Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-28 / 280. szám

»LAG PROLETÁRJAI, EGYESOUETEK1 AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 2S0. szám Ára: 80 fillér Kedd, 1978. november 28. Napirenden a jövő évi népgazdasági terv A sohasem könnyű betakarítás idén sem kímélte az arató-cséplőgépeket, amelyek a nyári és, őszi csúcs- munkák után végre „pihenőre” vonultak. A tisztítás után a gépeket feded helyen tárolják, majd pedig ko­ra tavasszal kezdetét veszi a javítás, a felkészítés a jö­vő esztendő hasonlóan nehéz és fontos feladataira. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfőn beszédet mondott az SZKP Központi Bizottságának ülé­sén. A KB plénuma a Szov- jeunió jövő évi népgazdasági tervével és költségvetésével foglalkozott. Brezsnyev , megállapította hogy az ötéves terv első há­rom éve jól sikerült. — Három év alatt jelen­tősen megnőtt a népgazda­ság termelési alapja, a Szov­jetunióban 700 nagy ipari üzem épült fel. Az ipa di­namikus fejlődésének ered­ményeként gyorsan növek­szik az ország gazdasági po­tenciálja. — A gazdasági építőmun- ka eredményei tették lehe­tővé az anyagi és kulturá­lis színvonal jelentős emelé­sét is — a kiskereskedelmi áruforgalom több mint 30 milliárd rubellel bővült. Ál­landó nagy figyelmet szeh- telnek a dolgozók lakáskö­rülményeinek megjavítására: az ötéves terv kezdete óta mintegy 6,5 millió új, kom­fortos lakást adtak át. Igen sok iskola, óvoda, bölcsőde és kórház is elkészült. Megfelelő szinten tartják az ország védelmi képessé­gét is. 1979-ben az ötéves terv szociális programjának meg­felelően emelik az oktatás­ügy, az egészségügy dolgozói­nak, a kulturális területen Hat évtized küzdelmes har­cainak hősei előtt találkoz­tak négy generáció képvise­lői — mintegy 300-an — va­sárnap délután á Csanyiki KISZ-vezetőképző Iskolában, hogy a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megala­kulásának 60. évfordulójára emlékezzenek. Az ünnepsé­gen a meghívott vendégek között ott voltak az egykori nehéz, küzdelmes esztendők harcosai, veteránjai, akik a hat évtized egy-egy szaka­szának aktív részesei, bátor harcosai voltak, de meghív­ták a fiatalok pártunk me­gyei, városi és járási szer­vezeteinek vezetőit, képvise­lőit is. A megyei pártbizott­ságot Újhelyi Tibor, megyei titkár képviselte. A hatvan esztendő esemé­nyeire emlékező fiatalok számára a délutáni ünnep­ség és koszorúzás a napi program befejezése volt, hi­szen már reggeltől túrán vet­tek részt. Borsod megye vá­rosai, járásai összesen 16 csa­patot indítottak Miskolcon útnak a Hősök teréről. A fiatalok csapatonként 5 KISZ-es, 5 ifjúgárdista és 5 úttörő, felkeresték a mun­kásmozgalmi emlékhelyeket. •Tártak például a Hősök te­metőjében, a népkerti Mun­kásmozgalmi emlékműnél és a Lenin-szobornál is. Az egyes állomáshelyeken pedig «adatokat oldottak meg; a dolgozóknak és néhány más nem termelő terület dolgo­zóinak fizetését. A program szerint a X. ötéves terv évei­ben 31 millió ember fizeté­se emelkedik, miközben a kiskereskedelmi árak válto­zatlanok maradnak. Növelik a háborús veteránoknak nyújtott kedvezményeket is. Biztosítani kell például a vaskohászat, a színesfémko­hászat, az olaj- és gázipar és a szénbányászat fejlesztésé­nek meggyorsítását. A ter­vezettnél nagyobb összeget kell jövőre a vasúti szállí­tás fejlesztésére fordítani. Ismeretes például, hogy néhány mezőgazdasági ter­mék terén, például a húsel­látásban, az igényeket még nem elégítik ki teljesen. Nagy fontosságú tehát, hogy jelentősen megnöveljék az állattenyésztés eredményeit, annál is inkább, mert ehhez megvannak a szükséges