Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-23 / 18. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 1979. január 23., kedd A képernyő előtt Sűrű szerda Talán a szerdai este kívánja a legtöbb megjegyzést, kom­mentárt az elmúlt hét műsornapjai közül. Három, eltérő jel­legű és műfajú, kifejezetten saját tévéprodukció vár kom­mentálásra. * A Partyval kell kezdenünk. A Vészi Endre írta és Gábor Pál rendezte tévéfilm azóta is nyugtalanít, s csaknem dühös vagyok a Horváth Sándor megszemélyesítette Gyenis nevű, meghatározhatatlan munkakörű csendes emberre. Azért ne­heztelek rá, mert olyan ember, amilyennek e film ábrázolta és még sokat dolgozó, idegileg kimerült villamosvezető fe­leségét is lehetetlen helyzetbe hozza a maga szolgatempójá­val. megnyomorodott lelkiségével. A Partyból kitűnően va­lamilyen intézménynek, vagy gyárnak a meglehetősen jó módban és túlontúl a nagypolgárokat majmoló módon élő igazgatója és ráérő, még mindig kívánatosán szépasszony fe­lesége valamiféle előkelösködö bulit rendez a hegyvidéki, kacsalábon forgó villában abból az alkalomból, hogy haza­tértek afrikai útjukról. be kell számolniok a társaságnak, s többek között az útról hozott sütőalkalmatosságot is be kell mutatni. Újgazdagok lehetnek .még, a kezdők fajtájából, pi­szén a partvn való viselkedésre is egy múltból itt maradt „echt úriassfeony” tanítgatja a ház asszonyát, a ház ura, a mackós küllemű igazgató — de idegen is volt ez a szerep Szirtes Adumnak, de feszengett is benne! — meg végleg kényelmetlenül mozog még ebben a körben. Mindenesetre ez' az igazgató és neje — végre Gumik Ilona igen dekoratív szerepet kapott! — azt a — sajnos akad ilyen — vezetőt kép­viseli, aki megfeledkezni látszik életmódjában arról, hogy egy szocialista országban tölt be ilyen, vagy olyan vezető po­zíciót, s az nem hitbizomány. Az ő magatartásuk visszata­szító, elítélendő, a szocialista morállal ellentétes. De Gvenis láthatóan egyszerű munkásember! A filmből nem derül ki, milyen kapcsolatban áll az igazgatóval, mi a ' munkaköre, hogy afféle házi ezérmesterkedésre is befogható, emberi tartása viszont ingerlő. A bikiniben, magakelletöen napozó igazgatónő1' látása kelthet benne vágyakat, vagy előkaparhat az emlékezetből már elfeledett, hajdani ismeretséget, bár ofelöl sem informál a film kellőképpen, a party előkészü­letei a saját kis lakásában rendezendő baráti összejövetel képeit asszociálhatják benne. A fáradt, elnyűtt, az igazgató- nénak mindenképpen ellenvonlját képező feleséget azonban odacipelni hívatlanul az urizáló partyra. kitenni őt és ma­gát a mi társadalmunkban' elkerülhetetlen megszégyenítés­nek, s utána békésen, némán elkullogni a kiskocsmába, olyan emberi magatartás, ami feldühít. Túl az igazgatói uri- zálás elítélésén, ez az odadörzsölődni akarás, maid oldalba rú.eott kutya módjára való elsompolygás. bosszantó és lehe­tetlen. Nem azért, mert nincsenek urizáló vezetők, meg ma is esicskáskodó beosztottak. Sajnos, többen vannak, mint kellene. Hanem, mert ez a film meg sem próbálja felvázolni azokat a körülményeket, amelyek között ez a napjainkban lehetetlen szituáció — a munkás házaspár kiutasítása — olyan esemény lehet, hogy azt mind az „igazi” vendégek, mind a kidobottak egyszerűen tudomásul veszik. Ha ez a Gvenis ennyire gerinctelen figura, mint a film bemutatja, úgy alkalmatlan az urizáló vezető és a munkás közötti konf­liktusban az utóbbi képviseletére, s így sorsa, meg a róla készült film is érdektelen. * Utak címmel riportfilm készült Moór Máriáimról és Ko- Ictár Kálmánról. Az előbbit minden tévénéző ismeri, az utóbbira már sokan nem emlékeznek. Az ötvenes évek de­rekán egyszerre indult két gyerekszínész útja- bizony na­gyon eltérő: Moór Mariann ismert színész lett, Koletár ma is szakma nélkül dolgozó kisember. A pedagóguscsalád lá­nya tanult, kitartott választott pályája mellett, az ötgyere­kes özvegy munkásember fiának nem volt kedve tanulni semmit. Nagyjából azonos kérdésekre válaszolt a két ri­portalany, egymást váltva (külön helyszíneken), úgy rajzo­lódott fel a két életút. Erőszakolt volt az ilyenfajta szem- beállítás, bármi is volt a célja. Koletár tűnt őszintébbnek. elégedettebbnek, hitelesebbnek, ennélfogva rokonszenvesebb­nek is. (Pedig vele mindvégig tartózkodó magázással1 disku- rált a riporter, míg a színésznőnél időnként bizalmas tege- r.ódésbe is váltott.) * A Jogi esetek újabb adásai — bár továbbra is a polgári jog oldaláról közelítenek témáikhoz — mind több - olyan társadalmi jelenséget mutatnak be, amelyek messze túlmu­tatnak a jogeseteken és egy sajnálatosan alakuló tulajdon- jogi. magatartási szemlélet kórképeit adják, mint például legutóbb a. kripta-birteklás. vagy asszonytartás követelésé­nek, meg a házastárs lakásból kiszekírozásának esete. Töb­bek ezek, mint jogi esetek! Benedek Miklós Móricz-vetélkedo Kazincbarcikán Ismét műveltségi vetélke­dő szervezésére és lebonyo­lítására vállalkozik a kazinc­barcikai Városi Könyvtár. Most Móricz Zsigmond szü­letésének 100. évfordulója tiszteletére hirdetett meg több fordulós vetélkedőt. A február elsején kezdődő ve­télkedőn, a háromfős csapa­tok (egy-eg.y iskolától, intéz­ménytől, vállalattól több csa­pat is benevezhetett) három kategóriában (szakmunkás- tanulók — gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók — szocialista brigádtagok) ver­senyezhetnek. A résztvevőknek nemcsak Móricz cim szerint kijelölt regényeivel, elbeszéléseivel és riportjaival keli megismer­kedniük, hanem az. íróról szóló szakirodalom egy részé­vel - (Czine Mihály, Móricz Miklós, Móricz Virág, Nagy Péter, Vargha Kálmán mun­kájával) is. , A rendezők igen helyes újítása, hogy ezen a vetélke­dőn nem egyéni versenyzők, hanem csapatok mérik össze tudásukat, és hogy nemcsak középfokú tanintézetek diák­jai, hanem szocialista brigá­dok tagjai is számot adhat­nak olvasottságukról, tájéko­zottságukról. — bagi — Kor­Társak — Művészet A Herman Ottó Múzeum Képtára és a Miskolci Galé­ria az idén is folytatja a kortárs képzőművészet prob­lémáival foglalkozó, az el­múlt évben kezdett előadás- sorozatát. Az idei sorozat cí­me: — KOR — TÁRSAK — MŰVÉSZET, az egyes elő­adásokat pedig képzőművé­szek tartják. Az első és a i második előadás január 24- én és 25-én. szerdán és csü­törtökön lesz, este hat órai kezdettel a miskolci Művész- klubban. E két alkalommal Maurer Dóra grafikusművész tart előadást Mozgás- és kor- társművészet címmel. Ugyan­csalt ő lesz a februárban sor­ra kerülő harmadik összejö­vetel előadója is. „Viva la vita” [ Az Erkel Színházban két szereposztásban mutatják be „Viva la vita” címmel Eodor i Antal koreográfus négy cgyfclvonásos balettjét. A képen: Erényi Béla a „Kossiniana” című balettben. Adomány és szolgáltatás Nekünk ugyan, nem az a feladatúnk, hogy művészeti együtteseket tartsunk fenn — v mondta egy jelentős szerv képviselője a megyei közmű­velődési bizottság legutóbbi ülésén — ennek ellenére je­lentős összegeket adományo­zunk a különböző csoportok­nak. Az „adományozás” szóra többen is felkaptuk a fejün­ket, hiszen hajdan árva gye­rekeknek v,agy nyomorgó művészeknek juttattak ado­mányt a nemes pártfogók; a szocialista mecenatúra minő­ségileg egészen más, mint az adomány volt. Elsősorban azért, mert a munka anyagi feltételeit biztosítók nem va­lamely kegyet gyakorolnak, hanem — a közművelődési törvény értelmében —, köte­lességüket teljesítik. Még ak­kor is, ha elsődleges tevé­kenységük a termelés, vagy a szolgáltatás. Hiszen min­denütt sokoldalúan képzett — a művészi szép iránt is fo­gékony — emberekre van szükség. Csak azokkal tu­dunk termelési feladatainkról kommunikálva is szót érteni, akik minél szélesebb látó- körűek. akik szakmai mű­veltségük mellett, más irá­nyú ismereteket is,szereznek. A munkások kulturális ellá­tottságáról gondoskodni, te­hát nem valamiféle járulékos feladat, hanem szerves része építő (emberépítő) munkánk­nak. Amennyiben adományo­zó és jutalmazott kapcsola­tára redukáljuk a fenntartók és a művészeti csoportok kapcsolatát, eleve lemondunk a közművelődés sajátos érvé­nyesüléséről. Súlyosbítja a helyzetet, hogy „aki fizet az párán-' csői” elv (elv?) alapján a fenntartók bizonyos szolgálta­tásokat várnak a csoportok­tól. Mégpedig alkalmi szol­gáltatásokat. Magyarán: nem a belső nevelő munka a fon­tos, hanem az alkalmi ün­nepségeken való részvétel. A fenntartók (a pénzükért!) mi­nél gyorsabb és látványosabb eredményt várnak. Kell ez a praktikus feladatok megol­dásához, meg a statisztikai jelentéshez. De hát mit bizonyít a sta­tisztika? Borsod-Abaúj­Zemplén megyében 170 szín­játszó csoportot tartunk szá­mon. Ebből az adatból nem derül ki, hogy mennyi az igazán jelentős együttes, s mennyi az alkalmi egyesülés. De sejteni lehet, hogy az utóbbi a jóvá! több, hiszen mindössze 14 állandó műkö­dési engedéllyel rendelkező vezetőt számlálhatunk. I Persze 14 igazan magas színvonalon dolgozó együttes sem kevés, de ennyi „élcso­portunk” sincs. Viszont mind a 170 időről időre (fclbo­molva és újjáalakulva) ' csi­nálja — sokszor több kárral, mint haszonnal — a külön­böző alkalmi műsorokat. Már évekkel ezelőtt felme­rült, — s szerencsére a Nép­művelési Intézet ismét szor­galmazza —, hogy elsősorban Miskolcon, dé a megye né­hány nagyobb településén is, úgynevezett „bázis”-csopor- tokat kellene létrehozni. Vi­lágos, hogy ilyen együttesek csak a szellemi és anyagi erők koncentrálásával jöhet­nek létre. Az öntevékeny művészeti mozgalomban dol­gozó szakemberek örülnének a lehetőségnek, hiszen nem kevesebbet'jelentené ez, mint azt, hogy egy-egy település legtehetségesebb műkedvelői­vel foglalkozhatnának, a leg­jobb tárgyi feltételek köze­pette. (Most ugyanis szétfor- gácsolódnak az erők.) A fenn­tartók azonban húzódoznak a báziscsoportok létrehozása - tói, mert akkor esetleg —bár továbbra is fizetniük kellene — lekerülne a nevük a „cég­tábláról”, nem várhatnának csip-csup szolgáltatásokat a csoporttól, s persze romlana a statisztika is. Ezért nincs még most sem Miskolcon, (bar többször vol­tak itt összevonásra váró erők), bázisegyüttese a szín­játszásnak, nincs bábszínház és az Avas táncegyüttesbe is, 0 Amikor Henio befejezte ;jz elbeszélést, szívből nevetett. — Csak azt nem értem, honnan vetted a zöld brili­ánst? Hogyan értékelte olyan magasra az ékszerész a ha­jón? — A briliáns valódi volt. New Yorkban egy ékszerész­nél pillantottam meg. A gyűrű valóban indiai volt. Valamelyik indiai nabob fia könnyelműen szórakozott Flo­ridában. Eladta a gyűrűt, vagy egyszerűen elajándé­kozta valamelyik „pin up girl”-nek, úgy, hogy végül is az üzletbe került. Amikor megpillantottam, eszembe jutott az elmesélt ötlet. Egy­szerűen kölcsön vettem, per­sze elég magas összegért, és megkértem, hogy csináljanak egy hasonlót, persze briliáns helyett üvegből. Akkor már komoly ismeretségeim voltak New Yorkban: egy bizonyos gazdag lengyel vállalt értem kezességet, hogy a zöld gyé­mántot a meghatározott idő­ben visszaadom. A többi már csak egv kis rendezés és egy kis kézügyesség volt. — Zárójelben megjegyezve — folytatta a barátom elég drága mulatság volt ez. Magas a kereskedelmi ár. A (mely báziscsoportnak te­kinthető) integrálódhatnának még külső erők. Ezen a nyo­mon haladva csaknem min­den művészeti ágról hasonlót mondhatnánk el. De hát — vethetné valaki ellen — minél több a cso­port, annál sokszínűbb a mozgalom. Sajnos nem így van. Az amatőr csoportokat — az elmúlt másfél évtized­ben — „sikerült” ifjúsági együttesekké formálni, s töb­bé kevésbé ezek is egy kap­tafára dolgoznak. Pedig, mint a világon mindenütt, akkor jó egy művészeti együttes, ha abban legalább három nemzedék dolgozik együtt. Ennek kifejtése azon­ban hosszabb időt igényelne. Tény, hogy az elmélyült szak­mai munkára alkalmas bá­ziscsoportok felnőtteket is vonzanának (lásd néldául a kórusokat, pávaköröket, vagy a képzőművészeti szakkörö­ket), s bizonyos, hogy rész­vételükkel színvonalasabb és sokszínűbb lenne a mozga­lom. (A színjátszásra, bábját­szásra gondolunk elsősorban.) Ehhez azonban az „adomá­nyozás” szemléletét le kell vetkőzni éppen úgy, mint a partikularizmust, s meg kell szabadulni a statisztika bű­völetétől is. két fiatal gentleman, akiket kifosztottam a kártyajáték­kal, természetesen az én asz- szisztenseim voltak. Ha Du­fay úr nem kapta volna be azonnal a horgot, akkor a két fiatalembernek kötelessé­ge lett volna új fickót fel­hajtani nekem. De hát meg­úsztak éneikül. A hajó ék­szerésze helyesen értékelte az ékszert. A vén cápa elha­tározta tehát, hogy becsapja a kis naiv embert és szép összeget keres az üzleten. Teljesen biztos voltam ben­ne. hogy soha senkinek per szót sem szól erről a histó­riáról. Nem volt kedvem lefe­Kulturális nap a Földesben A legjobb fotó- és képző­művészeti diákmunkák lát­hatók a miskolci Földes Fe­renc Gimnáziumban, a fo­lyosók azonban — óra lévén — üresek; a tantermekben is az oktatás szükséges csend­je honol. Szombaton még jelmezes diákszinjátszók, . szólóhang­szeresek, mozgó-fürge nép­táncosok töltötték meg az iskola tantermeit, folyosóit. A nyolcadik éve hagyomá­nyosan megrendezett kultu­rális napok programjában ugyanis az iskola 850 tanu­lójából ti00-an aktív részesei voltak az egész napos ren­dezvénysorozatnak. Látni- és hallanivaló bő­ven volt a reggel nyolctól este nyolcig tartó program­ban: az önképzőkörök, a színjátszó csoportok és a szó­listák mellett, a felszabadulás tiszteletére meghirdetett szaktantárgyi pályaművek legjobb munkáit is ismertet­ték. Délután öt óraiéi pedig részesei lehettek a jelenlevők a Földes-klub jelmezes báljá­nak. „A magunk arculata nélkül csak kifejezéstelen, üres arc lehetséges” — ennek a Tho­mas Mann-i gondolatnak a jegyében rendezték meg idén a Földes kulturális napját. küdni, még nagyon korán volt. Kellemes, hűvös este ígérkezett. Megkértem a ba­rátomat: — Henio, mesélj még ne­kem egy történetet a cápa­vadászataidból. Sohasem gondoltál bosszúra? Henry MacAreck különös arcot vágott. — Bosszúra? — Azokkal az agyafúrtak­kal szemben, akik eladták a csődbejutott mosodát, s így megfosztottak az angol kor­mánytól kapott leszerelési végkielégítéstől — Nemcsak a végkielégí­téstől. A megtakarított pén­zemtől is megfosztottak. Tu­(gyarmati) Jerzy “i9ey Mister MacAreck üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom