Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-19 / 298. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 I 1978. december T9., kedd ESEMÉN röMiden NAGY JÁNOS LÁTOGATÁSAI © Nagy János külügymi­niszter-helyettes látogatási tett Belgiumban és Luxem­burgban. Eszmecserét folyta­tott Raoul Schoumakerrel, a belga külügyminisztérium főigazgatójával, illetve Charles Reichlinggel, a lu- xemubrgi külügyminisztéri­um főtitkárával a kétoldalú kapcsolatokról és nemzet­közi kérdésekről. Nagy Já­nost fogadta Henri Simonét belga külügyminiszter, vala­mint Jean Hamilius luxem­burgi ügyvezető külügymi­niszter. SZABADLÁBRA HELYEZTÉK ŐKET # Indonéziában hétfőn 1320 politikai foglyot helyeztek azabdlábra. A szabadon bo­csátottak többségét mintegy 10 éve tartották vádemelés és bizonyítékok nélkül fog­va egy távoli szigeten. A nemzetközi közvélemény nyomására az indonéziai kormány tavaly ígéretet tett arra, hogy az ítélet nélkül fogva tartott politikai foglyok közül évente több ezret sza­badon bocsát. FIGYELMEZTETÉS A LAKOSSÁGHOZ # A Scotland Yard .terro- rizmus-eihárító osztályának főnöke, James NeviJl hétfőn sajtóértekezleten igyekezett megnyugtatni a londoni köz­véleményt a két bombarob­banás után. Hangoztatta’, hogy a főváros rendőrsége felkészült a terrorista akciók elhárítására, de újból figyel­meztette a lakosságot, le­gyen éber a karácsonyi le­vélforgalomban érkező gya­nús csomagokkal és a nyil­vános helyeken feltűnő gya­nús tárgyakkal szemben. A belvárosi üzletek külön el­igazítást is kaptak. HAZAHÍVTA # Az izraeli kormány haza­hívta a washingtoni béketár­gyalásokon részt vevő kato­nai küldöttségét azzal az in­doklással, hogy az Egyiptom­mal folytatott tárgyalások lé­nyegében befejeződtek, s a kormány nem látja értelmét annak, hogy szimbolikus kép­viseletet tartson Washing­tonban — közölte a Tel Aviv-i televízió vasárnap. MAROKKÓI AKCIÖ 9 Algéria bejelentette, hogy Marokkó súlyosan megsér­tette az ország biztonságát, amikor egy marokkói nem­zetiségű katonai repülőgép nagy mennyiségű fegyver- és löszerszállítmányt dobott le az Algírtól mintegy 200 ki­lométerre levő Cap Sigli ten­gerparti helység térségében. SMITH NYILATKOZATA © A zimbabwei hazafiak növekvő harci sikereinek ha-' tására Ian Smith, a rhode- siai fehértelepes rezsim ve­zére — úgy tűnik — most szeretné előtérbe helyezni a politikai megoldást. Vasár­nap ilyen húrokat pengetett az ITV brit televíziónak adott nyilatkozatában és Je­remiah Chirau törzsfőnök, a „belső megoldás” egyik részt­vevője rövidesen Londonba érkezik, hogy új konferencia összehívására bírja rá az an­gol kormányt. A JAMAICAI MUNKÁSPÁRT © A Jamaicai Munkásfel- szabadítási Liga első kong­resszusán megalakították a Jamaicai Munkáspártot. A négy éve működő szervezet célja az volt, hogy marxis­ta—leninista párttá alakul­jon át. Mint az új párt fő­titkárává megválasztott Tre­vor Munroe leszögezte, a Ja­maicai Munkáspárt célja az imperializmus élleni harc, a szocializmus, a munkásosz­tály és a parasztság érdekei­nek védelmezése. MERÉNYLET OHIRA ELLEN • Egy szélsőjobboldali szer­vezet tagja hétfőn sikertelen merényletet követett el Ohi- ra Maszajosi japán kormány­fő ellen — jelentette az NHK japán állami televízió. A 21 éves Hirosze Szumio késsel támadott Ohirára, amikor a miniszterelnök hi­vatalos rezidenciája előtt ép­pen gépkocsija felé tartott. A televízióban is bemutatott díszes markolatéi, hosszú kés azonban szerencsére célt té­vesztett, s a merénylőt le­gyűrték a biztonsági őrök. A dulakodásban Ohira egyik testőre könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadóról megállapították, hogy a hír­hedt „ifjúsági védelmi szö­vetség” nevű militarista tö­mörülés aktivistája, nemré­giben fejezte be egyetemi ta­nulmányait. lyigtijastelálkozó az MKÍ-aa! A Miskolci Közlekedési Vállalatnál több mint 200 nyugdíjast számlálnak. Tisz­teletükre minden évben ta­lálkozót szerveznek. A hagyo­mányos rendezvényre az el­múlt napokban került sor, amelyen másfélszáz ember vett részt. Kun László, a vszb titkára köszöntötte az ünnepeiteket, vázolta a vál­lalat célkitűzéseit, elmondot­ta, hogy az MKV-nát szív­ügyüknek tekintik a nyugdí­jasokkal való törődést, s a lehetőség szerint mindent megtesznek gondjaik megol­dása végett. Zimmermann Ferenc, a vállalat igazgatója a közle­kedésben eltöltött sok éves, évtizedes munkásság, szolgá­lat elismeréseképpen az 1978 évben nyugdíjba ment dol­gozóknak tárgyjutalmat adott át. Az ünnepség színvonalát növelte, hogy a Miskolci Nemzeti Színház művészei jó órán át tarló, hangulatot te­remtő műsorral köszöntötték a résztvevőket. Az esemény vendégül látással zárult, va- csorázgatás, hűsítő fogyasztás közben a vállalat „veterán­jai”, a politikai, társadalmi, gazdasági vezetői visszaemlé­keztek a sikereket hozó, a fejlődést elősegítő áldozatos tettekre, a közlekedésben el­töltött nehéz, de szép napok­ra eredményekre. A Miskolci Köztisztasági Válla lat1 értesíti Miskolc város lakosságát, hogy december hó 24-én SZEMÉTSZÁLLÍTÁST VÉGEZ, a hétfői járati napnak megfelelően. Kéri a vállalat a lakosságot, hogy a szemétgyűjtő edényeket időben készítsék, ki. December 25. és 26-án a szemé tszállítás szünetel! Miskolci Köztisztasági Vállalat Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban Ábrahám Kálmán miniszter átadta az idei építészeti nívódíjakat, A képen Abrahám Kálmán a nívódíjas intézmények képviselőit köszönti. ünnepség a Csanyiklan (Folytatás az 1. oldalról) az újjáépítés, az ipartelepí­tés feladatainak megoldásá­ban. a munkák során kitűn­tek helytállásukkal. 1957. március 21-én bon­tott zászlót a Kommunista Ifjúsági Szövetség, mely kez­dettől fogva szilárd táma­sza volt a pártnak, nyíltan vállalva a haladó ifjúsó"' mozgalmak történelmi és szellemi örökségét. 1 — Az elmúlt 20 év alatt nem épült hazánkban jelen­tősebb, kiemelkedőbb beru­házás KISZ-vélnökség nél­kül. Ifjúságunk soraiban az ifjúkommunisták nemcsak a munkában, de a tanulásban is az élen járnak — mondta többek között Török László. Ezután Újhelyi Tibor szólt az évforduló jelentőségéről. — A párthoz való hűség és ragaszkodás, amely mind­végig egyet jelentett és egyet jelent a nép és a haza sze­re tétével, a kommunista if­júsági mozgalom lelke volt és maradt. A KIMSZ súlyos, de felemelő harcokban szü­letett. Tagjai az első sorok­ban küzdöttek a párt veze­tésével az első magyar pro­letárdiktatúra kivívásáért. A kommunista vértanúk emlé­kezete örökké él a munkás- osztály és a fiatal nemzedék szívében. Nemes és gazdag hagyatékot vett át tőlük az a nemzedék, amelyik a felsza­badulás után új viszonyok között szabadon folytathatta küzdelmét a dolgozó nép cél­jainak valóra váltásáért. If­júságunk új lendületet merít­het. a dicsőséges harcokból, az eredményes építőmunka példáiból. A megemlékezés a Herman Ottó Gimnázium tanulóinak műsorával ért véget. Sürgető követelmény Az utóbbi években némileg csökkent hazánkban az ener­giafelhasználás növekedésé­nek üteme, de energiahely­zetünk megköveteli adottsá­gaink pedig lehetővé is teszik, hogy még takarékosabban gazdálkodjunk a villany­árammal, az olajjal, a gázzal és más tüzelőanyagokkal — állapította meg sajtótájékoz­tatóján Simon Pál nehézipari miniszter. Az energiahordo­zók hazai termelése immár nem képes követni a növek­vő igényeket, az idén az or­szág szükségletének 53 szá­zalékát fedeztük saját forrá­sainkból, 47 százalékát pedig külföldről szereztük be. A jövő évben még inkább a külföldi beszerzésre kény­szerülünk, energiaszükségle­tünk nagyobb részét kell im­portból fedezni. Szükségszerű tehát, hogy az eddiginél ha­tékonyabban, takarékosab­ban gazdálkodjunk az ener­giával. Hosszú évek óta nem voll az országban en'ergiakorláto- zás, és most sem terveznek ilyen intézkedéseket, de a kedvezőtlen körülmények kényszerű összejátszása ese­tén —, ha a szükség megkí­vánja — egyes vállalatok termelésének korlátozására sor kerülhet, ami a lakossá­got nem érinti, bár maguk a háztartások is sokat tehetnek az energiatakarékosságért. Néhány villanyégő, kisebb áramfogyasztó felesleges használatának Idkapcsolása a háztartás költségvetésében alig észrevehető megtakarí­tás, de az ország háztartá­sában már a sok kicsi is sok­ra megy. Társadalmi ügy te­hát az energiatakarékosság. fi pekingi „demokratikus falnál” A pekingi „demokratikus falnál” nagybetűs faliújságot tanulmányozó kínaiak a mi­nap arra lettek figyelmesek, hogy két ember szorgalma­san jegyzi fel a közelben el­helyezett kerékpárok fpr- galmi rendszámát. ' A jé- gyezgetők egyikét karon ra­gadta egy iskolás fiú, és az­zal vádolta meg, hogy nyil­ván kerékpárlopásra ké­szül. A hirtelen összeverő­dött tömeg követelésére egy járőrszolgálatot teljesítő ka­tona felszólította az állító­lagos tolvajt, hogy igazolja magát. Ekkor derült ki, amit a tömeg bizonnyal sej­tett, hogy a pekingi közbiz­tonsági hivatal civilruhás politikai nyomozóját érték tetten. A tömeg körében órási felháborodás tört ki, és azzal vádolták a közbiz­tonsági hivatalt, hogy az emberei által feljegyzett ke­rékpár forgalmi rendszámok alapján készül a faliújság- kampányban részt vevők le­tartóztatására. A közbiztonsági ember le­leplezéséről egy nagybetűs faliújság a következő, a köz- biztonsági hivatalra nézve nem éppen hízelgő címmel számolt be: „Sikerült elfog­ni a kék kutyát”. (Célzás a közbiztonsági hivatal embe­reinek kék színű egyenruhá­jára. — A szerk.) A fali­újság írója rámutat, hogy a tömeg először a fővárosi forradalmi bizottság elnöké­hez akarta szállítani 'a biz­tonsági embert, később azonban beletörődött abba, hogy tanúkkal együtt a rendőrségre vigyék. Nem tudni azonban, hogy mi tör­tént a tanúkkal, akiknek ke­rékpárjai később is gazdát­lanul hevertek a „demokra­tikus falnál”. A mikor Carter, az Egyesült Államok elnöke ünnepe­lj lyesen bejelentette, hogy országa 1979. január 1-től ** felveszi a teljes jogú diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, sietett hozzátenni: reméli, hogy a Szovjetunió ..jól fogadja” majd a döntést. Nos, az Egye­sült Államok mai vezetői is igen jól tudják, hogy hosz- szú évtizedeken keresztül éppen a Szovjetunió állott ki teljes nagyhatalmi súlyával azért, hogy a Kínai Népköz- társaságot elismerjék és felvegyék az ENSZ-be. Éppen most aktuális emlékeztetnünk arra is, hogy ez a szovjet magatartás jottányit sem változott akkor sem, amikor — egyedül és kizárólag Peking hibájából — meg­romlott a szovjet—kínai viszony, sőt akkor sem, amikor a maoista külpolitika alapja a szovjetellenesség lett. Moszkvában a kétoldalú kapcsolatok rohamos banyai-’ lása ellenére sem tértek el attól az alapállástól, hogy külpolitikát csak reális alapokon lehet csinálni, a realitás pedig az, hogy Kína ügyeit Pekíngből és nem a tajvani fővárosból, Tajpejből intézik. A Szovjetunió és a szocia­lista országok mindig is vallották a diplomáciai kapcso­latok, az államközi érintkezés fontosságát és most is azt teszik. Egészen más kérdés azonban az, hogy egy-egy ilyen kapcsolat milyen előjellel születik meg és mire kívánják azt felhasználni. Hogy a kérdés mennyire jogos, azt vilá­gosan mutatja a kínai—japán kapcsolatfelvétel, amely­nek kapcsán Peking egy pillanatra sem csinált titkot abból, hogy a Tokióval létrejött kapcsolatot egy harma­dik ország, a Szovjetunió ellen kívánja „értékesíteni”. Az ilyen magatartás ellentétes az ENSZ alapokmányá­val éppúgy, mint az elemi diplomáciai gyakorlattal és a nemzetközi szokásjoggal. És ne feledjük: Pelcingben már most, a kapcsolatfelvétel bejelentését közvetlenül, követően magas helyről hallatszanak olyan hangok, hogy az amerikai—kínai közeledést „a hegemonizmus” (ez a kínai szóhasználat szerint a Szovjetuniót jelenti) elleni harcra kell felhasználni. Ha két ország felveszi egymással a diplomáciai kap­csolatokat, abban önmagában nincs kivetni való. Ha azonban ezt hidegháborús, az enyhülést fenyegető célokra használják fel, akkor a helyzet egészen más. Peking ré­széről nyilvánvalóan ez a szándék, hogy valóban így, lesz-e, az nagyban Washmglonon múlik. Willy Brandt 65 éves Hétfőn ünnepli 65. szüle­tésnapját Willy Brandt, a Nyugatnémet Szociáldemok­rata Párt (SPD) elnöke, az NSZK politikai életének ki­emelkedő személyisége. Wil­ly Brandt születésnapját kórházban tölti, egy köny- nyebb lefolyású szívinfark­tus előreláthatólag ' jövő márciusig pihenésre kény­szeríti. Aranyvasárnap (Folytatás az 1. oldalról) érdeklődés a cipő és az aján­dékosztály árucikkei iránt is. Sokan vásároltak különféle dísztárgyakat, kerámiaké­szítményeket, s változatlanul keresték az illatszerosztályon a parfümöket, a spraykat. A Tulipán Divatháznak az aranyvasárnapon 283 ezer fo­rintos bevétele volt, amely kissé elmarad a tavalyi év hasonló időszakától. Keresett volt a hazai és az importált női fehérnemű, a női. férfi kötöttáru. A gyermekkötött- áruk' iránt némileg csökkent az érdeklődés. Hasonló volt a helyzet a Royal Divatház­ban is, hiszen megközelítőleg azonos árukat tartanak; A 160 ezer forintos forgalom szinte azonos a tavalyi arany- vasárnapival. A legtöbben a mintás és yersey férfi inge­ket vásárolták, de nagy mennyiségű meleg alsóruhát, sálat, kesztyűt is eladtak ezen a napon a divatházban. So­kan keresték az import felső kötöttárut, amelyből azonban még mindig nem kielégítő a választék. A Széchenyi utca 28. szám alatti játékboltban több, mint 160 ezer forint értékű árut adtak el. Valamivel kevesebb volt a forgalom, mint tavaly. Az elektromos és plüss játé­kok melleit sokan keresték a különféle logikai játékokat, s változatlanul nagy volt az érdeklődés az alvós bubák, a műanyag építöjátékok iránt A Borsodi Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat miskolci szaküzleteiben 125,8 millió forintos, a vidéki üzletekben pedig 113,6 millió forintos bevételt számolhattak össze az aranyvasárnap után. A vásárlás zöme Miskolcra kon­centrálódott. Keresett volt a vásárlók körében a divatos női és férfi télikabát, a kö­töttáruk és a hazai, valamint: az importált női csizma. A kazincbarcikai • Kazinc Áru­házban 290 ezer forintos, a leriinvárosi Sajó Áruházban közel 160 ezer forintos for­galom volt az aranyvasár­napon. A Borsodi Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat miskolci boltjaiban 2 millió 650 ezer forint értékű áru talált ve­vőre vasárnap. Ez az összeg közel 400 ezer forinttal több a tavalyi aranyvasárnapi be- ételnél. Az ajándékozásra szánt cikkek közül leginkább a műszaki árukat keresték, de nagy volt a forgalom a vas- és edényboltokban, a sport­szerboltokban egyaránt. Van miből válogatni.« Fotó: Szabados György

Next

/
Oldalképek
Tartalom