Észak-Magyarország, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-08 / 105. szám

1979, május 8„ kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

1 H/esereg a főkönyvelő, a/,Ián tárna dás- ! If ba megy át: „Nem értem, miért kell

■ ■■ a vállalatokat tönkretenni, kiszoríJ tani belőlük a nehezen összegyűjtögetett i anyagi, erőt. Ez így nem lesz jó! Az állam csak rosszabbul járhat az elszegé- i nyedett gazdálkodókkal — neki kell őket 1 talpra segíteni. Előbb vagy utóbb, s az i többe kerül majd.”

< A közepes könnyűipari vállalat nem is

[ olyan régen derűsen nyilatkozó gazdasági i szakembere most kötelességtudóan borúlátó. Hogyne lenne az, hiszen hosszú évek

i után először nem számolt ki nyereségré- 1 szesedést — s először tért haza üres kéz- , zel felettes szervétől, Nem kapott támoga- ' tást a vállalat, sem bérkedvezményt; örül - J hét annak a sovány 3 százalékos béreme- i lési lehetőségnek, amit kifizethetnek. De

ha az idén som szedik össze magukat, mi i lesz? Minden reményük az exportban van 1 — állítja. Némi dotációt szereznék majd

, hozzá, s ez kihúzza a céget a bajból. Mon- i dóm a főkönyvelőnek: nem jó az irány.

Nem érti — hogyhogy nem jó? Az állam, i ha exportra volt szüksége, eddig is min[ dig megfizette az árát. Elvégre a jobb mii nőség, a szabványtól eltérő szortiment

j nincs ingyen. S különben is, most aztán

< igazán szükség van a kivitói gyarapítá| sara! Valóban. De nem mindenáron!

i Nézzük például az említett vállalat esetét, ahol a termelésnek mintegy 30—35 i százalékát külföldre szállítják. Nagyobb[ részt a szocialista országokba, kisebb részt i a tőkés piacokra. E cég lényegében két

1 évtized óta (amikor is teljesen átépítették,

| kapacitását megnövelték) ugyanazt a teri méltet készíti. Időnként a mintázatot, a

J színelcet variálják ugyan, ám ez nem váli toztat hagyományos kínálatán. Amint az

j évelt múltait, megöregedtek a gépelt, a

i tervek, s mintha a vállalat külvilágról al- ' kötött képe is elavult volna. i Sajnos, ezt a veszélyes folyamatot ép- 1 pen a vállalatnál nem láttáik világosan.

i Még a tavalyi, tavalyelőtti külföldi esemé' nyelt riasztó jelzései sem jutottak el ille[ tékesei tudatáig — noha ezek a jelzések

i nem voltak félre!smerhetök. A külkeresJ kedelmi partner határozottan visszautasíi tobt több szállítmányt, mert azt nem le1 hetett eladni külföldön; itthon tele volt

( a nagykereskedelem raktára, s a termé' kék egy része csak nehezen kelt el az év

J végi ki árusításokon. Dehát úgy tartotta a

i vállalat a problémákról: határozott utasí| tást nem kaptak felülről a termelés korI 'látomására, ezért gyártanak. Vártak még

j azután is, hogy a hivatalos közlönyök, a

i tervzsüiti zések szigorú figyelmeztetéseket

' bartalnjaztak. Sőt, nem hagytak kétséget

\ afelől, hogy az idei esztendőben a költségvetés nem fogja a külpiaci hatásokat a vállalatok testére, illetve kedvére átszabni — azoknak ugyanazt kell jelenteniük a vállalatnak, mint amit a népgazdaság érzékel a nemzetközi munkamegosztásban.

Főkönyvelőm nem mondja, de gondolja: nem eszik olyan forrón a kását. Ám, rossz a hasonlata, meggyőződésem. Az idei terv nem ad szabad utat a mindenáron való exportnak csakúgy, mint a túlságosan ráfizetéses termelésnek. A népgazdaság exportnövelési igénye a gazdaságosan termelhető cikkekre vonatkozik. A nemzeti teljesítményt rontaná, ha rossz gazdaságosságé termékeket, a valójában nem hatékony munkát, látszólag jövedelmezővé varázsolnánk az állami támogatásokkal, így a termékkel együtt exportálnánk a nemzeti jövedelmet is, ami a végelszámolásnál népgazdasági veszteségeket okozna — hiába mutatna a vállalati mérleg nyereséget.

Csak egyetlen út járható — a népgazdaságnak és a vállalatnak: a nemzetközi összehasonlítást műszakilag' és gazdaságilag egyaránt kibíró termelés. Az útjelző táblák — az 1979-es szabályozók — már erre. kalauzolják a vállalatokat, minisztériumokat, hatóságokat — minden résztvevőt. És még valami, amiről nem feledkezhetünk meg a kérdés tárgyalásánál. Az év eltelt hónapjai, a munka hétköznapjai azt bizonyítják, hogy a korábbi esztendőkhöz képest, lényeges a változás. Ha úgy tetszik — forrón is enni kell a kását. Hiszen a tervhez, a népgazdasági érdeléhez való igazodást mind szigorúbb törvényként tisztelik — és követelik meg ezt a tiszteletet. Kivétel nélkül.

H

ogy mi lesz a gyengélkedő vállalattal? Mit szólnak munkásai a megszokott jövedelememelkedés elmaradásához? Nos, bizonyára elgondolkodnak. Mert azt világosan tudják-órzókelik, hogy a fonónő, a szövő, a gépkezelő, az adminisztrátor, a segédművezető, a lakatos stb. sokat tehet ugyan a tartalékok feltárásáért — de abban, hogy mit készítsenek a gépeken, kinek szállítson a gyár, milyen üzleteket fogadjon el, miként szervezze a kooperációt és saját munkáját, milyen legyen a gyártmányfejlesztés — abban a döntő szót nem nekik, hanem a vállalat felelős vezetőinek kell kimon- daniok. Velük együtt, a tervekbe beavatva és ahhoz egyetértést szerezve, természetesen.

M. L

Sürget az időjárás okozta késés

Szorgalom a határban

Megyénk mezőgazdaságában az elmúlt vasárnapon sem szünetelt a munka, s hétfőn is az erőgépek százai dolgoztak az ország legészakibb fekvésű szántóföldjein, hogy mielőbb behozzák az időjárás okozta késést. Volt, ahol még a tárcsák készítették az utolsó vetetten táblákon a jó magágyat, de a legtöbb határrészben már a vetőgépelv dolgoztak, főleg a kukoricát vetették, néhol a silónak valót.

Jó néhány mezőgazdasági nagyüzemünk mái- túl van a tavaszi növények vetésén, de több gazdaságban az időjárás nemcsak hátráltatta, késleltette a tavaszi munkákat, hanem szaporította is a tennivalókat. Kifagyások, vízkárok miatt több ezer hektárnyi területet kellett és kell újra vetni, vagy íelül- vetai. És. e többletmunka végzését a talajok állapota, az esőzés is késleltette. Ezért van most szükség a legnagyobb szorgalomra, kettőzött igyekezetre, jó munkaszervezésre, a gépek száz- százalékos kihasználására, egymás kölcsönös segítésére, mert most már a legkisebb további késés is veszélyezteti a tervezett átlagterméseket.

A tavaszi mezőgazdasági munkák c befejező szakaszában neriicsak azért fontosak a nyújtott és kettős, valamint a vasárnapi műszakok, hogy elsősorban a íövetésü kukorica mielőbb a

földbe kerüljön. Jé néhány más munka, így a vegyszeres gyomirtás sem igen tűr már halasztást. A vegyszerezések időben, jó minőségben történő elvégzése egyik legfontosabb előfeltétele annak, hogy jó termést várhassunk a kalászosoktól.

Hejőpapi és Hejőbába határában, az Új Élet Termelőszövetkezet tábláiról április 29-ére tervezték a tavaszi munkákat végző utolsó gépek „levonulását”. Az időjárás azonban alaposan közbeszólt, de most, hogy néhány napja a talajok ismét

elbírják a gépeket, minden erőt a határba összpontosítottak. A földeken, s a műhelyben egyaránt nyújtott műszakban dolgoznak, nehogy egy-egy meghibásodás miatt a gépsoroknak akár egy órát is tétlenül kelljen vesztegelniük. Hétfőn már nemcsak a nagy táblákon, hanem a háztáji területeken is az utolsó fordulókat tették a kukoricát vető gépek, s a komplex növényvédő brigád is befejezte a kalászosok vegyszerezését.

(p. i. — ssc. gyj

Ar ebédidőt, a sialonnasiitést is rövidre fogják a hejőpapi Új Élet Tsz növényvédösei, hogy minél hosszabb legyen o munkonop, s a vegyszerezésekben behozzák oz időjárás okozta késést.

Néhányon a brigádból, az utolsó fletcheres fronton.

Egy bányászbrigád karrierje

Kanalasék kiválóak

Nem egészen egy hónappal ezelőtt jártam náluk, a feketevölgyi akna 5/11. számú frontján. Akkor mondta Veres Sándor, a hatalmas termetű szakvezető vájár, hogy bizony utoljára dolgoznak kedvelt bányagépükkel, a Flelcherrel. Ha eléri a fejtés a kétszáz méterre húzódó vetőcsíkot, ők elbúcsúznak a biztosító egységektől, s a jövőben pajzs berendezések védelme alatt fejtik majd a szenet.

— És t»em fogják sajnálni! ezeket a berendezéseket? — kérdeztem, s kíváncsian vártam a választ.

— Felemlegetjük majd bi- xonyosan — felelte kimért hangján a bányász, s rátette kisebb lapátnyi tenyerét a vastestre —, hiszen hű segítőtársaink voltak. Az első fletcheres frontot még 1972 februárjában indítottuk, ez a tizenegyedik paszta, s eddig két és fái. millió tonna szenet termeltünk. Csakhát mostanra már eljárt az egységek felett az idő, s mi az új bányagéppel új életet kezdünk.

A fenti beszélgetés jutott az eszembe, amikor leültem, hogy írjak a brigádról. A háromszor 28 tagú kollektíva éleiében ugyanis valóban lezárult egy szakasz, ami ritka sikeresnek mondható. Amiért mindezt felemlegetem: a közösség az elmúlt évi munkája alapján már másodszor nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Talán nem lesz túlzás az állításom, hogy jelenleg nincs jobb brigád tőlük a Borsodi Szénbányák területén.

Az akna fiatal körletvezetője, Kammel Péter mondta el a bányászkollektiva tavalyi eredményeiről:

— Több mint 181 ezer tonna szenet küldtek a felszínre, holott olykor nehéz geológiai körülmények között kellett termelniük. A frontátállá- sokat is a tervezett idő előtt elvégezték. Futotta a bányászok erejéből a társadalmi tisztségekből adódó tennivalók becsületes ellátására, s 2380 óra társadalmi munkát végeztek.

A nem szakembernek aligha mondanak sokat a fenti tények. Nos, ezeknek az embereknek az áldozatvállalására áLljon itt illusztrálásképpen Simon István vájár megjegyzése:

— Március 31 napjából 31- et végigdolgoztunk. Április 4-ét is munkával ünnepeltük. Nyolc nap alatt elvégeztük a frontátszerelést, s közben megközelítően, 350 tonna vasanyagot kellett megmozgatnunk.

Áskúti Imre, Szlari László, Molnár Pál. Gregus Lajos. Miskolczy Mihály, Kovács Sándor — nevek a noteszomban. A szakvezető sorolta el, amikor a legrégebben a bri- dágban dolgozókról kérdeztem. Korántsem teljes a lista, hiszen megnevezhetett volna még legalább további 15 bányászt. A törzsgárda, a brigád esetében erős mag jelenti a közösség ütőképességét. Melléjük épültek be idővel a többiek, a fiatalok, akik megtanulták tisztelni a bányászmunkát, elsajátították a bányászszakmát.

— Dolgoztunk mi már farai, acéltámmal és acélsüveggel, dolgoztunk Dobson- nal, MK-berendezéssel — mondta a 48 éves Miskolczy Mihály vájár. — Huszonöt éve vagyok bányász, az utóbbi tizenöt ével ebből a mostani brigádban töltöttem. A nyugdíjig hátralevő hét évet jes a jelenlegi munkatársaim körében szeretném ledolgozni, de már a pajzsos fronton.

Végigjártam a 81 méter rzéles, húsz centiméter híján 3 méter magas frontot, néztem az elektromos lámpák fényében tompa feketén csillogó szénfalat. Olyannyira

Megyénk második legnagyobb városa. Űzd a közelmúltban ünnepelte várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. Amikor 1949. január 1-i hatállyal Özdot járási jogú várossá nyilvánították. a település még korántsem felelt meg a városi követelményeknek, teljes mértékben hiányzott a városias kép és városszerkezet. Nagyrészt hiányoztak a közművek. nem volt bölcsőde, óvodával csak a gyár rendelkezett, nem volt középiskola. Az elmúlt három évtizedben Ózd az országos, átlagos fejlődést meghaladva változtatta meg arculatát, alakította ki azokat a követelményeket és feltételeket, amelyek alapján ma már a települést az igazi városok közé sorolhatjuk.

Nagyot fejlődött a város lényegét meghatározó Ózdi Kohászati Üzemek, és új gyárak, üzemek is otthonra találtak a városban. Nagymértékben hozzájárult a város fejlődéséhez az a kölcsönös. gyümölcsöző kapcsolat, amely az államigazgatási szervek és a gyárak, az üzemek, a gazdasági szervek között kialakult. Minbiztonságban éreztem magam a fejem fölé óvón hajló acéllemezek alatt, mintha városi árkádokban sétálnék. Aztán közeledett a maróhenger és vasfogaival törte, zúzta a hiába ellenálló szénfalat. A szén pedig csak hullt a kaparó- ba . . .

izelebbi emléket is őrzök a űrigáddal kapcsolatosan. A Kiváló Vállalat cím elnyerése alkalmából rendezett ünnepségen Kanalas Sándor brigádvezető vette át a kollektíva munkáját elismerő kitüntetést. A még fiatal, csak 41 éves brigadérossal a bányajárás során néni sikerült találkoznom, mivel akkor éjszakás volt, így utólag gratuláltam neki a hazánk felszabadulása 34. évfordulója előestéjén kapott Munka Érdemrend arany fokozatához. Ö erre a következőket mondta:

— A magas kitüntetést ugyan én vehettem át, de ez mindannyiunk munkájának az elismerése. Az egész brigádé. A kitüntetés a jövőben niég becsületesebb munkára kötelez, s én és társaim erőnkhöz mérten eleget is teszünk a feladatainknak.

A feladat ez évre a korábbinál is nagyobb. Feketevölgyön ugyanis nagy fába vágták a fejszét; Lyukóbánya után itt is egymillió tonna szenet akarnak egy év alatt K.termelni. A mennyiség háromtizedét Kanalas Sándor brigádjának kell a felszínre küldenie. Biztosra veszem, hogy ők felszínre is küldik...

Kolaj I,ászlé Fotó: I.ae/.ó József

denekelött a kohászat adóit és ad jelenleg is nagy segítséget a város fejlesztéséhez. A fejlődésben nagy szerepe van az átlagosnál nagyobb, országos, illetve megyei támogatásnak. Ez azonban csak úgy érhette el célját, hogy találkozott az ózdi párt-, tanácsi és társadalmi szervek, valamint a lakosság városát szerető, öntevékeny tenniakarásával.

A három évtizeddel ezelőtt nagyrészt még lakásnak alig nevezhető kolóniákból álló öreg település mára teljesen átformálódott, korszerű várossá alakult. Az elmúlt két évtizedben az ózdiak minden eddigit felülmúló lakásprogramot valósítottak meg; 1960 óta mintegy hatezer egészséges, új otthon épült. Nagy változás ment végbe a közoktatás terén is. hiszen ma már számos óvoda, iskola, kollégium szolgálja az ózdi ifjúság tanulását, szocialista nevelését. Űi kulturális, kereskedelmi és szociális létesítmények, intézmények állnak a lakosság rendelkezésére. Ózd napjainkban és a jövőben éppen olyan gyorsan fejlődik, korszerűsödik, mint eddig.

Az épülő Ózd