Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-05 / 286. szám

ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 4 1978. december 5., kedd A képernyő előtt meg kei film Az alkotógárda, illetve a velük szembeni elvárás felfoko­zott figyelemmel ültetett a képernyő elé szerdán este. hogy megnézzem az Epizód című hetvenöt perces tévéjátékot. Még bennem zsongtak az előbbi külpolitikai fórum infor­mációi. még kicsit gondolatban a nagyvilágban jártam, a világpolitika néhány neuralgikus pontjának újdonságai mun­káltak bennem, amikor megkezdődött a játék, s be kell val­lanom, újra, meg újra visszakalandoztam gondolatban az előző másfél órához, a fórum kérdéseihez, válaszaihoz, sej- tetéseíhez. Pedig ez igazán iUellenség volt az Epizód alko­tóival szemben. De mit tehettem, ha a négyszereplős játék nem tudott megfogni, nein tudta érdeklődésemet, gondola­taimat lekötni. A játék főhősével már nem találkozhattunk, mert halott volt. Róla, körülötte folyt a szó, miatta történt minden, mégis igen keveset tudtunk meg arról, ki is volt, mi is volt végeredményben, hogy hiánya enhyire felborítja a vidéki színpadon sikerélményt vadászó művésznő és az őt kísérő férj életét. Sok-sok közhely elhangzott, sok-sok is­merős szituáció felvillant, megtudtuk, hogy a művésznő épí­tész férje új várost tervezett, de nem mert tervezhetnékje volt, hanem az elhunyt sarkallására, s hogy meghalt, hát van-e még értelme a munkájának. Láttunk víg szalmaözve- gyet, aki nyugodtan élvezi börtönben ülő férje sikkasztásá­nak gyümölcseit, s olyan lakásban él, mint az jó néhány, a mai becstelen vidéki társadalmat ábrázoló regényből és egyéb műforrásbói már túlontúl _ismerős; láttunk a vidéki kiránduláson összekoccanó házaspárt, meg ott volt az el­engedhetetlen bölcsessége rezonőr, s közben a négy szerep­lő annyi unalmas, közhellyé kopott dologról beszélt, hogy gondolataim újra, meg újra visszatértek a fórumhoz, a já­ték néni volt képes egy más szférába átemelni. Lehet, hogy bennem is volt hiba. De biztos, hogy nemcsak énbennem. ★ Változatlanul nagy szerepet tölt be a tévéműsorban a mozifilmek sugárzása. Tagadhatatlan, hogy erre igen nagy a közönségigény, és • sok esetben e bemutatások művészeti- közművelödcsi feladatot is betöltenek. Az elmúlt héten két öregecske amerikai filmet is láthattunk. Az egyik huszon­három, a másik huszonegy éves. A korábbi, a Marty című kisebb filmtörténeti érdekességgel is jeleskedik, legalábbis magyarországi tekintetben: hosszú-hosszú idő után ez volt az első amerikai film, amit az ötvenes évek második felé­ben nálunk bemutattak. Ami pedig eredendő érdekessége, hogy az amerikai szupersztárokkal gyártott produkciók kö­zött egyike volt azoknak az úttörő alkotásoknak, amelyek a csillogás helyett az egyszerű emberek életébe, lcisebb-na- gyobb gondjaiba enged bepillantást, az ő környezetüket, mint az amerikai társadalom nem lebecsülendő részét vetíti elénk. E film központi hőse, Márty hentessegéd, barátai többségben becsületes, szerény keretek között, s igen sze­rény igényekkel élő, napjaikat monoton módon morzsolgató emberek. Olyan ez a környezet, amely önmaga tagjainak éleiét is mérgezi, s ahonnan akár egy csendes, viharos, ér­zelmektől mentes házasságba evezni, kitörést jelenthet. E film ezelőtt huszonhárom évvel nagydijat nyert Cannes- ban, emlékezetem szerint magyarországi bemutatója is igen sikeres volt. Jó, hogy most százezrek, vagy milliók kincse lehetett. Búcsú a fegyverektől, Hemingway 1.929-ben írt regényé­nek 1957-ben, tehát még az író életében készített amerikai filmváltozata a másik most látott régi amerikai alkotás. Az első világháború olasz frontján játszódó történet azt mutat­ja meg, miként teszi tönkre az emberi érzelmeket, kapcso­latokat is a háború, meg természetesen az egész emberi éle­tet, miként lázad az önkéntes amerikai katona a csendőrdril- lel m§g nyomorúságosabbá tett háborús élet ellen. Egyéni tragédiája, hogy mire megélhetné a maga különbékéjét, el­veszti feleségét és gyermekét, mindazt, amiért „kilépett” a háborúból. A szerelmi történet mögött a háború elleni hit­vallás rajzolódik fel, s a magyar származású Charles Vidor rendezte amerikai filmváltozatban nagyrészt — ha helyen­ként túlzottan szentimentális megfogalmazásban is — megmaradtak Hemingway legfontosabb mondandói. Mozi­filmekről ritkán írunk a tévéjegyzetekben, de ez a kettő mosd megérdemelte, hogy szóljunk róluk. •k A Filmszem magazin színes összeállításához két megjegy­zés kívánkozik: a'z Egyszeregy című filmet már bemutatták, kritikák jelentek meg róla, a Filmszem pedig úgy emleget­te a múlt kedden, mintha még bemutatásra várna, holott már eléggé ki is alakult róla a közvélemény; a Pufi cipót vesz című 1914-es némafilm, miért „megkerült némafilm”, ha a képernyőn már többször is láttuk. Persze nem baj, hogy most újra .láthattuk. Benedek Miklós Tegnap kezdődött Debreceni zenei hét a rádióban „Debrecen dolga: a saját zeneéletének fejlesztésen ki­vív a környékre kisugárzó működéssel hangzó életre hívni a néma berkeket” — mondotta Kodály Zoltán 1957- ben, s a város híven elegei tesz e kívánalomnak. Zenei élete messze túl a város és Hajdú megye határán hat — Miskolcot például Debrecen látja cl operaelőadásokkal — most pedig egy hétre az egész országé a Hajdúság székhe­lyének muzsikája. Tegnap »megkezdődön a debreceni ze­nei hét a Magyar Rádióban. Onnan sugározták a Ki nyer ma? című játékot, onnan je­lentkezett az Egy rádiós taplója című műsor, és este :iz ottani Bartók-teremből közvetített koncertet élvez­hette az egész ország zene­kedvelő rádióhallgató közön- •ége A hét hátralevő napja­in, vasárnappal bezáróan, a debreceni zenei hét keretében további tizennyolc különböző -/.onei műsor szerepel a Ma­gyar Rádió három adójának programjába». Ma éjjel 11 órakor: Három egyfelvonásos Ma érkezik Miskolcra a lengyel színházi és zenei na­pok alkalmából hazánkban vendégszereplő varsói Teatr Powszechny együttese. Mint korábban közöltük, a ven­dégek két produkcióval lép­nek a miskolci közönség elé. Az egyik Mrozek három egy- felvonásosa, amelyet ma éj­jel 11 órai kezdettel mutat­nak be a Miskolci Nemzeti Színház Zsebszínpadán. Az egyik egyfelvonáscsból. a Károly címűből való fenti képünk (Maciej Szary és Piotr Cieslak). Holnap este hét órakor pedig a nagy színházban Stanislawa Przy- byszewska A Danton-ügy című drámáját láthatjuk. Ez utóbbit Andrzej Wajda, az egyfelvonásosokat Wladys- law Kowalski rendezte. Az év utolsó hónapjában eggyel megszaporodott az ün­nepek száma: december 4. és 8. között először rendezik meg hazánkban az országos gyermekkönyvhetet, amely egyúttal a nemzetközi gyer­mekév első magyarországi eseménysorozata. A gyermek- könyvhét országos megnyitó­ját hétfőn Óbudán, az Ilku Pál Általános Iskola aulá­jában tartották, az ifjú olva­sók nagyszámú érdeklődő se­rege, a kulturális élet, a könyvkiadás vezetőinek rész­vételével. A megnyitó ünnepségen Szűcs lstvánné, a Magyar Úttörők Szövetségének fótit - kára mondott ünnepi beszé­det: A nagydíjat Tóth Imrének ítélték A szurdokpüspöki asszony­kórus és citerazenekar meg- ragadóan szép mátrai dal­csokra vezette be vasárnap délben a Miskolci Galériá­ban a város felszabadulásá­nak évfordulóján immár — e minőségben — ötödször megrendezett téli tárlat nyi­tó ünnepségét. A tárlatra meghívás alapján beérkezett müvek közül végül is negy­vennyolc művész kilencven- két alkotását helyezték el a Galéria szükségotthonának nagytermében, emeleti és földszinti előterében a meglehetősen szűkös körül­mények között is áttekinthe­tően. Ratieai Ida művészet­történészé az érdem a ren­dezésért. Érdemes megemlí­teni, hogy a kiállítók közül heten nemcsak egy kategó­riában szerepelnek alkotá­saikkal. A nyitó ünnepség közön­sége, — amelynek soraiban jelen volt közéletünk számos reprezentánsa, többek között Deme László, a megyei és Kovács László, a városi pártbizolísáá titkára, Kiss Béla, a Szakszervezetek Bor­sod megyei Tanácsának tit­kára, Hegyi Imre, a megyei népfrontbizottság titkára is, egészében — be sem fért a nagyterembe, ahol a szur­dokpüspökiek igen nagy tet­széssel fogadott műsora után Dusza Éva, a Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte a meg­jelenteket, a kiállító művé­szeket. az érdeklődőket, majd Csohány Kálmán Munkácsy- díjas grafikusművész, érdé­Megnyílt mes művész tartott gondo­latgazdag megnyitó beszédet. • Bevezetőben Csohány Kál­mán arról szólt, hogy a nép­dalműsort és a kiállítást a közös forrás rokonítja egy­mással. — Tanúi vagyunk, hogy világszerte felbukkan­nak új formák új tartalom­mal, hogy két, esetleg három évi uralkodás után szinte nyom nélkül eltűnjenek, he­lyet adva. egy másik, a divat által felkapott irányzatnak. Mi pedig zavartan, elbizony­talanodva keresünk valami támpontot, kapaszkodói, hogy eligazodjunk c folyton válto­zó, színt váltó művészeti so- kadalomban. Az idő majd bizonyára helyére tesz min­dent. Hiszem, hogy a mi ko­runk is hozott és hoz létre új értékeket, amik mara­dandók lesznek. Lehet, hogy ma a képzőművészetben lét­rejött értékeket a holnap esetleg más, esetleg új mű­fajhoz sorolja. Egyetlen iránytűnk lehet allcotókimk és a müveket szerető, igény­lő közönségnek egyaránt. És ez sem olyan természetes és magától értetődő dolog. Ezért is meg kell gyötrődnünk, sa­ját harcainkat megvívnunk mindannyiunknak. Ez pedig az emberi tisztaságra, szép­ségre és igazságra törekvés, önmagunk belső békéjének megteremtése. És ehhez nin­csen egyedül üdvözítő forma. a misko csak egyetlen és . f eladhatat­lan tartalmi igény, mely for­mailag, külső megjelenésé­ben szinte végtelen skálán mozoghat. Ez az egyetlen tar­talmi igény maga az ember. Hiszem, hogy művészet csak akkor lehet, ha az emberköz­pontú, ha az emberért van. Hiszem, hogy lehet minden- féle művészet, csak egyfajta nem lehet. Nem lehel érze­lemnélküli művészet — emel­te ki többek között. A továbbiakban Csohány Kálmán a téli tárlat kínálta müvekről beszélt, megálla­pítva: — Lehet, hogy hal­kabban és szerényebben de nem kölcsönkéri kacaiokkal, hamis, idegen fényekkel és csillogással illeszkedünk be a népek nagy együttesébe. Eb­ben a nagy testvéri közös­ségben is csak úgy van he­lyünk, ha sajái értékeinket fűzzük az övékéhez. Picasso Franciaországban is mindig spanyol tudott maradni és Chagall tündéralmait, keserű szorongásait egy életen ke­resztül Vilyebszkröl álmo­dozta. Csak igy lehettek az egyetemes emberi művészet kiemelkedő részeseivé. Csak így születhetnek nagy művé­szele, csak így lehet nagy mű­vészet. Gyökértelenül nem. — Szólt a továbbiakban a művészek alkotó tevékenysé­gétől elválaszthatatlan taní­tani akarásról, mindig újak­ra sarkalló, jóértelmü elége­detlenségről, majd a felsza­badulás óta a képzőművésze­ti kultúrában elért fejlődést érzékeltette, külön kiemelve Miskolc város és Borsod me­gye nagy értékű mecénási szerepét. © A miskolci téli tárlatra hét intézmény nyolc, dijat alapított, s azokat a Kis Ko­vács János elnökletével mű­ködött díjzsüri döntése alap­ján a nyitó ünnepségen adta át Rózsa Kálmán, Miskolc megyei város Tanácsának el­nöke. Miskolc megyei város Tanácsának díját, amely a tárlat nugydíja is egében, Tóth Imre festőművész nyer­te él, Borsod megye Taná­csának két díját Feledj/ Gyu­la és Bálványos Huba grafi­kusművészek kapták, a Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsáét Mazsaroff Miklós festőművész. A' Diósgyőri Gépgyár díját Szentgyörgyi József festőművésznek, a Le­nin Kohászati Művekét Szöl- lössy Enikő szobrászművész­nek, az Ózdi Kohászati Üze­mekét Somogyi Győző gra­fikusművésznek, a Borsodi Szénbányákét Pető János grafikusművésznek ítélték oda. © A téli tárlat december 31- ig látogatható a Miskolci Galéria Kossuth utca 11. szám alatti kiállítóhelyiségé­ben. (bm) Győzött az NDK párosa Jelenet a sportcsarnokban rendezett táncversenyről. Tangó. December első két napja a tánc ünnepe volt a miskolci sportcsarnokban. Ott ren­dezték meg a szocialista or­szágok III. versenytáncbaj­nokságát, és a VI. országos formációs táncbemutatói. A bajnokságra hat szocialista ország, közöttük hazánk leg­jobb táncosai jöttek el, míg a formációs bemutatóra ha­zánk minden tájáról 11 cso­port érkezett. A versenytáncok a század elején Angliában alakultak ki. Az úgynevezett standard táncok kategóriájába tarto­zik a bécsi keringő, a tangó, az angol keringő, valamint a foxtrottból kialakult slow- fox és quickstepps. A II. vi­lágháború után „törtek be” a latin-amerikai táncok, a cha-cha-cha. samba, ame­lyek különleges ritmusuk­kal, formai gazdagságukkal hamar helyet követeltek a versenytáncok között is. Hazánkban a 60-as évek­től kezdődően honosodott meg a versenytánc. Az első évtizedben több mini. 50 klubban kezdték el művelni, és napjainkban jutottak el odáig a magyar • táncosok, hogy felveszik a versenyt a legjobb külföldi párosokkal A verseny, illetve a bemu­tatók zsúfolt lelátók előlt zaj­lottak le a sportcsarnokban. A miskolci közönség hozzá értő közönség: a formáció táncbemutatót ezúttal má hatodik alkalommal rendez 'ék meg. A produkciók fej lődésről, minőségi változás­ról tanóra' ••11 ált. A miskolci KÖDMÜN együttese szinte példátlan bravúrt hajtott végre, amikor rövid hónapok alatt készítette elő s gyako­rolta be a nagy sikert arató beatitáncát A kétnapos szoros verseny­ben végül is az NDK párosa, Edgar Stumpf és Maria Stumpf győzedelmeskedett a standard kategóriában. Má­sodik a csehszlovák páros, Miloslav Dekanek és Dana Pastekova; a harmadik a szovjet Popov házaspár lett, míg a magyar bajnokság aranyérmesei, a Jánosi Lajos Gruber Mária kettős a ne­gyedik helyre kerültek. A latin táncok kategóriájában első a Miloslav Dekanek— Dana Pastekova kettős lett. A formációs táncoknál koreográfiái díjban részesült a balassagyarmati, békéscsa­bai együttes. valamint a HVDSZ. és a Savaria cso­portja. Előadói aiiát kaoott a József Attila Művelődési Ház egviittese. “Szeghalom csoportja valamint a mis­kolci KÖDMÖN Hogyan lehetett helyezést 'lerni ? A versenyzőknek tö­kéletes uralomra kellett ízért tenniük testük leski- :ebb része fölött, is. Nem 'olt mjndegv az például, hogyan tartották a karjukat, •agy éppen a fejű ke' - szi­kiról nemzetközi vc” ú'gus szemmel figyelt minden mozdulatot. 00

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom