Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-29 / 99. szám
1979. április 29., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 ŰZ HiiipÓIÉSÍÉ a r H em lehet, eleget hangoztatni, mennyire fontos dolog az utánpótlás nevelése, Az MLSZ új vezetése, gyorsan felismerte ennek a jelentőségét. Számos .megoldásra váró feladat vár a szövetségre, s ezek közül is az első helyen »jegyzik” az utánpótlással, a fiatalokkal való törődést. A napokban megtartott sajtótájékoztatón az MLSZ elnöke igen bőven ecsetelte a gondokat és a kétségtelenül meglevő eredményeket sem hallgatta el. Örömmel újságolta, hogy alapos, mindenre kiterjedő, elemző munkával negyvenoldalas jelentés készült el. amely az utánpótlás helyzetét tárgyalja. A magyar szakemberek magas szintű munkát végeztek, olyat, amely a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Ez lesz az alapja annak a 20 pontos intézkedési tervnek, amely négy évre szabja meg a fiatalokkal való foglalkozás mikéntjét. Az MLSZ tervezi körzeti bajnokságok megindítását, s az elképzelésekben szerepel a fővárosi csapatoknál foglalkoztatott serdülő és ifjúsági labdarúgók számának növelése is. A tervek szépek, de az sem hallgatható el, hogy kevés a pályák száma, s ezen belül ■ különösen a füves játéktereket hiányolhatjuk. Az sem segíti elő a fejlődést, hogy azok az edzők, akik a serdülő-, illetve az ifjúsági csapatoknál dolgoznak, egyáltalán nem részesülnek megfelelő ösztönzésben. Amíg ezekben nem történik változás, pozitív változásra nem lehet számítani. , V Az pedig a szurkolókat cseppet sem vigasztalja, hogy az utánpótlás jó úton jár, amikor a közvetlen jelenben egyniás't érik a csalódások. Tanulságos ülésre kerüli sor a napokban a Borsod megyei Sporthivatal tanácstermében. A szövetség vezetői a megyei bajnokságban szereplő csapatok képviselőivel találkoztak, s több, tavasszal észlelt jelenségre hívták fel a figyelmüket. Ezek között első helyen szerepel a pályák rendjének biztosítása, Sajnálatos, hogy az utóbbi időben több helyszínen is elragadtatták magukat a nézők, s nem egy esetben még az edzők is elvetették a sulykot Sőt, akadták rendezők, akik szították fi nézőket, s nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazták a játékvezetőket. Vajon mit várhatunk azoktól, akik a korláton kívülről szemlélik az eseményeket, akkor, amikor azok, akiknek a rend megteremtése latiné a feladatuk, maguk is rossz példával járnak elöl. Ideje lenne végre olyan miliőt teremteni a pályákon, hogy a mérkőzés egyaránt szórakozására szolgáljon minden részvevőnek. Ki kell közösíteni a renitenskedö nézőket, s ezért a jóérzésű szurkolók sokat tehetnének. *M egyénkben nagy lendülettel kezdtek hozzá a szakemberek a Magyar Rádió és a Képes Sport által kezdeményezett tehetségkutató akció szervezéséhez. Persze, egyik-másik helyszínen (így Miskolcon is) meglepetést kellett fi részvétlenség, de összességében biztató a kép. Mintegy (1000 gyereket néznek meg az edzők, s közülük kerülnek majd ki azok, akik május 15—30. között a megyei döntőn mutathatják meg képességeiket. Remélhetőleg, az idén is feltűnnek tehetségek, akik később klubokban bontakoztathatják ki igazi tudásukat. Az, hogy végül is mi lesz belőlük, persze, nem csak rajtuk múlik! (doros) A NYÍREGYHÁZI tempo ALTALANOS SZOLGÄLTATÖIPARI SZÖVETKEZET Uzemanyagkút-lcarbantartó részlege, Nyíregyháza, Mártírok tere 9., I. emelet. az alábbi szolgáltatásokat vállalja, karbantartási szerződés alapján: — üzemanyagtöltő-állomás technológiai és elektromos tmk-ja, felújítása, — üzemanyag-kútoszlópok hitelesítésre való előkészítése, hitelesítése az OMH szakemberével közösen, — üzemanyag-kútoszlopok hibaelhárítása, tűzrendészet! és érintésvédelmi hiányosságok felmérése és megszüntetése; — föld alatti és föld feletti üzemanyagtartályok tisztítása és nyomáspróbája; — 'föld alatti üzemanyagtartályok kalibrálása; — új üzemanyagtöltő-állomás technológiai és elektromos szerelése. Szerződéskötéssel kapcsolatos tájékoztatási* ad az üzemanyagkút-karbantartó részleg /ezetője. Telefon: 11-914. Asztalitenisz VB Féríicsapatuiik továbbra is veretle Naptár 1979. április 29., vasárnap A nap Kelte 4.32, nyugta 18.52 órakor A hold kelte 6.45, nyugta 21.57 órakor. Névnap: Péter Évforduló Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1894. április 29-én született Budapesten Paul liörbirger osztrák színész. Az egyik legnépszerűbb filmszínészként több mint 200 filmben szerepelt. Természetesen nem vállalkozhatunk arra. hogy valamennyit felsoroljuk, de emlékeztetőül talán említsünk meg közülük néhányat: A Noszly fiú esete Tóth Marival, Szívek szimfóniája, A tempiom egere, Táncol a kongresszus. időiárás Várható időjárás ma estig: Északnyugat felől felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen, főleg keleten csövei, zivatarral. A Dunántúlon lassan mérséklődő északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—IS fok között. Folytatja nagyszerű szereplését a magyar férfi asztali tenisz-válogatott Phen- janban, a világbajnokságon. A két óriási fegyvertény (o KNDK és Kínai legyőzése) után a franciák sem tudták megállítani a mieinket. Jó- nyerék 5:1 arányban bizonyultak jobbnak Secretinék ellen, s mindössze Jónyer szenvedett egyetlen vereséget. A mieink szombatra virradóra újabb nehéz csatán jutottak túl. Jugoszlávia sem tudta megállítani a remek sikersorozatot, válogatottunk 5:3-ra győzött. Az senr kisebbíti ennek az’ értékét, hogy déli szomszédaink pihentették Surbeket (ő bizonyára az egyéniben igyekszik majd kitenni magáért). A magyarokon ezen a találkozón érezni lehetett egy kis idegi fáradtságot, ami Szombaton délután a miskolci városi sportcsarnokban az elődöntőkkel folytatódott az országos junior ökölvívó- bajnokság. A harmadik versenynapon 18 párnak kellett volna a kötelek közé lépni, de nagyváltó-, közép- és nehézsúlyban egy-egy találkozó — sérülés miatt — elmaradt. A mérkőzések a sok 5:0-ás pontozásos győzelem ellenére heves csatákat, színvonalas 9 perceket hoztak. Légsúlyban Lipódi (Bp. Honvéd) 5:0 arányú pontozással győzött a csepeli Or- mándi ellen. Halász (Oroszlány)—Vécsi (Tatabánya) 4:1. Harmatsúlyban Kalló (Tatabánya) ellen Kálmán (Ózdi Kohász) a második menetben sérülés miatt feladta a küzdelmet. A Botos (Salgótarján)—Kovács (Debreceni MTE) mérkőzésen az utóbbi sportoló a második menetben feladta, a kilátástalan harcot. Pehelysúlyban Kalár.yos (Komlói Bányász) 4:l-renyert Gertner (Ü. Dózsa) ellen. Bujdosó (SZIM Vasas) — Rozsnyik (Bp. Honvéd) 5:0. Könnyűsúlyban Márton (Tatabánya) ugyancsak 5:0 arányú egyhangú pontozással diadalmaskodott Rácz (Bp. Honvéd) ellen. Magyar (Pécsi VSK) nagy csatában 4:1 arányban bizonyult jobbnak Zsírostól (Borsodi Bányász). — Tanítványom jól elmoz- gott ellenfelétől, de sajnos, Innen — Megyénkben évről évre nő a szervezett túrákon résztvevők szama. A természetjárás népszerűsítéséhez jelentősen hozzájárultak a különböző jelvényszerző ' akciók. A fiatalok körében az Edzett itj Óságért tömegsport- mozgalom bevezetése óta vált népszerűvé a túrázás. A nyílt túrákon ..végigbarangolók” pedig nemcsak a Bükk és a Zemp- lén-liegység legszebb tájait keresték fel. hanem megcsodálták a műemlékeket is. A Borsod megyei Természetbarát Szövetség szervezésében a szakosztályok az idén is több túrát szerveznek. A közelmúltban kezdődött az Edzett ifjúság ért-mozgalom túrasorozata, mely októberig tart. A KISZ Szolgáltatóipari Bizottsága, valamint a Miskolci Közlekedési SK természetjáró szakosztályának tagjai „Négy évszak — négy túra” elnevezéssel Bánkúira kirándulnak ma, április 29-én. A DVTK 50 éves természetjáró szakosztálya ünnepi túráját és jubileumi ünnepségéi május 5-én rendezik meg Bánkúton. Az országos ifjúsági es serdülő labdarúgó-bajnokság üli. fordulójának eredményei (zárójelben a serdülőké): DMTE—Eger 4:2 (1:1). KVSE—Bp. Honvéd (1:5 (0:2). Nyiregyháza—B. Bányász 3:4 nem csőd«, hiszen nehéz ellenfelekkel kellett megküzdeniük. A csoportban Magyarország biztosan, üt győzelemmel vezet. Tegnap még két esetben léptek asztalhoz, előbb az Egyesült Államok, majd az NSZK volt az ellenfél. (Ezek a mérkőzések azonban csak lapzárta után vették kezdetüket.) A nők az előzetes várakozásnak megfelelően szerepelnek. Japántól kikaptak 3:0 arányban, majd Hollandia elleű 3:l-es győzelmet harcollak, ki. A japánok el- j leni vereség kissé fájó. mert j ezzel elúsztak a csoportból < való esetleges továbbjutás lehetőségei. Hátra van a Kína elleni összecsapás, és ott bizony nincs sok keresnivalójuk lányainknak. így Magosék várhatóan az 5—6. helyért küzdenek majd tovább. keveset ütött. A hajrá az övé volt — mondta Győri József, a Bányász vezető edzője. Váltósúlyban Csjessz (Ú. Dózsa) Spitzer (Steinmetz SE) ellen mérkőzött. A dózsás versenyző végig jobb volt, technikai tudása érvényesült. Spitzer a harmadik menetben feladta a küzdelmet. Az Űry (SZIM Vasas}:—Dunai (Steinmetz SE) találkozó adok-kapok csatájából Öry került ki győztesen, a pontozók 3:2 arányban látták jobbnak. Nagy vált ósúlyban Kocska (Steinmetz SE) mérkőzés nélkül győzött Kuzma (Törekvés) ellen. Danyi (Bp. Honvéd)—Orsós (SZIM Vasas) 3:2. Középsúlyban Hogál (Bp. Honvéd) ugyancsak mérkőzés nélkül győzött, So- mogyvári (Bp. Honvéd) sérülés miatt nem tudott a kötelek közé lépni. Pintér (Kun Béla SE)—Csépányi (Borsod: Bányász) 5:0 A magasabb és! hosszabb kezű Pintér közbe- j ütéseivel jól állította meg a j sajőszentpéteri öklözök Fél- : nehézsúlyban Becsei (Bp. J Honvéd) a második menet-1 ben feladásra késztette a '■ nyíregyházi Nagyot. Csekő j (Vasas)—Knel (Törekvés) ' 3:2 . Nehézsúlyban Kovács j (Steinmetz SE) az első me- ] necben döntő fölénnyel győ- | zott Szegedi (Ű. Dózsa) el- | len. Ahnes (PVSK) mérkőzés nélkül nyert Pál (NYVSC) ellen. (A döntőkre ma délelőtt 9 órától kerül sor.) onnan (<i:0). Kisvárda—MVSC 1:2 (1:5). Vasai,—Salgótarján 4:1 (8:11). Le- ninváros—Gyöngyös 0:1 (1:0). DVSC-DVTK 0:1.' (0:1). Az Űzeti Kohász szabadnapos volt. Az ifjúsági bajnokságban a Bp. Honvéd vezet 116 ponttá!. A .serdülőknél ugyancsak a Bp. Honvéd áll a tabella élén. a piros-fehérek 37 pontot gyűjtöttek. Salgótarjáni TC—Diósgyőr 3:2 (2:1). Diósgyőr. 200 néző. vezette: , Kórótíi. Mindkét együttes több tartalékkal játszott. A diósgyőriek góljait váradi és Magyar szerezte. A mérkőzést a Nemzeti Bajnokság Kupájáért játszották. A kijevi sportcsarnokban szombaton . délután játszották le a női kézilabda BEK döntőjének visszavágóját. A Vasas együttese múlt vasárnapi 17:13-as Fáy utcai győzelme birtokában állt. id a már többször EK-t nyert szovjet Szparlak Kijev ellen. Az első félidőben nagyon rosszul játszóit a magyar bajnok, az olimpiai bajnokokkal felálló kijevi- [ ek végül is 5 gólos különbséggel nyertek, s ez elég volt számukra ahhoz, hogy hetedszer is meg-1 nyerjék az Európa Kupát. Szpar- iak Kijev—Vasas HU (8:3). 1 — Sárospatakon, a Hazafias Népfront honismereti bizottsága és a városi művelődési ház együttesen pályázatot írt ki Sárospatak történelmével. irodalom, és művelődéstörténetével, továbbá néprajzával, földrajzával és élővilágával kapcsolatos témakörökben. A pályázat beküldési határideje 1979. december 15. Pályadíjak: 2000 —5000 forint — Egyszerre virágzik a zempléni gyümölcsösökben a cseresznye, meggy, körte, szilva, őszibarack. Az elmúlt hetek hűvös időjárása miatt „torlódott össze” ennyire a gyümölcsfák virágzása. A virágok mennyiségére nincs panasz, a