Észak-Magyarország, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-15 / 38. szám

1979. február 15., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Aki e napokban a 3-as szá­mú, egyébként igen jó állapot­ban levő főúton gépkocsival végighalad, szinte biztosan tippel- ezt az utal az idén pj- ra javítani kell. Ha nem is végig az egészet, de Szikszó­tól Encsig legalább 40—50 helyen, ami becslés szerint néhány kilométer útszakaszt jelent. A látvány, a tapasz­talat amúgy érdekes és szó­rakoztató: az úton keresztül, itt-ott fél méter vastagságban ömlik a víz. S ami még ér­dekesebb, hogy az utat sze­gélyező vízelvezető árkok a legtöbb helyen szárazuk. Az átfolyások megtörik ugyan az utazás egyhangú­ságát, az autóvezetés mono- tonságát. Lassítani kénytele­nek a jármű vek, — legalább­is a személygépkocsik —, s ez közlekedésbiztonsági szem­pontból nem közömbös: las­san hajts, tovább élsz! E po­zitív momentumokon túl azonban egy dolog bizonyos: az útburkolat á víztől meg­repedezik, töredezik, az út megsüllyed, s e károk, fo­rintban kifejezve bizony alighanem csak százezrekben fejezhetők ki, ha nem milliók­ban ... S mindez miért? Mert úgy látszik, nincs nálunk né­hány csákány, kapa, ásó és nincs nálunk néhány ember, akik ezek nyelét megfogva, a szerszámokat rendeltetés­szerűen használva néhány vágással helyes irányba te­relnék az átfolyó vizet: az árokba. Lévén — legalábbis szerény ismereteink szerint , Hosszú már ez a tél. Leg­alábbis annak érezzük. Kü­lönösen az ilyen lagymatag, plusz fokos, ködös, nyirkos napokban: mintha mezítláb taposnánk gilisztákon. Vagy: mintha zsebbe nyúlnánk és ott meztelen csigát találnánk. Jó lenne már búcsút venni ettől a téltől és elhinni a régóta burukkoló gerléknek, csivitelő cinkéknek a tavasz közelségét. Persze, hogy örülünk már a tavaszi híreknek. Például annak is, hogy a MOHOSZ megyei intéző bizottsága filmvetítésekkel illusztrált előadásokat szervez a Diós­győri Gépgyárban és a BÁÉV selyemréti munkásszállójá­ban — horgászatról. Nemcsak horgászoknak, hanem min­denkinek, akit érdekel a té­ma. A téma pedig tényleg a horgászat, de egy kicsit több is ennél. Valójában a termé­szet, a szabad levegő, a hét végi pihenés. Sokan ismerik, kedvelik már a horgászatot, és közü­lük ugyancsak sokan nem is csupán a minél nagyobb ha­lért. Inkább a körítésért: a — a víz nyugvó és futóhelye az árok. De az is lehet: nincs valaki, vagy nincsenek vala­kik, akik az elvégzendő, igen egyszerű munkára az utasí­tást kiadnák. Ez pedig fö­löttébb furcsa dolog. Aszalónál, odébb a 206-os kilométerkőnél, (táblánál), Csobádon, Forrón és a köz­ségek előtt és után néhány helyen már évek óla mutat­ják az átfolyások, hogy ott átereszeket kellene, vagy le­hetne építeni. Más helyeken viszont, ahol az útpadkák' magasabbak mint maga az úttest, csupán néhány kes­keny csatornácskára lenne szükség, s a víz máris az árokban folyna. S ugyanez a helyzet a Szárazvölgyet végigérő országúton is. El­szomorító. elkeserítő látvány ez, s bárhogy próbálja is a békés, jóhiszemű járókelő megmagyarázni magának az okokat, nem sikerül. Nincs aki ezt látna' az illetékesek közül? Nem létezik. Hiszen a községeken belül is áll. vagy folyik az úton a víz. És a tanács, és a termelőszövet­kezeték? Ne lenne akarat, vagy erő hozzá? Nincsenek manapság egyáltalán úttö­rők? Vagy nincs rá pénz? És a drága útjavításra lesz? Ezek bizony megválaszo­latlan kérdések. Jó lenne va­lakit találni, aki elfogadható választ adna rájuk. S hátha még lenne is valamit?! b. s. ligetes folyópartokon, a csen­des tavak mellett, a még kristálytiszta hegyi patakok­nál eltöltött idő kedvéért. A sátrak, a bográcsok, az esti tűzrakások kedvéért. Ha­zánkban már 204 ezer ember tagja a horgászegyestilelek- nek, megyénkben pedig 12 ezer. Számuk mindinkább növekszik, megyénkben pél­dául egy' év alatt 1500-an iratkoztak be egyesületbe. Az intéző bizottságnak nem titkolt szándéka, hogy az em­lített előadásokkal, vetítések­kel ismét növelni kívánja a számukat. A selyemréti mun­kásszállóban a napokban tar­tották meg az előadást, igen nagy érdeklődés mellett. Itt még február 19-én és már­cius 5-én lesz előadás. A Diósgyőri Gépgyár kultúrter­mében pedig február 20-án, március 6-án és március 20- án. Amolyan toborzásfélé­nek szánják ezeket az ösz- szejöveteleket. Toborzásnak, a majd lassan lecsillapuló, megszépülő vizek partjára. <pt) Az idősebb korosztályhoz tartozó szállítómunkás, amo­lyan öreg vagány fuvarozza a teherkocsiról az üvegsörök­kel teli rekeszeket a boltba. A kétkerekű kiskocsit ma­gasra tornyozza a rekeszek­kel és óvatosan húzza, hogy a lépcsőre helyezett deszkák­ról le ne billenjen. Fiatal nő jön ki a boltból. Az öreg vagány rápisszeg és legénycsen kacsint. Rosszkor teszi. A kocsi egyik kereke ugyanit; a deszka mellé ke­rül, a rakomány megbillen, a> következő pillanatban ég- lelen csörömpölés, üvegek re­pülnek. törnek és a járdán bőséggel habzik, folyik a fel­emelt árú serital. A csend pár másodpercig tart. Csak addig, amíg az öreg teleszívja a tüdejét, föl­tekint az égre és átkozza, szidja — a nőket. * Ti mit akartok itt? — for­dul az eladó a boltban a két aprócska cigánygyerekhez. A két srác egymás szavába vág­va magyaráz, mutogat. A ki­rakatban láttak egy szép ká­bától, az jó lenne nekik. Megvennék. Az eladó meg­sajnálja őket és csendesen mondja, hogy ahhoz pénz kell gyerekek, nektek meny­nyi van? A kicsik közül is a kisebbik büszkén mutatja meg a tenyerében szoronga­tott 3—4 forintot. Hát ez ke­vés. de gyertek majd vissza a szüléitekkel. Mert több pénz kell. A srácok kimennek, és a kirakat előtt vitatkoznak. Szóval több pénz kell. Meny­nyi az a több? Adnak-e ott­hon ? Azt. tehát már tudják, hogy több pénz kell. Vajon a szük­séges mennyiséget — később — hogyan, miként próbálják megszerezni? Tudják-e már, hogy azért utazik annyi em­ber a villamosokon, autóbu­szokon. mert éppen műszak- váltás van? * A szemüveges férfi kissé szórakozott. Megvásárolja az üveg bort, hogy könnyebben tudjon fizetni, a kesztyűt le­húzza, zsebre teszi. A cso­magoló pultnál a kesztyűt nagy gonddal visszahúzza, köszön, s távozik. Kinn úgy érzi, hiányzik valami. A bor! Igen, azt otthagyta a kosár­ban. Gyorsan vissza. Még idejében, mert látja; amint a már kifizetett bort egy hölgy éppen berakja a szatyrába. Pardon! — mondja a férfi,- visszaemeli és indul kifelé. A hölgy sértődötten tekint utána, és halk megjegyzést tesz bizonyos alakokra. (priska) Mi történt a robbanás óta? Két család új lakásban Az elmúlt héten adtunk hirt a miskolci lakásrobba­násról. A helyszínre érkező szakértők már akkor feltéte­lezték, s azóta bebizonyoso­dott. hogy a robbanást és a tüzet Bényei Imre, a Diós­győri Gépgyár volt főosz­tályvezetője öngyilkossági szándékkal Idézte elő. Laká­sa, s benne p maga is porig égett — más személyi sérü­lés Szerencsére nem történt. Az esetnél és utána —amely joggal kavarta fel Miskolc közvéleményét — példás gyorsasággal, hatékonysággal intézkedtek a város tanácsi vezetői. A szakértői vizsgálat csütörtök délután megállapí­totta, hogy a IV. szint to­vábbi két lakása ideiglenesen használhatatlanná vált, biz­tonsági okokból az alsóbb emeletek lakói sem foglal­hatták el otthonukat. Mi történt azóta? Dr. Tóth István, a Miskolc városi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak titkára: — A szakértők már más­nap kora reggel és délelőtt újabb tüzetes vizsgálat alá vetették a házat. Megállapí­tották, hogy sem az épület statikai állapotában, sem az ellátási szolgáló rendszerben nem keletkeztek a IV. szint kivételével olyan károk, ame­lyek lehetetlenné tették vol­na az otthonok birtokba vé­telét. A felrobbant lakás közvetlen szomszédairól, két család elhelyezéséről kellett csak gondoskodnunk, őket átmenetileg tanácsi bérla­kásban helyeztük el. A töb­bi 17 család már péntek es­te otthonában aludt. Az ol­tással elkerülhetetlenül járó károk, az ajtók, ublakok helyreállítását már elvégez­te a .BÁÉV. Pállal István, az építövál- lalal főosztályvezetője: — A jelenlegi felmérések szerint vállalatunknak száz­ezer forintnyi munkát szük­séges elvegezni a teljes hely­reállításhoz. „Szerencsénk”, hogy az esemény a legfel­sőbb szinten történt, s nem sérült meg egyetlen úgyne­vezett teherhordó fal sem. Bár a ’ munka a mi mérté­keink szerint nem nagy, mégis a szakipar teljes ská­láját fel kell vonultatnunk. A megrongálódott otthonok helyreállításának határideje: március 15., míg a totálká­ros lakást — ott tulajdon­képpen csak a csupasz falak maradtak meg —, március 31-ig hozzuk rendbe. Hajducsek József, az Ál­lami Biztosító osztályvezető­je: — Három „tüzes" szakem­berünk mérte fel az ingósá­gok kárait. Ezt szerződé­seinknek megfelelően kifizet­jük a lakóknak. Ugyancsak mi vállaljuk a lakásszövetke­zeten keresztül a teljes hely­reállítás költségét Is. Vitáink — tagadhatatlan — vannak a lakókkal, de reméljük, rö­videsen minden gondra meg­oldást találunk. 1979 — nemzetközi gyermekév i „Hóvirág" — Lappföldről E bben az esztendő­ben érthetően meg­sokszorozódik a fi­gyelem, amellyel a gye­rekeket általában körül­vesszük. 1979 az első esztendő,, amely a gyermekeké — a megvalósulatlan, egyko­ri gyermekálmok valóra váltására alkalom, hogy a most felcseperedő nemzedék élete szebb, boldogabb, igazabb le­gyen szerte a világon. És persze, a magunké is. Ugyan ki merné tagadni, hogy a gyerekek a leg- odaadóbb társaink a boldogság, az őszinte­ség, a szeretet, a jót­akarás sokszor gyorsan múló pillanataiban! A mindenül Újabb bukással gyarapodott a családi album! A silécekke! barátkozó lengyel kisfiút édesapja is elkísérte Varsó egyik parkjába Honda motor! Hát már ez is valami! önfeledten csevegő vietnami kisfiúk, A háború szörnyűségeit talán ~«r »tf*. , ledhetik. A győztes úgyis én leszek! A lipcsei iskolás fiuk egyik fö álma, hogy egyszer majd ne­ves birkózók lesznek (udvardj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom