Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-27 / 22. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1979. január 27., szombat Mély megrendüléssel vet­tük a hírt, hogy súlyos be­tegség következtében elhunyt Szűcs István elvtárs, az MSZMP Borsod megyei Bi­zottságának tagja, a Zöldség- Gyümölcs Kereskedelmi Köz­pont Borsod megyei Vállala­tának igazgatója. Szűcs Ist­ván a magyar kommunisták­nak ahhoz a nemzedékéhez tartozott, akik már fiatalon megtalálták a párthoz veze­tő utat. személyes példamu­tatásukkal, helytállásukkal kimagasló érdemeket szerez­tek a szocialista Magyaror­szág megteremtéséért vívott küzdelemben. 1927-ben született Raka- mazon és az elemi iskola elvégzése után szinte még gyermekként már a külön­böző építkezéseken, kőbá­nyákban dolgozott, majd asz- talossegédi bizonyítványt szerzett. A munkásmozga­lommal családja révén már a - felszabadulás előtt kapcso­latba került, 1945 óta tagja a pártnak, és ettől kezdve különböző párt-, társadalmi és állami funkciókban folya­matosan részt vett a politi­kai életben. A felszabadu­lással új szakasz kezdődött az ő életében is: megnyílt az út a mindig tanulni vá­gyó, többet, jobban akaró fiatalember előtt. S miköz­ben tanult, mindig önzetle­nül vállalta és végezte kü­lönböző társadalmi és párt- megbízatásait: szülőfalujá­ban MADISZ-titkár, párt­vezetőségi tag és propagan­dista volt. 1949-ben került megyénkbe: dolgozott az ózdi vasgyárban, később szakszervezeti munkásként tevékenykedett a Miskolci Szakmaközi Bizottságnál. 1951-ben pártiskolát végzett és a Központi Vezetőség ap­parátusában dolgozott. 1953 —55. között elvégezte a párt­főiskolát és újból visszake­rült Borsodba, a Sátoralja­újhelyi járási Pártbizottság első titkáraként. Az ellen­forradalmi események során is hű maradt a párthoz, a munkásosztályhoz, majd az ellenforradalom leverése után nyomban hozzálátott a párt újjászervezéséhez, a konszolidáció megteremtésé­hez, a termelés újraindítá­sához. Az MSZMP megala­kulásakor előbb a járási ideiglenes intéző bizottság vezetője volt, majd ismét első titkárrá választották. Ezt a funkcióját 1965 elejéig töl­tötte be, majd megválasztot­ták a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöké­vé. 1957-től haláláig tagja volt a megyei pártbizottság­nak, 1957 és 1975 között a megyei párt-végrehajtóbi­zottságnak is. Szűcs István elvtárs min­den munkaterületen igyeke­zett tudása legjavát nyújta­ni. Mint pártmunkás, fárad­hatatlanul dolgozott, agitált, szervezett, szókimondó, har­cos kiállásáért mindenütt becsülték, szerették. Mint a megyei NEB elnöke, követ­kezetesen őrködött a törvé­nyesség felett. Pályafutása során szerzett gazdag tapasz­talatait igyekezett hasznosí­tani új beosztásában, a Bor­sod megyei ZÖLDÉRT Vál­lalat élén is. Áldozatos és eredményes munkásságáért számos kitüntetésben része­sült. 1953-ban a Szocialista Munkáért Érdemérmet, 1957- ben a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát, 1969-ben a Munka Érdem­rend arany fokozatát, 1970- ben pedig a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet kap­ta még. Szűcs István elvtárs teme­tése 1979. január 30-án 11 órakor lesz Miskolcon, a vá­rosi temetőben. MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottsága A polgári védelem sze­rencsi járási parancsnoksá­ga tegnap értékelte múlt évi tevékenységét. Az értekezle­ten részt vett dr. Poczkodi Lajos, a járási hivatal elnö­ke. a polgári védelem járási parancsnoka is. A beszá­molót Iványik István: őrnagy, járási törzsparancsnok tar­totta. Az ezt követő vitában felszólaltak a szakszolgálatok parancsnokai, községi tanács­elnökök. A járás múlt évi polgári védelmi munkájáról Zsebesi László ezredes, a polgári védelem megyei törzsparancsnoka elismerően nyilatkozott. A BORSOD MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT felvesz azonnali belépéssel IBM-üzemébe gyakorlott Fizetés teljesítménybérben. Minden második héten szabad szombat. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Baicsy-Zsilinszky utca 15, I. 109. alatt. ist tail az Elnöki Tanács Dr. Bodnár Ferenc felszólalása A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. A népgazdaságot megkáro­sító devizavisszaélések és spe­kulációs cselekmények elleni hatékonyabb fellépés és a fo­rint védelme érdekében az Elnöki Tanács módosította a tervszerű devizagazdái kodás­ról szóló 1974. évi 1. számú törvényerejű rendeletet. A módosító jogszabály 1979. március 1-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács megvitat­ta a belügyminiszter és az igazságügyminiszter jelentését az állampolgársági, illetve a kegyelmi ügyek elmúlt évi intézéséről. Az Elnöki Ta­nács megállapította, hogy az illetékes szervek előkészítő- javaslattevő tevékenységük­ben a szocialista humaniz­mus és törvényesség követel­ményeinek megfelelően jár­tak el, s a jelentéseket jóvá­hagyólag tudomásul vette. Az Elnöki Tanács Dobos Istvánt a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság elnökhe­lyettesévé, dr. Kovács Imrét és Pásztor Gabriellát, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bi­zottság tagjává megválasztot­ta. Ezután bírákat választott meg és mentett fel az Elnöki Tanács, s egyéb, folyamatban levő ügyeket tárgyalt. Szál utazási tervei Szadat elnök kora tavasz- szal „pénzgyűjtő” körutat tesz az Egyesült Államokban, az NSZK-ban és Japánban — közölte a pénteki Ál Ahram. Arra akarja majd rávenni a három gazdasági nagyhatal­mat, hogy az egykori Mar- shall-tervhez hasonló kere­tekben 10—15 milliárd dol­lárral járuljanak hozzá az egyiptomi gazdaság talpraál- lításához. Az ehhez szükséges ősz- szeget nem ajándékba akar­ja, hanem hosszú távú, áru- vásárlási kötelezettségekkel meg nem terhelt hitelek for­májában szeretné megkapni — írja az A1 Ahram. Szadat a nyilvánosság előtt már többször kifejtette, hogy elképzelése szerint, a Mar- shall-tervhez hasonló megol­dás tudná csak kihúzni Egyiptomot gazdasági bajai­ból. (Folytatás az 1. oldalról.) dőlt köszönetét a megyei pártbizottság nevében az egész állománynak az ered­ményes munkáért. Külön örömömre szolgál — món- dotla —, hogy erre az egy­séggyűlésre a megyei pa­rancsnokság új székhazában, annak átadásával egyidöben került sor. Régi. jogos igé­nye teljesült ezzel a testü­letnek. hiszen olyan körül­mények teremtődtek, ame­lyek biztosítják a színvona­lasabb munka feltételeit. Dr. Bodnár Ferenc hang­súlyozta, hogy a megye mun­kásőreinek és parancsnoki állományának példamutató helytállása a munkában és a munkásőri teendők elvégzé­sében tovább növelte azt a tiszteletet és megbecsülést, amelyet a közvélemény a munkásosztály és a párt fegyveres osztagai iránt érez. A munkában élenjárók, a szocialista brigádok meg­becsült tagjai, a társadalmi tevékenységben kitűnt elv­társak között mindenütt megtaláljuk a munkásőrö­ket, akik ezen felül még na­gyon fontos pártmegbízatás­nak is eleget tesznek. Kér­jük és elvárjuk — mondot­ta —, hogy munkájukat 1979-ben is mindezek szem- előtt tartásával végezzék. Növeljék felkészültségüket a munkásőri teendők és a mun­kahelyi feladatok jobb ellá­tása érdekében. Legyenek képzettebbek és' tájékozottab­bak a politika napi és táv­lati kérdéseiben. És ami ugyanilyen fontos; éljenek és dolgozzara.