Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-10 / 265. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. november 10., péntek »..amit eltitkol előlünk az éjszaka Kunt Ernő kiállításán Régen láttuk Kunt Ernőt. Vagy talán nem is olyan régen (végül is nem a dátumát figyeli az ember a kiállításoknak), csak nekem hiányzott. Hosszú ideig kénytelen voltam beérni „Idomító” című színes nyomatával, mely itt függ a szobám falán ... A személyes találkozásra sem adódott alkalom; a művész eléggé visszavonultan él. Így hát most végtelenül jól esett, hogy a Miskolci Galériában a Bükk-vidék örökzöld fenyőágaival, színes virágokkal, s ragyogó napfénnyel fogadott. Mert Kunt Ernőnek minden képén — a fekete tusrajzokon is — ott vibrál a fény. Most már pontosan tudom, hogy miként telt az utóbbi három esztendeje; merre járt, mit látott, mit csinált. Kunt Ernő nagy zarándok, legutóbb Bokhara, Szamar- kand, Ashabád kupolái között járt; mindenütt megoldott saruval, szent áhítattal. És persze a keleti piacokon, meg a szerájok falainál. Az ősi formákat egyetlen lendülettel ragadta meg, magába itta a káprázatos színeket, s őrizte vándorlásai alatt, hogy itthon friss élményként hívja elő. Nem láttam — sokan nem láttuk — az aranyos kupolákat, a keleti forgatagot, de aligha lehet mindez izgalmasabb a valóságban, mint a beszédes képeken. Ez a távoli és rejtélyes világ, most minden titkával együtt feltárul előttünk. S ami ennél is fontosabb; minden végtelenül szelíd és emberi. Nincs benne semmi misztikus, idegen. Nem igaz, hogy Kunt Ernő emberkerülő. Csak bölcsebb annál, minthogy vállalja a mindennapok apró pörlekedéseit. „Ami nekem szól azt keresem” — írja kiállításának katalógusában. S menynyi minden szól neki! Menynyi mindent tud megszólaltatni ... A kiállítást nézve, néhányszor sikerül tetten érni. „Tunéziában vagyok” — hirdeti az egyik festmény címe. A fáradt vándor letelepszik egy fogadó asztalához, pohár italt kér, s eljátszadozik egy virágszállal. De nemcsak ennek az illatát szívja be; beissza ezt a világot minden érzékszervével. Tele van várakozással, jó reményekkel. Vagy ahogy — immár hazai tájako- — az enziános rét- fölé magasodva engedi, hogy munkáljon benne az élmény. A nyitottág az, ami leginkább irigylésre méltó Kunt személyiségében, művészetében. Ezért nincs szüksége sehol, semmiféle mesterkedésre, ügyeskedésre. Tudja: nem lehet érdekesebb, sokszínűbb világot teremteni a valódinál. Más kérdés persze, hogy mikor és mit kell (lehet) megragadni. A kiállításon két kompozíciót választok magamnak. (Vagy azok választanak engem?) Az egyik egy szobor; a Madonna. Hányán fogalmazták már meg — és fogalmazzák — az örök anyaságot. A Kunt Ernőé nem finom, lágyvonalú, éteri madonna. Inkább ősanya; a természet szülötte, melynek testéből kisarjadzik a gyermek — az aranyág. A másik: Éjszaka a Bükkben — a Mészégető. A tárlat nagy képe — főkép. „Olyasmit láthattam meg. amit eltitkol előlünk az éjszaka” — vallja a művész. S valóban: természeti tüneménynek vagyunk tanúi. Kuninál a természet sohasem, állókép. Minden él, lüktet, öntörvényű mozgásban van. Ez a dinamizmus azonban itt érzékelhető leginkább. Van még egy szobor: „Szárnyak nélkül”. A vaskos, nehéz és nehézkes ember az ég felé nyújtja karjait. Repülni szeretne, ősi vágyunk megtestesítője! De hát szárnyunk nincs, s oly nagy a föld vonzereje Vajon kell-e repülnünk? Hiszen magasból csak térkép a táj. Nem simogathatjuk meg a köveket, nem érezzük a virágok illatát, elfakulnak a színek. A mi igazi otthonunk az ember- és állatpárás világ, ahol csodálhatjuk, mit eleink építettek, ahol, gyümölcsök érnek, ahol eltart, s majdan befogad a föld, hogy tovább éljünk ebben a nagyszerű körforgásban. Azt hiszem erről beszél Kunt Ernő kiállítása. Nekem mindenképpen erről. Gyarmati Béla Vetélkedő és kiállítás A végzős általános és középiskolai diákok pályaválasztásának megkönnyítésére és a szülők tájékoztatására pályaválasztási hónapot rendez Sárospatakon a KISZ városi Bizottsága, a - tanács művelődésügyi osztálya és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Az egy hónapig tartó eseménysorozat és kiállítás megnyitására a 119. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben került sor-, ahol je- len voltak a városi pártbizottság, a város ipari, mezőgazdasági üzemeinek, vállalatainak, intézeteinek képviselői is. A pályaválasztási hónap jelentőségét Kanesütz Lajosné, a művelődésügyi osztály vezetője méltatta, Pataki József igazgató pedig bemutatta a nagyszámú közönségnek a fiatalok „mestermunkáiból” rendezett színes, értékes kiállítást. Az intézetben 12 szakmát sajátíthatnak el a tanulók, A december 8-ig tartó programban a város üzemeiben, intézeteiben tartandó nyílt napok, szülők fóruma, pályaválasztási vetélkedő, szakmaismertető előadások, a pályaválasztásról, az üzemi fiatalok munkahelyi beilleszkedéséről való beszélgetések szerepelnek. i Táncbemutató Ozdon A Kiváló Együttes címmel kétszer kitüntetett Ózdi Kohász Táncegyüttes november 11-én, szombaton este 6 órai kezdettel tartja Özdon, a Liszt Ferenc Művelődési Központban harmincéves jubileumi műsorát, amelynek keretében táncjátékok, ver- bunkok, pásztortáncok, egyéb kompozíciók láthatók az együttes és szólistái bemutatásában, valamint önálló számmal jelentkezik az Ózdi Népművelési Intézmények népi zenekara is. Pályaválasztás, munkaerő-gazdálkodás Amint arról már beszámoltunk, megyénkben no- vemoer 8. és december 8-a között pályaválasztási hónap KezuoaöU. É hónap eseménysorozata céljában korántsem a pályaválasztás kampány idejű napirendre tűzéséi kívánja szolgálni. Ez a gondolat fogalmazódott meg erőteljesei! azon a tegnapi, csütörtökön tartott szakmai tanácskozáson, amelyet Miskolcon, a megyei művelődési központban tartottak meg, s amelyen a tanintézetek pályaválasztási felelősei mellett részt vettek a vállalati munkaügyi előadók, illetékes szakemberek is. A megjelenteket Úri Istvánná ar., a megyei pálya- választási intézet igazgatója köszöntötte a rendező szervek nevében, majd két, a pályaválasztás problémáját folyamatában és sokrétű ösz- szeíüggé'sében megvilágító előadásra került sor. Elsőként dr. Simon István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetője adott átfogó képet a megyénkben folyó általános és középiskolai pályaválasztási tevékenységről. Bevezetőjében hangsúlyozta: — A pályaismertetés, a pályaorientáció, iskola- és pályaválasztás, a továbbtanulásra való felkészítés, az iskolákban folyó neveíő-okta- tótevékenység szerves része. Ezt a munkát sohasem lehetett — és a jövőben sem lehet — leszűkíteni az osztályfőnöki órákra, hiszen szinte minden tantárgy alkalmas arra, hogy információt adjon a tanulóknak a különböző foglalkozási ágakról, azok jellegéről... Nyilvánvaló, hogy a pályaválasztási szándék kialakításánál nemcsak az illető tanuló érdeklődését, képességeit, hajlamait, a család elképzeléseit kell figyelembe venni, hanem mindezt valamilyen módon egyeztetni kell a továbbtanulási lehetőségekkel, a népgazdasági igényekkel is. A következőkben részletesen szólt az előadó a középfokú oktatási intézmények — gimnáziumok, szakközép- iskolák, szakmunkásképző intézetek — felvételi rendszeréről, a továbbtanulás lehetőségeiről, illetve az iskolatípusokban bevezetett strukturális és tantervi változtatásokról, azok hatásáról. Külön is szólt — az újnak számító — szakmunkásképzési célú szakközépiskolákban szerzett idei tapasztalatokról. Mint mondotta: —• Az ez évi továbbtanulási tapasztalatok azt mutatták, hogy a tanulók és a szülők egy része alacsonyabb rendű iskolánál-: tartja a szakmunkásképzési célú szakközépiskolát, mint a korábbi „tiszta” típust. Ezért mind a tanulóknak, mind a szülőknek a figyelmét fel kell hívni arra, hogy valamennyi szakközépiskola — képzési céljától függetlenül — azonos típusú intézmény, mely mind az el helyezkedéshez, mind a szakiránynak megfelelő felsőfokú továbbtanuláshoz azonos feltételeket biztosít. Mondandójának végezetéül dr. Simon István is arra figyelmeztetett, hogy az effajta tanácskozások, tapasztalatcserék nem lehetnek egyszeri alkalmak; de feltétlenül a folyamatos együttműködés részeiként kezelendőknek kell lenniük. Ezt erősítette, külön erre hivatkozás nélkül is a másik téma előadója, Simkó János, a megyei tanács munkaügyi osztályának helyettes vezetője. ö a pályaválasztás és a munkaerő-gazdálkodás sok szállal,N ággal-boggal összefonódó kapcsolatáról tartott igen nagy érdeklődéssel kísért előadást. Az összefüggések elméleti bizonyítása után azokról a gondokról szólt igen érzékletesen, amelyek a mindennapi gyakorlati munkában fellelhetők ma is, a pályaválasztási tevékenységben. így például szólt a divatos és hiányszakmák problémaköréről; arról, hogy a vállalatok maguk sem tartanak még ott, hogy a munkaerő-szükségletet meg tudják tervezni, akárcsak középtávú időszakra is. Megemlítette, hogy előfordulnak túlzó igénybejelentések egyetlen év távlatára, is: amikor kérik a szakemberigényt a termelőegységektől. Ezek az igények már csak azért is túlzónak minősíthetők. mert adott esetben az előző évben végzetteket sem tudják fogadni az üzemek, vállalatok; s ha minőén nyolcadik osztályt végzett tanulót szakmunkásképző intézetbe irányítanának az igények alapján, akkor sem tudnák a vállalatok benyújtotta igényt kielégíteni. Az előadásokat vita követte. Borsodi Kismonográfiák 6. Hegyköz Kiváló együttesek A miskolci Herman Ottó Múzeum egyik, igen hamar népszerűvé lett kiadványsorozata, a Borsodi Kismonográfiák 6. köteteként jelent meg dr. Petercsák Tivadar néprajzkutató, a szerencsi Zemplén Múzeum igazgatója Hegyköz című kötete, amely megyénk az északi, meglehetősen zárt egységet jelentő vidékét, annak múltját, lakóinak korábbi életét dolgozza fel, s mutatja be az érdeklődőknek igen érzékletesen, tudományos megalapozottsággal. A kötet tudományos hiteléhez kétség nem férhet: a lektoráló Gunda Béla és Janó Ákos, valamint a szerkesztő és kiadó Szabadfalvi József személye és munkássága csak erősíti azt, de a szerző eddigi publikációi is megelőlegeztetik a bizalmat. Ha pedig kézbevesszük és olvasni kezdjük a könyvet, rájövünk, rendkívül olvasmányos, szinte szórakoztatva ismereteket adó munka. A könyvet egyébként ötvenöt fénykép is illusztrálja. A technikai szerkesztés Bodó Sándor, a kivitelezés a Borsodi Nyomda kollektívájának munkáját dicséri. A Hegyköz száztizenhat oldalon mutatja be a tájegységet. Első fejezetében a Hegyköz néven emlegetett tájegység történeti, néprajzi képét rajzolja meg, külön bemutatva, meddig terjedt a szűkén vett Hegyköz, illetve az ide tartozó tizenöt község, s hogy a néprajzi szak- irodalom újabban kiterjesztette ezt az elnevezést déli irányba további hat községre, azaz most oda számít Hollóházától Sátoraljaújhelyig a Ronyva és a Bózsva völgyébe szorított mind a huszonegy község. Bemutatja e részben a vidék település- fejlődését, a szlovákok és kárpátukrán lakosság megtelepedését, az ipar, elsősorban az üveggyártás (huták) jelentkezését, a lakosság foglalkozási megoszlottságát, birtokviszonyait, s röviden utal a felszabadulás hozta változásokra a munkában, a birtokviszonyokban, s ebből következően az életben. Az általános, átfogó bevezető fejezet után a szerző elsőként az erdő és a hegyközi emberek kapcsolatát elemzi. Az erdő volt korábban a megélhetésnek csaknem kizárólagos forrása, szól hát a kötet az erdő hasznára, a sajátos erdőbirtokossági viszonyokról, a gyűjtögető és íaterme- lő erdei munkáról, majd a gazdálkodás két ágazatát, a földművelést és az állattartást ismerteti egy további fejezetben, s külön fejezetet szentel a sajátosan e vidéken honos foglalkozásnak, a vándoriparosságnak, a vándor üvegezők, edényfaltozók életének. Az építkezésre és lakás- kultúrára vonatkozó közlések különösen figyelemkeltők. Részletes leírást kapunk a ra- vatos házak, a paticsfalú épületek, a füstelvezető kabolák építési módjairól, a házépítés és belső kiképzés változásairól, a berendezési gyakorlatról. Megismertet a kötet a hegyköziek kenderművelésével, részletesen leírja a népviseleteket, majd nagyobb terjedelemben foglalkozik a családi élet szokásaival, az esztendő egyes jeles napjain élt, sőt élő szokásokkal, hiedelmekkel. Petercsák természetesen nemcsak a szokások és hiedelmek fejezetében mutatja be a különböző régi népszokásokat, hanem valamennyi részben megemlíti, sőt igen részletesen érzékelteti azokat, legyen szó akár az állattartáshoz, akár az élet egyéb megnyilvánulásaihoz kapcsolódó jelenségről. E területen különösen érdekes és jelentős a szokások regisztrálása és aprólékos bemutatása, hiszen itt több fajta nemzetiség élt együtt egymás közelségében, egymás szokásainak, ' kultúrájának kölcsönhatásában. Jóllehet a ma jelenségeinek elemző feltárása talán egy későbbi kutatás feladata lesz, a kitűnő tanulmány végén még szívesen olvastunk volna egy fejezetet arról, hogy az egykori Károlyi-uradalom árnyékában nyögő falvak lakói miként élnek ma, a megváltozott világban. Találhatók a könyvben utalások e-- re, de meglehetősen halványak. Pedig a történelem itt is hozott nem kis változásokat az emberek, a tájegység életében, s azok a Hegyköz ismeretétől ma már elválaszthatatlanok. Persze, lehet, hogy ennek bemutatását nem ettől a nagyszerű néprajzi munkától kellene számankér- nünk. (benedek) Megszületett a döntés, hogy ebben az esztendőben mely együttesek érdemlik ki a Kiváló Együttes címet, a végzett munkájuk alapján. A mai budapesti ünnepségen három borsodi szakkör és kórus veheti át a Kiváló Együttes címet dokumentáló oklevelet. Újból visélheti e „rangot” a kazincbarcikai Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. Első ízben nyerte el a címet a Szerencs járási Pedagógus Vegyeskar és a miskolci Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház fafaragó szakköre. November 2t én bocsátják forgalomba az Évfordulók—események 1978. bélyegsorozat keretein belül a Czabán Samu és Berzcviczy Gizella születésének 100. évfordulójáról megemlékező 1 Ft-os bélyeget.
