Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-25 / 20. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1979. január 25., csütörtök Újai pÉtiioi gyilkosság QiaszországLn Súlyos politikai terrorcselekményt, követtek el szerdán reggel Genovában. A „Vörös brigádok” elnevezésű politikai terrorszervezet meggyilkolta Guido Rossát, az Italsider kohászati kombinát szakszervezeti vezetőjét, aki a t baloldali CGIL szakszervezeti szövetség fémes vasipari tagszervezetének tagja volt. A 44 éves férfit lakása előtt lőtték agyon, amikor munkahelyére indult. Az újabb politikai gyilkosságot röviddel azelőtt követték el, hogy Rómában összeültek volna a kommunista és a kereszténydemokrata vezetők a belpolitikai helyzet megvitatására és annak tisztázására, hogy milyen jövő vár az Andreotti-kormányt támogató ötpárti parlamenti együttműködésre. Válaszul a terrorakcióra szerdán általános sztrájkba lépett a nagy olasz kikötőváros valamennyi dolgozója. Olaszország többi tartományában pedig 1—4 órás sztrájkokat tartanak. A három legnagyobb olasz szak- szervezeti szövetség (CGIL, CISL, UIL) főtitkárai Rómában, a CGIL székhazában összeültek, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és eldöntsék, mit tegyenek. Az Olasz Kommunista Párt KB sajtóirodája szerdán délután kiadott közleményében tudatta', hogy a meggyilkolt genovai szak- szervezeti vezető az OKP tagja • volt. * „A gyilkosak a munkásokra emelték fegyverüket” — mutatott rá a közlemény és népi egységre, éberségre intette a dolgozó tömegeket. tJj KISZ Ifi Ilii Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának titkára január 24-én, szerdán Borsodba látogatott. Elsőként Leninvárost kereste tel, ahová elkísérte Török László, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára. Fejti György a délelőtti órákban Leninvárossal ismerkedett. Dr. Kovács Miklóssal, a Le- ninvárosi Pártbizottság első titkárával az élen a helyi párt-, állami és KlSZ-veze- tök fogadták a KISZ KB titkárát, aki a város kulturális A „Vörös brigádok” nevű olasz terrorszervezet tagjai Genovában meggyilkolták Guido Rossát, az Italsider kohászati kombinát szakszervezeti vezetőjét. A képen a 41 éves férfi holtteste gépkocsijában. A szakszervezeti főtitkárok tanácskozásukról felszólították a genovai dolgozókat. hogy a legszélesebb népi részvéttel kísérjék utolsó útjára Guido Rossát. Támogatásukról biztosították a genovai dolgozók általános sztrájkját és felhívták a munkásokat, hogy Olaszország ' összes üzemeiben tudatosítsák, miért állt le a munka a nagy olasz kikötővárosban. A szakszervezeti vezetők egyidejűleg az olasz dolgozók együttérzéséről és szolidaritásáról biztosították Guido Rossa családját. ára lorselta és sportéletéről, a fiatalok helyzetéről tájékozódott. Ezt követően Fejti György a Tiszai Vegyikombinátba látogatott. A vendéget Huszár Andor igazgató. Csősz Gábor, a nagyüzemi pártbizottság titkára és Nagy András, a nagyüzemi KISZ-bi- zottság titkára fogadta. Miután meghallgatta a kombinát igazgatójának tájékoztatóját, a KISZ KB titkára gyárlátogatáson vett részt. Fejti György a késő délutáni 'órákban a megyeszékhelyre, Miskolcra látogatott. Szárazon fanul vízben vizsgázik Télen a . tömény -gőzbe burkolózó melegvizes medencékben alig kivehető a für- dőzök alakja, csak a monoton zsibongás árulkodik a látogatottságról. Méternyi vízben ülnek, fölöttük a szinte tapinthatóan sűrű gőz. Csaknem mindannyian öregek. A mezőkövesdi fürdő téli vendégei félnapokat beszélgetnek át, aztán, ha alaposan megmártóztak, előkerül a sakk, az otthonról hozott hideg étel. Hol van mindez a nyári strandok hangulatától, amikor percenként füttyöget a vízbeugrókra az úszómester, amikor harsány jókedvtől hangos a medencék környéke. Az úszómester most is itt van, melegítőbe burkolózva. A könnyebb öltözéket semmi sem indokolja, itt a méteres vízben nem kell utána ugrani a fuldoklóknak, nem fröcskölnek a gyerekek. — Télen más a dolgunk, az idős emberekre is vigyázni kell, előfordulhatnak rosszullétek, ügyelek a víz hőmérsékletére, egyáltalán, a rend ilyenkor is elengedhetetlen. — Hogyan lesz -valakiből, életerős fiatalember létéré úszómester? Azt aligha képzelhetjük el, hogy már gyerek kora óta erre készült, vagy mégis? — Dehogy. Továbbtanulási vágyaim érettségi után szertefoszlottak, nem vettek fel az egyetemre. Nyáron kisegítő voltam, aztán meg maradtam. — Hol tanult úszni? — Vadvizekben, segítség nélkül, egyedül. Most végzem a Testnevelési Főiskola levelező tagozatos úszóoktatói iskoláját. Oszóedző szeretnék lenni. A tananyag óriási, dehát a könyveket, jegyzeteket a parton is lapozgathatom. Vizsgázni pedig csak vízben lehet, vizsgameden- cében. Előtte szakmai táborozáson veszünk részt a többi hallgatókkal együtt. Ezt levelező tagozaton, víz nélkül képtelenség elsaják tani, a gyakorlat a fontosabb. — Ha végez, merre indul? — Nincs különösebb tervem, lehetek úszóoktatóként is úszómester, csak egy feltétel legyen meg: amit tanultam. hasznosíthassam is a vízzel ismerkedő gyerekek körében. (nagy) l Folytatás az 1. oldalról) megnyitó ülésen üresen maradt. A kínai képviselő jelen volt ugyan a teremben, de egyelőre teljesen bizonytalan, hogy mikor kapcsolódik be a leszerelési tárgyalásokba A tervek szerint áprilit 27-ig tarló tavaszi ülésszak megnövekedett jelentőségére utal az .is, hogy számos ország külügyminiszterével képviseltette magát a megnyitó ülésen. Buteflika rövid üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a leszerelési bizottság csakis valamennyi ország aktív közreműködésével képes elegei lenni felelősségteljes kötelezettségének, a tartós béke megteremtéséhez szükség van valamennyi ország politikai támogatására —, mondotta, majd megnyitottnak nyilvánította a genfi leszerelési bizottság tavaszi ülésszakát. Ezt követően felolvasták dr. Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkärnäk a leszerelési bizottság konferenciájához intézett üdvözletét. A genfi leszerelési tárgyalások újrafelvétele alkalmából szerdán üzenetet intézett, a tanácskozás résztvevőihez Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke is. A Szovjetunió kész minden (öle telhetőt megtenni a leszerelési bizottság munkájának sikere érdekében — olvasható az üzenetben. Mindenki előtt ismeretesek azok a javaslatok, amelyeket a Szovjetunió a fegyverkezési verseny megfékezésére az ENSZ-közgyülés múlt évi rendkívüli — leszereléssel foglalkozó —, illetve a közgyűlés rendes, Ti. ülésszakán terjesztett elő. A többi szocialista országgal, a Varsói Szerződés tagállamaival együtt a Szovjetunió az 107!!. november 23-i moszkvai felhívásban ismételten síkra- szállt a leszerelés, azon belül is elsősorban a nukleáris leszerelés to problémömak mielőbbi megoldásáért. Ennek érdekében tevékenykedünk teljes aktivitásunkkal j jövőben is. Az SZKP KB főtitkára üzenetének befejező részében kitért arra. hogv ebben az évben a leszerelési bizottság szélesebb képviseleti alapokon kezdheti meg munkáját. Tagjai között nukleáris fegyverzettel rendelkező és nem rendelkező, különböző kontinensekhez és régiókhoz tartozó államok, katonai szövetségek tagjai és az el nem kötelezettek mozgalmához ♦artozó országok találhatók. Ez tágabb lehetőségeket kínál a konkrét kérdésekkel kapcsolatos különböző nézetek összevetésére, konstruktív elképzelések felvetésére, a fegyverkezési verseny megfékezése szempontjából előremutató tavaslatok kiválogatására. Ezeket a lehetőségeket pedig maradéktalanul ki kel] használni — fejeződik be Leonyid Brczsnyev- nek a genfi leszerelési értekezlet résztvevőihez intézett üzenete. Gumiké a pipánál Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, aki hivatalos látogatáson Olaszországban tartózkodik, szerdán ellátogatott a Vatikánba, ahol megbeszélést folytatott II. János Pál pápával. A találkozón a nemzetközi enyhülés elmélyítésével és a béke megszilárdításával ösz- szelüggő kérdésekről tartottak eszmecserét. Tűzszünet Dél-Libanonban Dél-Libanonban —az ENSZ kezdeményezésére és közbenjárására — a szerda hajnali órákra sikerült leállítani az izraeliek és a palesztin ellenállás erőinek tüzérségi párbaját — közölte szerdán a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-erők (UNIFIL) szóvivője Bejrutban. A tűzszünet beálltával egyidejűleg azonban izraeli páncélosok hatoltak be Libanon területére, körülzárták a határtól két kilométerre fekvő Sebaa nevű települést és felsorakoztak a határnak a libanoni jobboldali milícia kezében levő szakasza mentén. Kaiéi és MIMIIÉ L egyező-alakban terjed az izraeli katonai akció, amely most már elérte a sokat szenvedett Dél-Libanon keleti partvidékét is. A Tyr kikötőváros és Nabatije település térségét, behálózó utak újra apokaliptikus képet mutatnak, marcona fegyveresekkel és kétségbeesett menekülőkkel népesültek be. A közvetlen izraeli indok persze megtorlás, visszavágás az izraeli területen a közelmúltban kétségtelenül végrehajtott gerillaakciók miatt. Izraeli körökben mindig is hangoztatták, hogy „egyetlen palesztin akciót sem hagynak megválaszolatlanul”. Ez azonban nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa, tehát a dolog látható része. Aligha lehet azonban vitás, hogy az izraeli támadás időzítésének és méreteinek más, közvetettebb okai is vannak. A kél. legvalószínűbb motívum a következő: 1. Damaszkuszban most ért véget a palesztin parlament, az úgynevezett nemzeti tanács tizennegyedik ülésszaka. Itt a személyi és szervezeti természetű viták bizonyos nyugati és izraeli remények ellenére nem vezettek semmiféle hangsúly-, vagy vonalváltozásra. A PFSZ megerősítette Camp David-del kapcsolatos egyértelmű elutasító álláspontját és újra kinyilvánította, hogy nem fogad ol. semmiféle pótmegoldást. 2. Alfred ’ Atherton, az amerikai kormányzat közel-keleti különmegbízottja egy hét alatt immár tizennegyedszer tárgyai Beginnel és Dajannai. A legutóbbi hírek szerint az amerikai „puhítási kísérletek” eddig nem vezettek eredményre, és Carter elnök nem is titkolja ezzel kapcsolatos csalódását. Ilyen körülmények között a Tel Aviv-i kabinet, minden jel szerint hasznosnak ítélte, hogy „mind barát, mind ellenség felé” — tehát az amerikaiak és a palesztinok felé is — „erőt mutasson”. Azt persze nem lehet eldönteni, milyen hosszabb távú diplomáciai hatása lesz a jelenlegi akciónak. A közvetlen. azonnali hatás — sajnos — sokkal könnyebben megállapítható: újabb szenvedések és megpróbáltatások zúdultak egy már nagyon régen zaklatott térség lakosaira. Bejrutban eltemettek Abu Hasszant, a PFSZ hétfőn meggyilkolt vezető személyiségét. A képen a mozgalom vezetői, köz,- lük Jasszer Arafat, vállukon viszik Hasszán koporsóját. Algéria, elnökválasztás előtt Algéria az el nem kötelezett országok táborának nagy tekintélyű és kiemelkedő politikai jelentőségű tagja. Ezt a helyet következetes antiimperialisla magatartásával, belpolitikai szempontból pedig azzal vívta ki, hogy sikerült az országban szilárd belső helyzetet és kiegyensúlyozottan fejlődő népgazdaságot teremteni. Ennek a kiemelkedő szerepnek a kivívása és megerősítése abban a történelmi korszakban történt, amikor (1965 júniusától 1978 végéig) Bumedien. elnök állott az állam élén. Bumedien vezetésének időszakában a politikai döntések a hatalom csúcsain összpontosultak. Amikor 1965-ben az elnök a hadsereg élén átvette a hatalmat — ezt a lépést az ország uralkodó szervezetének, a Nemzeti Felszabadítási Frontnak (FLN) sorain belül akkor dúló frakcióharc, valamint a gazdasági élet és a külpolitikai vonalvezetés ziláltsága kényszerítette ki. Bumedien halála óriási politikai űrt hagyott maga mögött az algériai politikában. Az ország nemzeti érdekei azt követelik, hogy biztosítsák a politikai vonalvezetés folytonosságát. Bizonyos értelemben már maga az elhunyt elnök is megkezdte kormányzásának utolsó időszakában a hatalom intézményesítésének folyamatát, s ezzel jelentősen megkönnyítette a jelenlegi algériai vezetők feladatát. Még Buinedien életében megválasztották az államhatalom helyi szerveit, a középfokú irányító szerveket és a törvényhozást. Népszavazáson elfogadták az alkotmány szerepét betöltő Nemzeti Chartát. Az intézményesítés folyamatát az országot vezető egységpárt. az FLN kongresszusa zárja. Bumedien úgyszólván egész 1978 folyamán —élete utolsó évében — e tanácskozás előkészítését állította munkája középpontjába. Az általa végzett előkészítő munka méltó értékelése, hogy a gyakorlatilag egyszemélyi hatalommal rendelkező államfő halála után sem kellett az FLN kongresszusát elhalasztani. A kongresszus január 27-én megnyílik és ülése jelöltet állít a február 7-én tarlaníó elnökválasztásra. önmagában ez a „menetrend” is jelzi, hogy minden lehetőség adott a politikai stabilitás fenntartására és a vonalvezetés folytonosságának biztosítására Algériában. Bizonyos értelemben biztosítékot szolgáltatott erre már az is, hogy a kiépített és harmonikusan dolgozó államgépezet megrázkódtatás nélkül lépett át Bumedien halála után az új elnök kijelöléséig tartó átmeneti korszakba. A Nemzeti Charta rendelkezései szerint negyvenöt napra a törvényhozás elnöke, Rabah Bitat vette át az államfői teendőket. (Az alkotmány értelmében azonban nem jelöltetheti magát elnöknek. Ez az ésszerű rendelkezés azt célozza, hogy (függetlenül a személyektől) egy ideiglenes elnök ne használhassa fel a kezébe jutott végrehajtó hatalmat annak tartósítására.] Az FLN kongresszusával megkezdődő és a február 7-i elnökválasztásokkal befejeződő folyamat az ország örvendetes belső ' szilárdsága és a hatalom előrehaladott intézményesítése ellenére sem nevezhető egyszerűnek. A politikai feladat a dolog lényegét tekintve az, hogy biztosítani kell a haladó algériai politika folytonosságát. de oly módon, hogy a funkciók megosztásával garantálják a belső egyensúly megmaradását. A Bumedien halálával keletkezett hatalmi vákuumot tehát egymással együttműködő harcostársainak kell betölteniük. Természetes, hogy ilyen helyzetben óhatatlanul felmerülnek személyi kombinációk. Ezeknek értékét és realitását végső soron csak az események igazolhatják. Éppen Algéria politikai életének stabilitása azonban bizonyos lehetőséget nyújt a valószínű megoldás felvázolására. Az új döntéshozatali gépezetet elvileg előreláthatóan az jellemzi, hogy az egységpárt csúcsa és az államelnöki funkció között kell kialakulnia a belső egyensúlynak. Jelenleg, az FLN kongresszusának küszöbén a párt szervezeti vezetője, Mohammed Jahjaui, aki Bumedien oldalán vett részt az intézményesítés folyamatának előkészítésében. Várható, hogy az FLN kongresszusa megerősíti tisztségében. Ami az államelnöki posztot illeti, számos megfigyelő úgy véli, hogy a 41 esztendős Buteflika külügyminiszter kerülhet előtérbe. Buteflika 15 esztendeje (tehát Bumedien kormányzásának egész ideje alatt is) betöltötte ezt a tisztséget, harmonikusan együttműködőt* az elnökkel és részt vett Algéria haladó külpolitikai akcióinak kidolgozásában. Mindezek alapján joggá! remélhető, hogy február 7-e után Algéria zavartalanul és az egész haladó világ tavára folytathatja belső építését, haladó, el nem kötelezett imperi a listaellenes külpolitikáját. Megnyílt Geien a leszeieiési értekezlet