meg. Ljahov és Rjumin a Szaliut fedélzetén eddig eltöltött nem egészeit öt hónap során — elődeihez hasonlóan —rend­kívül változatos tudományos kutató programot hajtott végre, 'főbb mint 100 külön­böző asztronómiai, biológiai, geológiai, geográfiai, meteoro­lógiai. radiofizikai. talajtani, technológiai és-más tudomá­nyos kísérletet végeztek el. Ljahov és Rjumin a csúcs megjavítása után is az űr­állomáson marad és folytatja az előírt tudományos prog­ram végrehajtását. Nemes Dezső Somogy megyében Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője, hétfőn Somogy megyébe lá­togatott. Délelőtt Kaposvárott részt vett és felszólalt a me­gyei pártbizottság ülésén. Délután Varya Péternek, a megyei pártbizottság első tit­kárának társaságában felke­reste a Siófoki Állami Gaz­daságot. , Nemes Dezső ezt követően megtekintette a gazdaság központjában levő ifjúsági építőtábort, ahol jelenleg 279 középiskolás diák segíti a gyümölcsszedést, -válogatást és -csomagolást. A Nagy Sán­dornak, a KISZ KB titká­rának részvételével lezajlott látogatás befejezéseként Ne­mes Dezső beszélgetést foly­tatott a tábor vezetőivel és a táborozó diákokkal. Gorái Róbert látogatásai Algériában és Tunéziában Garai Róbert külügymi­niszter-helyettes július 10-e és 15-e között konzultációt folytatott Algériában és Tu­néziában a külügyminiszté­riumok illetékes vezetőivel. Áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat,, eszmecserét folytattak az időszerű nem­zetközi kérdésekről. Tuné­ziái tartózkodása során fo­gadta Hédi Nuira tunéziai miniszterelnök, valamint Sedli Klibbi, az Arab Liga főtitkára. Merényletek, kivégzések Iránban Vasárnap délután három, hétfőn reggel pedig két sze­mélyt* végeztek ki a Perzsa­öböl menti Khorramshahr. ban. Mind az ötüket azzal vádolták, hogy vasárnap reggel bombát dobtak egy javarészt perzsa hívőkkel te­li mecsetre. Feltehető, hogy a merényletet, melynek 7 halálos áldozata és több mint 60 sérültje volt, az elszaka­dásra törekvő khuzisztáni arabok követték el, mivel az iráni rádió közleménye sze­rint valamennyi merénylő arab nevet visel. Abbasz Alavi, Khorram­shahr kormányzója a vasár­napi incidensek után lemon­dott, s közvetve az ideigle­nes kormányt vádolta a tör­téntekért: „Mivel a kor­mányzat képtelen határozott politikát követni, nem tu­dom tovább szolgálni a for­radalmat” — mondotta. Egyes jelentések szerint Ah­mad Madani ellentengernagy, Khuziszlán tartomány kor­mányzója, azonnal Khorram- shah'rba utazott, hogy Alavi tudomására hozza: lemondá­sát nem fogadja el. A khorramshahri esemé­nyek azt mutatják, hogy a nézeteltérések etnikai vona­lon is jelentősek. Ezt tá­masztja alá Khomeini aja- íollah hétfőn országszerte közvetített rádióbeszéde, amelyben a vallási vezető azt hangsúlyozta, hogy az isz­lámban nincs helye a faji megkülönböztetésnek', sőt — mint mondotta —' „nincse­nek kurdok, perzsák, törö­kök vagy arabok sem, az iszlám csak testvériséget és egyenlőséget ismer el.” Magyar ösztöndíjasok a Szovjetunióban (Folytatás az 1. oldalról) ám a kint töltött évek alatt közelségbe kerülnek az ott élő emberekkel is. Formáló­dik egyéniségük, új voná­sokkal gazdagodik, s ez élet- I re szólóan meghatározza em­beri tartásukat, a kollektíva, a közügyek iránti fogé­konyságukat, a marxizmus— leninizmus eszméi iránti el­kötelezettségüket. — Erre épített a Magyar —Szovjet Baráti Társaság és a mellette működő ösztöndí­jas bizottság is, amikor a fiatalokat már kiutazásuk előtt tájékoztatta a népeink közötti barátság ápolásáért végzett munkáról. Arra ösz­tönözték őket, hogy már di­ákéveik alatt rendszeresen és aktívan vegyenek részt a magyar nép mai életének, szocializmust építő munká­jának népszerűsítésében, a népeinket összefűző baráti szálak erősítésében. Deszai lemondása Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök nem várta meg az e héten esedékes bizalmi szavazást, lemondott kor­mányfői tisztségéről. A távozásra pártjának tagjai, a kor­mány lemondott miniszterei szólították fel az idős politi­kust. Már hetek óta politikai válságról beszéllek Indiában, egymás után váltak meg tisztségüktől a kormány tagjai, egyre apadt a Deszai mögött álló többség. Talán nem túlzás azt mondani, most a Dzsanata Párttal ismétlődött meg a Nemzeti Kongresszus Párt sorsa: Indira Gandhit is a pártjából kiváltak buktatták meg. Amikor Morardzsi Deszai elsöprő győzelmet aratott az indiai parlamenti választásokon, a politikai megfigyelők azt jósolták: nem sokáig tarthatja magát. A jóslat — igaz kél év után — beteljesedett. Már a