kötést, meglermé- kenyülést azonban erősen befolj’ásolja a további időjárás. — Az Országos Takarék- pénztár egy hónap múlva, május 29-én és 30-án Budapesten rendezi a gépkocsi- nyeremény-belétkönyvek idei második sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és az április 30-án még forgalomban levő 5 ezer és 10 ezer forintos betétkönyvek vesznek részt: közöttük csaknem ezer nyereményautót sorsolnak ki. — Tízmillió forintot megha- 'ladó értéket termeltek 1978- ban az Abaújszántó és Vidéke Áíész keretében működő szakcsoportok. Külön dicséretet érdemelnek a sertéstenyésztők, akik az elmúlt évben 1400 hízott sertést értékesítettek, javítva ezzel Abaújszántó és a környező kisebb községek húsellátását •— A Debreceni Ruhagyár ózdi gyáregységében a dolgozók egyetértettek a valuta kiadásának új rendjével, és a nagy többség helyesli a szigorúbb intézkedéseket. — Magyarország és Görögország között a turizmus évről évre fejlődik, tavaly már 22 ezer magyar vendéget fogadtak a ‘ görög partnerek, s ugyanakkor 34 ezer görög állampolgár ismerkedhetett hazánk nevezetességeivel, kulturális értékeivel. . — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt Négytalá- latos szelvénye 42 fogadónak volt. nyereményük egyenként 177 296 forint, három találatot 5681 fogadó ért el. nyereményük egyenként 655 forint, a kéttalálatos szelvények száma 180 653 db, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Május másodikétól megváltozik Miskolcon, a városi Semmelweis Kórházban és a diósgyőri Vasgyári Kórházban a betegek látogatásának időpontja. A látogatási idő . ezentúl szerdán, vasárnap es ünnepnapokon, délután három órától öt óráig lesz. — Az elmúlt évben végzett kiemelkedő gazdasági és politikai munka elismeréseként a VASV1LL Borsod megyei Kirendeltségének Kossuth Lajos szocialista brigádja elnyerte a Vállalat Kiváló Brigádja címet. A négy kirendeltség közölt a megyei kirendeltség második helyezést: ért el. Ennek alkalmából tegnap ünnepséget tartották, ahol egyebek között, mintegy 200 ezer forint értékű pénz- és egyéb jutalmakat osztottak szét. — Átalakítás után ismét fogad vendégeket Sárospatakon az áíész Kossuth utcai étterme, amelynek teljesítőképességét a renoválással egyidejűleg, a korábbinak kétszeresére bővítették. így az új idegenforgalmi idényben már hatszáz vendég étkeztetését tudják ellátni. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság május 2-an, szerdán rendezi a lottó áprilisi jutalomsorsolását. A húzáson a 16. játékhét szelvényei között összesen 1265 tárgy nyereményt — köztük főnyereményként, két Lada \ személygépkocsit — sorsolnak ki. Az igazgatóság ösz- szeállította a lottóhúzások jövő havi menetrendjét is. Eszerint május 4-én Pándon, 11-én Oroszlányban, 18-án Sándorfalván, 25-én pedig Makiáron húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei város Területén 1979. április 28-án (szombaton). 16 órától. 1979. április 30- án (hétfőn), reggel 6 óráig ügyeletes: dr. Nagy Pál körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc. II., Vörös Hadsereg útja 17. sz. Telelőn: 16-605. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. 1979. április 30-án (hétfőn), 6 órától 1979. május l-én (kedden) reggel 6 óráig ügyeletes: dr. Kcczeli László helyettes körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc. II., Boglárka út 60. Telefon nincs. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között a Miskolci megyei városi Főállatorvosi Hivatalban. Miskolc I.. Tanácsház tér 2. szám alatt (bent az udvarban). Telefon: 35-316. 1979. május l-én (kedden). 6 órától 1979. május 2-án (szerdán). reggel 6 óráig ügyeletes: dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, 1., Vörösmarty u. 52. sz. VTI/3. Telefon: 33-636. Bejelentés: 8—9 ét 13—14 óra között. Ma rendezik a dőltüket