í úgy, hogy to­vább gyarapodjon megbecsü­lésük és tiszteletük. A ki­tüntetetteknek gratulált, s kérte, hogy a jövőben is ilyen színvonalon tevékeny­kedjenek. Külön köszöntötte azokat a munkásőröket, akik bosszú és eredményes mun­kásőri szolgálatuk elismeré­seként részesültek erkölcsi megbecsülésben. Mint mon­dotta: hűségük, becsülettel végzett munkájuk követen­dő példa kell hogy legyen a fiatalabb generáció előtt. Gazdag tapasztalataikat ka<- matoztassák fital munkásőr- társaik felkészítésében, ne­velésében. Felszólalásában részletes áttekintést nyújtott gazda­ságpolitikánk, népgazdasá­gunk időszerű kérdéseiről, megyénk gazdasági helyzeté­ről. Szólott a gondokról is, s ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az idei év fel­adatainak maradéktalan vég­rehajtására. Feladataink na­gyok — mondotta —, mégis úgy vélem, nyugodtan és önbizalommal foghatunk az 1979-es tennivalók elvégzé­séhez. hiszen a végrehaitás feltételei döntően biztosítot­tak. Világosan tudjuk, mi a teendőnk, és van elég erő bennünk a véghezvitelhez is. Ha egységesen értelmezzük feladatainkat, biztosítható a dolgozó tömegek szemléleti és cselekvési egysége, aktív részvétele a tennivalók el­végzésére. A pártszervek és az alapszervezetek egyre hozzáértőbben foglalkoznak a gazdaságpolitikai tenniva­lókkal. Következetesebbnek és igényesebbnek kell len­nünk saját munkánk iránt, mert ez ad erkölcsi alapot ahhoz, hogy ugyanígy lép­jünk fel másokkal szemben is. Ha így dolgozik a maga területén mindenki, akkor az eredmény sem marad el — mondotta befejezésül. Az ünnepi egységgyűlésen felszólalt Nagy György, a Munkásőrség országos pa­rancsnokának első helyette­se, aki — többek között —, a testület .ielenlűségét mél­tatta az ország, szocialista vívmányaink védelmében. Andrej Kanócz, a Csehszlo­vák Népi Milícia kelet-szlo­vákiai parancsnokának he­lyettese felszólalásában üd­vözölte az egységgyűlés résztvevőit, gratulált az ered­ményekhez és további,.sike­reket kívánt, egyben átadta testületük ajándékát. Az ün­nepi egységgyűlés elnöki zárszóval, illetve az Interna­cionáléval ért véget. A szocialista vcrscnyniozgaloinban első helyezeti alegység egy csoportja GhAo Iraton . Carter felújította a Leonyii Brezsnyevnek szóló «elhívást Rómában pénteken közle­ményt hoztak nyilvánosságra Enrico Berlinguer és Andrej Gromiko csütörtök esti talál­kozójáról. Az OKP KB közleménye szerint, az OKP főtitkára és a Szovjetunió külügyminisz­tere, az SZKP KB PB tagja a két pártot érintő kérdése­ken kívül megvitatta az eny­hülésért és a leszerelésért folytatott harc alakulását és az európai országok közötti együttműködés kérdéseit is. Az olasz minisztertanács elnökségének hivatalos köz­lése szerint. Andreotti és Gromiko csütörtöki tanácsko­zásán csak általánosságban érintették a Kínának szánt olasz fegyverszállítások kér­dését. A közlés szerint And­reotti a következő napokban válaszol Leonyid Brezsnyev ezzel kapcsolatos levelére. Válaszát Olaszország moszk­vai nagykövete, Maccotta to­vábbítja majd. Gromiko pénteken eluta­zott Rómából ötnapos hiva­talos látogatásának befejez­tével. A szovjet külügymi­niszter látogatásáról közös közleményt hoznak nyilvá­nosságra. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy- in i n isztere Olaszországban tett hivatalos látogatása be­fejeztével pénteken hazaérke­zett Moszkvába. Az amerikai történelemben szokatlannak számító lépésre szánta el magát Carter el­nök. amikor csütörtökön este kiegészítést fűzött a két nap­pal korábban előterjesztett, az unió helyzetéről szóló kongresszusi üzenetéhez. Túl­nyomóan külpolitikai kérdő sekkel foglalkozva, Cartei újabb előterjesztését • elsősor­ban arra használta fel. hogj felújítsa a Leonyid Brezs­nyevnek szóló meghívást, és megerősítse: a kínai—ameri­kai kapcsolatok normalizálá­sa, s ennek fényében Teng Hsziao-ping miniszterelnök­helyettes küszöbönálló wa­shingtoni látogatása „nem irányul egyetlen más ország érdekei ellen sem”. Az amerikai elnök remé­nyét fejezte ki, hogy mielőbb sor kerülhet első találkozójá­ra Leonyid Brezsnyevvel. az SZKP KB főtitkárával, szov­jet államfővel. Annak a vá­rakozásának adott hangot, hogy a találkozón aláírhatják majd a hadászati támadó- fegyverek korlátozását elő­irányzó szovjet—amerikai egyezményt. Dr. Bodnár Ferenc kitüntetést ad át

Next

/
Oldalképek
Tartalom