kormányzó párt meg­alakulásakor is sokan hangoztatták: a Dzsanatában több az elválasztó, mint az egyesítő elem. Ez a párt ugyanis egyszerűen a nemzeti kongresszus és Indira Gandhi meg­buktatására egyesült ellenzék politikai szövetsége volt. Helyet kaptak benne a szélsőséges hindu nacionalisták, a félfasiszta erők és a*szociáldemokraták is. A párt gerincét pedig a nemzeti kongresszusból különböző időben kivált politikusok csoportjai alkották. Egyesek, mint például Deszai, a nagybankok államosítása miatt léptek ki Nehru pártjából. Mások. így Dzsagdzsivan Ram. a jelenlegi had­ügyminiszter azért szakított a nemzeti kongresszussal, mert nem értett egyet Indira Gandhi vezetési stílusával, s azzal, hogy a miniszterelnölcpő jelentős politikai szerepet akart biztosítani fiának. Szandzsaj Gandhi személye az egyik fő oka volt a nemzeti kongresszus bukásának, hiszen az általa kezdeményezett,erőszakos lépések tépázták meg a párt tekintélyét. A Dzsanata Pártot, ezt a laza koalíciót Deszai egységes politikai alakulattá akai'ta szervezni. Ez azonban nem sikerült neki. Elsősorban Szinghu miniszterelnök-helyettes frakciója akadályozta ebben. Ez a szárny a falusi burzso­ázia képviselője, s ellenezte, hogy a kormányzat lépéseket tegyen a legelesettebb paraszti rétegek, az un. „érinthe­tetlenek” megsegítésére. Az országban az utóbbi hónapok­ban sorozatos erőszakcselekményekre is sor került a gaz­dag parasztok, földbirtokosok és a legalsó kaszthoz tarto­zók között. A következő napokban eldől: ki kivel alakit koalíciót? Lehetséges, hogy helyreáll a Dzsanata egysége — immár Deszai nélkül, de nem leltet kizárni annak lehetőségét sem. hogy egyes frakciók visszatérnek a nemzeti kong­resszushoz. Azt is látni keli: a föld második legnépesebb országának belpolitikai eseményei mindeneseire világpo­litikai jelentőségűek. Carter takarékossági tervei Lemondásra, további ellátá­si nehézségekre kell felké­szülni, amíg az Egyesült Ál­lamok — 140 milliárd dollá­ros beruházással — megszün­teti függőségét a külföldi olajtól — jelentette ki hétfőn Jimmy Carter. Az amerikai elnök Kansas Cityben, a köz­tisztviselők tanácskozásán be­szélt. fél nappal azután, hogy országos iv-beszédben fordult a lakossághoz. / Az elnök hétfőn további részletekkel szolgált tervei­ből. Ebben az évben napi 8,2 millió hordóban maximálják az vimportolaj mennyiségét. (Carter vasárnap azt mon­dotta, hogy a behozatal soha nern emelkedhet az 1977-es rekordszint, a napi 8,7 millió hordó fölé.) Kitartva évek után most újra felvett „népi” hangvéte­le mellett, ezúttal először bí­rálta a nagy olajtársaságokat — amelyeknek vezetőivel egyébként a múlt héten be­hatóan tanácskozott. Vizsgá­latot rendelt el az olajhiány okainak felderítésére. Ameny- nyiben az olajcégek önként nem működnek együtt a kor­mánnyal a válság leküzdésé­ben, kényszeríteni fogja őket — mondotta Carter I—, noha valószínűtlen, hogy ilyen tör­vényeket jóváhagyna-a kong­resszus. Minden egyes államnak kö­telező energiatakarékossági intézkedéseket kell hoznia a központi -rendszabályok mel­lett, s ha elmulasztanák, Washington lép 'majd helyet­tük — közölte. Carter szerint összesen 140 milliárd dollá­ros állami beruházásra lesz szükség. Ezt az óriási össze­get a tervek szerint az adók­ból fedezik, amelyeket az ólai monopol hunoknak kell majd megfizetniük „túlzott­nak” minősített profitjaik után. Az átmeneti helyzetben (amely a szakértőit szerint legkevesebo tíz év) fontos­sági sorrendben osztják majd el az ország energiakészle­teit. mindenekelőtt az üzem­anyagot és a fűtőolajat — mondotta. A kormány ösz­tönözni fogja a városi tömeg­közlekedés fejlesztését, az otthonok olajról gázfűtésre való átállítását, a gazdaságo­sabb gépkocsik gyártását. * Az elnök szólt a nukleáris energiáról is. Annak — meg­felelő biztonsági rendszabá­lyok alkalmazásával — fon­tos szerepet kell játszania az ország energiamérlegében —- hangoztatta. Szovjet segély Kambodzsának A Szovjetunió Külkereske­delmi Minisztériumában hét­főn megállapodási írtuk alá arról, hogy a Szovjetunió 1979-ben közszükségleti cik­kek szállításával térítésmen­tes segélyt nyújt a Kambod­zsai Népköztársaságnak. Ezzel kapcsolatban kam­bodzsai küldöttség járt a Szovjetunióban, amely Ros Sumuy gazdasági és népjó­léti miniszter vezetésével ilJ letékes szovjet intézmények­kel folytatott tárgyalásokat. Újból megnyitottuk a Tiszavirág vendéglőt ahol speciális halkülönlegcsscgckkel várjuk kedves vendégeinket ...iSKOLCI VLNDEGLÁXOiRARI V. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom