Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-13 / 10. szám
1979. január 13., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 u Ne higgye senki, hogyha bárhol bárki, bármiben a könnyebb megoldásokat keresi, azzal jól jár. Elképzelhető, hogy pillanatnyilag egyfajta előnyhöz fér hozzá, amiért azonban később meg kell fizetnie a tandíjat. Aki „elfelejt” távlatokban gondolkodni, az ne csodálkozzék, ha egy idő után mind több akadályba ütközik és igencsak kapkodhatja a fejét: mit tegyen, hogyan tovább? Ilyenfajta jelenségekkel — sajnos — a gazdasági építőmunkában is találkozhatunk még. Egyes helyeken a hagyományos módszerek bűvöletében és ápolásában kényelemszeretőkké válnak, ami oda vezet, hogy a megváltozott hazai és világpiaci helyzethez már nem képesek kellően igazodni. Pedig a gazdasági munkában minden döntésnek, a legapr'óbbnak tűnő intézkedésnek is megalapozottnak kell lennie. Ellenkező esetben ugyanis olyan veszteségekkel kell számolni, ami kihatással van a termelő- munkára, a tervek teljesítésére, a munkahelyi közérzetre, mindarra a tényezőre, ami befolyásolja a színvonalas gazdálkodást. Gazdálkodni csak úgy lehet és szabad, hogy a nép- gazdasági érdekek figyelem- bevételével tervezzenek mindenütt és munkálkodjanak a célkitűzések valóra váltásán. E tekintetben mindenki számára egyértelmű a Központi Bizottság 1978. december 6-i ülésén megfogalmazott útmutatás: „ __ a további m unka kulcskérdése, hogy a minőségi és hatékonysági tényezők fokozottabb előtérbe állításával biztosítsuk a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását. Ennek kell alárendelni a gazdasági növekedés ütemét és a belföldi felhasználást. Ez az útja annak, hogy az anyagi termelésben és a népünk élet- körülményeinek alakulásában, életszínvonalának emelésében elért eddigi vívmányainkat megszilárdítsuk és a jövőbeni fejlődés feltételeit megalapozzuk.” Olyan közgazdasági tételek ezek, amelyeknek érvényesítése mindenütt elsőrendű kötelesség. E tényezőkből eredő törvényszerűségeket egyetlen területen sem lehet és szabad figyelmen kívül hagyni. A Központi Bizottság által megfogalmazott teendők gyakorlati végrehajtása érdekében már a múlt esztendőben is számos intézkedés látott napvilágot. Ezek között is fontos helyen szerepelnek a külkereskedelmi szabályozók, amelyek magasabbra helyezik a hatékony- sági követel menyeket, a hatékonysági mércét. A szabályozók lényege, hogy a vállalatok, gyárak, üzemek mind nagyobb intenzitással törekedjenek a minden piacon értékesíthető termékek gyártására. Ehhez anyagi erőforrásokat is biztosít az ország, mindenekelőtt az exportárualapot bővítő hitelek útján. E tekintetben Borsod jelentős tételekkel szerepel. Az ilyen hitelt igénybe vevők között is a vegyipar jár az élen, ahol a rendelkezésre álló saját erőforrások mellett ebből az alapból eredő pénzeszközökkel is igyekeznek ésszerűen, okosan gazdálkodni. Azok a vállalatok, amelyek ilyen hitelkérelmet nyújtottak be a bankhoz, a legkisebb lehetőséget is számba vették, hiszen a pénzintézet igen szigorúan bírálja el a kérelmeket. S ami figyelemre .méltó, Borsodban a kérelmek túlnyomó többsége megfelel az előírásoknak, azoknak a követelményeknek, amelyek alapján az exportárualapokat bővítő hitel nyújtható.. Persze akadnak — ha nem is Borsodban — olyan üzemek, gyárak, amelyek a módosított gazdálkodási feltételek alóli felmentés útjait, módjait keresik, ahelyett, hogy- ennek pontosan az ellenkezőjét tennék. A megváltozott gazdasági szabályozóknak az új körülményekhez való igazítása lényegesen nagyobb feladatokat jelent. Ennek csak komoly erőfeszítésekkel, az eddigieknél sokkal magasabb színvonalú gazdálkodással lehet eleget tenni. Ahol ezt felismerik, ott az eredmények sem maradnak el. ' Lentiben az Épületasztalos- és Faipari Válfa lat gyárában megváltoztatták a termékszerkezetet. Megszüntettek a parketta és az úgynevezett kisablakok gyártását. 1979-ben már csak különféle ajtókat állítanak elő — az év végéig mintegy negyvenezer kétszobás lakáshoz elegendő mennyiség ké- Kül. A képen: készülnek az ajtók. ikes ériek PJórusz István: „A gépjármű szolgál számunkra ebédlőül is...” Hideg a vas, a beton szinte süt, éget Téien-iyáron a szabadban... A háztáji és kisegítő gaz-' daságokban megtermelt ter- •mék, felhizlalt jószág, kifejt tej mennyisége és értéke nemcsak az egyén, hanem az egész népgazdaság számára rendkívül fontos. Nincs olyan országos és megyei fórum. tanácskozás, ahol az előadók ne hangsúlyoznák a kisáru termel és szerepét, jelentőségét. Ma már eljutottunk oda, hogy ebben senki nem is kételkedik. A szerkesztőségünkbe beérkező panaszos levelekből viszont nem egy esetben az derül ki. hogy a gyakorlatban még számos kerékkötő akad. ami nemhogy nem növeli a háztáji termelési kedvet, hanem egyenesen csökkenti. Legutóbb példáid Tóth János hernádcécei nyugdíjas olvasónktól — aki 11 .sertést hizlal szerződéses alapon — kaptunk ilyen hangvételű levelet. Mint írja, legalább 100 hernádcécei kistermelő társa gondját fogalmazta meg. Részlet a levélből: „ ... az abraktakarmányt tíz kilométerről, Abaújkérből szállítom kerékpáron, mert más választásom nincs. Az áfész cécei raktárában hol van abrak, hol nincs. Az őszön például egyáltalán nem volt. A vizsolyi tsz helyi magtára is legtöbbször üres. Ha mégis előfordul, hogy van abrak, nincs, aki kiadja. A magtáros Vizsolyból egész őszön nem jött le Cécére.” Sajnos, gyakran még olyan filléres dolog, mint a szalma beszerzése is, gondot jelent. Íme: „... puskás kerülővel őriztetik az alomszalmát. Hát ha már olyan értékes, adják pénzért. Megvesszük, csak ne fetrengje- nek az állataink sárban, latyakban ...” Tóth János panasza ma még nem egyedülálló, szerencsére elmondhatjuk azt is, nem általános. De amíg egyetlen hasonlóval is találkozunk, foglalkozni kell vele, keresni kell elsősorban ott helyben a megnyugtató megoldást, már csak azért is, mert az esetek többségében többről van szó, mint csupán egyetlen személy érdekéről. Márpedig minden, ami közös érdek, szót érdemel. BrrrrN. micsoda látvány! Ha nekem kellene oda- fönt..gondolom, s összerázkódom. Egy munkás áll a legalább 10 méter magas betonoszlopon, magát előírás- szerűén biztonsági övvel kikötve. Bal kezével markolja a tartóvasat, jobb kezével porcelánszigetelőt cserél. Kesztyűt nem visel, hiszen — ezt tőle tudom — abban nem lehet dolgozni. Eszembe jut a rádió reggeli jelentése, miszerint az északi részeken, tehát itt, Óhután is mínusz 10 fok a hőmérséklet. Ráadásul ilyenkor, télen a vas és a beton magába szívja a hideget, s szinte süt, éget. Hát ez az ember nem fázik?! — Természetesen én is szívesebben üldögélnék a fűtött szobában — szól le a magasból Demkó József. — Csak hát a munkát most is el kell végezni. Az ismerkedés során kiderül. hogy a sárospataki ÉMÁSZ abaújszántói kirendeltségének dolgozóival hozott össze a jósorsunk. Ezek a villanyszerelők télen-nyá- rön, rossz időben, jó időben járják a területükhöz tartozó 32 községet. Gondoskodnak a zavartalan áramszolgáltatás feltételeinek biztosításáról. Karbantartanak, kijavítják az esetleges hibákat. A legidősebb szakmunkás, a 49 éves Plórusz István megmutatja a sötétzöld színű UAZ-kocsi felszerelését. — A legszükségesebb szerszámokat, porcelán szigetelőket, villanyégőket, földelőkábeleket, biztosítékokat, mászóvasakat, mentőköteleket hozunk magunkkal. A gépjármű szolgál számunkra ebédlőül is, itt fogyasztjuk el a táskában hozott elemózsiát. — Készenléti szolgálatba is járunk — mondja már a földön állva Demkó, a csoport vezetője. — A karácsony másodnapját és az újévet is a munkahelyemen töltöttem. — És mennyi a fizetésük? — Azzal ugyan nem dicse- kedhfetünk — vágja rá Péter András. — Nekem a huszonhárom évre mindössze 2650 forint. Nem csoda, ha kevés nálunk a fiatal. A kivételek egyike a tizennyolc éves Iván Janos. Eddig még nem bánta meg, hogy villanyszerelőnek tanult. — írják meg azt is — jegyzi meg Péter —, hogy a körzetünkben még soha nem történt baleset. Mert itt vigyázni kell, s mi vigyázunk. No, nekem elég volt a fagyoskodásból ! Elmenőben tréfálkozva visszaszólok: — Befejezték a munkát. Miért nem mennek haza? — Akad még tennivalónk — feleli Plórusz. — Egyébként is megvárjuk a műszak végét. S bizonyára még ennél is inkább várják a tavaszt... (kolaj) Fotó: Laczó épiiil varoktól 3900 toua ócskavas Növekvő forgalom Facsemele, szöiöoltvány, díszcserje Kétszer ad, aki gyorsan ad, tartja a közmondás. Vonatkozik ez arra az ócskavas-gyűjtési akcióra is, amely már az év első napjaiban beindult, s február végéig tart; az Észak-ma- gyarországí MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat szervezésével megyénk mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben. Az elmúlt napokban lapunk két ízben is foglalkozott kohászataink egyik súlyos gondjával, a martinacélművek termelését hátráltató, és főleg most, a téli hónapokban jelentős ócs- kavashiánnyal. Megyén k mezőgazdasági üzemei, elsősorban a termelőszövetkezetek mór az elmúlt év elején is közel kétezer tonna ócskavasat küldtek a MÉH útján a martin- kemencéknek. Az idén januárban és februárban még több. az acélgyártáshoz szíi kséges nyersanyagot igyekeznek „kitermelni” a tsz-el< gépudvaraiban. A tsz-ekben a léli gépjavítással egyidőben nyílik a legjobb lehetőség a kiszolgál! gépek selejtezésére. És ilyenkor akad munkaerő a selejtgépek bontására, darabolására, valamint szabad gépkocsikapacitás is az ócskavas elszállítására. • Egy-egy gépudvarból 30— 40 tonna vasféleség, lemezáru összegyűjtésére és leszállítására szerződtek a tsz-ek a MÉH Vállalattal. De több gazdaság, így a sárospataki Kossuth Tsz, a bodroghalmi Szabad Föld Tsz, vagy a csokvaományi Hegyháti Tsz 60 mázsa ócskavas szállítását is vállalta. A felmérések szerint február végéig a martinkemencék csak a megye tsz-eiből •mintegy háromezer tonna ócskavasra számíthatnak. Igaz, ez a mennyiség nem „megváltás” számukra, de jelentős segítség. És a tsz- ek is jól járnak a téli vasgyűjtési akcióval, mert a vasféleségekért mintegy 3— 3,5 millió forintnyi árbevételhez jutnak. Az egyidejűleg átadásra kerülő színesfémekért, zömmel selejt akkumulátorokért is megközelítően félmillió forintot kapnak. Az első néhány száz tonna ócskavas már meg is érkezett megyénk termelőszövetkezeteiből a MÉH telepeire, ahonnan az elmúlt évben összesen 47 ezer tonna „nyersanyagot” szállítottak a kohászati üzemekbe, s ez év első negyedében 13 ezer tonna ócskavasat ígérnek a martinkemencéknek. Közismert, hogy országos átszervezés eredményeként Borsod megyét 1977 óla a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet látja el szaporítóanyaggal. ezen belül is elsősorban gyümölcsfacse- metével. Az is köztudott, hogy megyénkben több tízezren kertészkednek, így a szaporítóanyagok iránti igény nem hogy csökkenne, ellenkezőleg, évről évre növekszik. A Rákóczi Tsz legnagyobb forgalmat lebonyolító árudája Miskolcon a Szputnyik utcában található. Az elmúlt őszi forgalomról Kisfalusi Lászlóné lerakatvezetőtől érdeklődtünk : — Össze] tovább növekedett a forgalmunk. A számlák bizonysága szerint mintegy 4 ezer vásárló Igényét elégítettük ki. Eladtunk több ezer alma-, körte-, meggy-, szilva-, kajszi-, cseresznyefát. Volt kereslet a köszméte, a piros- és fekete ribiszke, a szamóca és a málna iránt is. Egyes gyümölcsféleségekből, mint például őszibarack, vagy szőlőoltvány, annak ellenére, hogy több ezret eladtunk, teljes mértékben nem tudtuk az igényeket kielégíteni. Szőlőnél nem annyira mennyiségi gondunk volt, hanem inkább a fajtaválaszték volt szegényesebb. Azt viszont örömmel mondhatom el, hogy megnőtt a díszfák és díszcserjék iránti kereslet. Ez nyilván azzal is magyarázható, hogy ma már egyre többen alakítanak ki a hétvégi telkükön díszfával beültetett részt. Rózsából például eladtunk 2400 tövet. De sokan vásároltak ezüstjuhart, gömbakácot, fagyait, bukszust. aranyvesszőt és örökzöldeket. A lerakat vezetőjétől megtudtuk azt is. nogy » megmaradt készletet elvermelték, s tavasszal a tartós fagyok elmúltával újra megkezdik a facsemeték árusítását. Természetesen a ma* radék készletet újabb szállítmányokkal bővítik, egészítik ki.
