Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979. január 7., vasárnap ÉSZAK.-MAGYARORSZÁG 7 ....„......................in..... ■■„■«,< — Csak azt kérem, hogy a nevemet hagyja ki az egészből... Nem mintha szégyellném magam, de hát tudja, hogy van ez. A munkatársaim j azt kérdeznék, mi van, i mit panaszkodsz, mit i sírsz, mint egy... szóval | érti. Megemeli a poharát, koccintunk. | Negyvenéves. Tizenkét éve, hogy otthagyta faluját, egy alföldi kisközséget. Ott maradt az asszony, a két gyerek, s a ház, amelyre annyit spóroltak. Egy börönddel indult neki egy nyár végi éjszakán az országnak, egy bőrönddel, amiben minden holmija elfért. Egy öltöny, pár pár darab fehérnemű, néhány személyes használati tárgy, igazolványok, meg egy levél, amit ezelőtt tizenkét évvel valaki — ' máig sem tudni, ki — a munkahelyén lopott be az öltözőszekrénybe. Jó-,- vagy rosszakarója volt-e, ma már teljesen mindegy. Akkoriban sokat éjszakáztak, egy nagyberuházáson dolgoztak a megye- székhelyen. Hajtottak állandóan, kellett a pénz. Felesége, aki tisztviselőcsaládból származott, sokat morgolódott emiatt. Később azonban már nem szólt semmit, s neki ez nem tűnt fel. Havonta ösz- szejött olyan nyolcezer forint körül, felépítették a házat, berendezték, és kellett költeni az éppen akkor megszületett gyerekre is. Munka, azután megint munka, s a két műszak közötti pihenés. Ennyi volt az egész. Éveken át kupor- gattak, nem jártak sehová, illetve csak az építkezéshez szükséges anyagok után futkostak, meg a bútor után, szóval, alig jutott idejük egymásra. A férfi szakmunkás, szakmájában talán az egyik legjobb volt a vállalatnál, csak az érettségije hiányzott. Kimaradt valamilyen balhé miatt a középiskolából, s akkor helyezkedett el a cégnél. Azután jött a katonaság — ekkor ismerte ! meg volt feleségét —, a katonaság után hazament I a falujába; házasság, gyerek, ahogy ez már lenni szokott. — Nem volt semmilyen problémánk egymással, igaz, a feleségem akkoriban sokszor kötekedett velem, hogy nekem csak szakmunkásbizonyítványom van, csak koszolom magamat egész nap, hogy ki sem mer már velem jönni az utcára, úgy nézek ki, neki meg aránylag rendes beosztása van egy hivatalban. Előadó volt. Nem tudom, jól vagy rosszul éltünk-e akkor, de tény, hogy nem sok idő jutott egymásra. Sokszor hetekig alig találkoztunk, hol ide, hol oda helyeztek át bennünket, de hát kellett a pénz, nagyon kellett. Tudta ezt ő is és akkor azt hittem, ezért hagyta abba ;az állandó zsörtölődést, hogy miért járok annyiszor el otthonról. Fel sem tűnt, hogy egy idő után megcsendesedett. Gondoltam, alkalmazkodott valamennyire hozzám és ez jólesett. Az, hogy félrelépett, eszembe sem jutott. Tudja, úgy gondoltam, egészen más fából faragták. Csendes, sz'olid, tartózkodó asszony volt. Legalábbis ilyennek ismertem meg. Pedig ha jobban körülnézek, rájöhettem volna, hogy ennek a csendes tartózkodásnak nem az alkalmazkodás az oka. Amikor j azt a levelet megtaláltam, először nem hittem a levélírónak. Azt hittem, rossz tréfa az egész, valamelyik munkatársam cukkol. Pedig akkor már az egész falu tudott a dologról. A levélben az állt, hogy esténként, amikor elmegyek műszakba, feleségem idegen férfiakkal szórakozik a lakásunkban. Nem hittem, de azért arról az esti műszakról el- kéredzkedtem. Nem akarom részletezni, hogy mire mentem haza. Amikor bekopogtam, alig akart beengedni, zavart volt. A konyhában éppen vacsorázott az a másik. Mindketten meglepődtek, s én hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. A két gyerek már régen aludt a kisebbik szobában, s ők ott... szóval hagyjuk. Egy szót sem szóltam, a mo- tyómat is összekaptam pillanatok alatt, s egy ismerősömhöz indultam el ide, Borsodba. A munkakönyvemet. úgy küldettem magam után, érthető, restelltem volna visszamenni. Hát, azóta itt élek. Lakásom nincs, feleségemtől elváltam, a gyerekekért fizetem a tartásdíjat és hiába kérdezi mindkettő, miért hagytam ott az anyjukat, nem mondhatom meg nekik. Int a pincérnek, még egy kört kér, azután kopott aktatáskájában matat cigaretta után. — Tudja, ez a tizenkét év nagyon hosszú idő. Van ideje az embernek összeszedni magát, s ha becsülettel dolgozik, ha tudja, meg kell állnia a saját talpán, nem jut ideje haszontalan töprengésre, nem jutnak eszébe butaságok, és talpraáll. Rólam a munkatársaim csak annyit tudnak, hogy nem jöttem ki a feleségemmel, otthagytam. Sokszor cukkolnak is, hogy miért nem nősülök már meg, legalább lenne, aki vénségemre lökne egy pohár vizet, egy szelet kenyeret. Valameny- nyien — legalábbis kívülről nézve — példás családi életet élnek. Gyerek, ház, kis telek, szőlő, amit hétvégeken lehet kapálgat- ni, szóval minden, ami leköti az ember életét. Hogy az enyémet mi köti le? Mit tudom én? Ha letelik a műszak, nem hajtok különösebben semmi után, egy albérletben élek hét éve egyfolytában; az ágyneműmet, a ruháimat kitisztítják a patyolatban, a munkahelyemen ebédelek, vacsorára meg otthon ösz- szeütök valamit. Néha elmegyek moziba, könyvtárba nagyritkán. — Itt, ebben a vendéglőben sokat elüldögélek. Néha egyedül, néha valami alkalmi ismerőssel. A háziasszonyom elnéző, behunyja a szemét, ha valakit felviszek a lakásra. Nem érzem magamat sem jól, sem rosszul, hál’ istennek egészséges vagyok és tető is van a fejem felett. Vagy két hónapja megismerkedtem egy elvált asszonnyal, gyereke nincs és ez óriási előny is. Lehet, hogy összeházasodunk, de nem biztos. Persze, minden lehetséges, és azért ez a tizenkét év, bárhogy is nézzük, eléggé hosszú idő. — Na — emeli meg a poharat —, egészségünkre!... Pusztafalvi Tivadar TIZENKÉT ÉV Ez a muskátli most látható Göncön, a huszita ház" néven fon»«;«* o' tit-’ b<"i úUá- szüSetett műemléki ház ablakiban. |)c bizonyára így állt ott v;(y másik 'iwskátli a hajdani szőlősgazda szobájában, évszázadokkal előbb is, amikor még nem múzeum, hanem erődszerü lakóház volt. ' Fotó: Laczó József ’Irodalmi barangolásó zánknak javára éltessen”. Az ókori Catalaumnál például Attila csatáját említi, s mikor ugyancsak itt kobzosokat hall, a hazai hangszer hangjára elérzékenyül. Olvasmányos történeteiben- rendszerint ő a főszereplő, megvallja a rajta esett sérelmeket, kalandokat. Ahány kaland, annyi színes elbeszélés. Egy lengyel faluban, a hóhér kíván vele megismerkedni; Koppenhága előtt elfogja a tengeri betegség; egy „bizony nem rút ábrázatú” holland özvegy férfiiszonyával traktál ja: kipróbálja a dohányzást; a vlissingeni prédikátorban megdöbbenve ismeri fel a szatmári lelkipásztort; egy fogadóban három pohár sört kellett kifizetnie, holott csak egyet inna, a gazdaasszony házas lánya ráadásul kikezd vele; a Franciaországba tartó hajón meglopják; Nancyt követően koldusok rohanják meg; egyszer szamárnyomból kénytelen inni, érzi is utána „hasának nagy fájdalmát”. Vannak kritikus észrevételei: Lengyelországban elítéli a romlott erkölcsöket, Hollandiában a dologház intézménye kelt benne vegyes érzelmeket. Szepsi Csombor Márton azok közé a szerzők közé tartozik, aki a mai olvasó számára is élvezetes olvasmánnyal szolgálnak. A nagyon sok ismeretanyag mellett az- Europica varietas legnagyobb értéke talán éppen ez. __ Kassai tanároskodása |pf ufn a bedegi Nyáry család udvari papja lesz Varaimon. Itt írja meg másik ismert művét, az Udvari scholát, amelvik első rendszeresx erkölcstanunk. Ebben nemcsak erkölcsi normákat összegez, hanem retorikai ismereteket ic közöl. Két dologra tanít: l. Miket kell eltévoztatni az ifjaknak az életben? 2. Miket kell követni, hogy tisztességesen élhessenek? .■ mű tanítványának, Nyáry Ferencnek készük. aki nké«- csak mestere, rövid időn belül pestisjárvány áldozata lesz. Pontosan nem tudni. mikor halt meg nr egykori telkibányai rektor. Vagy 1Ö22. második felében. vagy 1623-ban ragadta el a halál. Huszonhét vagy huszonnyolc éves volt. Mindössze. Szerencsére, a maradan- dóság nem életkorhoz kötött. Hajdú Imre ___ „Egy Európa megisme| P résére vágyó magyar ifjú vándorol egy inggel és egy imádságoskönyv- vel végig a legfényesebb Európán. .. a harmincéves háború küszöbén, hadak és világnézeti harcok között, mindig lelkesen, mindig kíváncsian, egyre újabb és újabb élményt, megfigyelést jegyezve be útikönyvébe.” Ezekkel a lelkes sorokkal támasztotta fel Gaál Gábor 1943-ban az Europica varie- tas-t, a magyar Európa-sze- relem első halhatatlan emlékét. Ennek, az. 1620-ban, Kassán kinyomtatott, első magyar nyelvű útleírásnak a szerzője, az akkor 25 esztendős Szepsi Csombor Márton. Ö az az egy inggel és egy imádságoskönyv- vel vándorló, szegény sorsú ifjú, aki jobbára gyalogszerrel és egyedül barangolja be a kontinenst. Látásmódja jellegzetesen a világon- elámuló, éles szemű, szegény utazóé. Mindent birtokába akar venni, mindent be szeretne fogadni, mintha csak tudná: semmi sem az övé, meg kell hát neveznie az eléje táruló látvány minden elemét, hogy mégis sajátja, s a miénk lehessen. Csombor Márton 1595- ben született, előneve szerint minden bizonnyal az /Abaúj megyei Szepsi mezővárosban. 1611-ben Sám- sondi Mártonnal, a szepsi skola akkori tanítójával indul első utazására, Erdély megismerésére. Joggal írja " későbbi nagy műve legelején: „Gyermekségemtől fogván... hajtattam én az idegen helyeknek látására.” A cél, ami vezeti, ekképpen fogalmazódik meg fejében: „Az miképpen az méh... nemcsak az ő Urának kertjében szedj az hasznot, hanem még szintén idegen határokba is elmegyen és édességgel megterhelt lábakkal tér meg...” Az erdélyi utazása során, az akkor 16 esztendős ifjú megállapodik a nagybányai iskolában — igaz, csak rövid idődé —. ahol 1612—13- ban tanul. Innen 1614-bén Göncre kerül, az akkori jóhírű gönci iskolába, s itt fejezi be hazai tanulmányait, Göncre nem idegenként érkezik. A XVI. század második felétől a lakossági névsorokban több Csomborral találkozunk. A gönci iskolás évét Békési András kezei alatt, mint később írja: „nem kicsin hasznommal tölték’\ A gönci iskola elvégzése után Szepsi Csombor Márton alkalmassá vált az alsóbb elemi osztályok skó- lamesteri teendőinek ellátására. Ekkor kerül ;\t a közeli Telkibányára rektornak. Itt „egynéhány forintot gyűjtögetvén” már a nagy tervre, a külföld megismerésére készül. Telkibányán tanít, amikor megvásárolja Szegedi Kis István: Theológiae sincerae loci communes című munkáját, amelynek bevezetőjét a világjáró ráckevei prédikátor, Skarica Máté írt, többek között külországban szerzett tapasztalatairól. Ennek a műnek az élménye, valamint az áhítattal tisztelt nagy kortárs. Szenei Molnár Albert az, ami, illetve aki a döntő lökést adják terve megvalósításához „.. .1616. esztendőben, időmnek pedig 22. esztendejében, minden barátaimnak és jó akaróimnak akarattyok ellen végzem azt, hogy amaz híres neves Danzig városának gymnasiumába tanúságnak okáért mennék.” Május 15- én indul el a nagy útra Liszkai Bálint társával. Júniusban ér Danczkba. itt tanul 1618. áprilL közepéig. Itt, az iskola két felső klasszisát végezte el, s elsősorban filozófiát és teológiát hallgatott. Danczká- ból, Dánia érintésével Hollandiába megy, aztán jár Angliában, Franciaországban, a németeknél, majd Cseh- és Lengyelország érintésével 1618 augusztusában tér haza Szepsibe. S miközben Kassán tanáros- kodik, írja élményeit a nagy útról. Művében minden meglátogatott országnak külön fejezetet szentel. Ezek bevezetésében áttekintést ad az adott ország földrajzáról, gazdasági életéről. Érdekesebbek azok a részek, amelyekben napló- szerűen. saját úti élményeit ismerteti. Különösen nagy hatássa] vannak rá , városok Londonról például azt írja: . nagy városit láttam. ez eljött országoknak is, de ehhez hasonlót ez ideig nem...” A francia városokról talán még ettől is nagyobb rajongással szól: „Városi megfogják számat, hogy ne szóljak, kikről jobb semmit ne szóljak, hog.v- sem mint az ő dicsiretek- ben megnémulják”. Csombor Márton spontán elbeszélő tehetsége nemcsak tárgyakat képes leírni. könnvedén árad könyvében a párbeszéd, az örömre vagy bánatra hangolt elbeszélések, történetek. anekdoták sorozata. Művének egyik legrokon- 'szenvesebb vonása, a hazájához való ragaszkodás. Mindig örömmel említi, ha valahol magyarra’ találkozik. Strassburggal kapcsolatban nem mulasztja el megjegyezni, hogy ott tanult „a mi Molnár Albertunk, kit Isten sokáig haX