fel­tételek. Brezsnyev beszédében a népgazdaság egy ‘ kulcsfon­tosságú feladatának nevezte a közszükségleti cikkek gyártásának növelését, minő­ségük javítását. Az SZKP KB főtitkára emlékeztetett < arra, hogy 1979 áprilisában emlékeznek meg az első ötéves terv elfogadá­sának 50. évfordulójáról. A Központ Bizottság egy­napos ülésén Nyikolaj Baj- bakov miniszterelnök-hexyet- tes, az Állam Tervbizottság KMP megalakulásával és a munkásmozgalommal kapcso­latos kérdésekre válaszoltak. Az emléktúra még javában tartott,' amikor a Csanyiki KlSZ-vezetőgépző táborban az ünnepségre gyülekezők einöke tartott beszámolót a jövő évi népgazdasági terv­ről, Vaszilij Garbuzov pénz­ügyminiszter pedig az 1977. évi végrehajtásáról és az 1979. évi költségvetés elő­irányzatairól. A Központi Bizottság rész­letes vita után határozatot hozott az. előterjesztésekről. A tervet és a költségvetést a Legfelsőbb Tanács szer­dán kezdődő ülése elé ter­jesztik. A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának Központi Bi­zottsága hétfői ülésén a Po­litikai Bizottság póttagjából a Politikai Bizottság tagjává minősítette át Konsztantyin Csernyenkót. 1976-ban a Központi Bi­zottság titkára, egy évvel ké­sőbb a Politikai Bizottság póttagja lett. A Szocialista Munka Hőse. Több ízben vá­lasztották meg a Legfelsőbb Tanács képviselőjévé. A Központi Bizottság a Politikai Bizottság póttagjá­vá választotta Nyikolaj Tyi- honovot, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének el­ső helyettesét és Eduard Sevardnadzet, a Grúz Kom­munista Párt KB első tit­kárát. A Központi Bizottság titkárává választották Mi­hail Gorbacsovot. Kirill Mazurovot, a Poli­tikai Bizottság tagját saját kérésére, egészségi állapota miatt felmentették ettől a tisztségtől. számára dokumentumfilme­ket vetítettek a hat évtized jelentősebb eseményeit fel­elevenítve, a szomszédos te­remben pedig diaképeken mutatták be az egykori do­kumentumokat, de kiállítá­ii számunkból JspZÉÉ!?É nÉoíieiiziB ellen (2. oldat) Peneiszeíei <3 oldal) Vállalati belei ellenőrök (3. oldal) II béperp el (I. oldal) Spöttereien^ (5—7. oldal) Napocska (8. oldal) CCT-kengresszüs A Francia Általános Mun­kásszövetség 40. kongresszu- sán. hétfőn délelőtt megkez­dődött az általános vita. Felszólalt Gáspár Sándoi', a Szakszervezeti Világszövetség elnöke is, és tolmácsolta az SZVSZ üdvözletét, a szerve­zel. teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosította a francia dolgozók harcát. A CGT, mint kongresszu­sának jelmondata is hirdeti, osztályharcos, demokratikus és tömegszervezet — mon­dotta Gáspár Sándor. son is megtekintették a fia­talok a munkásmozgalom történetének emlékeit. Az emléktúra feladatait tel­jesítő és beérkező csapatok­nak a kazincbarcikai Vaxde- tas együttes politikai dalokat adott elő. Ezután kezdődött el a nég) generáció ünnepi megemléke­zése. A Vasas Művelődési Központ amatőr színjátszói vex'sben, prózában és zenével emlékeztek elődeinkre, majd a négy generáció képviselői kaptak szót. Dósa Zoltán és Demeter Tamás, a 18. számú Általános iskola tanulói, az úttörőcsapat ünnepi csapat­gyűléséről és a „Forradalmi tóráról” beszéltek. Az egy- kori harcok aktív részesei, Benvák Béla és Bai'la Anna a hat évtized egy-egy nehéz korszakát, elevenítette fel, majd a mozgalom mai fel­adatairól Drótos László, a Miskolc vái’osi Pártbizottság első titkára szólt, mintegy út­mutatást adva a forradalmi örökséget átvevő és tovább­vivő fiataloknak. Végül Ki­rály László, a Miskolc járási KISZ-bizottság titkára be­szélt az ifiúkommunisták ne­vében a hittel vállalt fele- lősségről. és arról a felké­szülésről, amellyel a fejlett szocialista társadalom felépí­téséhez járulnak hozzá a megye fiataljai. (Folytatás a 2. oldalon.) A hazai petrolkémiai ipar­ág fejlesztésének lehetőségei­ről, illetve szükségességéről van szó azon a tanácskozá­son, amely a Tiszai Vegyi­kombinát igazgatóságának kezdemény «zésére kezdődött tegnap Leninvár-osban. A kétnapos konferenciára meg­hívták a Nehézipari, a Kül­kereskedelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Or­szágos Tervhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a Fejlesztési Bank, a VEGYTERV, a Mű­anyagipari Kutatóintézet, a Magyar Vegyipari Egyesülés képviselőit, vezető munkatáx-- sait. A Tiszai Vegyikombinát képviseletében a vállalat igazgatója és igazgatóhelyet­tesei és a fejlesztésekben érintett több gyár, főosztály vezetője vett részt a tanács­kozáson. Mint azt Huszár Andor, a TVK igazgatója megnyitójá­ban elmondta, a kombinát beruházási igazgatósága sok hónapos előkészítő munka után, több kötetes tanul- mánytervet állított össze, amely alapul szolgál a ha­zai petrolkémia, mindenek­Vasárnap a Magyarországi Románok Demoki-atikus Szö­vetségének V. kongresszusá­nak második napján folyta­tódott a beszámoló feletti vita. A Gyulai váx'osi Tanács dísztermében összegyűlt 110 süldőit — megbízatásának megfelelően — beszámolt a hazai románság életéről, munkájáról, gondjairól, tö­rekvéseiről. A felszólalók közös véleménye volt, hogy fontos feladat az anyanyelvi oktatás hatékonyabbá tétele, színvonalának növelése. Szilágyi Péter főtitkár ösz- szegeate a vitát. A kongresszus küldöttei le­vélben fejezték ki köszöne- íüket az MSZMP Központ" Bizottságának a párt követ­kezetes marxista—leninista politikájáért; az anyanyelv megőrzéséhez és ápolásához, előtt a propilén alapú pet­rolkémiai iparág hosszú távú fejlesztéséhez. Egyebek kö­zött hangsúlyozta, hogy a TVK által összeállított, javas­lat, a benne szereplő részle­tes elemzések felölelik a po­lipropilén-gyártás és a propi­lénfeldolgozás hazai és kül­földi tapasztalatait, áttekin­tést adnak a világban ural- kodó fejlesztési irányzatok­ról. Külön fejezetek szólnak a javasolt bővítések és be­ruházások műszaki vonatko- zásaixók A tanácskozás első napján a konferencia résztvevői, köztük neves szakemberek, a világgazdaságban végbemenő fejlesztési tendenciákról, a petrolkémia általános helyze­téről számoltak be. Mint azt Kinde Ervin, a Nehézipart Minisztérium műszaki-fej­lesztési osztályának a veze­tője is aláhúzta: a TVK ál­tal kidolgozott tanulmányter­vezet kellő alapul szolgálhat egy megalapozott, hosszú táv­ra szolgáló fejlesztési prog­ram megvalósításához. A tanácskozás kedden szakértők a. nemzetiségek haladó ha­gyományainak továbbfejlesz­téséhez nyújtott támogatá- séi't. A levél hangsúlyozza, hogy a Magyar Népköztár­saság román nemzetiségű dolgozói egyenjogú állam- polgáx-ai a hazának, biztosí­tóit minden feltétel a sajá­tos nemzetiségi igények és szükségletek kielégítésére. A román nemzetiségi dolgozók a magyar néppel és a többi nemzetiségekkel együtt a jö­vőben is mindent megtesz­nek a szocialista haza. a szocialista nemzeti egység további erősítéséé’” A kongresszus megválasz­totta az országos választ­mány 39 tagját és a tisztség- viselőket. A szövetség el­nöke ismét Márk László, főtitkára Szilágyi Péter, tit­kára Márk György lett Benyák Béla, a munkásmozgalom rég! harcosa feleleveníti a hat évtized küzdelmes szakaszait „Méltók lesznek a kommufilsta névre” Ünnepi megemlékezés a KMP megalakulásának 60. évfordulóján bevonásával folytatódik. fi íüi nemzeliséníí fioiíföé levele

Next

/
Oldalképek
Tartalom