Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
TELEX MERÉNYLET A vasúti pályák korszerűsítése egyre nagyobb vontatási sebességet tesz lehetővé. Ez természetesen nagyobb igénybevételnek teszi ki a mozdonyok, ill. szerelvények kerekeit és egyéb alkatrészeit. A MÁV vizsgálóközpontjában korszerű — ultrahangos — vizsgálatokkal ellenőrzik a kerekeket, tengelyeket, a légtartályokat és más fontos alkatrészeket. A vizsgálatokkal jelentősen hozzájárulnak a korszerű, biztonságos vasúti közlekedéshez. A képen: Lénárt Gyula és Kutassy István egy mozdony Y-tartójának bekötési varratait ellenőrzi. Május 1-én délelőtt ieiröíii adás a miskolci Élőin Helyszíni közvetítés Miskolcról és Egerből A Magyar Rádió Miskolci Stúdiója, május 1-én. kedden délelőtt 8 óra 30 perckor hírekkel és információs műsorral jelentkezik. Tudósítások hangzanak el az ünnepi felvonulás miskolci előkészületeiről, a közlekedés rendjéről és az egri nagygyűlésről. Ezt követően csaknem 1 órás ünnepi műsort sugároz a stúdió és a tervek szerint háromnegyed 10 körül „Májusi zászlók alatt” oimmel egyenes adás következik a miskolciak felvonulásáról és az egri nagygyűlésről. A rádió munkatársai többször is jelentkeznek a Hősök teréről, részletesen tájékoztatva a hallgatókat a felvonulás eseményeiről, megszólaltatnak fiatalokat, veteránokat, beszélgetnek a felvonulás részvevőivel és rendezőivel, ugyanakkor hang- képekben tudósítanak arról a nagygyűlésről, amely' Heves megye székhelyén, Egerben lesz. A rádió munkatársai folyamatosan közlik azokat az információkat is, amelyek segítik a hallgatókat a közúti közlekedésben. A stúdió műsora előreláthatólag fél 11 körül ér véget, amikor is visszakapcsolnak a Kossuth rádió programjára. Bombamerényletet követtek el vasárnapra virradóra hajnali 1 óra 15 perckor a Le Monde című napilap ellen. Rendőrségi jelentés szerint sebesültje nincs a merényletnek, amely azonban jelentős anyagi károkat akozott. Egy névtelen telefonáló később egy szélsőjobboldali fasiszta szervezet nevében vállalta a merényletet. ROBBANÁS ÉS TŰZ A baszkföldi Durango városban ismeretlen személyek agyonlőttek egy. a város központjában forgalmat irányító rendőrt. A merényletet eddig semmilyen szervezet sem vállalta magára. Barcelonában szombaton bomba robbant a Ford társaság egyik kereskedelmi irodájában. A robbanást követő tűz jelentős károkat okozott, de személyi sérülés nem történt. TŰZ A BORRAKTÁRBAN Mintegy félmillió üveg oportói és brandy, valamint egy Rolls-Royce gépkocsi semmisült meg szombatra virradóra a portugáliai Vila Nova de Gaia városban, miután tűz ütött ki az egyik brit borkereskedelmi vállalat helyi raktárában. NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS New Yorkban bejelentették, hogy vasárnap éjféltől kezdve az Egyesült Államokban bevezetik a nyári időszámítást. Az órát egy- gyel előbbre igazítják és így az időkülönbség Közép- Európa és New York között az eddigi 6 helyett 5 óra lesz. MEGSZŰNT 98 ÉVES KORÁBAN Utoljára került utcára 98 évi megjelenés után szombaton az Evening News című lap szombati kiadása, s ezzel London szombat esténként napilap . nélkül marad. A kiadó az utolsó szám címoldalán közölte az olvasókkal, hogy nem volt más választása, mert a szombati kiadás reménytelenül ráfizetéses volt. A rideg állattartásáról egykor híres Duna—Tisza közén újratelepítik a mezőgazdasági művelésre korábban feltört ösgyepeket. A kutatók bevonásával eddig 5000 hektárt füvesítettek újra e gyenge termőképességű talajokból, s a meglevő százezer hektár legelő rekonstrukciójával egyidejűleg tovább folytatja!?: ezt a munkát a felújított mezőségek hasznosítására. Bács-Kiskun megyében visszaállítják a külterjes, természetes jószágtartást. Már jelenleg több mint hatezer szarvasmarhát tartanak télen-nyáron a szabadban. A ridegen tartott állatok őrzésénél alkalmazzák a kor technikai vívmányait: villanypásztorok, elektromos karámok vigyázzák a gulyát, a nyájat, s más módon is továbbfejlesztik az olcsóbb, az épület nélküli állattartást a megyében. A terv szerint a vidék állami gazdaságai 1980-ban a szarvasmarha-állománynak felét tartják már állandóan a szabadban. Tavaszi nagytakarítás - ecsettel Vadaspark Budakeszin Vasárnap Budakeszin ünnepélyesen megnyitották az ország első turisztikai vadasparkját. A Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság dolgozói kétesztendős munkával alakították ki a 327 hektár területű új parkot, amely természetes Irörnyezetükber, ad otthont hazai vadfajoknál?. A nemzetközi gyermekév tiszteletére átadott turisztikai vadaspark élményszerű pihenést kínál az érdeklődő látogatóknak. Az új parkban magasleseket, vadmegfigyelő tribünt állítottak fel, karámokat készítettek, ahol közvetlen közelről is megtekinthetők a területen egyébként szabadon élő állatok. A turisták, a látogatók bármikor beléphetnek a parkba, a csoportosan érkezők kísérőt is leérhetnek. A gazdaság dolgozói mintegy 10 kilométer hosszú sétautat építettel?, a vendégek tájékozódását jelzőtáblái? könnyítik meg. Hangulatos szalonnasütőhely áll az étkezni kívánók részére, s megnyílt egy tej árusító, pavilon is. Oroszlánkölykök a lakásban Gyermekrajzok A munka címmel gyermek- rajzpályázatot hirdetett a Mezőcsáti Mezőgazdasági Építőipari Vállalat — régi, ismertebb nevén —, a mezőcsáti TÖVÁLL. A nagyközség általános iskolásai több száz rajzot küldtek be a pályázatra. Május 1-én, kis ünnepség keretében, a legjobb kis rajzolók — a szakemberekből álló zsűri értékelése alapján — tízezer forint értékben kapnak különböző jutalmakat. (cs.) A néma falu Tólos Károly budapesti állatidomár két kis oroszlánt nevel belvárosi lakásában. A kéthónapos oroszlánkölykök szívesen sétálnak gondozójuk kíséretében a pesti utcán. A képen: sétán a Kígyó utcában. Az idestova tíz esztendeje kihalt zselici falu, Gyűrűfű szinte egyetlen hatalmas virágkertté vált az idei tavaszon. A természet az idők folyamán visszahódította a hajdan emberlak la helyet: vadul burjánzik a növényzet a házak romjain, az udvarokban és a kertekben, s falu- hosszat az egykori utcán. A gyümölcsfák, amelyeket már régóta nem metszett és ala_ 'kított senki, özönével hozták virágjukat. A házak körüli kertekből „kiléptek” a valaha gonddal ápolt virágok és a természetes szaporodás révén úgyszólván elborították egész Gyűrűfűt. Varázslatos látványt nyújt most a nevezetes „elnémult falu”, ám kevesen gyönyörködnek benne — egy-egy arra járó pásztor vagy ritka kiránduló. — Tulajdonképpen hogy jutottól cl a nudizmusig? — Én nem eljutottam a nudizmusig, én nudistának születnem. ★ A teltkarcsú Zlatica asszony panaszkodik a barátnőjének: — Képzeld el, naponta háromszor mérem magam és nem tudok fogyni! ★ Kazimir kérdezi idősebb, nős barátjától: — Meddig tart, amíg a feleségedet hallgatásra lehet kényszeríteni ? — Nem tudom, barátom. Én még csak tíz éve vagyok nős... — A fiatalember ezekkel a szavakkal fogadja a lányt a lakásán : — Hát ez igazán nagyszerű, hogy eljött. Már azt hittem, hogy semmi nem lesz ebből a mai estéből. — Máért? — Képzelje el, a többi tíz meghívott nem érkezett meg .. ★ — Megvettem neked az új matematikakönyvet, de nehogy tönkretedd! — Ne félj, mama, hozzá sem fogok nyúlni. A férj késő éjjel részegen érkezik haza. A felesége iróni- kusan megjegyzi: — Kíváncsi vagyok, hogy mára milyen mesét találtál ki... — Semmilyet. — És hihetek neked? ★ — öcsém lesz — dicsekszik a kis Jurko. — Honnan tudod? — kérdezi Katka. — Onnan, hogy a múltkor, amikor a mama beteg volt. húgom született, most pedig a papa beteg. ★ — Ha nem dohányzom, nem tudok dolgozni. De most kénytelen vagyok türtőztetni magam. mert drágább lett a cigaretta. — Hát akkor szívjál kevesebbet . . — Nem, inkább kevesebbet dolgozom. ★ Két eszkimó autót vett és világ körüli utazásra indult. Megérkeztek a Szaharába. — Ember, itt jég van! — kiütött föl az egyik. — Honnan tudod? — De hát ez természetes! Különben miért szórták volna be ilyen vastagon homokkal? ★ — Mat.vkó, kérdeztek tőled valamit ma az iskolában? — Igen, anyuka, a tanár néni megkérdezte tőlem, hogy miért nem mostam meg a fülemet és a nyakamat. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. üt 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035; belpolitika! rovat: 16-450; kultúrrovat: 16-067; spor'rovat: 16-049: levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a híriap- kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 30 Ft, negyed évre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA